PrintFrendly

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Tejmentes. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Tejmentes. Összes bejegyzés megjelenítése

2025. október 4., szombat

Székelykáposzta egyszerűen

Ez egy olyan étel, mint a töltött káposzta, hisz ahány ház, annyi szokás, mindenki másképp csinálja. Most én egy egész egyszerű változatot hoztam. A babérlevelet kihagytam, azt csak a krumplilevesbe szeretjük. Ízlés szerint tehető bele pár levélke. A kész káposztát kínálhatjuk tejföllel, friss kenyérrel egyaránt.
Hozzávalók 4-6 személyre
*80 dkg sertéshús
*1 kg savanyú káposzta
*15 dkg kolozsvári szalonna
*1 nagy fej vöröshagyma
*1 nagy paradicsom
*1 nagy paprika
*1 púpozott ek zsír
*1 kk só
*1 tk fűszerpaprika (GM)
*½ kk őrölt köménymag (GM)
*1 kk őrölt fekete bors (GM)
 
A húst nagyobb kockára vágjuk, a szalonnát felcsíkozzuk, a vöröshagymát felkockázzuk.
A felforrósított zsíron megpirítjuk a szalonnát, hozzáadjuk a hagymát, majd a lecsepegtetett húst és fehéredésig pirítjuk. Ízesítjük a fűszerekkel, majd annyi vízben, ami ellepi, lefedve főzzük. Közben hozzáadjuk a nagyobb darabokra vágott paradicsomot és a paprikát. Ha már puha a hús, a kicsavart savanyú káposztát is hozzáadjuk. (Én átmostam, mert nem kedveljük a nagyon savanyú fajtát, de ez természetesen ízlés szerint el is hagyható.) Együtt készre főzzük. Melegen kínáljuk.

2025. szeptember 14., vasárnap

Banánkenyér gluténmentesen

Ez egy olyan banánkenyér, amibe nem került pluszban sem cukor, sem édesítő, de mégis finom, ízletes és még sokáig puha is marad. Ráadásul gluténmentes is. Már többször megsütöttem, mindig nagy sikere volt.
Az a szuper benne, hogy a már jó érett, már barnulásnak indult gyümölcs is felhasználható hozzá.
Ha valakinek nagyon hiányzik a cukor, akkor 2 púpozott evőkanál elegendő lehet bele vagy a szeleteléskor a tetejét meg lehet szórni egy kevés porcukorral is.
A banán miatt szénhidrátdiétába nem illeszthető, tehát cukorbetegeknek nem ajánlott. (GM LM CM)

Hozzávalók kb. 18 szelethez
*2 banán (20 dkg hámozva)
*2 nagy tojás
*50 ml olaj
*1 ek vaníliakivonat
*12 dkg teljes kiőrlésű barna rizsliszt
*6 g GM sütőpor
 
A banánt villával áttörjük, majd hozzáadjuk a tojásokat, vaníliát, olajat. Beleszórjuk a sütőporral elkevert lisztet. A tésztát előkészített őzgerinc formába simítjuk. 180 fokos sütőben alul-felülsütési módban kb. 20-25 perc alatt készre sütjük. Tűpróbával ellenőrizzük. Rácson hagyjuk teljesen kihűlni. Szeletelve kínáljuk.

2025. szeptember 5., péntek

Maradékmentő tonhalas rizssaláta

Kevés maradék köret rizs átalakulása egy másik fogássá. 
Került bele mindenféle zöldség, amit a kertben, illetve a hűtőben találtam.
Hozzávalók 1 személyre
*15 dkg maradék köret basmati rizs
*1 marék koktélparadicsom
*1 zsenge (sárga) bébicukkini
*2 kisebb uborka
*1 kis darab lilahagyma
*1 kis doboz olajos tonhalkonzerv
*pár friss mentalevél
*1 kevés frissen facsart citromlé
 
Az apró paradicsomokat félbe, a cukkinit és az uborkát vékony karikára, a lilahagymát apróra vágjuk és beleforgatjuk a rizsbe. A tonhalat villával kissé átkeverjük és a rizshez adjuk. A rizssalátát megszórjuk kevés apróra vágott mentával és meglocsoljuk citromlével. Azonnal kínáljuk.

