Ùjabb munkahely

Szegény Faber-Castellék története csak nem folytatódott ;-) de kifogásom persze most is van, a szokásos: kissé megsokasodtak a teendőim.

Lesz folytatás, de az az igazság, hogy tényleg nagyon időigényes. Nem csak maga az írás, hanem a téma összeállítása. Jómagam is végigolvasom az összes lehetséges információt velük kapcsolatosan, elmerülök a ceruzakészítés rejtelmeiben, böngészem a képeiket, szóval a forrásmunkára rengeteg időt szánok. Nemcsak azért, mert igen okosnak szeretnék tűnni, hanem tényleg érdekel és nem szeretnék baromságokat írni. Ahhoz, hogy a lényeges pontokat és az össszefüggéseket agyilag fogjam, értelmeznem kell az olvasottakat. Ebben pedig a hajszín és a kor (mindkettő saját ) két, a munkák menetét kedvezőtlenül befolyásoló tényező. ;) 

Az összes infót eszembe sincs leírni, fordítani, csak a lényeges és érdekes pontokat.

A megsokasodott teendők között van kellemetlen is, pl. matek/német/angol nagydogára készülni az Andréval. Bár neki nem az, csak nekem, mert ahhoz hogy feladatokat tudjak adni neki matekból, ahhoz bele kell ásnom magam a füzetébe és a könyvébe, utána kell néznem miről tanulnak. Néha bizony folyik a wasser a hátamon. ;-)

Az angolt élvezem, gyakorlok vele magam is, az nem teher. A németet hanyagolom, lövésem sincs. :))

Kellemetlen időtöltés még az orvoshoz járkálás. Ma is jártam egynél, egy "Vénaorvosnál". Az utóbbi időben többször előfordult, hogy beduzzadt a bokám. Kabaré ahogy először észrevettem. Ültem gyanútlanul a feredőben a jó kis meleg vízben, amikor rápillantottam a lábikóimra. Jé de muris, milyen dagi! Hogy felnagyítja optikailag a víz! Aztán kiemeltem őket a vízből és kissé ideges lettem a látványuktól, ugyanis a levegőben ugyanúgy néztek ki, mint a víz alatt. Amorfék.

A dokinéni ma ultrahanggal meg herkentyűkkel történt mérések után közölte a diagnózist, gyenge vénák, azonkívül semmi. 

Kellemes teendőim közé elsősorban a megsokasodott munkáink (itt a vállalkozásról van szó) miatti extra műszakok bevezetését említeném. Valamiért beindultak a dolgaink, nem tudom miért, de fasza. :) Viszont ez azzal jár, hogy már kora reggel dolgoznom kell a terveken és a doksikon, ha nincs kész és muszáj, akkor éjjelig. De ez értünk van és én ráadásul imádom ezt a munkát.

Mivel már mindenről lefetyeltem, ezért talán visszakanyarodhatnék a címadó gondolathoz, szóval lett egy új munkám. Ha pártunk, kormányunk és a Krisna is úgy akarja, hétfőtől kezdve 3 álló hónapig napi 8 órában dolgozhatok kedvemre egy irodában, persze ismét a Data-managementben. Ez így annyira elegánsan hangzik, meg is hagyom. A munka valójában tipikus egyszerű, trottlimunka, amihez nem kell Haward, ezért inkább meghagyom a Data-Management kifejezést, mert az mégiscsak jobban cseng. :))

fotó: aboutpixel.de / © Melanie Opalka

Ne hagyj egyedül .....már megint! :)

aboutpixel.de © Burkhard Trautsch

Igggen, hétfőn már megint dokinál jártam, most mammográfián, de ez az orvososdi kezd igencsak unalmas témává válni, inkább nem is ragoznám. :) 
Azt üzenem a lányoknak-asszonyoknak, hogy tényleg menjenek el a szűrővizsgálatokra, ne legyenek beszariak! A nagy száj és az okos tanácsadás természetesen nálam is remekül működik a vizsgálatok után! Előtte talán egy hangyányit vékonykább volt a hangom. :)

Különben tényleg vicces, mert a szituáció állandóan ismétlődik. Újra túl a vizsgálatokon (mammográfiás felvételek) várakozás a dokira egy vizsgálóban. Keskeny kis cella vizsgálóággyal és egy ultrahanggal. Idegesség érkezik, tamtam a torokban, be fogok rosálni.....mit csináljak ...nézzük csak mit lehet nézni? Opps, szemben a falon plakát lóg. UH-s felvételek különböző cystákról, karzinomákról és fibroadenomákról. A képeket számomra csak az alattuk szereplő írás különbözteti meg egymástól. De nem! Van különbség. Próbálok rájönni a jellemző tulajdonságokra. Aha, a "jók" szélei harmónikusak, lágyak, a "rosszaké" talán cakkosabb, durvább? Elolvasom a megfejtést, és örülök, jól látom! :) Oppá, az öröm nem tart sokáig, sőt kinyilni se bír, máris lehervad, mert mint a villám érkezik a gondolat: mi lehet az én felvételemen? Hol a doki? 2 éve szinte nem is kellett várnom, máris jött, most mi tart ennyi ideig? Csak nem a felvételeim kiértékelése folyik? Csak nem az tart ilyen sokáig? Minden pillanatban várom, hogy nyíljon az ajtó és begördüljön a kicsi és enyhén köpcös Dr. W. akihez már volt szerencsém. Essünk már túl rajta. 

