Családunk Krea-tükre

Ahogy az előző bejegyzésemben már említettem, a télapó hozott nekünk Halász Judit koncertjegyeket is. :-) A koncert 12-én vasárnap a Vígszínházban volt - persze pont délután 14:30-ra kaptunk jegyet, ami Anginak mindegy, mert Ő nem alszik, de Vikinek beleesik az alvásidejébe.

Az utat nagyon élvezték a lányok, szeretik, mikor tömegközlekedünk. Főleg, hogy útközben meg volt beszélve Kikiékkel, hogy talizunk és együtt megyünk tovább (Kiki azaz Kristóf a lányok unokatesója, majdnem egyidősek Angival). Kikit imádják, szerintem jobban várták a Vele való találkozást, mint magát a koncertet. :-)

A koncert asszem inkább nekünk volt élmény. Halász Judit még mindig ugyanúgy néz ki, mint ahogy gyerekkoromból emlékszem - természetes és mintha alig öregedett volna (bár a hangján és a mozgásán azért néha már látszik, hogy nem fiatal - ennek ellenére irigylésre méltóan jól tartja Magát).

A lányok? Hát, abszolút nem kötötte le Őket. :-( Egy darabig előre mentek és az első sorból csápoltak (Angi még bele is szólt a mikrofonba, mikor kérdezte Judit néni, hogy mit csinálnak a rossz gyerekek, Ő mondta, hogy "verekednek". :-)), aztán egyszer csak elunták, és föl le szaladgáltak, négykézláb mászkáltak (kutyást játszottak), stb... Megmondom őszintén, nem értettem: itthon imádnak táncolni, Halász Juditot is gyakran hallgatunk, és tök nem erre számítottam.

Aztán pár napra rá beszéltem a kis ovis társa anyukájával, akik szintén ott voltak. Laura is unta, Neki sem tetszett, sőt a végére el is aludt! Ebből egy dolgot megállapítottam: nem a gyerekeink érdeklődésével volt a baj. :-) Azt beszélgettük Andrással, hogy lehet, hogy az volt a baj, hogy túlságosan rámentek a lírikus, karácsonyi dalokra, illetve kellett volna egy "dühöngő" szerűség, ahol a gyerekek táncolhatnak, mozoghatnak.

Minden évben több körös szülinapozás folyik, és mivel a lányok szülinapja között jó egy hónap van, elhatároztuk, hogy most már összevonjuk, ahol csak lehet. Így hétvégén megtartottuk az összevont családi bulit. 10 felnőtt volt és 4 gyerek. Nagyon jó volt, a lányoknak is minden nagyon tetszett, és ez a lényeg. :-)

A tortákkal megint én próbálkoztam. Nem profik, de a miénk. :-) Belül fehércsokis krémmel töltött piskóta volt, kívül Vikikéén ebből a krémből színezett díszítés, Angikáén pedig pillecukorból csináltam a "marcipánt" (mert harmadannyiból jön ki...):

Utána a sógornőmék, Petráék itt aludtak nálunk a gyerekekkel. Szeretem ezeket az együtt töltött időket, nagyon jók a gyerekeknek is és nekünk is.

Ez egy jó kis hétvége volt. :-)

Köszi, hogy benéztél.

Elég sok mindenen dolgozom mostanában, így minden szabad percemet arra fordítottam. Nem volt pihenés, nem volt scrap, és úgy egyáltalán semmi... aztán az utóbbi időben úgy igazán kezdtem már megzakkanni, így arra jutottam magamban, hogy mivel ez hosszú távon így nem mehet, ki kell dolgoznom valamilyen rendszert. Ezt meg is tettem még a múlt héten: a hétköznapjaim szinte minden olyan perce, ami nem a családról szól, továbbra is a munkáé lesz még elég sokáig, de a hétvégét kikiáltottam újra szentnek és sérthetetlennek - no és a nyaralást is! Továbbra is nagyon fontos minden, aminek most a megalapításával foglalkozom, de nem minden áron, és egyébként is nagyjából már sínen vannak, talán már kicsit könnyebb is lesz.