2025. augusztus 12., kedd

Mexikói csirke stir fry

A neve ellenére ez egy roppant egyszerű étel. A stir fry pedig egy konyhatechnológiai eljárást jelent. Mégpedig a „rázogatva sütést” magas hőfokon és Ázsiából ered.
Hozzávalók 4 személyre
*2 ek szezámmag 
*1 kg csirkemellfilé
*1 kisebb pritamin paprika
*1 sárga bébi cukkini
*5 szál újhagyma
*5-6 ek olaj
*1 kk só
*½ kk őrölt bors
*1 kk fokhagymagranulátum
*1 tk mexikói fűszerkeverék
 
A szezámmagot száraz serpenyőben hirtelen magas hőfokon megpirítjuk, majd félretesszük.
A húst és a paprikát vékony csíkokra vágjuk, a cukkinit hullámos vágóval felszeleteljük, a hagymát ferdén nagyobb darabokra vágjuk.
Egy wokban olajat forrósítunk. Rázogatva, magas hőfokon fehéredésig pirítjuk rajta a húst. Megszórjuk sóval, borssal, fokhagymagranulátummal. Hozzáadjuk a paprikát, a hagymát, végül a cukkinit. Megszórjuk a fűszerkeverékkel. Készre sütjük. Megszórjuk a szezámmaggal. Párolt basmati rizs körettel kínáljuk.

2025. július 30., szerda

Mediterrán babkrém

Ez az a tipikus étel, ami ronda, de finom. A hagyományos babkrémtől igaz kissé pikánsabb, de a különlegességek kedvelőinek jó szívvel ajánlom.
Hozzávalók 2 személyre
*26 dkg babkonzerv
*2 ek paradicsompüré
*1 nagy gerezd fokhagyma
*1 nagy csipet só
*1 csipet őrölt bors
*1 nagy csipet morzsolt bazsalikom
*1 nagy csipet morzsolt oregánó
*2 ek olívaolaj
*1-2 ek víz
 
A babot alaposan átöblítjük, lecsepegtetjük, majd hozzáadjuk a paradicsompürét, a zúzott fokhagymát, az olívaolajat és a fűszereket. Merülő mixerrel pépesítjük. Ha túl száraznak találjuk, kevés vízzel hígíthatjuk.
Fokhagymás pirítóssal kínáljuk.

2025. július 22., kedd

Cukkinis tarhonyás hús

Egy klasszikus kicsit másképpen. Egyszerű, tartalmas és finom.
Hozzávalók 4 főre:
Húshoz:
*50 dkg sertéscomb
*2 fej vöröshagyma
*1 paradicsom
*1 paprika
*1 csapott kk só
*1/2 kk őrölt bors
*1 tk fűszerpaprika
*1 ek mangalicazsír
*1 zsenge bébicukkini

Tarhonyához:
*3-4 ek olaj
*1 csésze tarhonya (25 dkg)
*2 csésze víz (5 dl)
*1 csapott kk só
*1 nagy csipet bors
 
A zsírt felforrósítjuk, majd megfonnyasztjuk rajta az apróra vágott hagymát, a felkockázott húst fehéredésig pirítjuk.
Ízesítjük sóval, borssal, fűszerpaprikával. Hozzáadjuk az apróra vágott paradicsomot és paprikát.
Annyi vízben, ami ellepi, lefedve puhára főzzük.
A cukkinit vékony félkarikára vágjuk.
Az olajat felforrósítjuk, majd a tarhonyát rászórjuk és megpirítjuk.
Felengedjük a vízzel, de óvatosan, mert ekkor felszálló forró gőz nagyon könnyen megégetheti a kezünket. Jól átkavarjuk. Ízesítjük sóval, borssal, ételízesítővel.
Lefedve, néha megkavarva mérsékelt lángon hagyjuk puhára főni.
Ha már puha a hús és elfőtte a levét, hozzáadjuk a cukkinit, pár perc alatt készre főzzük és a tarhonyába forgatjuk. Azonnal kínáljuk.
 