Az ajtó egyszercsak tényleg kinyílik és ott áll Dr W. helyett Dr. Adonis a maga kb. 190 centijével. A pali 10 pontos! Elragadó külső (nem túl nyálas, és nem izomagy), szimpatikus szemek, arc, szemüveg, jézusom én meg itt állok egyszál kombinében..... huuu néha olyan ciki tud lenni az ilyen. Ha túl jóképű az orvos az nem jó. Férjnek való, de nem kezelőorvosnak.

Vicces közjáték. Az érkezéskor kitöltött adatlapon többek között ehhez hasonló kérdés is szerepelt: van-e a családban rákos megbetegedés és milyen fajta. Nem, nem nem. Az adatlapot az asszisztens lány átnézte, majd rámkérdezett, hogy volt-e a családban rákos megbetegedés, mellrák?

Nem! - válaszolom De oda is írtam a lapra! - teszem még hozzá. 

Jó, rendben. - bólint a lány és valamit firkant a papírra.

Később a doki megdícsér, hogy jól teszem, hogy eljárok erre a kontrollra, mivel a családban már volt mellrák. Pironkodva, de ellent kellett mondanom neki. 

Nem, Herr Doktor senkinek nem volt mellrákja a családban ....- szabadkozom. 

De volt, ez áll az adatlapján. - zárta le a vitát Herr Dr. Jólnézki.

Beszélgettünk is egy csöppet. Vicc is volt. Említett egy német mondást, ami szerint ha valaki teljesen egészséges az csak azt jelenti, hogy még nem lett alaposan kivizsgálva. :)  

Ja és mi a vége? A lényeg két szóban összefoglalható: minden rendben :)

Fals hangok az egészségügyben

A kardiológusnál történt valami, ami miatt Herr Dr. Fehérköpeny nem lesz a jövőben a kezelőorvosom. Hogy is mondjam? A szívélyes és széles mosolya mögött valami mást, kevésbé szívélyeset is észrevettem. Ettől a csepp citromtól aztán keserűvé vált az egész valóság. 

Amíg vártam rá, hallottam a szomszédos rendelőben egy másik pácienssel beszélgetni. Az akcentusokból jó vagyok, a magyart és az ahhoz hasonlót egyből kiszúrom, így kihallottam a néni beszédéből a külföldi beütést. Gondolkodtam magamban: magyar, vagy román? Sokáig nem kellett várnom, a doki megkérdezte a nénit, hogy honnan jött? Romániából! - hangzott a válasz.

Aztán jött hozzám a kardiológus. Blablabla, igazándiból sok időt nem fecsérelt rám, de mentségére nem is volt rá szükség, a leletek mind negatívok és tökéletesek voltak. Aztán hirtelen elmesélte amit az imént hallott. Romániában olyan siralmas lett az egészségügyi ellátás, hogy azok például akik csak sima (állami) biztosítással rendelkeznek nem is jutnak el minden vizsgálatra. Például valaki felhívja a kardiológiát és időpontot kér. Megkérdezik tőle, hogy milyen biztosítása van. Ha állami, akkor egyből közlik, hogy sajnos nem lehetséges a vizsgálat, mert az egészségügyi pénztár nem tudja azt kifizetni.

Ekkor a doki egy pillanatra abbahagyta a történetet, rám emelte a szemét és megkérdezte:

- Mit is mondott? Honnan jött?

- Magyarországról - válaszoltam, még nem ismerve Herr Doktor kérdésének valódi élét. 

- Nálunk sincs minden a legnagyobb rendben, minden állam küzd az egészségüggyel, de ekkora gond mint ami ezek szerint Romániában van, ekkora nincs. - nyökögtem. (Mégis mi a fenét lehet az ilyenhez hozzászólni? )

- Igen, és ezek mind jönnek ide hozzánk! Otthon nem tudják orvosolni a problémáikat, erre mind idejön! Jó lenne már végetvetni ennek a vándorlásnak, mi se tudunk mindent megfizetni, istenem 8 miliárdos a saját egészségügyünk hiánya! - így a Herr.

Néztem nagyot és had ne mondjam, milyen sza....rul éreztem magam. Szerettem volna tiltakozni, hogy félreért, én innen jöttem Nürnbergből a Futrinka utca 8-ból, amiről beszéltem az a származásom. Gondolom a néni se friss romániai bevándorló, aki közvetlenül azután, hogy kiszállt a vonatból, máris  idejött egy EKG-ra a bajor költségvetést megtorbedózva. De nem mondtam semmit. 

A folyosón lépdeltem, amikor meghallottam, ahogy a doki a nevemet hangosan elismételte és hozzátette: aus Ungarn (Magyarországról)  Nem tudom mit csinált. Gondoltam diktafonra mondja a lelelet, de akkor is. Az aus Ungarn-nak nincs keresnivalója a páciens adatai között, mivel a páciens német biztosítással rendelkezik, itt él és mozog, sőt levegőt is itt vesz. Egy pillanatra elméláztam a megalázó szituáción, de úgy gondoltam nincs értelme visszamenni és rákérdezni miért is releváns a származásom, mivel eleve tele volt a gatyám a félelemtől, meg amúgy se tudok egyből ilyen dolgokra reagálni. 

Ezért az anyanyelvemnek köszönhetően egy jól ismert magyar mondást választottam a sértett önérzet kompenzálására.  A gondolatokat a Herrnek címezve csak annyit morogtam a fogaim között: kapd be! 

