Valamikor ősszel Réka talált két bábot. Betette egy befőttesüvegbe, és a mindennapjaink része lett. Beszéltünk róla, hogy majd tavasszal lesz belőle lepke, és hogy hogy is van ez a lepkéknél. Elnevezte Pillinek őket. Még az oviba is bevitte. Aztán ahogy hónapokig nem történt semmi, végül elfelejtődtek, ott volt a befőttesüveg az ablakban, néha megnéztem, hogy nem száradtak-e ki, hogy észrevétlenül elrekkenthessem őket, igaziból nem hittem benne, hogy ki fognak kelni. Aztán ahogy elkezdtünk beszélni róla, hogy jön a tavasz, megint előkerültek a bábok.
Ma délelőtt aztán Réka hatalmas örömujjongással jött, hogy itt a tavasz. Ez volt a befőttesüvegben:
Szóval itt a tavasz. A gugli szerint kardos lepke, ezért Fényes lett a neve, mert az illik a kardokhoz :)
Áttettük egy virágra, amit nemrég kaptunk, most egyenesítgeti a szárnyát. Legalábbis remélem, sikerül neki, még nem száradt meg ilyen gyűrötten, félek, nem volt elég helye neki. Az vigasztal csak, hogy ha Réka megtalálta, valószínűleg a tavaszt sem érte volna meg, madáreledel lett volna belőle, a madarakat meg etettük mi mással, nem pont Fényes hiányzott nekik. A másik virágra kitettük a másik bábot, az is csíkossá változott a barnából, valószínűleg nemsokára az is ki fog kelni. Nagyon izgatott mindenki :)
Itt lakott
A fényképek persze nem olyan jók, de azért látszik. :)