PrintFrendly

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Paradicsom. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Paradicsom. Összes bejegyzés megjelenítése

2025. augusztus 4., hétfő

Házi pörköltalap befőzőautomatában

A nyári időszak a befőzés ideje. Tavaly először készült befőzőautomatában lecsó. Annak a sikerén felbuzdulva egy kis adag pörköltalap lett a következő.
Hozzávalók kb. 11 kisebb üveghez:
*1,5 kg vöröshagyma
*1 kg paradicsom
*1 kg paprika
*20 dkg mangalicazsír
*1 dl olaj
*1 csapott ek só
*1 kk őrölt bors
 
A zöldségeket alaposan megtisztítjuk és mindet apróra vágjuk. 
A felforrósított zsír és olaj keverékén megfonnyasztjuk a hagymát, majd hozzáadjuk a paradicsomot és a paprikát. 
Addig főzzük, míg a zöldségek levet eresztenek. 
Ízesítjük sóval és borssal. 
Előre elkészített üvegekbe töltjük, lezárjuk. 
Befőzőautomatában 90/30 automatizáljuk, vagyis 90 fokon 30 percig dunsztoljuk a gépben. 
A gépben hagyjuk kihűlni. 
Végül mehetnek a kamrapolcra.

2025. július 30., szerda

Mediterrán babkrém

Ez az a tipikus étel, ami ronda, de finom. A hagyományos babkrémtől igaz kissé pikánsabb, de a különlegességek kedvelőinek jó szívvel ajánlom.
Hozzávalók 2 személyre
*26 dkg babkonzerv
*2 ek paradicsompüré
*1 nagy gerezd fokhagyma
*1 nagy csipet só
*1 csipet őrölt bors
*1 nagy csipet morzsolt bazsalikom
*1 nagy csipet morzsolt oregánó
*2 ek olívaolaj
*1-2 ek víz
 
A babot alaposan átöblítjük, lecsepegtetjük, majd hozzáadjuk a paradicsompürét, a zúzott fokhagymát, az olívaolajat és a fűszereket. Merülő mixerrel pépesítjük. Ha túl száraznak találjuk, kevés vízzel hígíthatjuk.
Fokhagymás pirítóssal kínáljuk.

2025. július 9., szerda

Padlizsános lecsó

A lecsó az a fogás, ami nagyon sokféleképpen változtatható. Én most egy egyszerű, padlizsános fajtát készítettem. Természetesen ízlés szerint kerülhet bele virsli, kolbász, akár szalonna vagy üthetünk rá tojást is.

Hozzávalók 4 személyre
*3-4 nagyobb paradicsom
*3 paprika
*2 nagyobb vöröshagyma
*1 kisebb padlizsán
*kevés olaj
*só
*őrölt bors
 
A zöldségeket megtisztítjuk. A padlizsánt nagyobb kockára vágjuk, majd egy szűrőtálba téve megsózzuk és picit pihentetjük. A meghámozott paradicsomot feldaraboljuk a paprikával együtt, a vöröshagymát félkarikára vágjuk.
A szűrőtálban lévő padlizsán leöblítjük, majd a felforrósított olajon a vöröshagymával együtt kicsit megpirítjuk. Hozzáadjuk a paprikát és a paradicsomot. Ízesítjük a fűszerekkel. Készre főzzük.
Melegen kínáljuk.

2025. június 21., szombat

Sült zöldségkrémes, húsos penne

Könnyű és ízletes kis tésztás fogás. Nálunk nagy sikere volt.
Hozzávalók 4 személyre
*50 dkg darált sertéshús
*2-3 ek olaj
*1 kk só
*1 jó nagy csipet őrölt bors
*1 kk fűszerpaprika

Zöldségkrémhez:
*1 kisebb cukkini
*1 fej vöröshagyma
*2 közepes paradicsom
*4 gerezd fokhagyma
*1 szál sárgarépa
*3 közepes krumpli
*1 kk só
*1 kk morzsolt oregánó
*1 kk morzsolt bazsalikom
*1 nagy csipet őrölt bors
*35 ml olaj
*5 ml víz
*1 dl tejszín 

Továbbá:
*50 dkg durum penne
*a tálaláshoz reszelt sajt
 
A húst egy kevés felforrósított olajon fehéredésig pirítjuk, majd sózzuk, borsozzuk, megszórjuk paprikával. Annyi vízben, ami éppen ellepi, lefedve, puhára főzzük.
A zöldségeket megtisztítjuk, és egyforma darabokra vágjuk. Egy közepes tepsibe terítjük. Meglocsoljuk egy kevés olajjal, megszórjuk a fűszerekkel, hozzáadjuk a vizet. 180 fokra előmelegített sütőben kb. 35-40 perc alatt megsütjük. Összeturmixoljuk, a megpuhult húshoz adjuk a tejszínnel együtt. Ha szükséges utánízesítjük.
A tésztát bő vízben kifőzzük, lecsepegtetjük és a zöldségkrémes raguval összekeverjük. Azonnal, melegen, reszelt sajttal megszórva kínáljuk.