2025. július 19., szombat

Szalonnában sült tökkarika

Csupán két hozzávalóból készült roppant egyszerű és gyors fogás.
Hozzávalók 3-4 személyre
*1 közepes tök
*25 dkg húsos baconszalonna
*só
*őrölt bors
*fokhagymagranulátum
 
A tököt 1 cm széles karikákra vágjuk, meghámozzuk, a magvas közepét kivágjuk. Besózzuk, majd egy szűrőtálba téve hagyjuk kb. 30 percet pihenni. 
Utána megszórjuk borssal, fokhagymagranulátummal. Betekerjük vékonyra szeletelt szalonnával. Sütőpapíros tepsibe fektetjük. 180 fokra előmelegített sütőben kb. 20 perc alatt készre sütjük. 
Papírtörlőre szedjük, hogy a felesleges olaj lecsepegjen.
Párolt rizs körettel vagy/és tejfölös mártogatóval kínáljuk.

2025. július 2., szerda

Egyszerű padlizsánfasírt

Padlizsán recept elég kevés van a blogon, mert általában krém készül belőle, azt kedveljük csak igazán. Most egy merészet gondolva húsmentes fasírt lett belőle. Könnyű, egyszerű és egy kevés párolt rizs körettel, némi tejfölös mártogatóssal ízletes kis fogás kerekedett belőle.
Természetesen, aki emiatt a sütőt nem szeretné bekapcsolni, a szabadban parázson is megsütheti a padlizsánokat. 
Hozzávalók kb. 12 db-hoz
*2 közepes padlizsán
*1 nagyobb tojás
*kb 5-6 púpozott ek TK zsemlemorzsa
*1 kk só
*1/2 kk őrölt bors
*2 nagy gerezd fokhagyma
*kevés TK zsemlemorzsa a forgatáshoz
*olaj a sütéshez 
 
A padlizsánokat hosszában ketté vágjuk, majd a vágott felével lefelé sütőpapíros tepsibe rakjuk. 180 fokra előmelegített sütőben 45-50 perc alatt puhára sütjük. 
A zöldséghúst a héjából kikaparjuk, majd jól áttörjük. Hozzáadjuk a tojást, a zúzott fokhagymát, a fűszereket és a zsemlemorzsát. 
Púpozott evőkanálnyi adagokból tallérokat formázunk. Megforgatjuk zsemlemorzsában. 
Felforrósított olajban, közepes hőfokon megsütjük. 
Papírtörlőn hagyjuk a felesleges olajat lecsepegni.
 

2025. június 23., hétfő

Babos-cukkinis csirkeragu

Eljött az idő, amikor is minden ételbe kerül egy kis cukkini, hisz finom, egészséges és a kertben is terem már.
Hozzávalók 4 személyre

*60 dkg csirkemellfilé
*1/5 kk só
*1 jó nagy csipet őrölt bors
*kevés olaj a sütéshez
*0,5 dl víz
*1 kisebb zsenge cukkini
*1 doboz sült bab konzerv (420g)

A húst megtisztítjuk, majd felkockázzuk. Kevés felforrósított olajon megpirítjuk. Közben ízesítjük sóval és borssal, hozzáadjuk a vizet, lefedve addig puhítjuk, míg a víz elfő. Ha a hús majdnem kész, hozzáadjuk az apróra vágott cukkinit, majd a paradicsomos babot. Átforraljuk. Ha szükséges utánízesítjük.
Melegen, párolt rizs körettel kínáljuk.
 