Má bocsánat, de néha nem kell a dolgokat túlragozni. :)

Ne hagyj egyedül a röntgenképpel!

Nyugodtan kijelenthetem, hogy nálamnál jobban senki nem fosik, (hoppárdon) fél az orvosnál. Mit mitől?! Hát attól a diagnózistól, amire nem vagyok felkészülve! Odamegyünk teljesen egészségesen, mit sem sejtve a dokihoz, ő pedig felállít egy kórképet és megmondja mi a bajunk. Szörnyű!

Tetszik a mondás, miszerint nem kell mindennel orvoshoz futkosni, de ezt sajnos a többi hipochonderségre hajlamos pácienssel együtt nem tudom a magamévá tenni. Mit tegyünk a bajainkkal, a hirtelen fellépő sosemvolt szimptómáinkkal? Az őrület eleve otthon kezdődik, a megfejtés utáni vadászattal az interneten. A találatok, a lehetséges betegségekről minden elképzelést felülmúlnak. Nekünk félőseknek nem akceptálható az ésszerű magyarázat, ismerősök nyugtató szava, nem. Mi tudjuk, hogy valami nagy baj van. A tüneteinkhez köthető betegségeket aztán meg is találjuk a neten. Ha széles a skála, azaz a rossz testtartástól kezdve a megfázásig minden lehet, akkor se nyugszunk meg. Addig keresünk, addig módosítjuk a keresést, amíg meg nem jelennek a gyilkos kórok nevei is. Tessék. Tudtam!! :)

Ehhez hasonló az u.n. medikus-betegség is, amikor az orvostanhallgatók az éppen tanult betegséget képesek diagnosztizálni saját magukon.

Megjegyzem ezek a dolgok átmenetiek. Amíg jól telnek a napjaim, nincs izgalom. De amint az életben gondjaim támadnak, jelentkeznek. Van munkám, jól megy a vállalkozás (legalábbis reményteli ;) ) nincs egészségügyi problémám. Beüt a krach, jönnek a nyűgök. Nem egyből persze, de jönnek. Leképeződik a mummus. 

Ìgy lett idén is, de igazán az elmúlt két hónapban csúcsosodott ki az orvoshozjárós statisztikám. Volt köztük olyan is ami muszáj volt  (pl. a fogorvosi kontroll), különben elveszítem a biztosításnál nagyon is sokat jelentő bónuszpontjaimat. A nőgyógyászati rákszűrés is novemberben, decemberben szokott nálam sorra kerülni, mivel vége az évnek, így tovább már nem tudom toligálni.  

kép: aboutpixel.de / © Alexander Kreher

Tegnap azonban új műsorszámként kardiológiára voltam hivatalos, 24 órás EKG volt betervezve. Bár a doktornőm megmondta előre, hogy minden rendben lesz, nem fognak semmit se találni, de el kell rá mennem, a vizsgálatra szükségem van ahhoz, hogy megnyugodjak! :)  A psziché mindenek felett! 

Egyedül orvoshoz nem tudok elmenni, kísérőre szükségem van mindenképpen. Nekem a váróban beszélnem kell valakivel, mindegy miről, beszélnem kell, le kell foglalnom magam.  Az áldozat rendszerint apus, aki egy hang nélkül kísér engem ezekre a vizsgálatokra.  Örülni persze nem örül, mert tudja, hogy feleslegesek, ussssincs semmi bajom, másrészt rengeteg időveszteséggel járnak. A kardiológus kvázi az egész délelőttünket elfogyasztotta, miközben apus ki-be járkált telefonálni. Murphy bácsi törvényei nálunk fokozottan müködnek, az összes olyan fontos visszahívás megérkezett nála, amire már napok óta várt. A telefonja nem csöng, nem zenél, nem brukkokol, nem ad ki semmiféle hangot, csak a kijelzője villog. Vannak fontos emberek, akik mindenhol mobiltelefonoznak, de mi nem szoktunk. Mi nem vagyunk olyan fontosak, mást pedig eszünkbe se jutna zavarni. 
A váróteremben ülök és érzem, hogy eluralkodik rajtam a rémület. De csak rajtam van stressznadrág. A többiek lapozgatják a magazinokat, békésen várnak a sorukra. Nincs ott izgalom, kétségbeesés csak az enyém. Figyelgetem a recepciós lányokat is, hallgatom a telefonhívásokat és az újonnan érkező páciensekkel folytatott beszélgetésüket. Mintha egy cukrászdában lennénk. Csendes, kellemes a környezet ... másnak. A gondolataim cikáznak, ez mi, az mi, jaj legyek már túl rajta! Nehezen viselem ezeket a perceket. Aztán végre szólítanak. Be még mindig nem mehetek, de már közelebb kerültem a Nagy Fehérköpenyeshez. Egyelőre újabb székben kell helyetfoglalnom a folyosón, de ez már a vizsgálók, öltözők területe. Rémes. Asszisztens lányok jönnek-mennek, kezükben kartonok, röntgenfelvételek. Kínkeservesen próbálkozom velük kapcsolatba kerülni, ácsingózom legalább egy félmosoly iránt, de a lányok nagyon profik (vagy nagyon buták) és egyetlen pillantással se méltatnak. Elsuhannak előttem, de nem is látnak. Pedig annyira félek, olyan jó lenne egy kis biztató mosoly, valami!
Aztán feltűnik az egyikük, a kezében levő mellkasröntgent tartja menet közben fel a fényhez, jól láthatóan tűnődik rajta. Megnézem magamnak a képet. Balra a bordák alatt egy nagyobb fehér "felhő". Ez mi lehet? A lány odaér a kolléganőjéhez, mutatja neki a képet. 
- Van szerinted rajta valami feltűnő? - kérdezi a másikat
- Hááát egy kicsit furcsa .. - válaszolja a kérdezett 
De már nem érek tűnődni a látottakon, mert Fehér Köppeny hív személyesen. A pali első ránézésre unszimpatikus. Másodszorra meg nagyon. Magas, sovány. Jó eséllyel indulok nála én, a megtestesült Rizikófaktor. El tudom képzelni hogy utálhatja a "stabilabb" embereket. Az ilyen típusoknak mint a doki a túlsúly tabu, megbocsáthatatlan dolog. 
A vizsgálatokat nem mesélem, nem túl érdekesek, csak a rend kedvéért a felsorolásuk: szív-UH, terheléses EKG, mellkasröntgen. Ide-oda cikázok az egyik szobából a másikba, majd újra várnom kell a folyosón. Aztán újra bekísérnek az egyik rendelőbe, ahol pár percet várnom kell a dokira. Az íróasztalnál ülve, sajnos tökéletes rálátásom nyílik a rólam készült röntgenképre, ami felfüggesztve várja a sorsom beteljesülését, a borzalmas ítéletet, a diagnózis kíméletlen közlését. Ùristen az ott mi? A torkomban dobog a szívem amint megpillantom a már korábban, egy másik felvételen is látott "felhőt" ott a szív alatt .... érzem, ahogy nagy hirtelen elindul a vízkiválasztás a hátamon, majd ahogy lezúdul a kispatakká összeállt wasser lefelé. Egyedül maradtam a világmindenség összes kínjával, első helyen a röntgenképemmel és sehol senki akit kérdezhetnék.
Ezek a kínzó várakozásban eltelt percek nem közönséges percek. Ezek veszélyeztetik rendesen az egészségemet. :) Aztán nemszimpatikus, de mégiscsak orvos be hozzám. Széles mosoly és megnyugtató mondatok. Úgy fogalmaz, hogy Sie sind kerngesund! szóval Ön tökéletesen egészséges!
Hátpatak kiszárad, remegés el, szárnyak ki!
Öröm!
Èlet! 
Habostorta! :) !