Így, ha hétvégén esetleg éppen itthon vagyunk és esetleg délután van csendes pihenő, vagy Apa este tévézik (amit én nem szokni...), akkor még talán szkreppelni is fogok újra - mert már nagyon de nagyon hiányzik! :-(

És ha hétköznap olyan esemény történik, akkor fél órát ki fogok lopni a munkából azért, hogy ezt a blogot és a lányok blogját mindig vezessem! Mert ezeket a saját naplónknak is szánom későbbre azon kívül, hogy itt mutatgatom meg az alkotásaimat.... Apropó! Ha valaki esetleg olvasta a lányok blogját, akkor bocsi érte, de letitkosítottam - innentől csak a családtagok olvashatják, mert úgy gondolom, hogy ez a lányoknak szól, az Ő életükről, és meghagyom Nekik a jogot, hogy majd ha nagyok lesznek, eldöntsék, hogy akarják-e, hogy ez nyilvános legyen. Addig védem én a magánszférájukat...

Június 11-13-án scrap táborban voltam. Már akkor is kb. 2 hónapja ment a fentiekben célzott őrült életvitelem, úgyhogy ez a három nap kicsit életmentően kikapcsolt. Aztán ahogy hazajöttem, egészen a múlt hétvégéig odáig sem jutottam, hogy kicsomagoljam a scrap-bőröndömet. Azóta ez már megtörtént. ;-)

1. Egy textil album, ilyet először csináltam, de asszem nem utoljára. Témának a gyerekek alvópózait választottam, mert régen akartam már ezt megörökíteni. Íme az eredmény:

2. Megint volt játék a táborban, amiben egymásnak készítettünk stafétában oldalt. Nekem ezt az oldalt készítették a lányok Vikiciről - jellemzően itt is a fejére húzott valamit, ez nem tudom miért, de valahogy mindig így volt Nála: ha valamit a kezébe kap, ami erre alkalmas lehet, azt azonnal a fejébe húzza... még ma is (a kommentek még azóta sem kerültek rá, de ami késik elmúlik...)

3. Az utolsó pedig a kedvencem: András még csak udvarolt ezekben az időkben, és Debrecenbe mentünk el Iron Maiden koncertre. Emlékszem mennyit utaztunk, és még aznap éjjel vissza is jöttünk. Pestre a koncert után. Ezen az oldalon egy olyan pillanat van megörökítve erről a koncertről, amin éppen bohóckodtunk (komment még itt sincs).

Arra nem vállalkozok, hogy minden elmaradt eseményünket leírjam. Viszont legalább az utóbbi időből beszúrok néhány számomra kedves képet, legalább ennyivel próbálom pótolni az elmaradásaimat:

És végül még egy képsorozat. Ahogy fent már említettem, ma családi ünnepség volt. Amúgy is mozgalmas volt a hétvége, mert tegnap elmentünk anyukámhoz és az öcsémhez, Náluk is aludtunk Sülysápon, onnan mentünk ma a sógornőmékhez, mert Kristóf nap lévén Kiki névnapját ünnepeltük. Sok jó kép lett a három/négy kis gézengúzról, annyira jól elvannak már együtt. Nagyon fura, hogy olyan nagyok már, hogy mi felnőttek simán tudunk beszélgetni, nem kell már Őket őrizni, vigyázni:

Legyen szép estéd, köszönöm, hogy benéztél! Holnap ismét jövök, mutatom majd, hogy mit alkottam az új rendszerem óta... (azt már nem akarom ide besűríteni :-P )

A pénteki húzós nap után azért jutott egy kis lazítás is. Papáék elvállalták a lányokat, hogy ott aludhattak. Mi pedig elmentünk András barátaihoz bulizni. Apa nagyon jól érezte Magát, és örült, mert már rég találkoztak. Én pedig hosszú idő óta először igazán nőnek öltöztem! :-D Még sminkeltem is! És igen, nagyon jól esett. El is határoztam, hogy egy enyhe sminkre vissza fogok szokni (volt idő, mikor ki sem mozdultam nélküle az utcára). Az én koromban már muszáj...

Ma pedig Zitus - sógornőmék kislánya - keresztelőjén voltunk Monoron. A keresztelőből magából semmit nem láttam, mert az aprónép aktívabb és elevenebb felével ki kellett mennünk, miután Angi táncolni akart a református templom orgonaszójának felcsendülésekor, Vikike pedig szeretett volna mindent végigjárni, persze jó hangosan, Kiki meg ekkorra már nem is tudom hová iszkolt... :-D Úgyhogy jobbnak láttuk a béke kedvéért, ha kimegyünk Velük a hátsó játszira addig. Így most még fotóm sincs a szertartásról, de majd ha kapok, akkor úgyis lesz oldal is belőle.