2025. június 17., kedd

Sörben sült fűszeres oldalas

Oldalas ritkán kerül nálunk étlapra, de azért néhanapján készül. Most például sörben sült és krumplipürével, valamint paradicsomszósszal kínáltam a sültet.
Hozzávalók 4 személyre
*1 kg oldalas
*1,5 tk só
*1 kk őrölt bors
*1 tk fűszerpaprika
*1 kk őrölt köménymag
*1 tk fokhagymagranulátum
*2 dl sör
*1-2 ek mangalicazsír a tepsi kikenéséhez
 
Az oldalast alaposan megtisztítjuk, kicsit szárazra töröljük, feldaraboljuk. A fűszereket összekeverjük és bedörzsöljük vele a húst. Zsírral kikent tepsibe sorakoztatjuk. Mellé öntjük a sört. Lefedve 230 fokon kb. 60 percet puhítjuk, majd a fóliát eltávolítva a szaftjával többször meglocsolva tetszőlegesre pirítjuk. melegen kínáljuk.

2025. május 28., szerda

Egyszerű babos csirke

Rohanó hétköznapok gyors étele.
Hozzávalók 4 személyre

*60 dkg csirkemellfilé
*só
*őrölt bors
*kevés olaj a sütéshez
*1 doboz sült bab konzerv (420g)

A húst megtisztítjuk, majd felkockázzuk. Kevés felforrósított olajon megpirítjuk. Közben ízesítjük sóval és borssal. Ha a hús kész, hozzáadjuk a paradicsomos babot. Átforraljuk. 
Melegen, párolt rizs körettel kínáljuk.

2025. május 3., szombat

Egyszerű babfasírt

Most egy hagyományosnak nem igazán mondható finomság készült nálunk. Fasírt, de nem húsból. Akár főzelék feltétjeként is kínálhatjuk, de egy jó kis szaftos salátával, rizzsel is remek.
Hozzávalók kb. 18 db-hoz:

*1 nagy bab konzerv (50 dkg töltőtömeggel)
*2 nagyobb tojás
*1 kis fej vöröshagyma
*1 kk só
*½ kk őrölt bors
*½ kk morzsolt majoránna
*3 nagy gerezd fokhagyma
*8 ek TK zsemlemorzsa + kevés a forgatáshoz

A babkonzervet átöblítjük, lecsepegtetjük, majd nem túl pépesre törjük. Hozzáadjuk a tojásokat, a fűszereket, a zúzott fokhagymát és a morzsát. Jól összedolgozzuk. 
Evőkanálnyi adagokból golyókat sodrunk, kissé ellapítjuk, majd megforgatjuk zsemlemorzsában. 
Felforrósított olajban közepes hőfokon megsütjük. 
Papírtörlőn hagyjuk a felesleges olajat lecsepegni.
 

2025. március 27., csütörtök

Hagymaágyon sült csülökszeletek

Ma egy igazán egyszerű fogást hoztam. Nem igényel sok munkát és egy laktató, ízletes finomság a végeredmény.
A recept megjelent a Kifőztük oldalon is.
A felhasznált ízesítőket a Fűszerész biztosította. 
Hozzávalók 4-6 személyre
*1 kisebb füstölt csülök
*1 nagy evőkanál mangalicazsír
*1 nagy fej vöröshagyma
 
A csülköt bő, sós vízben puhára főzzük. Kicsontozzuk, felszeleteljük. Egy tepsit kikenünk zsírral, megszórjuk a csíkokra vágott vöröshagymával. Ráfektetjük a csülök szeleteket. Megszórjuk a fűszerkeverékkel. 180 fokos sütőben kb. 25 perc alatt készre sütjük. Azonnal kínáljuk.

2025. március 25., kedd

Nyuszis tészta házilag

Szeretem a házi tésztát, de sajnos mostanában kevesebb időm jut rá. Húsvét közeledtével eszembe jutott, hogy készítek egy alkalomhoz illő levesbetétet, aminek a gyerekek biztosan örülnek majd. Picit időigényes, de számomra kikapcsolódás volt a kivitelezése.
 