Izgalmak

Betegségek, rosszullétek kizárólag a hétvégére korlátozódnak. Ez teljesen normális, az átlagember életét a Murphy törvények szabályozzák, a mienké is ehhez igazodik. :) Két éve az iskolában egy tanárbúcsúztatós grill-este alkalmával megharapott (nem ám, csak megcsípett, de én így hívom ;) ) valami a lábamon. Először csak viszkedett (de piszkosul!), majd 1-2 nappal később kezdett a lábikom színeket váltani. A lilánál maradt, de különösebben nem érdekelt a dolog, egy csípés nyoma, na und??? Aztán 1-2 nappal később jött a fura szédülés, és amikor lepillantottam a magasból a topánkáimra, hát meghűlt bennem a frissen vett levegő. Már a bokám is dagadt volt. Innentől kezdve nem mondom, hogy nem voltam ideges, már a piros csíkot is látni véltem. A családom Pánik Andinak hív, így senkinek nem volt meglepetés, hogy a nevemhez méltóan reagáltam a dolgokra, mivel úgy éreztem, levegőt se kapok eleget! Péntek este mit lehet tenni, irány az ügyelet. Ott megállapították, hogy valamilyen rovarcsípés, ami elfertőződött, de még nem vérmérgezés, adtak rá antigyuszit. A bogyó nagyon nem volt jó, szóval még kétszer futnom kellett hama-hama orvosokhoz, de az ügyeletet már megúsztam.

Idén újra grillezésre készültünk az iskolában, reccckenő hőség, meztelen lábak mindenhol. A hosszú asztalnál ahol ültünk, állandóan ment a duma. A duma közben egyszercsak tudatosult bennem, hogy hoppá, beszélek-beszélek, de közben már egy ideje vakarom a lábfejemet, valami megcsípett. Ekkor egy az asztalon sétáló hangyát pillantottam meg, amit mindjárt le is piszkáltam a földre, nem ott a helye. Egyik apuka nyugtázta a szemével a mozdulatomat majd szólt, hogy ezek piszkosul csípnek! Na, ezen aztán jót vigyorogtam a kisfiam apukájával, hogy nem tesz semmit, majd megyünk legfeljebb az ügyeletre! :)

Ugye nem kell mondanom, hogy másnap, azaz szombat este aztán futottunk is oda? :) Mivel már profi vagyok a rovarcsípésekben, így idén már nem vakartam, nehogy elfertőződjön! De!! A csípéssel bekerült rovarméreg tombolt a lábamban. Elcsípett egy eret a dög, így a méreg bekerült a vérkeringésbe. A lábamban, combomban izomfájdalmakat csalt elő. A lábfejem dagadt volt, fájt, és feszült mint az őrült, úgy éreztem szét fog durranni. Többet nem vagyok hajlandó a kánikulában iskolai grillezésre menni, vagy ha mégis, akkor szigorúan fültől-fülig zárt cuccban és gumicsimmmában. 

Megállapítottam, hogy nem vagyok kompatibilis a nürnbergi dögökkel, ugyanis én voltam mind a két alkalommal az egyetlen szenvedő résztvevő. Ha a dögök megharapnak valakit, akkor az csak én lehetek.

