PrintFrendly

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Mandula. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Mandula. Összes bejegyzés megjelenítése

2024. november 3., vasárnap

Csokoládés sütőtökgolyó

Falatnyi kis fűszeres, sütőtökös édesség, amihez még a sütőt sem szükséges bekapcsolni.
A recept megjelent a Kifőztük oldalon is.
A felhasznált ízesítőket a Fűszerész biztosította.
Hozzávalók kb. 18 db-hoz
*15 dkg sült sütőtök
*10 dkg vaj
*1 ek rum
*10 g négyszeres erősségű édesítő
*10 dkg teljes kiőrlésű keksz darálva
*2 dkg darált mandula (vagy dió is lehet)
Bevonáshoz:
*8 dkg magas kakaótartalmú étcsokoládé
*1 tk olaj
*1 késhegynyi őrölt narancshéj
 
A tököt villával áttörjük, majd a vajjal, rummal és édesítővel összekeverjük, beleforgatjuk a fűszerekkel, mandulával elvegyített darált kekszet. A masszából kisebb golyókat sodrunk. Tálcára téve addig a hűtőbe rakjuk, míg a csokoládét elkészítjük.
A csokit a narancshéjjal vízgőz felett, kevés olajjal megolvasztjuk, majd megmártjuk benne a golyókat. Addig pihentetjük, míg a csokoládé burok megszilárdul rajta.
 

2024. március 13., szerda

Mandulás kifli

Újra elővettem a kedvenc kifli formámat és sütöttem egy kis könnyű apróságot. Igazán finom, sokáig elálló, omlós édesség.
Hozzávalók kb. 35 db-hoz
*12 dkg liszt
*1 csipet só
*1 késhegynyi sütőpor (2g)
*5 dkg porcukor
*5 dkg darált mandula
*0,5 kezeletlen citrom reszelt héja
*1 tk vaníliás cukor
*10 dkg vaj
 
A tészta hozzávalóit összedolgozzuk. Becsomagolva 30 percet a hűtőben pihentetjük. A szilikon kifli forma mélyedéseit peremig töltjük. 160 fokos sütőben kb. 14 perc alatt megsütjük. Óvatosan rácsra téve hagyjuk teljesen kihűlni.
 
 

2024. március 9., szombat

Kardamomos-mandulás túrógolyó

Kevés megmaradt darált mandula felhasználására találtam ki ezt a könnyű kis sütés nélküli édességet. Roppant egyszerű. Gyorsan elkészül, de még gyorsabban el is fogy. Ráadásul szénhidrátdiétába is illeszthető.
A recept megjelent a Kifőztük oldalon is.
A felhasznált ízesítőket a Fűszerész biztosította.
Hozzávalók kb. 20 darabhoz
25 dkg túró
1 evőkanál tejföl
1 teáskanál négyszeres erősségű édesítő
1 kávéskanál reszelt citromhéj
1 késhegynyi őrölt kardamom
7 dkg darált mandula
 
A túrót áttörjük, ízesítjük a fűszerekkel, az édesítővel és krémesítjük a tejföllel. Jól összedolgozzuk. Teáskanálnyi adagokból golyókat sodrunk, majd darált mandulába forgatjuk. Tálalásig hűtőben tároljuk.
 

2023. november 27., hétfő

Gyömbéres almakrémleves

Könnyű kis gyümölcsös leves a gyömbér kedvelőinek. Ízlés szerint a gyömbér mennyisége csökkenthető, mert ez egy elég intenzív ízű krémleves. 
A recept megjelent a Kifőztük oldalon is. 
A felhasznált ízesítőket a Fűszerész biztosította.
Hozzávalók 4 személyre
*5 nagy alma
*1 ek frissen facsart citromlé
*1 késhegynyi őrölt citromhéj
*1 csipet só
*1,5 dkg négyszeres erősségű édesítőszer
*1 ek pudingpor
*Tálaláshoz:
*szeletelt mandula
*gyömbér
 
Az almákat megpucoljuk, magházukat kivágjuk. A gyümölcshúst kisebb darabokra vágjuk és annyi vízben, ami épp ellepi puhára főzzük. Közben ízesítjük a fűszerekkel, citromlével és az édesítővel. Merülő mixerrel pürésítjük. A pudingport a tejjel simára keverjük, majd hőkiegyenlítés után a levest krémesítjük vele. Ha túl sűrű, akkor még kevés tejjel higíthatjuk. Szeletelt mandulával és kevés őrölt gyömbérrel megszórva kínáljuk.
 