A kiszúró, amit használtam egy süti kiszúró része, amit ITT tudtok beszerezni.
Hozzávalók 2 személyre
*10 dkg liszt
*1 nagyobb méretű házi tojás
 
A lisztet a tojással addig gyúrjuk, míg már a tészta nem ragad a kezünkhöz. Egy zacskóba becsomagolva kb. 30 percet pihentetjük. Enyhén lisztezett felületen kb. 2 mm vékonyra elnyújtjuk. (Lehet géppel is, én most nyújtófával nyújtottam.) Tetszőleges nyuszi formával kiszaggatjuk. 
Konyharuhán hagyjuk teljesen megszáradni, vagy akár azonnal bő, sós vízben kifőzzük. 
A szaggatásból maradt „hulladék” tésztát újra összedolgozzuk és kevés pihentetés után újra nyújtjuk, szaggatjuk.

2025. január 19., vasárnap

Gombás csirkecomb paprikás

A gyerek (is) nagyon szereti a csirkecombból készült paprikást, sőt kéri is, hogy ez legyen az ebéd. Most egy pici gombával megspékelve készítettem. Kínálhatjuk párolt rizzsel vagy durum főtt tésztával, esetleg teljes kiőrlésű galuskával.
A recept megjelent a Kifőztük oldalon is.
A felhasznált gombát a Chef Gomba biztosította.
Hozzávalók 4 személyre
*4 csirkecomb
*1 ek mangalicazsír
*1 nagy fej vöröshagyma
*1 paradicsom (lehet fagyasztott is)
*1 kk só
*1/2 kk őrölt fekete bors
*1 tk fűszerpaprika
 
A hagymát megpucoljuk, apróra kockázzuk. A felforrósított zsíron megfonnyasztjuk. Átforgatjuk rajta a megtisztított combokat. Megszórjuk a fűszerekkel, hozzáadjuk a darabokra vágott paradicsomot. Annyi vízben, ami ellepi puhára főzzük. 
A gombát vékonyra szeleteljük. Amikor a hús már majdnem jó a gombát hozzáadjuk. 10 perc alatt készre főzzük. 
A gombás húst melegen, azonnal kínáljuk.

2025. január 10., péntek

Savanyú káposztás rizses hús

Egy egyszerű klasszikus egy kicsit másképpen. Az újdonságoknak legtöbbször sikere van, ez az étel is tetszett a családnak. Így máskor is asztalra kerül majd.
A recept megjelent a Kifőztük oldalon is.
A felhasznált ízesítőket a Fűszerész biztosította.
Hozzávalók 4 személyre
*40 dkg sertéscomb
*1 nagy fej vöröshagyma
*3-4 ek olaj
*1 kisebb paradicsom
*1 kisebb paprika
*1/2 kk őrölt bors
*1 késhegynyi őrölt köménymag
*15 dkg savanyú káposzta
*17 dkg basmati rizs
*1-2 ek olaj a rizshez
*só
A megpucolt hagymát felkockázzuk, a felforrósított olajon megfonnyasztjuk, átforgatjuk rajta a kisebb kockára vágott húst. Ízesítjük a fűszerekkel, hozzáadjuk a feldarabolt paradicsomot. Annyi vízben, ami ellepi puhára főzzük. Közben a káposztát, ha nagyon savanyú, átmossuk, kicsavarjuk és apróra vágjuk. A raguhoz adjuk és a hússal együtt puhára főzzük. Közben a rizst 1-2 evőkanál felforrósított olajon átforgatjuk, kétszeres mennyiségű vízzel felengedve, lefedve puhára főzzük, sóval ízesítjük. Ha megpuhult a húst, a káposzta és a levét is elfőtte, beleforgatjuk a rizst. Ha szükséges utánízesítjük. Melegen kínáljuk.
 

2025. január 2., csütörtök

Babos laskaleves

A sok ünnepi étel után jól esik egy kis könnyű, egyszerű leves.
A recept megjelent a Kifőztük oldalon is.
A felhasznált gombát a Chef Gomba biztosította.
Hozzávalók 4 személyre
*1 közepes sárgarépa
*40 dkg fehér babkonzerv
*2 liter zöldségleves alaplé
*1 jó nagy csipet só
*1 nagy csipet őrölt bors
*1 kk fűszerpaprika
*pár evőkanál olaj
 
A gombát kisebb darabokra vágjuk, a répát felkarikázzuk, kevés felforrósított olajon átforgatjuk. Hozzáadjuk az alaplevet. Ízesítjük a fűszerekkel. Addig főzzük, míg a gomba és a répa megpuhul. Majd hozzáadjuk az átmosott és lecsepegtetett babot. Forralunk rajta egyet, ha szükséges utánízesítjük és azonnal kínáljuk.
 