A nürnbergi rovarok és hangyák csípései ellen védtelenek a győriek.

 

Tovább a Reiki útján

A reiki 1-el elindultam egy olyan úton, amiről már tudom, hogy az én utam. Csak kanyargós. Néha zsákutcákba kerülök, néha nem veszem észre, hogy merre is megy tovább. Pedig az enyém.

Nem aggitálni szeretnék, hiszen annak akinek ez nem az útja, az nem is fog vele találkozni, akinek pedig igen, az nélkülem is rá fog találni. :) Nem írok magáról a reikiről, ezt nálam nagyobb tudású emberek már megtették, minden hozzáférhető a neten.

Amiről beszélni szeretnék, azok a személyes tapasztalataim. A saját találkozásom a reikivel és a hatására bekövetkezett változások lelki, szellemi szinten. Nem vagyok vallásos, sőt riaszt az egyház, a papok, az egész merev rendszer. (jut eszembe: a család nagyszámú német vonalának elképzelésétől homlokegyenest eltérő véleményen voltam a gyerekem elsőáldozásával kapcsolatosan, erről is majd írok.)

Vissza a reikihez. Ahogy írtam,nem vagyok vallásos, de hiszek. Hiszek valamiben és azt hiszem eléggé megkönnyítette a helyzetemet az a sok kép, szobor, nem kellett nagyon erőlködnöm a képteremtésben, Istent, vagy a Magasabb Intelligenciát, nevezzük bárminek úgy látom én is, ahogy mások is, a klasszikus emberi ábrázolásban. Benne hiszek, pontosabban hiszek ennek a valaminek a létezésében, az összes történetben (biblia) viszont nem. Nem is érdekelnek. Kell, hogy legyen valami "központi" Jóság. Kell, hogy valakitől kapjuk a lelkiismeretet, a boldogság érzetét, azt a plusszt, amivel jó élni, amiért érdemes élni. Ebben hiszek és ezt a dolgot kapcsolom össze én is az Istennel. Keresővé váltam, hiányzott valami, de azt tudtam, hogy a klasszikus vallás nem az amit keresek, az nekem nem ad semmit, nem érzem az őszinteségét.

Aztán rámtalált a Reiki, ami pont ennek az általam hiányolt és keresett valaminek a létezését erősítette meg, amihez a reikis tudás, annak eredője, filozófiája, története is kapcsolható.

Számomra a reiki: Szeretet. De ezt most nagyon leegyszerűsítettem, hiszen ennek az egy szónak van milliónyi nyúlványa: gyógyítás, boldogság, egészség, emberi kapcsolatok, törődés és még nagyon sok mindent felölel. De a szeretet mindenben ott van. A reikis avatásokon, azon a bizonyos hétvégeken, amikor összegyűltünk, együtt voltunk, ott szinte tapintható volt a szeretet. Jó volt ott lenni.

Rádásul István (Kun István) egy szenzációs pali, humorral megáldott. A tudása pedig lenyűgöző. Rengeteget kaptunk, tanultunk tőle, de ahogy ő egy a részemre küldött magánlevelében írta, ő is szívesen emlékszik ezekre a napokra ott Győrben, ő is nagyon sokat kapott és tanult tőlünk. Egy mester, aki köszönetet mond a tanítványainak .....na, ilyen ő. Ugye szeretnivaló? :)

 Kun István Reiki-mester

javaslom az oldalát: http://www.reikikun.hu

és itt el lehet olvasni a saját történetét

2 héttel ezelőtt a kálváriám csúcsán, ő volt az a személy akihez segítségért fordultam. Nem kellett, hogy válaszoljon, nem volt mit. Én kértem, és biztos voltam abban, hogy hozzá fordulhatok így 15-16 év után is. Tudtam, hogy meg fog hallgatni és segíteni. Mit tud ő segíteni? Ò nagyon sok mindent! A szeretettel, a reikivel, visszaadhatja újra a már majdnem teljesen elveszített hitemet, akár még gyógyíthat is, de ebbe a részbe inkább nem mennék bele. Pedig lehetne egy kis marketinget összedobni: jöjjön Ön is Reiki-re megéri! A beavatások után garantáljuk a kézrátételes, ill. a távgyógyítás képességét, amivel gyógyíthatja saját magát, de még a távolban élő ismerőseit is! :))) Különben nem vicc, nagyon sok embert a Reikiben csak ez a rész érdekel és vonz, pedig ennél sokkal fontosabb, magasabb szintű tanításokról van szó. De ahogy írtam nem akarok prédikálni, esetleg csak egy kicsit felkelteni a figyelmet :), ennyivel tartozom én is.

