Nagycsaládban élni jó :)

Ment a napokban a helyi levlistán egy érdekes, vagy talán fura levelezés a toleranciáról. Valaki nehezményezte, hogy déli alvásidőben nyírja valaki a füvet, mások elfogadásra intettek, és előjöttek a sérelmek, amiket ki-ki elszenved a szomszédaitól.
Szomorú, hogy egy több, mint ezerfős levlistán kell ezt megbeszélni, és nem a szomszédokkal.

Ezen gondolkoztam ma, mikor kút-tisztítás érdekében órákon át folyattuk a vizet, és mivel meleg volt, a gyerekek ellenőrzésével történt mindez. Rövid idő után elkezdtek a slaggal gödröket ásni a kertben, így kihajtottam őket a kerítésen kívülre, a szántóföld szélére. Azt hiszem, úgy három órát voltak kint, kifolyattak pár köbméter vizet, dagonyáztak, iszapbirkóztak, visítottak, és mindent, ami ezzel jár. Úgy sajnálom, hogy nem készült kép az 5 kismalacról, merthogy annyian voltak. (Haza már tiszta gyerekek kerültek, leverettem a nagyját slaggal, aztán bent lezuhanyoztak meleggel, a ruhák most forognak a gépben...)
Biztos mi is zavarunk egy csomó mindenkit. Lehet, hogy van, akit a puszta látvány is megbotránkoztat, koszosak, hangosak, hordában bicajoznak, görkoriznak, rohannak, rajzolnak az útra. Egyébként nem is csodálom, lehet, hogy én is elképednék, ha nem az enyémek lennének, tulajdonképpen még így is sokszor.

Nem is tudom, miért engedek meg ilyesmit. Valahol tudom, hogy nem elfogadott - hétköznapi, megengedett - az, amit akár csak ma délután műveltek szülői hallgatólagos beleegyezéssel. És mégis ott van, hogy miért ne? Lehet, hogy le kellett volna állítani, amikor kezdett elszabadulni a pokol, és az építgetés helyett csobbanni és csúszkálni kezdtek. De olyan jó látni a felszabadultságukat, az örömüket, hogy együtt tudnak csinálni valami igazán őrültséget. Ők is tudják, hogy ez őrültség, hogy túllépnek minden határt, hogy ilyent nem szoktunk/szoktak az emberek csinálni. Szó nélkül - vigyorogva - fogadták el, mikor csutakoltam őket, hogy nem lesz több vizezés a szántóföldön.
Talán van benne egy jó adag fáradtság is, hogy nincs kedvem, hogy nyaggassanak, magyarázkodni kelljen, alkudozzanak, egymás torkának essenek unalmukban. De ha azt vesszük, hogy a kimosdatásuk milyen szinten strapált le, máris el tudom vetni a fáradtságot, mint tényezőt.
Néha el is gondolkozom, hogy ha akarnám, tudnám-e kordában tartani őket? Hogy ez a fajta engedékenység miért van? Azért mert unom a folyamatos 'nem' mondást? Különleges gyerekek, különleges fantáziával és rendkívüli ötletekkel. Néha rendkívül hülye ötletekkel, és mikor jönnek Réka keresztkérdései, hogy de miért is nem, és ki szokott jönni, hogy csak azért, mert őrültség, de ha őrültek, hát miért ne legyenek azok? Mikor lehetnek még őrültek, mikor csinálhatnak még ilyeneket? Lesz-e kedvük felnőttként vad dolgokba belevágni, amik jónak tűnnek, csak másnak, ha már gyerekként mindig korlátokat teszek eléjük?

