Reiki - és egy találkozó Győrben

Sajnos nélkülem.  :-(

Május 17! Ez egy fontos dátum. Sokunkra egy nagyszerű találkozás vár. Nagyon nagy bánatomra, személyesen nem fogok tudni jelenlenni. Szivből sajnálom. Nekem a reiki és István rengetegett adott. Ès ad azóta is.

Reiki ..... most már végigmondom

1994-ben kaptam meg az első beavatást, aztán fél évvel később elvégeztem egy ismétlőt, amivel szerintem egy nagyon kisszámú csoporthoz tartozom. :) A többség a Reiki 1 után alig várja a Reiki 2-őt, azaz a második beavatást, én meg azt mondtam, hogy nekem ehhez idő kell. Szeretnék rá megérni és lehet hülyén hangzik, de méltó lenni rá. Kétségeim voltak magammal, mivel ez idő tájt buliztunk is rendesen :)), cigiztem is, mert az olyan nagylányos, úgy gondoltam, hogy az életvitelem (pedig de jóóó volt, istenem!! :))) nem harmónikázik ehhez a komoly dologhoz, hiteltelen lenne, ha mondjuk két, három .... wiskykólával és cigarettával a kezemben magyaráznám másoknak, hogy micsoda klassz dolog ez a Reiki! Pedig ez volt a helyzet. A Reiki egy csoda.

Hasonló gondolatokkal küzdve megállapítottam, hogy mégiscsak menni fog, hiszen az már nagyon jó jel, hogy egyáltalán ilyeneken problémázok. :) István elfogadta az ismétlős jelentkezésemet, de annyit mondott, hogy nekem már a kettesen lenne a helyem. Nem tudom, én úgy éreztem még korai lenne.

1995-ben aztán végre Reiki 2!! Akkor már tudtam, hogy ez most már teljesen az enyém. :) 

By the way, nagyon ki vagyok éhezve egy újabb reikis találkozóra, úgy érzem, hogy az életem jelenlegi teljesen reménytelen szakaszában (jó, javítok, reménytelennek tűnt, de összeszedtem magam és már látom a megoldásokat :)) itt nagyon sokat kapnék. 

A Reiki alázatra is tanít azzal, hogy odafigyelünk a másikra, elfogadjuk a másikat. Emberek nagyon közel kerülnek egymáshoz. Természetesen mindenkit nem lehet szeretni, sőt  ...... ajajajaj de kekec is tudok lenni, sajnos nagyon tudok utálni olyanokat akik engem megbántottak... :(, de azon kell igyekeznünk, hogy megtanuljuk akceptálni a másikat! Nekem ezen a területen komoly nehézségeim vannak, másokhoz képest évekre, ha nem karmákra vagyok lemaradva. :)))) 

Istvánnak sok könyve jelent meg eddig. A weboldalán lehet közöttük is mazsolázni. http://www.reikikun.hu

Ez volt az első.

Ez pedig a második: 

Figyelmetekbe ajánlom az oldalán levő összes információt. Az írásokat is. :) A fényképek között felfedeztem egy-két nagyon kedves régi ismerőst. A volt főnököm és Márta a felesége mind a régi, mind az új képeken látható ...... ez sem véletlen. :)
Mindenkinek akit érdekel a téma, szeretne közelebbről megismerkedni a reikivel, Istvánt ajánlom.

Teszem mindezt őszinte meggyőződéssel,
szeretettel,

Reikis öleléssel.

Tovább a Reiki útján

A reiki 1-el elindultam egy olyan úton, amiről már tudom, hogy az én utam. Csak kanyargós. Néha zsákutcákba kerülök, néha nem veszem észre, hogy merre is megy tovább. Pedig az enyém.

Nem aggitálni szeretnék, hiszen annak akinek ez nem az útja, az nem is fog vele találkozni, akinek pedig igen, az nélkülem is rá fog találni. :) Nem írok magáról a reikiről, ezt nálam nagyobb tudású emberek már megtették, minden hozzáférhető a neten.