2 hete csütörtökön, 16.15-re volt időpontom a nőgyógyásznál. 15.30-kor megláttam egy látogatót a blogomon onnan Kaposvár környékéről. Azt hiszem egy kicsit kijöttek a könnyeim is ..... tudtam most már minden rendben. :)

----- még  mindig nincs vége, lesz újabb folytatás :)) -----

Mummus

Nem is tudom miért nem mertem leírni, nevén nevezni azt a betegséget, amitől úgy rettegtem. Ez volt a méhnyakrák  Talán attól féltem, hogy azzal, hogy már nemcsak gondolatban jelenítem meg, hanem le is írom, azzal energiát kap, materializálódik, kvázi megteremtem. Mit csináljak, ez egy mélyen rögzült szokás, az agykontrollon tanultam még anno 1992-ben. :)
Hála isten elmúlt minden, igaz a múlt héten pénteken még gyöngyöző homlokkal és harmónikázó térdekkel, az őrület (na jó, azért már sokkal nyugodtabb voltam, szóval már csak a félőrület) határán fel kellett hívnom a doktornőt egy laboreredmény miatt. 11.45-kor kellett őt felhívnom, nem is emlékszem arra mi történt ezekben a percekben, egy másik dimenzióban jártam, mégpedig olyanban, ahol nem szokás gondokodni, jelen lenni. :)
A tenyeremben majdnem megolvadt a mobiltelefon, kiszáradt a szám. Az idegességtől olyan vörös kiütéseket produkáltam az arcomra, amiket ember addig nem látott, véleményem szerint újabb fejezet lehetne az orvosi szakkönyvekben. Az asszisztensnő kérte, hogy 15 perccel később hívjam a dokinőt, mert még páciense van. A következő 15-20 percről inkább nem mesélek, nehogy valaki ne tudjon aludni a rémálmoktól! :)

Hívásismétlés, kapcsolás és várakozás a doktornőre, akiről pontosan tudtam, "láttam", éppen akkor veszi maga elé a kartonomat és tanulmányozza a laboreredményt.
Iszonyat....
iszonyat a köbön ........
ezt nem lehet kibírni ....
aztán beszélgetés a doktornővel és visszatérés a jelenbe:  minden rendben!!!! :))
A tüneteket az elmúlt időszak nehézségeinek, a stressznek, a megrázkódtatásoknak köszönhetem. Jó lesz vele vigyázni, az első legfontosabb dolog, hogy megnyugodjak.
Jó.
Majd igyekszem. :)

Ùjra egészség .... majdnem ;)

Ha azt mondom, hogy életemben nem éreztem még ilyet, akkor tényleg nem hazudok. Előfordult, hogy megfáztam, de ilyet még nem éltem át. A betegségem előtt 2 hétig a kisfiamat ápoltam bronchitissel. Szorosan őt követte E. (párom), akinek a köhögése hallatán szélesre tátottam a szememet. :) Megszólalt a belső beszélőm: menj át a másik szobába, menekülj! De már késő volt. Megkaptam mindent, kiegészítve a saját különbejáratú vírusommal. Bronchitis és arcüreggyulladás és egy kis infulenza. Láz  39°  felé szambázott és ez is nagyon nehéz volt, mivel már elfelejtettem milyen is lázasnak lenni.  Durván 20 éve nem voltam lázas. Mondjuk ez más kérdés, hogy ez jó, vagy nem?
A láztól és a gyöngeségtől nem tudtam felkelni, de nem ez volt a legrosszabb, hanem a köhögés maga. Szinte folyamatosan kínzott, de annyira, hogy éjszaka még aludni se tudtam. Az infulenza kellemes kísérő tünete a végtagfájdalmak, no ezek se kíméltek.  Summa summárum, még soha nem éltem át ilyen betegséget. Lehet, hogy eddig még soha nem is utaztam el infulenziába?! Talán tényleg csak most, 44 évesen kapott el? Lehet. Azt megállapítottam, hogy nehéz beteg vagyok. Semmi se volt jó, és percenként mást kívántam. A probléma csak annyi, hogy nem kaptam meg mindent:((  Örülhet mindenki, aki a családjától nem messze él, főleg nem külföldön, mert ilyen helyzetekben aztán nincs mit tenni. Mit nem adtam volna egy pipilevesért!!!! De ki az aki nekem elkészíti??? A családom nem tud ilyet főzni. :((((( Ilyenkor hol van az anyukám és a nagymamám??? :((((((

Biztos, hogy a betegséggel függ össze, de néha jéghideg narancs- és almaszeletek úsztak el a szemem előtt, amiket azonnal és rögtön megkívántam. (rosszabb mint a terhesség ;) ) Rácuppantam a Granninire is. Egy biztos. Nagyon rossz betegnek lenni, semmi se jó, illetve semmi se elég jó. Megkívántam példul egy lágytojást. Hát teljesen más volt az íze, nem is tudtam megenni. A sima ásványvíztől is émelyegtem, elképesztő micsoda változásokat (drága Fürtikém /Nagymamám szavaival élve: katrabontot :) ) tud egy ilyen kis fisfos vírus meg baktérium okozni. Ne legyetek betegek, hallgassatok rám!!
A köhögésem még mindig nem múlt el teljesen, de hála az állati erős gyógyszernek, amit csak este, lefekvés előtt vehetek be, legalább az éjszakák nyugalomban telnek.

Volt viszont egy nagyon nagy előnye a betegségnek!!! Megtaláltam a régi naplóimat. Szenzációsak!!! Erről muszáj lesz mesélnem! :) 

 

kép:  @ Joujou / Pixelio   www.pixelio.de

Betegség

Nagyon elkapott egy vírus. 3 napja ágyban fekszem. Láz, fájdalmak ........... :(((
Amint jobban leszek jövök.
Vigyázzatok magatokra!

Mit szedjünk?