2024. augusztus 11., vasárnap

Lencsés gombaraguval töltött gömbcukkini

Idén is került gömb cukkini a kertbe, érett is be jó pár darab a bokrokon. Szeretem megtölteni, van, hogy csak simán hús nélkül, épp, mint most is. Azt kedvelem, amikor a cukkini húsa még épp roppan és nem túl puha.
A recept megjelent a Kifőztük oldalon is.
A felhasznált gombát a Chef Gomba biztosította.
Hozzávalók 2 személyre
*2 kisebb gömbcukkini
*só
*őrölt bors
*3-4 ek olaj
*2 nagy paradicsom
*1/2 dl zöldségleves alaplé
*5 dkg cm lencsekonzerv
*1 nagy csipet só
*1 nagy csipet őrölt bors
*1 kis ág friss kakukkfű
*1 csipet négyszeres erősségű édesítő
 
A cukkinit ketté vágjuk, a belsejét kiskanállal kivájjuk. A zöldséget megszórjuk sóval és borssal. A töltelékhez a gombát kisebb darabokra vágjuk, a konzerv lencsét átmossuk és lecsepegtetjük. A gombát kevés felforrósított olajon megpirítjuk, hozzáadjuk a hámozott, feldarabolt paradicsomot, alaplevet. Sűrűre főzzük. Közben ízesítjük a fűszerekkel és ha kissé savanyú, akkor kevés édesítőt is adunk hozzá. Végül beleforgatjuk a lencsét. Jól átforrósítjuk. A ragut az előkészített cukkini felekbe töltjük. 180 fokra előmelegített sütőben kb. 22-25 perc alatt roppanósra sütjük. Párolt basmati rizs körettel kínáljuk.
 

2024. augusztus 1., csütörtök

Fűszeres paradicsomos cukkinikrém

Tudom, nem túl dekoratív étel, de sokkal finomabb, mint ahogy kinéz. Könnyű, egyszerű, vegán zöldségkrém a vajas-szalámis kenyér helyett a kertben szedett zöldségekből. Én picit darabosan kedvelem, így nem dolgoztam túl krémesre, de ez természetesen ízlés kérdése.
A recept megjelent a Kifőztük oldalon is.
A felhasznált ízesítőket a Fűszerész biztosította.
Hozzávalók 2-3 személyre
*1 zsenge cukkini (35 dkg)
*1 nagy paradicsom (10 dkg)
*10 ml olívaolaj
*1 nagy csipet őrölt fekete bors
 
A cukkinit és a paradicsomot egyforma nagyságú kockára vágjuk és közepes méretű tepsibe rakjuk. Meglocsoljuk az olajjal, megszórjuk a fűszerekkel. Alaposan összeforgatjuk. 180 fokos sütőben kb. 20 perc alatt megsütjük. Picit hagyjuk hűlni, majd merülő mixerrel darabosra dolgozzuk. Teljes kiőrlésű kenyérre kenve kínáljuk.
 

2024. július 24., szerda

Üveges lecsó befőzőautomatában

Ha nyár, akkor befőzés. Most egy olyan módszert próbáltam, amit eddig még nem.
Már korábban vásároltunk egy befőzőautomatát és most a lecsóval avattuk fel. Tartósítószer nem került bele.
Hozzávalók kb. 10 fél literes üveghez:
*2,5 kg paradicsom
*2 kg paprika
*3 csapott tk só
 
A zöldségeket alaposan megtisztítjuk. A paprikát kicsummázzuk, a zöldséget kisebb darabokra vágjuk. A paradicsomot pár percre forró vízbe mártjuk, majd a héját lehúzzuk. A zöldséghúst feldaraboljuk. A kétféle zöldséget egy fazékban addig főzzük, amíg a paradicsom levet ereszt. Hozzáadjuk a sót. Majd az előkészített üvegekbe töltjük a lecsó alapot. A tetejüket rázárjuk. Az automatába rakjuk és 90/30 programon automatázzuk. Tehát 90 fokon 30 percet automatázzuk. A gépben hagyjuk teljesen kihűlni. Majd mehet is a kamrapolcra.
Tippek:
*Csak egészséges alapanyagokat használjunk.
*Fontos az üvegek és kupakok alapos tisztítása.
*Az automata vizébe egy kis ecetet téve nem lesznek vízkövesek az üvegek.
 