2019. június 22., szombat

Bodzás eperkrémleves főzés nélkül


Amikor nagyon meleg van, akkor nem igazán kívánunk csak hideg és könnyű ételeket. Most ez a gyorsan elkészíthető édes kanalaznivaló jól fog esni és még érdemes kihasználni az eperszezon végét is. A bodzaszirup receptjét ITT találjátok. 
A recept megjelent a Kifőztük magazin májusi számában is. 
A felhasznált turmixgépet a Russell Hobbs biztosította.
Hozzávalók 4 személyre
*40 dkg földieper
*2 dl habtejszín
*2 dl görög joghurt
*0,5 dl bodzaszirup
*mandulaforgács a tálaláshoz

Az epret megtisztítjuk, a zöld részeket eltávolítjuk. 
Turmixgépben a bodzasziruppal, joghurttal és tejszínnel krémesre turmixszoljuk. Jól behűtve, mandulaforgáccsal megszórva kínáljuk.

2018. július 16., hétfő

Banános ribizlikrémleves főzés nélkül


Ebben a nagy melegben nem igazán van étvágyunk, de azért egy hűsítő gyümölcslevest mindig szívesen kanalazunk. Egy érett banán, és egy kevés, a kertben szedett ribizli felhasználásával krémes leves készült, amibe csempésztem némi házi citromfűszörpöt is, ami kellőképpen megédesítette.
A recept megjelent a Kifőztük magazin júliusi számában is.
Hozzávalók 3 személyre
*45 dkg ribizli
*1 érett banán
*1 dl habtejszín
*2 dl görög joghurt
*1 ek frissen facsart citromlé
*1 nagy csipet őrölt fahéj
*3-4 evőkanál szeletelt mandula a tálaláshoz

A megtisztított gyümölcsöket a fűszerekkel, tejszínnel, joghurttal, tömény citromfűszörppel, és a citromlével krémesre turmixoljuk, az apró magvak miatt szűrőn átpasszírozzuk.   
Jól behűtve, száraz serpenyőben megpirított szeletelt mandulával kínáljuk.
A Facebookon is megtaláltok.
Már Instagramon is fent vagyok.


2016. május 19., csütörtök

Citromos busapatkó mandulás bundában



Sajnos ritkán fogyasztunk halat, de most párom hozott pár szép busa patkót. Ez olyan hal, amiben kevesebb, de inkább nagyobb szálkák vannak, a húsa pedig finom, ezért szívesen készítek belőle ebédet. A mandula egy kicsit különlegesebb ízt kölcsönöz, amit remekül kiegészít a petrezselymes krumpli.
Hozzávalók 4 főre:
*4 nagyobb busapatkó
*só
*őrölt bors
*0,5 citrom leve
*1 tojás
*10 dkg liszt
*10 dkg zsemlemorzsa
*2 dkg mandulaforgács
*3-4 dl olaj sütni

A hal szeleteket leöblítjük, konyhai papírtörlővel leitatjuk róluk a nedvességet.
Meghintjük egy csipet sóval és egy kevés borssal, majd meglocsoljuk egy kevés citromlével.
Picit félretesszük.
Három tányért készítünk. Az elsőbe szórjuk a lisztet, a másodikban felverjük a tojást egy villával, a harmadikban a zsemlemorzsát elkeverjük a mandulával.
A busa szeleteket először megforgatjuk a lisztben, majd a tojásban és végül a mandulás morzsában. Kézzel egy kicsit rányomkodjuk a bundát.
Egy serpenyőben olajat forrósítunk, majd a halakat közepes lángon szép barnára sütjük.
Konyhai papírtörlőn hagyjuk a felesleges olajat lecsepegni.
Melegen, petrezselymes krumplival kínáljuk.

A Facebookon is megtaláltok.