Azt hiszem, bennük vagyok gyerek. Az ő felszabadultságuk, felhőtlen boldogságuk repít vissza az időben, mikor a palántázáshoz gyűjtött sokszáz használt sörös és üdítős műanyag poharat mostuk ki a kerti csapnál, és kezdtünk a tesóimmal vízicsatát játszani. Aztán földet tettünk bele, és sárcsata lett a végén, és apu ugyanúgy jeges vizű slaggal veretett le minket, ahogy én most a gyerekeket.  Azt hiszem, mi is sok olyan dolgot csináltunk a tesóimmal, amit nem szoktak mások. Lehet, hogy mi is hangos szomszédok voltunk - sosem tették szóvá, mindig úgy éreztem, hogy szeretnek minket, csak a Kovácséktól rettegtem, apunak gyerekkorában kihasította a labdáját, és üvegcserepek voltak a falkerítés tetején. Még ma is emlékszem, mennyire megijedtem, mikor egyszer a Kovács néni kinézett a kerítés felett.

Biztos nyugodtabb lennék, ha többen viselkednének néha őrülten körülöttünk, ha hallanám, hogy tényleg élnek a szomszédaink, az utcabeliek, ha a normálisság kockája kicsit nagyobb lenne, és nem lógnánk ki mindig belőle valahol. De azt hiszem, azért engedem meg a gyerekeknek, amit megengedek, mert így látom jónak. Ha kilógunk, hát kilógunk. Így vagyunk boldogok.

Mostanában sem írni, sem olvasni nincs nagyon időm. Viszont a húgom megkapta a népi iparművész címet tegnap! Úgyhogy háromszoros hip hip hurrá neki! :)
Már csak valami csoda kellene, hogy meg is tudjon élni belőle... :)

Mielőtt gyerekem lett volna, kategorikusan elhatároltam magam az együttalvástól. Nagyon szép kiságyat kapott Réka, aludjon abban, azért van. Aztán egy idő után rájöttem, hogy annak az ára, hogy Réka a kiságyában aludjon, az az, hogy én meg egyáltalán semennyit sem, azt is a kiságy mellett. És beköltözött mellénk. Szigorú szabályt hoztunk, amit aztán nem hágtunk át azóta sem - csak nagyon kivételes alkalmakkor: mindenki a saját ágyában alszik el, amikor már a felnőttek is alszanak, akkor esetleg át lehet jönni.

Tökélyre fejlesztették a kölykök a lehetőségek kihasználását, még beszélni sem tudtak, sőt, még forogni sem, de azt mindig pontosan tudták, hogy én mikor aludtam el. Mert akkor azonnal hozni kellett, legalább egyet. Írtam már erről, de most nem találom hirtelen... De nem is ez a lényeg. Hanem hogy két éves korára Réka is átaludta az éjszakát, és egyre ritkábban jött. De megszületett Nándi, aki átvette a helyét. Úgyhogy csináltattunk egy nagyobb ágyat. Lábak nélkül, hogy ha legurulnak, akkor se legyen baj, mert néha már két gyerekkel ébredtünk reggel. Aztán... Aztán hárommal. Aztán a nagyok teljesen leszoktak, de Misi kitartó. Két éves lesz pár hét múlva, de két kezemen meg tudom számolni, hány éjjel nem jött. Mondjuk vendég nélkül nem maradtunk, mert jöttek a testvérei... Ha meg véletlen mégsem, akkor én ébredtem fel, és vártam, hogy mikor sír majd.