2024. május 8., szerda

Pikáns kolbászos laskaragu

Ez egy igazán egyszerű és viszonylag gyorsan elkészülő ragu. Rizs köret illik hozzá.
A recept megjelent a Kifőztük oldalon is. 
A felhasznált gombát a Chef Gomba biztosította.
Hozzávalók 3-4 személyre
*25 dkg Chef Gomba laskagomba
*1 közepes fej vöröshagyma (10 dkg)
*3-4 ek olaj
*2 púpozott ek paradicsomsűrítmény
*7 dkg lángolt kolbász
*5 közepes cm befőtt csemegeuborka
*1 nagy csipet só
*1 csipet őrölt bors
*1 csipet őrölt köménymag
*1 csipet morzsolt oregánó
*1 csipet morzsolt bazsalikom
 
A hagymát, a gombát, a kolbászt és az uborkát vékony csíkokra vágjuk. A felforrósított olajon megfonnyasztjuk a hagymát, majd hozzáadjuk a gombát. Együtt pirítjuk, majd rákanalazzuk a paradicsomsűrítményt és kb. 1 dl vízzel megpároljuk. Közben ízesítjük sóval, borssal, oregánóval, bazsalikommal, köménymaggal. Végül beleforgatjuk a kolbászt és a csemegeuborkát. Ha szükséges utánízesítjük. Melegen basmati rizs körettel kínáljuk.
 

2024. április 6., szombat

Songoku csirke

Ez egy igazán tartalmas, laktató, de mégis könnyű húsos fogás. Rizs körettel kínáltam.
A recept megjelent a Kifőztük oldalon is.
A felhasznált gombát a Chef Gomba biztosította.
Hozzávalók 4 személyre
*50 dkg csirkemellfilé
*3 ek olaj
*1 kk só
*1/3 kk őrölt bors
*3 ek paradicsompüré
*1 nagy csipet morzsolt oregánó
*1 nagy csipet morzsolt bazsalikom
*10 dkg felkockázott sonka
*10 dkg csemegekukorica
 
A húst kisebb kockára vágjuk, majd kevés felforrósított olajon fehéredésig pirítjuk. Sózzuk, borsozzuk, majd hozzáadjuk a paradicsompürét és kb. 1 dl vizet. Lefedve puhára pároljuk. Hozzáadjuk a felszeletelt gombát, az apróra vágott sonkát és a kukoricát. Ízesítjük oregánóval, bazsalikommal. Ha szükséges sózzuk, borsozzuk. 
Melegen basmati rizs körettel kínáljuk.
 

2024. január 15., hétfő

Gombás-szardíniás spagetti paradicsomosan

Induljon a dolgos hét egy egyszerű halas fogással.
A recept megjelent a Kifőztük oldalon is. 
A felhasznált gombát a Chef Gomba biztosította.
Hozzávalók 4 személyre
*25 dkg olajos szardínia
*1 kis vöröshagyma (8dkg)
*1 kisebb sárgarépa
*20 dkg hámozott, darabolt konzerv paradicsom
*3-4 ek olaj
*1 nagy csipet só
*1 nagy csipet őrölt fekete bors
*1 kk morzsolt oregánó
*1 kk morzsolt bazsalikom
*1 csipet morzsolt kakukkfű
*1 csipet négyszeres erősségű édesítő
*25 dkg durum spagetti
*sajt a tálaláshoz

A vöröshagymát és a sárgarépát kisebb kockára vágjuk, a gombát felszeleteljük. Kevés felforrósított olajon a répát, a hagymát és a gombát megpirítjuk, majd hozzáadjuk a paradicsomot. Ízesítjük a fűszerekkel. Kevés vízzel összeforraljuk. Végül beleforgatjuk a szardíniát. Jól átmelegítjük. Kifőtt spagetti tésztával és reszelt sajttal megszórva kínáljuk.

