A következő címkéjű bejegyzések mutatása: manga. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: manga. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. augusztus 17., vasárnap

Ruha dömping

Végre hozzá jutottam a már rég tervezett dolgokhoz. Egy Bambuc bejegyzése nyomán nyomatékosítva lett a vágyam, miszerint kimonót szeretnék varrni. Így elmentem túrkába. Leltem is egy elég jó esésű anyagot, amitől felállt a szőr a hátamon, mikor szabni varrni kellet. Rosszabb mint egy selyem. Siklott, nyúlott, deformálódott és még örülhettem annak hogy megkaptam azt a formát amit akartam. Piros alsószoknyát kapott ami nem is látszik mert olyan átlátszó. Legközelebb valami jobb anyagot szerzek és megvarrom magamnak is. Bár elég veszélyes lenne ilyenbe főzni.






A másik az a BFC másolat babának a ruhája. Neki már nagyon régen varrtam. És mostig csak téli cuccban ült a polcon. Viszont ezek a rugalmas virágmintás pamutok alkalmat adtak egy bebújós rucira.


Az utolsó az meg egy vágyva vágyott melegítő együttes. A szabásmintáját Móni csinálta meg. (mint tudjátok, utálok szabásmintát készíteni) Ez a witch tipúsú mangás babámra lett tervezve, mert ennek is más a teste. És Ezeknek meg kevés a ruhájuk is. A gatya amúgy nem azért van feltűrve mert hosszú, hanem mert nyáriasabbnak hat. Ebbe a dög melegbe.





2014. március 3., hétfő

Kötmény 2

Na. Végre! Sikerült összehoznom egy elfogadható pulcsit. Álmodni sem mertem erről, hogy valaha babákra fogok kötni. Bár még mindig van hová fejlődni, azért most vállon veregetem magamat, mert egész jól sikerült. Kezdjük azzal, hogy vettem egy extra vékony fonalat, ami színátmenetes. Méghozzá elég szép színárnyalatokat hoz. Színtől színig egy kisebb gombóc adag kijön, ami pont elég egy pulcsihoz. A fonal bomba drága volt, de úgy gondolom megérte megvenni, mivel ha más színeket veszek ilyen vékonyba az többe kerül és olyan sokat én nem kötök. Így viszont egy árából kijött többféle szín. 1001 fonalboltba vettem egyébként.
A domináns színek pink, türkiz, sárga, kevéske méregzöld. A pinkkel már találkoztatok abból lett az elrontott T alapú pulcsi. Most az egy szem türkiz gombócot vettem birtokba és az első kötésmódot használtam megint, plusz a varrást. Egész jól sikerült a többiekhez képes, de még sok a hiba. Nem tudok egyenletesen kötni, mert túl gyakran teszem le a kötést. Sebaj. Bár ezt a pólót a Lív babának szántam, most, hogy csadorba bugyoláltam annyira tetszik, hogy ráadta a mangás Hay Li-re. Neki is pont jó lett. Mivel ennek a babának nincs egy normális cucca, rajta marad. Kapott hozzá egy kockás domború mintás macska nadrágot. Jó nehéz volt felcibálni a lábára mert elég tapadós a lába a babának.

A gombócok. Eddig csak 3-at tekertem fel, de még 4 szín kijön.

Végre kinéz valahogy ez a hölgyike.


2014. január 31., péntek

Kezdődik a báli szezon

Fura dolog, hogy leülök a géphez, hogy elkezdjek varrni egy már kiszabott dolgot, de közbe leomlik a mellettem lévő anyag kupac, amiből állnak ki hol ilyen, hol olyan anyagok, és én máris belenyúlok, mert pont ott és akkor bevillan egy ötlet és vele együtt ledarálom fejbe, hogy de könnyű lesz megvarrni, és egyből nekiesünk a kivitelezésnek. Amit meg akartam az majd a jövő születése lesz. Így született meg egy zöld csoda. Na jó nem csoda, de egy szoknya meg egy felső, ami rém egyszerű. A tüll szoknya kapott egy széles gumimentes derékrészt. Hozzá egy toppot ami mellrészbe be lett húzva. E miatt sajnos folyton le akar csúszni, így tettem rá szilikon pántot. Mivel az nyúlik fejére lehet húzni a babának. És ki lett a szerencsés aki hordhatja? Witch Vill. Ő ugyanis még sosem kapott ruhát. Viszont vörös hajához jól megy a zöld. De hogy ne virágozzon még el, feldobtuk egy kis fekete fejdísszel és toll boával. Akár farsangi bálba is mehetne.




2013. november 17., vasárnap

Egyen holmi?