Pár hete szinte minden éjjel mind a hárman itt vannak. Néha csak ketten, bármelyik variációban. Megvannak a befoglalt helyek, középen Réka 'reserved' táblája van kint, Misinek mindegy, csak a fejem közelében legyen a feje, lehetőleg érjen össze, úgy alszik vissza, Nándi pedig a lábamhoz szokott besurranni, néha észre sem veszem, csak amikor rugdosni kezd.
Az utóbbi egy hétben azonban kezd eldurvulni a helyzet. Mindhárman szorosan rámtapadnak, nem tudok aludni tőlük, még fordulni sem. A két nagy ráadásul elkezdte egymást piszkálni. Nándi befekszik közénk, Réka a lábamhoz... Attól függően, ki érkezik előbb. TEgnapelőtt egyenesen összevesztek rajta - éjjel 2 órakor -, hogy ki hol fekszik. No, itt aztán elszakadt a cérna. A mai éjszaka után, amikor pedig legalább 20-szor ébresztettek fel a 6 óra alatt, amit alvással próbálkozással tölthettem, bekeményítettem. Nem jöhetnek. Csak ha rosszat álmodnak. Gondolom azt mondják majd, rosszat álmodnak, mert jönni akarnak.
Tudom, hogy szükségük van rám, azért ébrednek fel éjszaka. Alapesetben nem ébrednek fel. Réka az iskolától fél, Nándinak is van valami gondja, mert sír reggelente oviba menet. Misi meg... Misi meg még kicsi. Vagyis tudom, hogy vannak gyerekek, akik képesek átaludni az éjszakát 6 hetes koruktól, nekem nem volt ilyen gyerekem, hiába próbáltam meg a világ összes praktikáját, és még többet is.

Na, közben eltelt az éjszaka, Réka jött nagyon hamar, én átköltöztem az ő ágyába, oda érkezett már világosban Misi, addig elég volt, ha átszóltam neki. Nándi értett a szóból, elég volt neki, hogy mondtam, mikor hívott, hogy itt vagyok a szomszéd ágyban.
Nem tudom. Lehet, hogy mégis egy még nagyobb ágyat kell csináltatni?

A hétvégénk megint jó programdús volt, pénteken végre megérkeztek nővéremék - már többször megbukott a dolog az egészségügyi helyzet miatt. Szombaton délután volt a farsang, és vasárnap hirtelen felindulásból anyukámék is felvonatoztak, hogy egyben lássák az összes unokájukat. Szóval sűrű volt.

A szombati farsang nagyon jól sikerült, mivel a déli alvással gondok voltak, késve indultunk, így végül nem készült közös kép A kisfiúról és az oroszlánokról, illetve Villám McQueenről, kár érte. Mert aztán kiderült, hogy a fényképezőgépet is itthon hagytuk... Gergő telefonjával készült egy-kettő, tényleg nem több, mert egyszerűen állandóan mozgásban voltak, azt azért feldobom Arabelláról, a légtornászról és táncosnőről, ha valaki megtalálja a tömegben, a kép közepén van a superman mellett, fekete tornadressz és fehér-rózsaszín szoknya (én varrtam, maradék függönycsíkokból :) ) szerintem üdítő volt a rengeteg királylány, hercegnő, tündér, lepke és többi között... :

És a kisfiúról meg Villám McQueenről:

Nagyon ötletesek voltak a jelmezek, a kedvencem az a család volt, ahol a kislány méhecske volt, anyuka zöldbe öltözött, és kartonból egy virág a feje körül, apuka pedig sárga pólóban, nyakában egy táblával, hogy MÉZ. Meg a lepke család: négy kislány, mind lepke, a legkisebb még nincs két hónapos, neki a hordozójára volt téve a lepkeszárny. De volt János vitéz, Juliska, mesélő és egy bárány, egy részletet is előadtak, volt rendőr - bűnöző-apukával, párduc-család, viking - hajó-anyukával és kalózzászló apukával, Ludas Matyi édesanyjával és Döbrögivel, meg még sok ilyesmi. Sokan komolyan vették a kérést, hogy a családok közösen öltözzenek be, és nagyon jók voltak, na.
Az apácák meg az ovi dolgozói (novíciának beöltözve)  előadták az I will follow him c. számot az Apácashow-ból, hát, fergeteges volt! Ismételniük is kellett. Volt koncert is, a Napraforgó tartott műsort, azt Misi élvezte legjobban, rövid időre csápolt is az első sorban, de főleg a kezemből figyelt. Réka meg Nándi leginkább körtáncnak álcázott őrjöngésben vettek részt - egyre gyorsabban szaladtak körben kézenfogva, míg valaki el nem esett, ha máshogy nem, akkor direkt, és akkor kacagva mindenki egy kupacra dőlt. Vagy csak simán rohangáltak, Nándi tiszta víz volt, és többször lilult a szája megint :( De erre igyekszem nem gondolni :(