2023. december 4., hétfő

Lecsós harcsapaprikás

Nagyon egyszerű és gyorsan elkészíthető, egészséges fogás. Idényen kívül akár fagyasztott paradicsomból (nálam mindig van nyáron eltett), és darált paprikából is összeállítható. Köretként kínálhatjuk teljes kiőrlésű tésztával, galuskával, de rizzsel is. 
A recept megjelent a Kifőztük oldalon is. 
A felhasznált ízesítőket a Fűszerész biztosította.
Hozzávalók 4 személyre
*50 dkg afrikai harcsafilé
*1 ek mangalica zsír
*1 nagy vöröshagyma
*1 nagy paradicsom
*1 nagyobb paprika
*1 késhegynyi füstölt csípős fűszerpaprika (elhagyható)
 
A felolvasztott zsíron megfonnyasztjuk az apróra vágott vöröshagymát, hozzáadjuk felcikkezett paradicsomot és a kisebb darabokra vágott paprikát. Kb. 1 dl vízzel felengedve, lefedve 20 percet mérsékelt lángon főzzük. Közben ízesítjük a fűszerekkel. A megtisztított halat kisebb darabokra vágjuk. Ha az alap a levét elfőtte, beleforgatjuk a halat és kevéske vízzel pár perc alatt készre főzzük. Ha szükséges utánízesítjük. Melegen kínáljuk.
 

2023. szeptember 30., szombat

Csirketokány hentes módra

Egy kifőzdében kóstoltam először ezt a fogást. Akkor nem igazán nyerte el a tetszésemet, mert elég pikáns volt a sok savanyú uborkától. Már akkor tudtam, hogy ezt a saját ízlésünk szerint fogom elkészíteni. Mégpedig a kevésbé savanyú befőtt uborkát tettem bele és így tökéletes lett. Még a gyerekeknek is ízlett. Azt hiszem máskor is asztalra kerül majd.
Hozzávalók 4 személyre
*60 dkg csirkemellfilé
*20 dkg sonka
*5-6 db csemegeuborka
*1 nagyobb vöröshagyma
*2 nagy gerezd fokhagyma
*2 púpozott ek paradicsompüré
*4-5 ek olaj
*1 kk só
*1 késhegynyi őrölt bors
 
A csirkét csíkokra vágjuk, sózzuk és borsozzuk. Az apróra vágott vöröshagymát megfonnyasztjuk a felforrósított olajon, majd belezúzzuk a fokhagymát és megpirítjuk rajta a csirkét. Hozzáadjuk a paradicsompürét és kb. 1 dl vizet. Jól összeforraljuk. Ha a hús megpuhult, hozzáadjuk a vékonyra csíkozott sonkát és az uborkát. Megkóstoljuk és ha szükséges még ízesítjük sóval és borssal. Melegen párolt rizzsel kínáljuk.
 

2023. szeptember 16., szombat

Sült zöldségkrémes spagetti

Könnyű, egyszerű, húsmentes, igazi szombati fogás. A kertben fellelt zöldségek felhasználásával készült tésztás étel. 
A recept megjelent a Kifőztük oldalon is. 
A felhasznált ízesítőket a Fűszerész biztosította.
Hozzávalók 4 személyre
*1 közepes cukkini (kb. 33 dkg)
*2 nagyobb paradicsom
*1 nagyobb vöröshagyma (10 dkg)
*5 ml olaj
Tálaláshoz:
*25 dkg durum spagetti
*sajt
 
A zöldségeket nagyobb darabokra vágjuk és tepsibe rakjuk. Olajjal meglocsoljuk és a fűszerekkel megszórjuk. 180 fokra előmelegített sütőben kb. 20 perc alatt készre sütjük. A tésztát bő, sós vízben roppanósra főzzük, leszűrjük és hagyjuk lecsepegni. A sült zöldségeket merülő mixerrel pürésítjük, beleforgatjuk a kifőtt tésztát. Reszelt sajttal megszórva kínáljuk.
 

2023. szeptember 1., péntek

Mexikói sült krumpli

Induljon ez a hónap egy egyszerű fogással. Roppant egyszerű, de mégsem a megszokott köret. 
A recept megjelent a Kifőztük oldalon is. 
A felhasznált ízesítőket a Fűszerész biztosította.
Hozzávalók 4 személyre
*50 dkg krumpli
*3-4 ek olívaolaj
*1 kk só
*3 paradicsom
*1 nagy csipet só
*1 késhegynyi pizza fűszerkeverék
*5 dkg morzsolt csemegekukorica
*zöld citrom a tálaláshoz
 
A meghámozott krumplit közel egyforma nagyságú cikkekre vágjuk és egy éjszakát hideg vízben hagyjuk ázni. Másnap leöntjük róla a vizet, kicsit lecsepegtetjük. Nagyobb tepsibe rakjuk, megforgatjuk az olívaolajban és megszórjuk a sóval, a mexikói fűszerkeverékkel. 180 fokos sütőben kb. 30 perc alatt készre sütjük. Közben a paradicsomot kisebb darabokra vágjuk, sózzuk és megszórjuk a pizza fűszerkeverékkel. A sült krumplit a fűszeres paradicsomraguval és a kukoricával, valamint kevés zöld citrom levével meglocsolva kínáljuk.
 

2023. augusztus 29., kedd

Gombás csicseriborsó-paprikás

A húsmentesség jegyében készült ez az egyszerű fogás. Igazán hamar asztalra tehető. Nem kell sok időt a konyhában tölteni vele. 
A recept megjelent a Kifőztük oldalon is. 
A felhasznált gombát a Chef Gomba biztosította.
Hozzávalók 3 személyre
*20 dkg csicseriborsó konzerv
*1 közepes vöröshagyma
*1 nagy paradicsom
*2 nagy gerezd fokhagyma
*4-5 ek olívaolaj
*1/2 kk só
*1/3 kk őrölt bors
*1 kk fűszerpaprika
*basmati rizs a tálaláshoz
 
A feldarabolt gombát a felforrósított olajon kevés sóval és borssal megszórva megpirítjuk. Félretesszük. A visszamaradt olajon az apróra kockázott vöröshagymát megfonnyasztjuk, hozzáadjuk a feldarabolt paradicsomot, ízesítjük a fűszerekkel és a zúzott fokhagymával. Beleforgatjuk az átmosott és lecsepegtetett csicseriborsót. Végül belekeverjük a gombát. Azonnal, párolt basmati rizs körettel kínáljuk.
 

2023. augusztus 25., péntek

Nyári sült zöldség krémleves

Egy finom fogásért a nagy nyári melegben is simán bekapcsolom a sütőt. Vagy kora reggel vagy késő este érdemes ezt tenni. Ezért a levesért megérte. A Férjemnek is annyira ízlett, hogy kérte, máskor is készítsem majd. 
A recept megjelent a Kifőztük oldalon is. 
A felhasznált ízesítőket a Fűszerész biztosította.
Hozzávalók 4 személyre
*1 közepes (gömb)cukkini (kb. 35 dkg)
*2 nagyobb paradicsom (kb. 20 dkg)
*1 nagyobb vöröshagyma (10 dkg)
*5 ml olívaolaj
*1 kk fokhagymás só
*1/2 kk őrölt fekete bors
*1 kk morzsolt oregánó
*1 kk morzsolt bazsalikom
*1-2 dl cukormentes mandulatej
 
Minden zöldséget nagyobb darabra vágunk és tepsibe rakjuk. Olívaolajjal meglocsoljuk, a fűszerekkel megszórjuk. 180 fokra előmelegített sütőben kb. 20 percet sütjük. Egy mélyebb edénybe téve merülő mixerrel pürésítjük. Növényi tejjel ízlés szerinti sűrűségűre hígítjuk. Azonnal kínáljuk.
 

2023. augusztus 5., szombat

Patisszonragu mexikói módra

Idén a vártnál is szebb a csillagtök termés a kertben. A legjobban rántva szeretjük, de próbálom minél többféleképpen elkészíteni. Most egy ragu lett belőle, amit rizs körettel kínáltam. 
A recept megjelent a Kifőztük oldalon is. 
A felhasznált ízesítőket a Fűszerész biztosította.

Hozzávalók 2 személyre
*1 kisebb patisszon (tisztítva mérve kb. 25 dkg)
*10 dkg morzsolt csemegekukorica
*10 dkg vörös babkonzerv
*2 dl sűrű paradicsomlé (esetleg hámozott paradicsomkonzerv)
*1 csipet édesítőszer
*1 csapott kk fokhagymás só
*1/2 kk cayenne bors
*3-4 ek olívaolaj
 
A patisszont kb. 1*1 cm-es darabokra vágjuk. (Ha zsenge nem szükséges meghámozni.) Kevés felforrósított olajon átforgatjuk. Megszórjuk a fűszerekkel és annyi vizet adunk hozzá, ami félig ellepi. Néha óvatosan megrázogatva roppanósra főzzük. Hozzáadjuk a paradicsomlevet (vagy a hámozott paradicsomot), a babot, a kukoricát és egy kevés édesítőt. Összeforraljuk. Ha szükséges utánízesítjük. Melegen (basmati) rizs körettel kínáljuk.

