PrintFrendly

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Ponty. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Ponty. Összes bejegyzés megjelenítése

2023. március 4., szombat

Citromos-paprikás pontypatkó

Halat sütöttem, mert a gyerekek (is) nagyon szeretik. Most nem pisztrángot, bár az a kedvencük, hanem pontyot. Ez általában karácsonykor kerül asztalra, de év közben is szívesen fogyasztjuk. Puha, vékony bunda került rá. Ha még egészségesebben szeretnénk, akkor sütőben, vagy forró levegős sütőben is készíthetjük, vagy olaj helyett kókuszzsírban. 
A recept megjelent a Kifőztük oldalon is. 
A felhasznált zabpehelylisztet a Wise Pasta biztosította.
Hozzávalók 4 személyre
*4 ponty szelet
*só
*őrölt bors
*1/2 kezeletlen citrom leve
*1 púpozott tk fűszerpaprika
Sütéshez:
*olaj
 
A halat alaposan megmossuk, leitatjuk róla a nedvességet, meglocsoljuk kevés citromlével, megszórjuk sóval és borssal. A lisztet elvegyítjük a paprikával. Megforgatjuk benne a hal szeleteket. A felesleges lisztet lerázzuk. Bő olajat forrósítunk, a halat pár perc alatt pirosra sütjük. Melegen basmati rizzsel kínáljuk.

2022. december 18., vasárnap

Halászlé egyszerűen

A halászlé olyan fogás, mint a töltött káposzta, ahány ház, annyi szokás alapon sokfelé másképpen, máshogyan készül. Nos, most először főztem én is, mint ahogyan olyan sok mindent, most is anyukám útmutatása alapján készítettem. Nem túl nagy adag lett, nem is olyan sok halból, de ez a négyfős családunknak éppen elegendő. Én most pontyfiléből főztem, így is igazán ízletes lett. Aki szereti, ízesítheti csípős paprikával is.
Hozzávalók 4 személyre
*1 kg ponty
*2 nagy fej vöröshagyma
*2 nagyobb paradicsom
*2 nagyobb paprika
*1 tk só
*1 kk őrölt bors
*3 tk fűszerpaprika
*2 ek csemege paprikakrém
 
A halat alaposan megtisztítjuk, feldaraboljuk és annyi szeletet, amit szeretnénk majd egyben kínálni, félretesszük. A többi halrészt háromszoros mennyiségű vízben feltesszük főzni. Hozzáadjuk az apróra vágott hagymát, paprikát, paradicsomot és fűszereket. Lefedve magas lángon puhára főzzük. Majd sűrű szitán átpasszírozzuk. A visszamaradt levet szükség szerint még utánízesítjük. A félretett halszeleteket óvatosan a levesbe engedjük és kb. 10 perc alatt készre főzzük. A levest melegen kínáljuk.