Nyilván meghibbantam. Olyan jó anyagok hullottak le mostanában, hogy muszáj volt valamit varrni belőlük. Így születtek meg a nyárt idéző buggyos gatyók. Három különböző szín, két méret. Mármint szabászatilag kettő. A kicsi alapja a Bratz baba (pont ő nem kapott) és Moxie és  Dal baba kapták, a nagy pedig a mangáké. A lila hajúnak nincs igazából ruhája csak egy selyem pizsije ezért ő adta az alapot. Ám felpróbáltuk Steffi  és My Scene méretekre is az utóbbira pont jó, az előbbire lötyögős. Ám nem igazán volt aktuális felsőm hozzájuk így gyorsan összekaptam pár pólót az egyszínűekből. Kék, fehér, rövid, hosszabb, paszpól nyakú, sima és egy befejezetlen. Az a Dal babáé. Egyszerűen kiverte a biztosítékot, hogy olyan miniatűr és alig bírom begyömöszölni a gép alá. Kéne szólni a varrógépgyártóknak, hogy adjanak méretarányos gépeket, pici talpal, hogy alájuk férjünk. Be kell valljam hogy a nadrág derekát is utolsónak rolniztam, így agylövésem lett mire befejeztem a derék körbevarrást.




Egy kis újdonság. Steffi hosszú haja nem tetszett mert olyan merev, ezért fodrászhoz küldtem. Nem igazán látni rövid hajú baba lányokat. Hát ezt most jól megnyirbáltam. Kár hogy ez a mű haj nem úgy viselkedik mint az emberi, mert akkor már tüskésre nyírtam volna.



2013. február 23., szombat

Poló és nadrág

Kicsit lemaradtam a közléssel. Már régóta elkészültem vele, de csak most lett lefotózva. A tömeges szabás után elkészült végre egy póló és egy farmer. Pólóból nem ez volt az első példányom. Az egyik az zárt hátul és csak hasíték volt a bebújáshoz ráadásul az ujja is könyékig ért ahhoz képes, hogy rövid ujjúnak szántam. Kent babára húztam rá, de neki rövid volt. Ment a selejtbe. A második már jó lett. Ám nem tudom miért nem a fiukra adtam rá hanem a manga babára. Pont jó lett. Megtarthatja. A gatyája mellé. A nadrág teljesen egyszerű gumis. Nekem ezek mennek. Ám a miatt nem szeretem, hogy a ráncolódás egy ilyen pici derékon elég vaskos, így folyton kitűrt pólókat vehetnek fölé ami takar.


2013. február 1., péntek

Gyarapítás

Szakmai ártalomba szenvedek. Új munkahely, új feladat körrel. Összegabalyodtam ugyanis egy szabászgéppel. Felemelő munka és látvány. (Feltéve ha az ember figyel és nem a kezét szabja fel, vagyis vágja le.) Szóval vérszemet kaptam. Mivel lányaimnak, fiaimnak már rég szeretnék ruhákat varrni, hát most adódott egy lehetőség, hogy nem egyesével kell vagdalni. De nem ám! És hogy élveztem. Jelenleg a fiúk kapnak pólókat illetve, a manga és obitsu pullip nadrágot, mivel majdnem egyforma vastag combúak, hosszú lábúak. Persze itt még nincsenek össze varrva, de hogy mikor lesz kész nem tudom. A fiúk kék sárga rövid és hosszú ujjú polót kapnak. A lányok kord és színes farmerokat.





2012. december 16., vasárnap

Új lakó

Magyar vonalon. Bár ebbe a karácsonyi forgatagba nem igen engedhetem meg magamnak az új dolgokat, kérni nem kérhetem ilyet, mert már nem bírja a családom az ilyen típusok gyűjtését. Lányomat és férjemet kivéve. Midőn a gyerekkel a játékboltba ténfergünk - totálisan megörültem, hogy be vittem oda - és folyton az hajtogattam papagájmód, hogy ez most nem kell nekünk, talán majd Jézuska hozza, ha hozza, kiszúrta a szememet egy 50%-os csomagolás romlott baba (értsd a csomagolása összetört). És ja persze ez kellett nekem. :/ A manga Witch film szereplője a lila hajú Hay Lin. Az nyilván a gyártók hülyesége lehetett, hogy ezt is pizsama party babának adták el, mint a HM kezdő kollekcióit. Ahhoz képes, hogy a főszereplő Vill, ami már régóta megvan milyen minőségi ruhába volt, ez felülmúlja a bóvli szintet. Minden, ami a babához tartozott huszadrangú bélés anyagból volt. Így aztán villámgyorsan átöltöztettem a csajszit.Egyenlőre pullip felsőt és Barbie farmert kapott, de ezek szűkek rá. Egyenlőre ez is megteszi, amíg nem varrok másikat.



 Ez az eredeti kollekció, hálózsákkal szív alakú sárga párnával és papuccsal.



2012. szeptember 27., csütörtök

Csupasz babák - méretarányok

Lecsupaszítottam a babáimat, hogy megnézzem mi a különbség közöttük. A babák növekvő sorrendbe vannak egymás mellett, elégé csalóka a fényképeken, mivel a fejek mérete elégé nagy eltérést mutathat, miközben a testük majd ugyan olyan. Közben láthatjuk azt is hová fejlődtek a babák mozgékonyságai is. Szerkezeti leírást nem tartok. Aki még is erre lenne kíváncsi vegyen elő egy nagyítót. :)
A fiúk
Taeyang, fashionista kent, retró kent, monstern high

Lányok
A vörös hajúnak nem jut eszembe a neve aki tudja írja meg. Addig is manga nevet képviseli, mert manga rajzfilm figurája.

Manga, pullip, my scene, basic barbie, fashionista barbie, retró barbie, dal, Monstern high, bratz, stacey/barbie

És egy pár részlet a testközeliekről.