Megfázás, köhögés, takonykór, krákogás ellen javaslom mindenkinek (aki hozzám hasonlóan idegengedik a gyógyszerektöl) a következő szereket:

1. enyhe tünetek, a betegség legelején nagyon tuti a homeopátiás Meditonsin

2. amikor már kaki van a palacsintában, azaz belehúzott a betegség, akkor nagyon jól jön 2 szer. Az egyik homeopátiás: Monapax, a másik pedig tittta növényi: Umckaloabo

Meghosszabbított húsvéti szünet

2 hétig tartott a húsvéti szünet. Tegnap volt az első nap az iskolában, de nem a kisfiamnak! :) Az ő szünetét orvosi javaslatra meghosszabbítottuk.
1 hete kezdett el köhögcsélni. Nem volt vészes, kapott homeopátiás és növényi alapú szert is. - Gyógyszert nem szedek én se, nem bízom bennük. :) -  Aztán egyre mélyebbről jött a köhögés és én egyre rémültebben hallgattam. Természetesen a hétvégén jött ki úgy istenigazából, mert akkor se orvos, se semmi. Szombaton reggel, a kutyákat is megszégyenítő köhögéssel kezdte Muci a napot. Ùristen! Mennünk kell az ügyeletre, ezzel nem szabad várni! Aztán ahogy jött, úgy el is múlt. Estig. :) Aztán újra a rémület. De elaludt és éjszaka egy hangot se hallottam. Vasárnap egész nap már szinte minden rendben volt, aztán 20.00 óra lett. A köhögése magasan döntött minden rekordot. Èjszaka nagyon keveset aludtam, egyfolytában a kisfiamhoz futkoztam. Minden lélegzetvételére és nyüsszenésére kivert a víz. Nagyon rosszul éreztem magam, volt egy sanda gyanúm, hogy mégiscsak el kellett volna mennünk vele az ügyeletre. De mikor és miért, amikor egész nap jól volt?? Ùgy tünt a vírus eltávozott. Hétfőn (azaz tegnap) aztán hagytam sokáig aludni, az iskola nem fontos (yeeeee) az alvás pedig gyógyít. A gyerekorvos megállapította, hogy a tüdőben a baloldali hörgöknél van a bibi, ott tevékenykedik a vírus. A szerek amiket adtam neki nagyon jók, de ebben az esetben nem használnak. Sajnos szükség van antibiotikumra. Különben hozzátette, hogy ha a betegség elején, vagy a közepén mentünk volna hozzá, ugyanazokat a szereket javasolta volna, amiket a kisfiam amúgy is szedett és nem tudott volna mást javasolni, csak azt, hogy próbáljuk meg és majd meglátjuk. Hallani a tüdején még semmit nem lehetett volna. Szóval semmi gáz, mindent jól csináltunk. 
A képeken a kis beteg.  :)

Munka van és vérnyomás is!

Valóban (harcos volt a falóban ...:)) lenne mit mesélnem, de úgy vagyok vele mint a család a Hahó Öcsiben: "Öcsikém, nincs időőő"!!! :)) Rengeteg a munkám és sajnos van vényomásom is. (Ha az indiánnak lehet a fejfájás helyett azt mondania, hogy "érzem a fejemet", akkor nekem is gyühet a "van vérnyomásom", nemdebár?. :) Méghozzá olyan, amiből szívesen adnék olyannak, akinek alacsony. Számításaim szerint 2 emberre való feleslegem van. Erről is és a heti történésekről muszáj még mesélnem. Hogy el ne felejtsem a sztorikat, kis papírra írom fel a velük kapcsolatos "Stichwörtereket", azaz a címszavakat. Jövök!!!

24 órás vérnyomás mérés

Na ez is volt a héten!  Karra felkerül a mandzsetta, nyakba pedig a nem igazán pillekönnyű adatrögzítő egység. A kettőt egy gumikábel köti össze, ami tapasztalatom szerint mindig útban van. :)
Én is megkaptam a herkenytyűt. Hétfő délelőtt 10.00 órától kedd délelőtt 10.00 óráig. 15 percenként mér a bigyó, azaz felpumpálja magát a felkaron a mérő mandzsetta. Nyom is, fáj is, kellemetlen is .... de nem vagyok hajlandó rosszat mondani róla! :))))  Este 22.00 óra után reggel 7-ig  már "csak" félóránként" mér a drága.
Akinek már volt ebben a felemelő vizsgálatban része az úgyis tudja miről van szó, akinek még nem, de várható, az nyugodtan kérdezzen! Nem veszem el senki kedvét ígérem!

Ja! Voltam én már proktológusnál is 1 hónapja. Nem hogy nem fáj, mégcsak nem is kellemetlen! Csak igen hülye és kiszolgáltatott a pozíció. De erről itt többet nem árulok el. Persze az érintettek nyugodtan kérdezzenek privátban, őszinte leszek.

Röfinátha - H1N1

Nem gondoltam, hogy erről is írni fogok, de tényleg kínoz a kérdés:  Legyen böki, vagy ne?!?!
Naponta, sőt az információk feldolgozását követően (hajszínemtől függetlenül) óránként változik a véleményem a védőoltásról. Tegnap a nőgyógyász doktornőm kérdésemre vidáman mesélte, hogy ő pont aznap oltotta be saját magát és ezt ajánlja mindenkinek! Zavarja, hogy túl kevés ember szeretné magát beoltatni, pedig iszonyúan szükséges lenne. Tanulság: ha egy orvos erről ilyen biztosan és határozottan nyilatkozik, akkor lesz böki, beadatjuk mi is a védőoltást!

