PrintFrendly

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Isler. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Isler. Összes bejegyzés megjelenítése

2019. január 19., szombat

Isler torta


Azt már korábban említettem, hogy nem vagyok egy nagy tortás. De, az isler az más tészta, szó szerint :-D Kitaláltam, hogy a család egyik tagját meglepem a szülinapján egy olyan tortával, ami a kedvenc sütijéből készül. 
Nagyon finom lett a végeredmény, és az ünnepelt is igazán örült neki. 
A recept megjelent a Kifőztük magazin októberi számában is.
Hozzávalók kb. 6-8 szelethez
Tésztához:
*30 dkg liszt
*5 dkg darált dió (+ egy kevés a díszítéshez)
*1 csapott kávéskanál sütőpor
*1 csipet só
*10 dkg porcukor
*1 kezeletlen citrom reszelt héja
*1 evőkanál vaníliás cukor
*1 kisebb tojás sárgája
*20 dkg vaj
Töltelékhez:
*6 púpozott evőkanál ribizli lekvár (+ kevés a díszítés töltéséhez)
Tetejére:
*10 dkg étcsokoládé
*1 teáskanál olaj

A tészta hozzávalóit összedolgozzuk, három egyenlő részre osztjuk, sütőpapíron 4 mm vékonyra, és kör alakúra nyújtjuk. Egy lisztbe mártott 18 cm-es tortakarikával kiszaggatjuk. 
180 fokos sütőben 10 perc alatt hőlégkeveréssel megsütjük. A tepsiben hagyjuk teljesen kihűlni. 
A hulladék tésztát gombóccá formázzuk, elnyújtjuk, 4 cm-es pohárral kiszaggatjuk, sütőpapíron 8 perc alatt megsütjük.
Az egyik tésztalapot megkenjük a lekvár felével, ráhelyezzük a második lapot, amit a maradék lekvárral szintén bekenünk. Befedjük az utolsó tésztakoronggal. 
Az apró islereket is megtöltjük.
A csokoládét az olajjal vízgőz felett megolvasztjuk, belemártjuk az apró islereket, majd bevonjuk vele a torta tetejét, aminek a közepére helyezzük a kis sütiket. Darált dióval díszítjük. 
Szeletelés előtt egy éjszakát hagyjuk puhulni.
A Facebookon is megtaláltok.
Már Instagramon is fent vagyok.

2013. november 26., kedd

Mikulásváró isler

Már mindenki karácsonyi lázban ég, de előbb még a Mikulás érkezik. Tavaly ezzel a finomsággal készültünk az eljövetelére.
Első isler próbálkozás. Nagyon jól sikerült, talán azért is, mert a párommal közösen készítettük.:-)
5 db lett belőle, érdemes dupla adagot összeállítani. Elég méretes darabok, így mutat jól benne a csizmácska.


Hozzávalók 5 db-hoz:
  • 30 dkg liszt
  • 20 dkg margarin
  • 10 dkg porcukor
  • 1 tojás sárgája
  • 1 tasak vaníliás cukor
  • 0,5 tasak sütőpor
  • 10 dkg tortabevonó étcsokoládé
  • 1 ek olaj
  • 5 ek baracklekvár
A tészta hozzávalóit: liszt, szobahőmérsékletű margarin, porcukor, tojássárgája, vaníliás cukor és sütőpor, alaposan összedolgozzuk.
Egy órára hűtőbe tesszük.
Enyhén lisztezett felületen fél cm vastagra nyújtjuk és egy nagyobb kör alakú formával kiszaggatjuk- én egy kisebb ételtartót használtam.
Minden második közepéből egy csizmaformát is kiszúrunk.
Sütőpapírral bélelt tepsibe rakjuk.
190 fokra előmelegített sütőben 10 perc alatt hőlégkeveréssel megsütjük.
Tortarácson hagyjuk kihűlni.
A tortabevonót az olajjal forró víz felett felolvasztjuk és a csizmás islereket bevonjuk vele.
Én egy villára raktam és egy kanállal mertem rá a csokit.
Kicsit lecsöpögtetjük, és tortarácsra téve hagyjuk a csokit megszilárdulni.
Kb. egy órát hagytam pihenni.
Az islerek alját megkenjük lekvárral, rárakjuk a tetejüket, majd a csizmát még feltöltjük lekvárral.
Kb. fél óra múlva már puha és fogyasztható.