2023. július 29., szombat

Egyszerű gombás tojáspaprikás

A tyúkjaink ügyesen végzik a dolgukat, ellátnak bőségesen tojással. Ezért most egy húsmentes, tojásos fogás készült. Nagyon egyszerű és igazán ízletes. 
A recept megjelent a Kifőztük oldalon is. 
A felhasznált gombát a Chef Gomba biztosította.
Hozzávalók 2 személyre
*3 keményre főtt tojás
*1 kisebb vöröshagyma
*1 közepes paradicsom
*1 jó nagy csipet só
*1 jó nagy csipet őrölt bors
*1/2 kk fűszerpaprika
*4-5 ek olívaolaj
*2 ek tejföl
 
A gombát és a főtt tojást vékonyra szeleteljük, a vöröshagymát apróra kockázzuk. A felforrósított olajon megfonnyasztjuk a hagymát, hozzáadjuk a gombát, a kisebb darabokra vágott paradicsomot. Ízesítjük sóval, borssal, fűszerpaprikával. Pár perc pirítás után a tejföllel krémesítjük, majd óvatosan beleforgatjuk a szeletelt tojást. Ha szükséges utánízesítjük. Melegen, basmati rizzsel vagy teljes kiőrlésű nokedlivel, esetleg teljes kiőrlésű főtt tésztával kínáljuk.
 

2023. július 20., csütörtök

Krumplis lecsó

A lecsót általában egytálételként fogyasztjuk, de nálunk most köret lett belőle. Egy kis krumplival egészítettem ki. Azért, hogy diéta kompatibilis legyen, nem főve, hanem sütve készült a krumpli. Szénhidrátdiétába is illeszthető. Grillezett vagy sült hús, illetve hal köreteként is kínálhatjuk.
Hozzávalók 4 személyre:
*2 nagy fej vöröshagyma
*4 nagy paradicsom
*4 nagy fehér paprika
*4-5 ek olívaolaj
*1 kk só
*1/2 kk őrölt bors
*1 tk fűszerpaprika
 
A krumplit meghámozzuk, közepes, de egyforma méretű darabokra vágjuk. A hagymát, a kicsumázott paprikát felcsíkozzuk, a meghámozott paradicsomot nagyobb darabokra vágjuk. Egy serpenyőben kevés olajat forrósítunk, a krumplit megrázogatva megsütjük. Kevés sóval és borssal megszórjuk. Kiszedjük a serpenyőből és félretesszük. A visszamaradt olajon a hagymát megfonnyasztjuk. (Ha kevés az olaj pótoljuk.) Hozzáadjuk a paradicsomot, a paprikát. Ízesítjük a fűszerekkel. Ha jól összesült, beleforgatjuk a krumplit és azonnal kínáljuk.
 

2023. július 19., szerda

Tejfölös cukkinipaprikás

Amikor cukkinidömping van a kertben, akkor még a csapból is ez a zöldség folyik. Ez azt jelenti, hogy sokféle formában próbálom felhasználni. Legyen az krémleves, cukcsánka, töltött cukkini, stb. Most épp egy roppant egyszerű és hamar elkészülő, húsmentes étel lett belőle. Biztos vagyok benne, hogy máskor is asztalra kerül majd nálunk.
Hozzávalók 4 személyre
*1 kisebb cukkini
*1 kis fej vöröshagyma
*1 kisebb paradicsom
*4-5 ek olívaolaj
*1 kk só
*1 késhegynyi őrölt bors
*1tk fűszerpaprika
*2 púpozott ek tejföl
*1 ek teljes kiőrlésű tönkölybúzaliszt
 
A hagymát apró, a cukkinit kb. 1*1cm-es kockára vágjuk. A felforrósított olajon megfonnyasztjuk a hagymát, hozzáadjuk a cukkinit. Megszórjuk a fűszerekkel. Hozzáadjuk a hámozott, nagyobb darabokra vágott paradicsomot. Kb. fél deciliter vízzel roppanósra főzzük. Majd a liszttel elkevert tejföllel krémesítjük. Átforrósítjuk. Melegen (basmati) rizzsel, (tk tönkölylisztes) nokedlivel, esetleg tk tésztával kínáljuk.