2025. január 1., szerda

Lencsesaláta pirított sütőtökkockával

Roppant egyszerű, könnyű köret sültekhez. Szerencsehozó lencsével megalapozva.
A recept megjelent a Kifőztük oldalon is.
A felhasznált ízesítőket a Fűszerész biztosította.
Hozzávalók 2 személyre
*25 dkg sütőtök
*3-4 ek olaj
Továbbá:
*40 dkg konzervlencse
*2 ek olívaolaj
*1 ek frissen facsart citromlé
*1 nagy csipet só
*1 marék friss saláta
 
A tököt 1 cm-es kockára vágjuk, kevés felforrósított olajon roppanósra sütjük, ízesítjük a fűszerkeverékkel. A lencsét átmossuk, lecsepegtetjük. Beleforgatjuk a salátát, a tököt. Meglocsoljuk az olívaolajjal, citromlével és ízesítjük sóval, borssal. Sültekhez kínáljuk.
 

2024. december 30., hétfő

Fűszeres sült csülökszelet

Ez egy igen egyszerű, de mégis laktató és ízletes fogás. Akár egy hétvégi ebéd alkalmával, akár a szilveszteri menü részeként kínáljuk.
A recept megjelent a Kifőztük oldalon is.
A felhasznált ízesítőket a Fűszerész biztosította.
Hozzávalók 4-6 személyre
*1 kisebb füstölt csülök
*0,5 dl olaj
Tálaláshoz:
*tepsiben sült krumpli
*savanyú káposzta
 
A csülköt nagyobb darabokra vágjuk és sós, bő vízben addig főzzük, míg a villa könnyen belemegy a húsba. Leszűrjük és ha kicsit hűlt, felszeleteljük. Az olajat kikeverjük a fűszerekkel és a hússzeleteket bedörzsöljük vele. Olajjal kikent tepsibe fektetjük. 180 fokos sütőben kb. 35-40 perc alatt pirosra sütjük. Közben párszor a szaftjával meglocsoljuk. Tepsiben sült krumplival és savanyú káposztával kínáljuk.
 

2024. november 3., vasárnap

Spirál krumpli

A gyerekek kedvéért készült ez a picit különlegesebb formájú fogás. Megmondom őszintén, hogy picit időigényesebb a hagyományos köreteknél, de ritkán azért belefér.
A készítésénél használt kis spirálozó eszköz már régen megvan, egy százforintos jellegű üzletben találtam.

Hozzávalók 2 személyre
*20 dkg közepes krumpli
*olaj a sütéshez
*sült krumpli fűszerkeverék
 
A krumplikat meghámozzuk. Egyet a tenyerünkbe vesszük a spirálozó eszközt a végébe nyomjuk és szépen elkezdjük tekerni, ami belefúr a zöldségbe és egy spirált váj ki belőle. A spirált vízbe rakjuk és minden krumplival megismételjük a műveletet. Olajat forrósítunk és a papírtörlőn lecsepegtetett spirálokat megsütjük benne. Papírtörlőn hagyjuk a felesleges olajat lecsepegni. A fűszerrel megszórva kínáljuk. 
Természetesen a maradék vagy „hulladék“ krumpli, amiből a spirált kivájtuk, felhasználható krumplipürének, krémlevesnek, esetleg nudli vagy szilvás gombóc alapanyagaként.
Kínálhatjuk köretként sültek, rántott hús mellé, de egy kis mártogatós társaságában is remek. Bő olaj helyett sütőpapíros tepsiben, olajjal lekenve, vagy lefújva is megsüthető.