Ami kicsit elsötétítette nekünk a buli fényét, az a tombola volt. Nagyon sok csomag volt, és mi is vettünk sok tombolajegyet, és úgy alakult, hogy nem nyertünk. Ami teljesen rendben van, mert hát ilyen a tombola, a fiúkkal nem is volt gond. De Réka egészen kiborult. Nagyon szeretett volna nyerni. Az óvónénijük odaadta az ő nyereményét, mert neki már nagy gyerekei vannak, és kisautó meg szívószálas verdás pohár volt benne, és mert jó szívű. Mások is, akik többet nyertek, adtak olyanoknak, ahol látták, hogy sírás van.
De Rékán ez nem segített. Ő nyerni akart, kimenni, odaadni a tombolajegyet. Teljesen kiborult. Aztán kitaláltuk, hogy majd csinálunk tombolát otthon, és ettől megnyugodott.
Pont kaptunk egy csomó kisautót Katyéktól, ami csak az alkalom kellett, hogy megkaphassák, és jöttek a mamáék is némi édességgel, így a tombolatárgyak adottak is voltak, vasárnap jót tomboláztunk, és remélem kitöröltük a szombati rossz emlékeket.
Lehet egyébként, ha csak 5-10 nyeremény van, nem lett volna gond, de vagy bő fél órán keresztül, talán háromnegyed is volt, csak húzták a nyertes számokat, tele volt a színpad a nyereményekkel, és szinte minden ovistárs kiment, volt, aki ugye többször is, szerintem teljesen érthető, hogy kiborultak a gyerekek, akik ebből kimaradtak.

Itthon meg volt nagy Péterkézés, nagyon nagyot nőtt! Most lesz elsején fél éves, de már ügyesen kúszik, hintázik négykézláb, sőt, a lábát is pakolgatja. Csak az alvás nem megy neki, akár az enyémeknek... Nagyon jól tűrte az unokatesók kiképzését, csak nézett nagy szemekkel, meg vigyorgott sokat, autózott a fiúkkal, tanulta a rosszaságot :) Meglepő módon Nándi barátkozott vele legjobban. Najó, Réka is, de az nem meglepő.
(igen, szinte mindig mezítláb vannak, már nagyon várom a jó időt...)

Vasárnap, mikor már a nagyszülők is itt voltak, kissé kiborult, amit nem csodálok, az már tényleg sok volt ismeretlen arcból. De nagyon jó volt, hogy jöttek a szüleim, elég ritkán jönnek, nem is tudom, mikor voltak itt utoljára...
A főzős lelkivilágom is helyrerázódott, az utóbbi időben nem volt jó főzni sem, valahogy nem esznek a gyerekek semmit, amit eddig igen. Anyukám konkrétan azt mondta ebéd után, hogy "Lányom, neked nincs tőlem már mit tanulnod." Nagyon jól esett. Főleg, mert anyukám isteni tyúkhúslevest tud csinálni, és azt főztem (a szomszéd nénitől kaptam egy antik tyúkot). Kicsit izgultam is :) Ráadásul meg is kérdezte, hogyan csinálom a grízgaluskát, és a nővérem is elkérte a receptjét. Szóval nem én vagyok béna, hanem a kölkeket kényeztettem halálra a jobbnál jobb vacsorákkal.

Szóval ez volt a hétvégénk dióhéjban.