Aztán otthon telefon egy barátnővel, akinek mesélte a fogorvosa, hogy se magát se a gyerekeit nem engedi beoltatni, mert veszélyes. A fogorvos nem tudom kije pedig gyerekorvos, és ő sem oltja a saját gyerekeit. Ergo: igen, veszélyes lehet, mi se kérünk a védőoltásból!
Hírek az egyre több áldozatot követelő epidémiáról .... oltunk.
Újabb hírek Svájból, ahol tilos a 18 év alatti gyerekek oltása, a szer nem kellő idejű tesztelése miatt ...... nem oltunk.
Egy ismerős ismerőse fertőzött volt (még a nyáron Mallorcáról hozta magával a dögöt), igaz volt korházban is, de szerinte semmi különleges nem volt a betegség lefolyásában. Csak egy influenza. Oké, nem oltunk.
Tévétudósítás egy helyi bevizsgálólaborról, aminek a vezetője egy professzor nyilatkozik a vírusról, jujjj máris tapad a szemünk a képernyőre. Elmeséli, hogy ő is átesett a fertőzöttségen, durván 2 napig érezte magát csúcsformán kívül, de semmi több. Már-már mondanánk, hogy jól van, akkor nem oltunk, de a prof még nem fejezte be. Ugyanis hozzátette, hogy nagyon ganaj dolgokra (más szavakkal persze :) ) képes ez a vírus, tehát mindenkinek javasolja a védőoltást, ezért gondolom: mi is oltatunk. :))))

Aztán jött a rémhír a kétféle oltóanyagról, amiről aztán kiderült, hogy nem is  rémhír, hanem teljesen valóságos. Egyszer van a felsőbb szintnek (politikusok, kiváltságosok) a kellemesebb, a konzerváló anyag nélküli pempő és a köznépnek (szóval nekünk) a mérgező higanyos anyag. Ausztriában csak és kizárólag a higanymentes szerrel oltanak. El kéne mennünk Bécsbe... aztán 3 napos karantén valamelyik Heurigerben, egyáltalán nem rossz ötlet! :))
Háziorvosnál feliratkoztunk a várólistára, majd hívnak minket telefonon, ha megérkezett az oltóanyag. Addig még van időnk eldőnteni, hogy oltatunk, vagy nem? :)

kép:  © Ernst Rose/PIXELIO   www.pixelio.de

Orvosnál

Ó istenem, másnak is annyira tele van a gatyesza mint nekem, amikor orvoshoz kell mennem? Rettenetesen, sőt még annál is jobban tudok izgulni (ha ezt egyáltalán fokozni lehet) és már előre gyanakodni az összes lehetséges betegségvariációra. Évente egyszer általános kivizsgálás a háziorvosnál. A németek eléggé fegyelmezettek ebben a témában, betartják a szabályt, önként és dalolva mennek az évenkénti vizsgálatokra. Nekem vakarózik tőle mindenem, de azért igyekszem ebből a szempontból is integrálódni. :)
Az időpont előtt durván 2 nappal már erős bűntudat gyötör az elfogyasztott falatok, megivott sörök és le nem futott/gyalogolt/úszott/biciklizett kilóméterek miatt és mardos a szégyen, a felelőtlen magatartásommal elrondított vérképemért.
Ha lenne korbácsom, akkor azzal mérnék ki magamra bűntetést. :) De nincs hála Isten, így marad a lelkiismeretfurdalás. Próbálom persze nyugtatni és meggyőzni magamat arról, hogy azért minden nem lehet veszve, hiszen szedek vitamint, omega3-at, jód-szelén-vas bigyót és iszom rengeteg gyógyteát..... csak sajnos a csáják mennyisége valahogy nem éri el a sörét. :)
A héten történt kivizsgálás eredménye majdhogynem rendben is volt, amíg el nem hangzott a GPT érték, ami kissé magasabb lett mint kéne. Ekkor még nem izzadtam. De a tündéri doktornőm (magyar származású és annyi idős mint én, nagyon jól megértjük egymást) elmagyarázta, hogy ez hepatítiszre is utalhat. Ilyenkor ugyebár a laikus mint én is, már látja a halálos kórt, úristen hepatítisz, iszonyat ilyen fiatalon..... :) Aztán persze érkezik a megnyugtató válasz annak fajtáiról az egész betegségségről, de a legesleginkább megnyugtató az a doktornő mosolya és ahogy közli, hogy szerinte biztosan nincs semmi bajom, de biztos ami biztos kér a laborban további vérvizsgálatokat.
Innentől kezdődik aztán az őrület,. 2 napig várni az eredményre. Nem tudom ti hogy vagytok vele, nekem egy vágással megszűnik az étvágyam, rettegek, izgulok katonásan. Aztán elérkezik a Nagy Nap. Amikor felhív a doktornő és közli, hogy minden negatív. A megkönnyebbülés pillanatok alatt elér, de érdekes módon az egész dolog valahogy rajtam marad és újra és újra elgondolkodtat. Hihetetlen mennyire védtelenek vagyunk, mennyire kiszolgáltatottak. Egy kis tanulatlan, primitív, mikroszkópikus valami ( baci, vagy vírus) , képes felvenni velünk, nagy, okos, intelligens (na ja, már amelyik :) ) emberekkel a harcot és a jól szervezett, kifogástalan védelmi immunhadseregünkkel pitty-puttyra elbánni. Olyan rombolást tudnak véghezvinni a testünkben és gyakran olyan gyorsan, hogy  még felfogni, megérteni sincs rá elég idő.
Szóval újra és újra elgondolkodtat az életünk, az hogy mennyire jó is élni, és ezt amíg az egészség tart mennyire nem tudjuk és nem becsüljük.