Amiről beszélni szeretnék, azok a személyes tapasztalataim. A saját találkozásom a reikivel és a hatására bekövetkezett változások lelki, szellemi szinten. Nem vagyok vallásos, sőt riaszt az egyház, a papok, az egész merev rendszer. (jut eszembe: a család nagyszámú német vonalának elképzelésétől homlokegyenest eltérő véleményen voltam a gyerekem elsőáldozásával kapcsolatosan, erről is majd írok.)

Vissza a reikihez. Ahogy írtam,nem vagyok vallásos, de hiszek. Hiszek valamiben és azt hiszem eléggé megkönnyítette a helyzetemet az a sok kép, szobor, nem kellett nagyon erőlködnöm a képteremtésben, Istent, vagy a Magasabb Intelligenciát, nevezzük bárminek úgy látom én is, ahogy mások is, a klasszikus emberi ábrázolásban. Benne hiszek, pontosabban hiszek ennek a valaminek a létezésében, az összes történetben (biblia) viszont nem. Nem is érdekelnek. Kell, hogy legyen valami "központi" Jóság. Kell, hogy valakitől kapjuk a lelkiismeretet, a boldogság érzetét, azt a plusszt, amivel jó élni, amiért érdemes élni. Ebben hiszek és ezt a dolgot kapcsolom össze én is az Istennel. Keresővé váltam, hiányzott valami, de azt tudtam, hogy a klasszikus vallás nem az amit keresek, az nekem nem ad semmit, nem érzem az őszinteségét.

Aztán rámtalált a Reiki, ami pont ennek az általam hiányolt és keresett valaminek a létezését erősítette meg, amihez a reikis tudás, annak eredője, filozófiája, története is kapcsolható.

Számomra a reiki: Szeretet. De ezt most nagyon leegyszerűsítettem, hiszen ennek az egy szónak van milliónyi nyúlványa: gyógyítás, boldogság, egészség, emberi kapcsolatok, törődés és még nagyon sok mindent felölel. De a szeretet mindenben ott van. A reikis avatásokon, azon a bizonyos hétvégeken, amikor összegyűltünk, együtt voltunk, ott szinte tapintható volt a szeretet. Jó volt ott lenni.

Rádásul István (Kun István) egy szenzációs pali, humorral megáldott. A tudása pedig lenyűgöző. Rengeteget kaptunk, tanultunk tőle, de ahogy ő egy a részemre küldött magánlevelében írta, ő is szívesen emlékszik ezekre a napokra ott Győrben, ő is nagyon sokat kapott és tanult tőlünk. Egy mester, aki köszönetet mond a tanítványainak .....na, ilyen ő. Ugye szeretnivaló? :)

 Kun István Reiki-mester

javaslom az oldalát: http://www.reikikun.hu

és itt el lehet olvasni a saját történetét

2 héttel ezelőtt a kálváriám csúcsán, ő volt az a személy akihez segítségért fordultam. Nem kellett, hogy válaszoljon, nem volt mit. Én kértem, és biztos voltam abban, hogy hozzá fordulhatok így 15-16 év után is. Tudtam, hogy meg fog hallgatni és segíteni. Mit tud ő segíteni? Ò nagyon sok mindent! A szeretettel, a reikivel, visszaadhatja újra a már majdnem teljesen elveszített hitemet, akár még gyógyíthat is, de ebbe a részbe inkább nem mennék bele. Pedig lehetne egy kis marketinget összedobni: jöjjön Ön is Reiki-re megéri! A beavatások után garantáljuk a kézrátételes, ill. a távgyógyítás képességét, amivel gyógyíthatja saját magát, de még a távolban élő ismerőseit is! :))) Különben nem vicc, nagyon sok embert a Reikiben csak ez a rész érdekel és vonz, pedig ennél sokkal fontosabb, magasabb szintű tanításokról van szó. De ahogy írtam nem akarok prédikálni, esetleg csak egy kicsit felkelteni a figyelmet :), ennyivel tartozom én is.

