Valami van a levegőben

Erre varrjatok gombot! Hónapokon keresztül nix, sőt gaaar nix a munka frontján, aztán egyszerre megérkezik a többedik ajánlat!

Tisztességes és kitartó, napi x órában hirdetéseket nézegető, állások után kajtató, pályázatokat küldözgető emberkékkel ilyet csinálni?!?!? Ez nem fair!

A múltkori állásinterjúm jól sikerült, a hölgyemény 20 perc után közölte, hogy közte vagyok a kiválasztottaknak. Májusban kezdek. Persze mindig van "de", ennél az állásnál is. Egyrészt "befristet", szóval nem tart ész nélkül. Csak 6-8 hétig. Azonkívül csak heti 15 óra, de mindegy. Végre valami. Mellette bőven tudok foglalkozni a másik "majdnem" állásommal és a saját vállalkozásunkkal. Apropó, a "majdnem" állásom eszméletlen sok időbe és energiába kerül, nagyon sokat dolgozom vele. De nagyon érdekes és állatira tetszik. 

Mikor persze már minden klappol, akkor hívnak fel egy olyan cégtől, ahonnan már igazándiból elutasítottak egy elegáns köszönjük szépennel januárban, hogy szeretnének megismerni. Pufffff. Rendes 8 órás munka, pont olyan ....khmmm olyasmi :) amit még elvállalnék. De! Erlangenben, túlórákkal és mellette nem férnének bele a napba a majdnem és a félállásaim, se a gyerekem a leckéivel (néha kell kérem a nagydolgozatok előtt gyakorolni). Bár meggondolandó, mert akkor legalább főznöm se kéne hetente többször, amit sajnos utálok.(Mindennap nem főzök, nincs az az isten ami rávenne! ) 

Meggondoltam, megrágtam a témát, de döntöttem, nem. A "majdnem" állásom elég jól néz ki, sokat lehet ott profitálni, arról nem is beszélve, hogy élvezem nagyon. 

A megbeszéltekhez tartva magamat, visszahívtam a nénit és sajnálattal közöltem vele, hogy nem vállalom. Újdonság volt számomra a szomorú hangja és a csalódott válasza: "Oh, kár." Nagyon szimpatikusnak talált, szerinte nagyon beleillenék a teamjébe. 

A valami a levegőben megjelenik a vállalkozásunk mindennapjaiban is, a párom hihetetlen történésekről számol be. Ezekről igyekszem külön beszámolni, mert tényleg viccesek a megfoghatatlanságukban. Éveken keresztűl megy minden lefelé a lejtőn és egyszercsak ....... de tényleg inkább erről majd külön.  

kép: Johnnyb / pixelio.de

Hosszabbra szántam ezt a beszámolót, de egyrészt a szokásomtól eltérően most nem kanyarogtam el jobbra-balra a tárgytól, másrészt a velejét, a lényeget megírtam.

Szóval mondom, van valami a levegőben! Ez a valami pozitív, kellemes, feltöltős, és tuti, hogy nemcsak a tavaszi szél. Bár az is nagyon fincsi, a napocskával együtt. Itt a tavasz!!

Ja, és van egy újabb reklám golyóstollam! :))

Állásinterjún jártam

kép: derateru / pixelio.de

Hát igen, azért izgultam. Meg egy kicsit úgy éreztem, úgyse fognak felvenni. Tapasztalat? Megérzés? Nagy valószínűséggel mindkettő, bár nagyon reménykedtem. 

Már az is nagy dolog, ha egyáltalán eljutunk egy Vorstellungsgesprächig, azaz egy állásinterjúig. 

 

A cég ahol jártam, egy nagyobb ingatlanos társaság, ami egyrészt a szakmámba vág, másrészt a közelben van és nem Kün Bélán. 

 

beevezés egy mellékágba

Kun Béla nevét egy újonnan létrehozott győri lakótelep viselte, ami emlékszem, gyerekkorom csak biciklivel megközelíthető, vadregényes, dimbes-dombos, titkokkal teli sztyeppéjére épült. Akkor még közlekedési kapcsolatok híján valóban messze volt a város magjától, az ismert és régóta lakott részeitől. Ezért a merre van az a Kun Béla lakótelep kérdésre a válasz bánatos legyintés volt és a megjegyzés. Messzi. Künn a pi....ban (már bocsánat). És így lett Kun Bélusból Kün Béla, akinek új neve már magában hordozta a városhoz való távolságának meghatározását is.

visszatérés a folyamhoz

Az üvegajtón túl, a recepciós pult mögött egy csöppet kimért, kedves, de nem vigyorgó, csak udvarisan mosolygó korombeli, hölgy fogadott. Persze nem akárhogy. Az üvegajtón belépve, legalább további 5-7 métert kell tenni nyílegyenesen a nyanya felé, aki persze se az ajtónyitásra, se a közelítő léptekre nem reagált. Olyan komoly munkában volt, egyszerűen fel sem nézett. Ha-ha-ha, jaj ne játszd meg magad! - volt sajnos az első gondolatom a Szőke Hölgyről, hát asszem nem jól indult. 

Amikor már pontosan a pult előtt álltam, felnézett rám és visszaköszönt. Kis hamis, mégiscsak észrevett. :)

Várnom kellett a Herr Ügyvezetőre. Gondoltam, mert láttam. A tárgyaló, ami mellett a bejárati ajtótól a Szőke pultjáig tartó ösvényen végignyargaltam, jobbra volt és üvegfalú. Naná, hogy odanéztem. 

Láttam, hogy ketten ülnek bent. Egy öltönyös pali nekem háttal (előtte papírok és toll), vele szemben pedig egy az ujjait tördelő, feketébe öltözött lány. Biztos voltam benne, hogy VG és nem ügyfél. :) A testbeszéd mindkettőjük esetében egyértelmű volt.

Jaj, de utálom ezt istenem! Szörnyű ez a lóvásár, mikor látod, hogy te vagy az x-dik versenyző, kérem a következőt alapon! Ha nem is megalázó, de elértéktelenítő. Igenis azt hittem, hogy RÁM kiváncsi a Herr, mert valamennyire kiválasztott és nem arra, hogy egy tömeges átszitáláson veszek majd részt. 

A tárgyaló üvegfalának háttal ülve, igyekeztem nem a bent zajló beszélgetés kiszűrődő hangfoszlányaira figyelni, különös tekintettel a: van-e a lánynak akcentusa, vagy echte német? információkra. Ami mégis átjött az számomra mindenképpen előnytelen volt. A jelentkező lány német volt, nix ostblock. 

Aztán végre kijöttek. A Herr már oda is ugrott hozzám, bemutatkozott és beterelt az üvegfal mögé.

Elnézést kért, mondta rögtön jön. 

Leültem a vallató székbe, kb. arra. ahol előttem a Német Lány ült. Aztán kinyilt a bejárati ajtó és megérkezett a harmadik versenyző. Kezében mappa, szemében kérdések. Nyílegyenesen odament a Szőke pultjához, és hangosan megjegyezte, hogy tudja egy kicsit korán jött, de itt lenne. 

Fasza! - gondoltam.

Ha most itt marad, akkor itt fog ülni kint az üvegfal mögött és várni, rám várni, arra, hogy végre már kijöjjek, hát engem ez idegesíteni fog. :( 

Puff. Leült. DE! Szőke közbelépett. Javasolta neki, hogy menjen át egy kicsit a szemben levő kávéházba, ha nincs más elintéznivalója a környéken, mert egy picit korán van. 

Hála isten elhúzott. Különben nem értettem ezt a nőt. Ha 15 óra 20 perckor van terminem, akkor nem megyek be 15 óra 5 perckor, de főleg nem 14 óra 45 perckor, mivel engem nem akkor várnak. Az időt ilyen esetben el szoktam tölteni máshol (autó/kávéház/lépcsőház/kirakatnézegetés), de nem megyek be, hogy csókolom itt vagyok. Bár tényleg, meg lehet kérdezni, hogy esetleg kezdhetnénk-e korábban, mert itt vagyok, de ha azt mondják, sajnos nem, akkor nem ülök le ott és várok.

Na, szóval a csaj (és sajnos ismét német, ohne akzent :( ) elment, a Herr visszatért hozzám. Azzal kezdte, hogy átforgatta ismét a papírjaimat és megállapította, hogy: kérem, látom egy profival van dolgunk!

Bóknak szánta, én viccnek vettem. :)

Mesélte, hogy egy valag pályázatot kaptak, időbe telt mire egyáltalán átválogatták őket. Bemutatta a cégét, mesélt, kérdezett, trallala.

Aztán elővette a lapot a kérdéseivel. A kérdések a van-e gyerek és megoldott-e a felügyelete, valamint a szokásos egyébb rugalmassági témákat feszegették. El tudnám-e vállalni a kieső kolléganő helyettesítését a betegsége, szabadsága alatt, stb.

Hatalmas zöld pipákat húzott válaszként a nevemet viselő papír kérdéseihez, nem volt rossz. Bemutatta a végzendő munkát, ami a klasszikus teamasszisztensi munka (titkárság) és kitértünk az egyéb szükséges ismeretekre. A Photoshoptól kezdve az ilyen-olyan spéci ingatlanos programig minden oké, a telefonos ügyfelezés is, aztán egy kicsit elcsesztem. 

A levélírásnál megjegyeztem (mindig is meg szoktam), hogy az talán nem annyira az erősségem, ezért nekem arra mindenképpen szükségem van, hogy az általam megírt leveleket/emailokat még valaki átnézze, nehogy hiba maradjon benne. Bocsánat, de a német nem az anyanyelvem, így előfordulhat. 

- Semmi gond, nálunk levél ellenőrzés nélkül úgyse megy ki! - biztosított a Herr, de a zöld filctollat felváltotta a kezében a kék golyóstolla és máris megszületett a megjegyzés az addig hibátlan papiromon. :(((

Különben magamban vigyorogtam rajta és csak egy hajszál választott el attól, hogy vele is közöljem:

- Ujujjjj, ha a pipa helyett szavak kerülnek az értékelések közé, az nekem már rosszat jelent. - de nem szóltam, hiszen ez van. Mi a francnak nem tudok 100 %-os biztonsággal német leveleket önállóan fogalmazni, vagy legalábbis mi a francnak vallom be? Ez volt az a pont amikor biztosan éreztem, hogy romlottak az esélyeim. A könyvelési ismereteket feszegető kérdés aztán megadta számomra a kegyelemdöfést. (Könyvelés?! Csak azt ne! Az 1984-es  közgazdasági szakérettségim óta küzdök ellene, csak ezzel ne kelljen foglalkoznom. :) )

Kifelé menet még körbenéztem a terepen és megállapítottam, hogy hideg van az irodában. A hideget meg nem bírom. A Szőke felé is köszöntem kifelé menet, de sajnos nem reagált, annyira dolgozott.

Anyád! - gondoltam és megismételtem hangosan a Tschüüüßt, vagy az Auf Wiedersehent, már nem tudom melyiket. Erre már ő is reagált. Erre már valóban kénytelen volt.

A meghallgatással kapcsolatos emailt az előző bejegyzésben (legelsőként) már olvashattátok.

Ez van. 

Persze megy minden tovább, így szoritást kérek, ma 13:30-kor újabb állásinterjúra készülök!!!! Milyen munka? Majd elmesélem! :))