Viszont megmutatom az ajándékainkat. Mit lehet adni egy 5,5 hónapos babának? Hát pelust! De az olyan snassz. Node, valami fantáziadús egyén már kitalálta a pelustortát, ami most jó ötletnek tűnt. Ilyen lett:

Ja, és egy túró-rudi tortát is összedobtam, ha már torták... :-) (A receptje idővel felkerül majd a receptes blogomra is, mert nagyon fincsi...):

Végre ide tudtam kicsit ülni, hogy meséljek a scrap-táborról. Számomra fantasztikus élmény volt, több szempontból is: egy huzamban megállás nélkül készre alkottam dolgokat! Nálam ez itthon kizárt, általában, ha van szabad 5 percem, akkor kivágok egy motívumot, következő szabad öt percemben felragasztom, és egyszer csak így kész lesz egy oldal. Ha esetleg néha este egy órát le tudok ülni mellé, akkor tudok többet haladni, de készre egy nekifutásból sosem készítek oldalt. Ott viszont ezt meg tudtam tenni. Ráadásul úgy, hogy körülöttem csupa olyan ember ült, akik értik, átélik ezt a szenvedélyem, akikkel tapasztalatokat cserélhettünk, beszélgettünk, cserélgettünk, nevettünk. Szóval, szuperjó volt! Ezt talán az is bizonyítja, hogy itthon jöttem rá, hogy a három nap alatt én a terem és a szobám között mozogtam maximum, semerre másfelé ki nem tettem a lábam! Pedig gyönyörű helyen voltunk ám! De ha épp nem aludtam (bizony, szombat délután még aludtam is egyet), akkor alkottam. Nem volt más variáció. És nem untam! A környék is gyönyörű volt, és a körülményekkel is elégedett voltam. Igazából nekem teljesen nosztalgikus élményt adott, igen, ez egy tábor volt! Mintha pár évet visszamentem volna, a régi fiatalságomba (sokat jártam táborokba, nagyon szerettem akkor is.)

A család hiánya néha kicsit elgyengített, utolsó éjszaka nagyon sokáig nem is tudtam elaludni. De ebben is nagyon sokat segített az, hogy tudtam, hogy jó helyen vannak, és folyamatosan kapcsolatban voltunk. Megmondom őszintén, tudtam volna maradni még egy napot.
Amikor hazajöttünk, úgy éreztem, mintha legalább egy hétig, és valahol külföldön nyaraltam volna. Hihetetlen volt, hogy másnap dolgozni kell, és egyáltalán, hirtelen visszazökkenni a mindennapokba. Azt hiszem, ezt értik az alatt, mikor kikapcsolódásról beszélnek! Ezt eddig ennyire, ilyen szinten semmilyen hosszú nyaralás alatt sem tudtam átélni! Hihetetlen.

Apának meg a lányoknak viszont nagyon-nagyon örültem! Olyan jó volt megölelni végre Őket.

Sokat alkottunk, és voltak játékok is. Amik készen vannak, azokat meg is mutatom, de van még egy félkész is (illetve még egy album is, ami már el volt kezdve, ott a táborban folytattam, de még mindig nem sikerült a végére érni...).

Első műhelyen a domborítás, tépést, ilyesmiket gyakoroltuk. Ez az oldal született:

Következőn az öregítés volt a fő téma, ott anyukámról egy régen tartogatott fotót szkreppeltem meg:

A harmadik műhelyen a glimmer mist használatát gyakoroltuk sablonnal. Ez még nincsen kész, de ha majd készen lesz, hozom, és megmutatom.

Voltak játékok is: tombola, tippelős játék, és egy olyan is, amit hasonlóan digiben már itt a neten többször játszottunk: mindenki kikészít egy képet és hozzá készletet, majd egyel balra lép. Ott a szomszédja kikészített anyagain elvégez egy mozzanatot, megy tovább. Így mindenki mindenki képén tett egy mozzanatot (csak a sajátján nem), és a végén kapott egyet, amin mindenki más is dolgozott. Hát nekem valami fantasztikus oldalam született, imádom! Még egyszer, itt is köszönöm, lányok!

És amíg én csavarogtam, a lányok Apával a Papánál és Iri mamánál voltak. Itt is nagyon szépen köszönöm Nekik, hogy lehetővé tették, hogy elmehessek, és közben biztonságban, jó helyen tudhattam a családot. Ők szombaton strandolni voltak, az alábbi képeken látszik, hogy szintén nagyon jól érezték Magukat. ;-)

Ahogy a címből is látszik, ma kettős ünnepet tartottunk. A szokásos sütés-főzésen kívül még rengeteg tervem is volt, de durván el vagyok mostanában havazva, így csak töredékét sikerült megcsinálnom, és azt is "gyorsítottan".
Először is, az ajándéka mellé kapott egy kis kuponfüzetet is... ha esetleg éppen szóban nem tudná elmondani... :-D

Bár sokkal szebbre is meg lehetett volna ezeket a kuponokat csinálni, de ha valaki úgy jár mint én, és gyorsan szeretne egy hasonlót készíteni, akkor letöltheti a template-et innen.