2 hete csütörtökön, 16.15-re volt időpontom a nőgyógyásznál. 15.30-kor megláttam egy látogatót a blogomon onnan Kaposvár környékéről. Azt hiszem egy kicsit kijöttek a könnyeim is ..... tudtam most már minden rendben. :)

----- még  mindig nincs vége, lesz újabb folytatás :)) -----

Reiki

Ugye írtam, mennyire be voltam rezelve a feltételezett betegségem miatt? Ott lóbáltam a lábam a kétségbeesés szikláján a teljes összeroppanás szakadékja fölött és igyekeztem úrrá lenni a halálfélelmemen. Újra mindent átgondoltam, hogyan segíthetnék magamon? Mit kéne csinálnom, mi lehet a megoldás? Aztán rájöttem, hogy az idő nagyon kevés, másrészt hibás vagyok abban, hogy nem éltem eddig is a megoldással, azzal a 2 fantasztikus kinccsel, amiket hosszú évekkel ezelőtt jándékba kaptam. Most az egyikről írnék. Ez a Reiki.

Fiatal macska koromban történt a találkozás. 25 körül jártam, előtte az ilyen témák, mint ezoterika, parapszichológia, agykontroll egyáltalán nem érdekeltek, de nem is nagyon találkoztam velük, teljesen más dolgokkal voltam elfoglalva. :)  Aztán elkezdtem problémázni, amihez sikeresen produkáltam testi tüneteket is. Még kivizsgálásokra is hajlandó voltam. Komplett belgyógyászati kivizsgálás, a la kórházi bentfekvéssel!
(ehhez kis kitérő: jellemzi az akkori gondtalan és vidám, "buli vaaan!!!" életemre, az egyik akkori barátom látogatása a kórházban, aki egyből a hamutartót kereste a szobámban. )
Nem is a vizsgálatok voltak túlzottan kellemetlenek ....na ja, azért ha belegondolok ..., hanem a felkészülés előtte. Ugyibár mindennek üresnek kellett lennie előttük úgy bélszinten. :) Volt ott innivaló, meg tessék kérem velem jönni a beöntőbe ..... :))

A zárójelentésen pedig az állt, ahogy mindig is: minden negatív és megjegyzésre került a vegetatív idegrendszer. A barátnőm apukája körzeti orvos, ő is átnézte a papírjaimat. Àtolvasta, majd hozzám fordult és megkérdezte.
- Tudod mi áll benne? Az, hogy 100 évig fogsz élni!
 Nevettem vele együtt, de azért az egészet nem hittem el, hiszen annyi minden bajom van. :)

Egy belgyógyász főorvos doktornő akivel nagyon jóban voltam (egy műkörmöshöz jártunk :))) próbált meg a lelkemre beszélni. Azt mondta, hogy ezeket a vizsgálatokat ő napirenden csinálja meg embereknek, de higgyem el, nem játékból rendelik el, hiszen meg kell állapítani a bajok okát és ők tényleg betegek! Viszont hozzátenné, hogy mivel pontosan ismeri ezeket a vizsgálatokat, ezért neki ezeket a büdös életben nem fogják megcsinálni, nem engedi. :)
Egyet pedig vegyek nagyon komolyan, jót akar nekem: tapasztalatból mondja, orvosként, hogy azok az emberek akik állandóan rettegtek egy betegségtől, ill. különböző tünetekkel voltak elfoglalva, azok sajnos ezeket, ill. más súlyos betegségeket általában meg is kapták. Beteljesítve a sorsukat. Nem szabad ennyire komolyan venni a dolgokat, nem szabad ennyit aggódni. Andika maga egy olyan okos, értelmes nő, tessék az ilyeneken úrrá lenni, mert hosszútávon ennek nem lesz jó vége.

Na, szóval rájöttem, hogy nekem orvos nem tud segíteni, kézbe kell vennem az öngyógyításomat. Változnom kell, de mit csináljak?? Innen indultam. Aztán jöttek a véletlenek, amikről ugyebár az ezoterikus témák ismerőjeként megtanultuk, hogy márpedig a véletlenek nem léteznek. Mindennek így kellett lennie. A volt főnököm se véletlenül volt akkor a főnököm (mára már Reiki-mester és kineziológus és...és... és) nem véletlenül kereszteztük egymás útjait. Egy nagyszerű embert ismertem meg a feleségével, az anyukájával és a húgával egyetemben. Mitől nagyszerű valaki? Attól, hogy jó. Attól, hogy ember. Mindenkivel. Mentes minden rosszindulattól. Emil ilyen volt és ilyen ma is, de ezt akkor nem tudtam. Az ilyen dolgokat csak később ismerjük fel, hiszen ezek láthatatlanok. Egyszer csak rájövünk, hogy jééé, vele minden olyan sima volt. :)

(1992-ben elvégeztem Dr. Domján Lacinál az agykontrollt, amire jól emlékszem, a tanfolyam két egymást követő hétvégéjén 3 méterrel, aztán a következő hónapokban már csak 30 centiméterre, de akkor is a föld felett jártam!!! Fantasztikus dolog, de erről majd máskor.)


Emil javasolt nekem egy győrújbaráti természetgyógyászt, akihez eljártam. Magdinak hívták és kiváló diagnoszta volt. A gondjaimat pillanatok alatt felismerte, ő is csak biztatott, vágjak rendet a fejemben! Vele kapcsolatos egy újabb "véletlen", mivel szólt, hogy már hónapok óta le van foglalva neki egy hely egy ezoterikus tanfolyamon, de sajnos nem fog tudni elmenni oda. Arra gondolt, elmehetnék én oda, átvehetném a helyét. Azt mondta, hogy biztos benne, hogy nekem az jót fog tenni.
Kicsit aggódva kérdeztem, hogy mi lenne az?
Reiki.
Aha.Az mi? Hallottam már róla, de ismerni nem ismerem. Tényleg elmenjek? Fog az nekem segíteni, hiszen már elvégeztem az agykontrollt is .....
Magdi csak mosolygott.
Hát így történt, pontosabban így kezdődött. 1994. Megérkeztem Kun István reikimester Reiki 1-es kurzusán, innen egy újabb történet veszi kezdetét.

---- folytatása következik ------

Addig is a képek, az okleveleim:

Az orvosnál

Természetesen Bajorországban 2 hetes pünkösdi szünet van, a dokinénim június 7-ig szabin, a közelben rendelő szakorvosok szintén szabin, vagy éppen úgy tele, hogy esély se volt arra, hogy valamelyikhez eljuthassak. Aztán sikerült időpontot kapnom egy, a dokim helyettesítését is ellátó szakorvosnál. Rettegtem. (Tudom, már legalább háromszor írtam le ezt a kifejezést, de ez a legkifejezőbb az akkori állapotomra. A sima félelemtől már messze jártam.) 

Iszonyú volt a várakozás, a vizsgálat alatt a "jézusom, mit láthat, mit tud megállapítani ....", de valahogy akkor is bíztam a saját teóriámban. Ugye azt nem lehetett "elképzelnem", hogy minden rendben van, mert nem volt minden rendben, ennek megvolt a megfelelő "materializálódott" formája, de arra, hogy az mi és miért, arra volt a tökéletes elképzelésem. Az általam ismeretlen dokinéni egyrészt nem is volt túl szimpatikus, másodszor ki is hallatszott amit az asszisztensnője rólam mondott (az adatok felvételekor elmondtam neki, hogy nagyon félek, mert az interneten .......blablabla) és erre a dokinő értetlenkedése (jó vicc, az interneten néznek utána, milyen hülyeség, kiváncsi lennék hány szakorvos van online, aki választ adhat, meg különben is, .....blablabla,) hát mit mondjak, már ilyen "hüleként" elkönyveltnek hívtak be a pokolba. :)  A dokinő, aki 2-szer is kihangsúlyozta, hogy ő csak helyettesíti az én orvosomat (ilyenkor én persze mindig elnézést kértem a zavarásért :))) ), érezhető volt, hogy haladni szerette. Nagyjából figyelt, de inkább bele volt merülve a kartonomba, amit korábban a szerintem ránézésre 16 éves asszisztensnője állított ki a velem folytatott 3 perces beszélgetés kapcsán. Ùgy voltam vele, hogy majd inkább a doktonőnek elmondom az egészet, mert hülyeség dátumokat, meg akkor mit észleltemet elmesélni kétszer. Az asszisztensnek a fő pontokat említettem, a dokinőnek pedig szerettem volna a bekezdéseket is. :) 

Márpedig eleinte úgy tűnt, nem fogja hagyni, igyekezett volna, na nézzük akkor meg ..., de én nem hagytam magam. Előadtam a teóriámat, mutattam a hozzá tartozó feljegyzéseimet és kezdte érdekelni.

Jóvannna, most már nem  húzom tovább, megmondom ki a gyilkos!

A dokinő véleménye: igazság lehet az elképzelésemben, úgy lesz ahogy gondoltam. Semmi gyanusat nem lát, semmi nem indokolná azt, hogy kórházba küldjön. A dolog teljesen normális, előidézője a stressz, az elmúlt időszakban átélt problémák. 

Azt nem mondom, hogy teljesen megkönnyebültem, csak annyi volt tuti, hogy nem vagyok halálos beteg. Ès ne tudjátok meg micsoda felemelő érzés! :)) A héten pénteken kell még felhívnom egy eredményért, de úgy érzem nem lesz gond, mivel az eredeti problémám a (már megint gyüvök a teóriámmal, de ez van :) ) a teóriámnak megfelelően a múlt hét vasárnapján el is múlt. Azóta persze még nem nyugodtam le teljesen, állandó izgalommal figyelem, ellenőrzöm magamat, kicsit azért izgulva, nehogy újra az legyen. 

Pár napja furán köhögök. :)))) Ùgy döntöttem nem nézek utána a neten! :))

Ìgértem azt is, hogy elmesélem kihez fordultam még segítségért. Meg fogom tenni. De ez már egy külön történet. Az illetőnek is (még) tartozom ennek a megírásával. ;)

A félelem folytatása ..

Ùristen, mi lesz velünk? Ez volt a bumerángként visszatérő gondolat. Nehéz ám bármiféle megoldást, kiutat elképzelni és klasszul azt vizualizálni, ha egyik sincs. Reális, elképzelhető terv híján álmodni se lehet. Aludni meg főleg nem. :) A legrosszabbak azok az éjszakák, amikor még a legvadabb álomban se érzem magam biztonságban, mert az aggodalom onnan is kirángat, felébreszt. Éppen a gyilkos elől menekülök, amikor kitör az álombeli tehetetlen pánik. Mindenki ismeri, a legnagyobb erőfeszítés dacára se tudunk tovább lépni, főleg nem elrohanni. Kiabálni szeretnénk, figyelmeztetni másokat, segítséget kérni, de bármennyire is erőlködünk, nem jön ki hang a torkunkon. Ilyenkor megváltás, ha felébredünk, vagy valaki (aki már nem bírja elviselni az nyöszörgésünket ) felébreszt. Nekem nem. Ha felébredtem, akkor egyből érkezett a gyomorrándulás, hozzá a szokásos gondolatok, a variálás ezerrel, mi lesz most, hogyan oldjuk meg ezt a helyzetet .... én inkább kértem volna vissza a gyilkosomat, vagy a boszorkányomat! :) Még velük is kellemesebb volt.

Aztán itt vannak a jól ismert mondatok:  "belebetegedett a gondjaiba", "az összes szervi probléma lelki eredetű", "ha megbomlik az összhang, a harmónia, könnyen beteggé válhat a test is a lélek után", "az idegrendszert ért sokk, bánat leképeződik a fizikai testben, ami sokszor bizonyíthatóan felelős a halálos betegségek megjelenéséért".  Na ezektől se voltam túl nyugodt, mivel hiszem, hogy igazak. Igyekeztem nem gondolni ilyenekre, sőt örültem, hogy legalább a betegségek megkímélnek, de valahol ezek is csendesen megfordultak a fejemben. Igen, a félelem szerintem ott van mindenkiben, főleg akkor, amikor az életünk egy embertelen nehéz részhez ér. Ilyenkor ezeknek a dolgoknak sokkal nagyobb jelentőséget tulajdonítunk, hiszen már mindentől rettegünk. Amíg minden okés, addig még a gondolata se merül fel egy lehetséges komoly betegségnek.

Durván 2 hete figyeltem fel valamire, ami nem teljesen illeszkedett bele a szokott "műsorba". Először csak fura volt, aztán úgy tűnt elmúlt. Aztán újra, aztán mást is észleltem, aztán újra elmúlt, aztán ahogy teltek a napok egyre jobban belelovaltam magam az izgalmakba, megállapítottam, hogy valami nagy baj lehet. Elkezdtem utánakeresni az interneten. Hiba volt? Lehet.
Az összes találat, ami a szimptómáimmal kapcsolatosan találtam, az sajnos a legrosszabbat, egy gyilkos kórral kapcsolatos betegséget írta le. Ùgy emlékszem 2 napon keresztül nem is voltam magamnál a rettegéstől. Persze, hogy olvastam azt is, hogy a tüneteket kiválthatja (sőt, elég gyakran elő is fordul) szimpla stressz, problémák, hormonális kever-kavar, de nem tudtam elszakadni a legszörnyűbb diagnózistól.

 - kis kitérő: Rettenetesen féltem a kis életemet, úgy szeretnék még sokáig élni, a pénz tényleg le van tojva! :) A kisfiamat még nagyon sokáig szeretném látni, imádjuk egymást. Istenem ahogy mondja, hogy anyuciiiii! Így magyarul! :) - 

Ahogy egyre inkább tudatosult bennem a dolog, kezdtem az állati ijedtség mellett valamiféle kiutat keresni. Felállítottam magamnak egy teóriát, amit úgy nagyjából alá is tudtam támasztani. (Nem írom le ide, de ha valaki érintett, vagy csak kíváncsi, annak nagyon szívesen megírom. Persze az egész csak a 2-el kezdődő személyi számok tulajdonosait érinti.)

...mindjárt mesélem tovább a történetet. A következő állomás:  Az orvosnál

Félelem

Amikor azt hiszed, hogy kész, mindennek vége, akkor csak ne gondold azt, hogy rosszabb már nem lehet, mert lehet! Bebizonyítottam! A múlt héten kaptam még egy "adaggal", ezúttal egy, az egészséggel kapcsolatos pofont és nem túlzok, ha azt mondom: halálfélelmem volt. Eddig  meg se mertem szólalni, annyira meg voltam ijedve. Ma is még nyalogatom a sebeimet, testileg kevésbé, de lelkileg nagyon megviselt a dolog.
Fogok róla írni. Arról is, kihez fordultam kétségbeesésemben segítségért.

Mikor lesz már vége?

Némaságos hallgatásomnak (de béna kifejezés, de most már hagyom! :) ) ezernyi oka volt. Egyik, sajnos a legrosszabb, egy személyes problémám. Nem családi, nem egészégügyi ..... szóval, ki lehet találni kizárásos alapon. ;) Azt hiszem, ha nem lennék kellőképpen jókedélyű, ha nem látnám mindennek egyből a vicces oldalát, már rég feladtam volna. Imádom a krimit olvasva, nézve, mindenhogyan, de néha tényleg jókat vigyorgok tévés Tetthely krimiken, amikor olyan összegek miatt halnak/ölnek a népek, amiket én ...... szóval már átéltem. Pokol, persze, hogy az, de tényleg nem tudom elképzelni, hogy annyira el legyek keseredve, hogy bárkinek is, főleg nem magamnak ártsak.

Valamikor azt tanultam agykontrollon, hogy "elvileg" nem lehet másnak rosszat okozni, szóval izé, a pozitív gondolatok küldése a cél, de végül is Dr.Domján Laci csak-csak kimondta, hogy ugyanúgy célbaérhet egy negatív, rosszindulatú gondolatenergia, mint egy pozitív, de ezt sürgősen felejtsük el. Nem is hiszem, hogy bárkit is ez motivált volna az agykontroll elsájátításakor, ezt csak a kiváncsiságból kérdeztük.

Aztán valamikor megtanultam azt is (úgy emlékszem a Reiki mesteremtől Kun Istvántól), hogy minden jó és rossz, amit másnak kívánunk, az mint egy bumeráng tér vissza hozzánk, szóval óvatosan a hülye szomszéddal! :))) Ezt a tézist később többször is hallottam, szóval büntetlenül nem kívánhatunk senkinek se rosszat, mert ez a negatív energia visszatér hozzánk, saját csapdánkba esünk. Ezt tudom is, ez így van!  Eszembe se jutna másnak rosszat kívánni, isten bizony mondom, én túl jó vagyok. :) Na ja, kekec tudok lenni (ki nem?), sértődős is lennék, a szám is nagy, de alapvetően mindenkit akceptálok. Legfeljebb igyekszem kitérni az általam kellemetlennek tartott emberek útjából, oszt máris nincs konfliktus. Az összes jelképes pofon amit az életben másoktól kaptam természetesen nagyon fájt, utáltam is rendesen a gazdájukat, el is mondtam úton-útfélen milyen piszkok, de érdekes módon bosszút soha nem álltam, még gondolatban sem. Annyit kértem csak az égtől, a magasabb intelligenciától, a Fénylényeimtől, hogy siettessék meg egy kicsit a "tetteseim" karmáját, tanulják meg még ebben az életükben, hogy mit tettek, illetve okoztak. Hogy értsék meg az egészet és tegyék jóvá a hibájukat.

Na erre most mit csináltam?! Èletemben előszőr genyó voltam! Schatzi kihozta belőlem a tudatalattim mélyén elásott, de ahogy észrevettem még mindig ölég aktívan forrongó, bugyogó saját, különbejáratú Gonoszkámat,  hát én pedig hozzáfordultam. Arra gondoltam, hogy kívánhatok Schatzi "roppant exklusiv (ha-ha) vállalkozásának" büntetlenül minden rosszat, hiszen jogos, mert amit velem művelt azt nem viheti el szárazon. Mi is történhetne még, akkor se lenne nagy baj ha vissza is üt, mivel a helyzetem úgyis elég sz@r, rosszabb már nem lehet. Erre mi történik? Vuduzok :)) aztán valósággá válik az addigi elképzelhetetlen, bizony még rosszabb lett a helyzetem. :)

Remélem a példámból megtanultátok, hogy tényleg nem szabad másnak rosszat kívánni, még annak se aki maximálisan megérdemli, mert visszakapjátok az összes rosszat! Maximum azt lehet vuduzni, hogy nyiljon ki a szeme az illető-billetőnek és döbbenjen rá mit is tett.

Ez a döbbenetes felismerés történjen lehetőleg még ebben az életében és ne a következőkben amikor is fű-fa-virággént, vagy bokorként újjászületik!

Gondjaim vannak de képes vagyok saját magamon is nevetni, ami megoldásnak semmiképpen se az, de segít átvészelni az időszakot. A kép nekem nagyon tetszik, de sajnos az én alagutam nem ilyen. Ebben az alagútban már látszik annak a vége, látszik a fény. Az enyémben nem. :(

aboutpixel.de / Raus aus der Dunkelheit © Kim Czuma