Kérek minden drukkot, imát, és többit, amit tudtok!
Kísértetiesen hasonlít az egész arra, ahogy mi voltunk anno Rékával, úgyhogy ráfér szegényre. Hátha neki sikerül természetesen :)

Komolyan beköltözött hozzánk Disney és az ő hercegnői. Ami eszembe juttatta, hogy miért is nem akartam én Disney meséket a háztartásunkban még nagyon hosszú ideig. Hogy mégis miért lettek? Hát, mert a gyerek (Réka természetesen) vágyai feledtették velem. Mindig hercegnőseket, királylányosokat kell mesélni, játszani, persze, hogy vizuálisan is ilyen mesékre vágyik. Így aztán az utóbbi hónapokban megjelent nálunk Hamupipőke majd Ariel is. És ma Belle is, a Szépség és a szörnyetegből, mert meglehetősen beteg vagyok, és ez mindig azzal jár, hogy új mesét lehet nézni, mert legalább kettő gyereket leköt, és valamennyit tudok pihenni.

Réka igazi kis Disney hercegnő lett, folyton játsszák el őket, kívülről tudja a párbeszédeket, Nándi szájába adja, hogy mi jön, Nándi hűségesen mondja, ami eszébe jut belőle, mert ő nem egy memória-herceg, azt is elfelejti, amit épp előtte mondott neki Réka, tipikus pasi :) Az ő allűrjeiben annyiban jelent meg Disney, hogy valamelyik nap közölte - majd azóta többször is - hogy Réka elvette az ő álmait. Az összeset. És most nem tud autósat álmodni. Kicsit konkrétabban értelmez, mint Disney, nem?

Réka keményebb dió, érzi az árnyalatokat. Ugye Hamupipőke és Ariel is jól elvan a kis világában, kicsit szenved, de alapvetően elvan, építgeti a kis légvárait, amit aztán szétzavarnak. És aztán a végén happyend. Nagy vonalakban.
Nos, Réka jó dolgában nem igazán tudja, hogy mi is lehetne az ő kis légvára. Tegnap este megpróbálkozott egy kis szenvedéssel. Elég materialista a gyerek, szereti a kézzelfogható dolgokat, így a születésnapi vágyakon csúcsosodott ki az előadás. Talán azért is, mert ez olyan vágy, ami van neki. Hogy legyen születésnapja, és kapjon ajándékot. És itt jött a bibi. Hogy mit.
Lefekvés közben hosszasan és hüppögve, időnként párnába temetett arccal sírdogálva, síri hangon adta elő, hogy mennyire szeretné, ha már születésnapja lenne, és kapna ajándékot. De nem tudja elmondani, hogy mit, mert az valami olyan gyönyörű, hogy arról nem tud beszélni sem. Olyan szép, hogy nem lehet kimondani. A legjobb ajándék a világon, és azt sem tudja, hol lehet kapni. És hogy mire hasonlít. Fogalmam nincs, hogy hogyan jutottunk a végére, és másztam ki belőle jól. Szörnyen sajnálom, hogy tegnap olyan hosszú volt az altatás, hogy a végén én is elaludtam, és nem tudtam leírni a mondatokat, amik elhangzottak. Érdemes lett volna a megörökítésre.

Ma viszont, hogy megnézhették a Szépség és a szörnyeteget, (elmondása szerint) a legnagyobb vágya vált valóra. Mindig erre vágyott, erről álmodozott. És nagyon boldog. Megnézték egyszer, mondtam, aki alszik, az megnézheti délután is. Alszanak, szó nélkül. Már ebéd közben mondogatta Nándinak, hogy majd ha már sokszor látták, ugye eljátsszák majd. És hogy milyen gyönyörűen tud énekelni a Belle. És és és és... Tényleg, sugárzott a boldogságtól.

Tudni kell, hogy ezeket a meséket mi régebb óta meséljük nekik fejből, tehát ismerik. Csak egészen máshogy, ez egyébként Disney-vel az egyik legnagyobb bajom, hogy az alkotói szabadságra hivatkozva teljesen kibelezik, átsúlyozzák az egyébként tök jó kis meséket.  Hamupipőke fele gyakorlatilag Tom és Jerry pl.
Rékát próbáltam felkészíteni, hogy ez azért kicsit máshogy lesz, mint ahogy én szoktam mesélni nekik, de leintett. Tudja. Mégpedig azért, mert amit én mesélek, az a Belle 1, ami meg a dvd-n van, az a Belle 2. Hiába, ő már a mindenről több bőrt lehúzó filmeseket tökéletesen ismerő generáció tagja.

Mivel ebédnél azt is összeszámolták, hogy már csak Hófehérke és Csipkerózsika hiányzik, így lassan beszerezzük azokat is. Ezzel teljes lesz az a kollekció, ami a kirakókon, és hercegnős játékokon díszlő klikket jelenti. Már látom, hogy az utóbbi időben fentről - Disney-ék - Mulant és a kis indián lánykát (akinek most nem jut eszembe a neve) is próbálják benyomni, a minél több bőr lehúzása érdekében, de talán kinőjük addig a hercegnő-mániát, és megússzuk, mielőtt megkérdezik, kik is ezek a sötétbőrű szépségek. Rosszul viselem ezt a szintű csöpögést.

Már meg akartam írni ezt a bejegyzést, csak valahogy nem jött össze.
Szóval éljen Hajni és Zsolti, akik április 24-én összekötötték az életüket papírforma szerint is! Szépek, ugye?

Az ő esküvőjükön voltunk a hétvégén, és meg kell mondanom, hogy nagyon jól éreztük magunkat.
Hajni cégének az irodájában laktunk, persze ott, ahol még nem lett kialakítva munkahely. Igazi gyerekparadicsom volt. Hatalmas betonos placc a motorozáshoz, fű a molyoláshoz, szaladgáláshoz, a raktár pedig leírhatatlan volt :) Rettentő sokat rodeóztak, a nagyobb tekercs tömlőkbe beleültek, nézték a targoncázást. (Ha valakinek ipari tömlő kell, csak szóljon, tudom, hol szerezhet jót, jó áron! :) )

Maga az esemény is nagyon szép volt, hiába, a testvérem :) Nekem a polgári esküvő nem jelent sokat, mégis nehéz volt visszatartanom a sírást. Szépek voltak, boldogok, sugároztak. Még a halálosan szörnyű  anyakönyvvezető is csak némileg tudta a negédeskedéssel meg mézmázzal lerontani a hangulatot. Halálosan idegesítő volt a hanghordozása, hangsúlyozása meg a többi. Brrrrr....

A vacsi is nagyon jó volt, vagyis inkább késői ebéd, igen finoman főztek. A gyerekek rohangáltak, és rontották a hely imidzsét, ami pedig valószínűleg (addig) elég jó volt. A legkedvesebb dolog nekem az volt, hogy a leves forró volt, de nekem odahoztak egy kisebb tálat, amiben nem olyan meleg volt, hogy a gyerekeknek ne kelljen fújogatni. Nem járunk gyakran étteremben, lehet, hogy ez szokás, én még nem találkoztam vele, és nagyon jól esett. A főpincér szerint ez természetes. Isten tartsa meg a jó szokásukat :)

Aztán volt afterparty, kipróbáltuk a társast, amit Antóval, Milánnal, Idával és Gergővel csináltunk, a Gazdálkodj okosan-t írtuk át nekik. A legtöbb mezőt és a szerencsekártyákat. Elég jókat röhögtünk, meg lestük Hajniékat, mit szólnak hozzá. Ők is röhögtek. Igyekeztünk az előző és jövendő életükből részleteket elkapni, talán sikerült :)

Akartam idemásolni a képeket, de mivel három napja van itt félben ez a bejegyzés, mégsem fogom... Nézzétek meg ide kattintva!
Feliratoztam, de különösen felhívom a figyelmet a csúszdás képekre. Nándi onnan lecsúszott. Tényleg. És az nem víz, hanem kavics... Elég durva szerintem.

Szóval sok sok boldogságot nekik, legyen hosszú a közös életük! :)