Aztán elkészült ugye a sajttorta. Sikeres lett. :-)

Apák napjára Apa, a Papa, és a sógorom is egy-egy üveg italt kaptak, egy-egy sb-oldalt ráragasztva, mint italcímke. Ezeket mind Raspberry Road QP-kből készítettem, mert sajnos csak erre volt időm. De azt hiszem nem ez számít, erre találták ki őket. :-)

Még egyszer szeretettel köszöntjük a világ 3 legjobb apukáját!!!

A buliról magáról majd szeretnék scrap oldal(aka)t készíteni, így arról most nem teszek képeket. Illetve csak kettőt, hogy megmutassam, milyen kis csinosak voltak a gyönyörűségeink:

Pénteken a volt egyetemi évfolyamtársaimmal buliztunk (gyerekekre Ildi mama vigyázott). Nagyon jó volt kikapcsolódni egy kicsit, és még jobb volt látni Őket. Régebben viszonylag gyakran találkoztunk, aztán egyre ritkábban... de most elhatároztuk, hogy negyedévente összehozunk egy talit! Most már mi is fogunk tudni menni, mert már azért egy-egy estére lehet másra hagyni a gyerekeket, ahhoz már nem kicsik (főleg, hogy csak alszanak, ha véletlenül megébrednek, csak akkor kell bemenni).

Néhány kép az alábbi albumban látható (katt a képre):

Már mikor ígértem, hogy írok az esküvőről! Azért nem tettem eddig, mert vártam a profi képeket, de még nem érkeztek meg, így addig felteszem a magunk által készítetteket. Aztán majd egyszer úgyis szeretnék erről is scrap-oldalakat készíteni, akkor majd biztos választok hozzá profi képet is, ha megkapom addig.

Naszóval! Hihetetlen összeszedett, jól szervezett, gyönyörű, megható esküvő volt. Mónikáék is és a szülők is kivették a részüket a szervezésből, ami meg is látszott. A vőfély is nagyon jó választás volt, mert nem volt túl sok, hanem pont akkor és ott volt, amikor és ahol kellett egy kis koncentráló erő.

Mónika gyönyörű volt, a szülei pedig nagyon szimpatikusak. Rengeteget hallottam már Róluk az évek alatt (sokszor küldtek nekem kalocsai paprikát is :-)), de személyesen soha nem volt még alkalmam találkozni Velük. Emiatt is nagyon örültem ennek az alkalomnak.

A polgári szertartás alatt Enya és Sting szólt, ez nagyon tetszett!!! :-) Na, és akkor a képeket egyből egy számunkra emlékezetes sztorival kezdem: szépen beültünk a házasságkötő terembe, hurrá, várjuk a nagy eseményt, szokjuk a gondolatot, hogy nem kell gyerekek után szaladgálni ma, és nini, egy helyben ülhetünk. Nagy tétlenségünket kihasználva András fényképezőgépet lázasan elő, csőre tölt és meredt tekintettel bámulja a szemben lévő ajtót, ahonnan az anyakönyvvezető néni már bejött. Enya szól, én meg figyelem, hogy miért néz mindenki hátra, biztos a balga profi fotóst nézik, aki olyan pofátlan és amatőr, hogy hátat fordít az anyakönyvvezetőnek, és nem áll olyan szemfüles módon résen az ajtót bámulva, mint az én uram! Egyszer csak az ifjú pár elballag nagy ünnepélyesen mellettünk, vakuk csattognak... a miénk is, mert Apa meglepett fordultában ilyedtében lenyomta gyorsan, ez lett belőle:

A kalocsai főszékesegyház hihetetlen szép! Csakis az egyházi eskü szépsége miatt sajnálom, hogy nem volt templomi esküvőnk... (csak hát ugye nálunk az hazugság lenne, mert nem vagyunk hívők, és azért a szertartás hosszát sem sírnám vissza...). András készített egy videot az egyházi szertartás végéről, illetve néhány fotót is, íme szép sorban:
Mónika az édesapjával:

A székesegyház "oltári" oldala: