Miért lett hirtelen ennyi időm?

A megoldás kikövetkeztethető, ha egy pillantást vettek az iróasztalomra:

Betegszabin vagyok szerda óta.

Pedig mindent megvettem, beszedtem ami a témában előfordul. Köhögéscsillapító szirup, szopogatós torokfertőtlenítő, növényi-, meg homeopátiás csöppök, mégsincs semmi eredmény. Kannányi kamilla- és gyógyteákat szürcsöltem el nap, mint nap, de nix. A magyarországi útunk óta tartó betegségem nem hagyott el. Pár héttel ezelőtt az orvosom javaslatára sajnos még antibiotikumot is kellett szednem.  Akkor úgy tűnt elbúcsúzhatom a köhögéstől, de a múlt hét végére teljes erőből visszatért.

A kolléganőm úgy fogalmazott, hogy agresszívvá teszi a köhögésem, mivel hirtelen tör elő és olyan hangos, hogy egyszerűűűen nem bírja. :-) Engem is idegesített, hogy szinte minden egyes alkalommal amikor köhögtem, valaki állandóan ciccegett, és megjegyezte, hogy "uuuu Andrea, es kling nicht besonders gut".

Döntöttem (mivel tényleg elég rosszul voltam), orvos!

A tényállás fennforgása: a baktérium, vagy vírus elment, meghalt, kifingott. De maradt a gyulladás, mert nem kúráltam ki magamat. Nem hát, dolgoztam minden nap, látástól-mikulásig. Namost ennek a gyulladásnak kellene szépen meggyógyulnia, de ehhez  tényleg pihire van szükségem.

És apus nagy-nagy örömére: NEM BESZÉLHETEK!!! :-)

Itthon vagyok. Mosásilag, takarításilag és írásilag is megpróbálom magamat utolérni. 

Apropó még egy kép az irodánkból. 

Az én kuckómba beloptam azért Magyarországot.

Mummus

Nem is tudom miért nem mertem leírni, nevén nevezni azt a betegséget, amitől úgy rettegtem. Ez volt a méhnyakrák  Talán attól féltem, hogy azzal, hogy már nemcsak gondolatban jelenítem meg, hanem le is írom, azzal energiát kap, materializálódik, kvázi megteremtem. Mit csináljak, ez egy mélyen rögzült szokás, az agykontrollon tanultam még anno 1992-ben. :)
Hála isten elmúlt minden, igaz a múlt héten pénteken még gyöngyöző homlokkal és harmónikázó térdekkel, az őrület (na jó, azért már sokkal nyugodtabb voltam, szóval már csak a félőrület) határán fel kellett hívnom a doktornőt egy laboreredmény miatt. 11.45-kor kellett őt felhívnom, nem is emlékszem arra mi történt ezekben a percekben, egy másik dimenzióban jártam, mégpedig olyanban, ahol nem szokás gondokodni, jelen lenni. :)
A tenyeremben majdnem megolvadt a mobiltelefon, kiszáradt a szám. Az idegességtől olyan vörös kiütéseket produkáltam az arcomra, amiket ember addig nem látott, véleményem szerint újabb fejezet lehetne az orvosi szakkönyvekben. Az asszisztensnő kérte, hogy 15 perccel később hívjam a dokinőt, mert még páciense van. A következő 15-20 percről inkább nem mesélek, nehogy valaki ne tudjon aludni a rémálmoktól! :)

Hívásismétlés, kapcsolás és várakozás a doktornőre, akiről pontosan tudtam, "láttam", éppen akkor veszi maga elé a kartonomat és tanulmányozza a laboreredményt.
Iszonyat....
iszonyat a köbön ........
ezt nem lehet kibírni ....
aztán beszélgetés a doktornővel és visszatérés a jelenbe:  minden rendben!!!! :))
A tüneteket az elmúlt időszak nehézségeinek, a stressznek, a megrázkódtatásoknak köszönhetem. Jó lesz vele vigyázni, az első legfontosabb dolog, hogy megnyugodjak.
Jó.
Majd igyekszem. :)

Az orvosnál

Természetesen Bajorországban 2 hetes pünkösdi szünet van, a dokinénim június 7-ig szabin, a közelben rendelő szakorvosok szintén szabin, vagy éppen úgy tele, hogy esély se volt arra, hogy valamelyikhez eljuthassak. Aztán sikerült időpontot kapnom egy, a dokim helyettesítését is ellátó szakorvosnál. Rettegtem. (Tudom, már legalább háromszor írtam le ezt a kifejezést, de ez a legkifejezőbb az akkori állapotomra. A sima félelemtől már messze jártam.) 

Iszonyú volt a várakozás, a vizsgálat alatt a "jézusom, mit láthat, mit tud megállapítani ....", de valahogy akkor is bíztam a saját teóriámban. Ugye azt nem lehetett "elképzelnem", hogy minden rendben van, mert nem volt minden rendben, ennek megvolt a megfelelő "materializálódott" formája, de arra, hogy az mi és miért, arra volt a tökéletes elképzelésem. Az általam ismeretlen dokinéni egyrészt nem is volt túl szimpatikus, másodszor ki is hallatszott amit az asszisztensnője rólam mondott (az adatok felvételekor elmondtam neki, hogy nagyon félek, mert az interneten .......blablabla) és erre a dokinő értetlenkedése (jó vicc, az interneten néznek utána, milyen hülyeség, kiváncsi lennék hány szakorvos van online, aki választ adhat, meg különben is, .....blablabla,) hát mit mondjak, már ilyen "hüleként" elkönyveltnek hívtak be a pokolba. :)  A dokinő, aki 2-szer is kihangsúlyozta, hogy ő csak helyettesíti az én orvosomat (ilyenkor én persze mindig elnézést kértem a zavarásért :))) ), érezhető volt, hogy haladni szerette. Nagyjából figyelt, de inkább bele volt merülve a kartonomba, amit korábban a szerintem ránézésre 16 éves asszisztensnője állított ki a velem folytatott 3 perces beszélgetés kapcsán. Ùgy voltam vele, hogy majd inkább a doktonőnek elmondom az egészet, mert hülyeség dátumokat, meg akkor mit észleltemet elmesélni kétszer. Az asszisztensnek a fő pontokat említettem, a dokinőnek pedig szerettem volna a bekezdéseket is. :) 

Márpedig eleinte úgy tűnt, nem fogja hagyni, igyekezett volna, na nézzük akkor meg ..., de én nem hagytam magam. Előadtam a teóriámat, mutattam a hozzá tartozó feljegyzéseimet és kezdte érdekelni.

Jóvannna, most már nem  húzom tovább, megmondom ki a gyilkos!

A dokinő véleménye: igazság lehet az elképzelésemben, úgy lesz ahogy gondoltam. Semmi gyanusat nem lát, semmi nem indokolná azt, hogy kórházba küldjön. A dolog teljesen normális, előidézője a stressz, az elmúlt időszakban átélt problémák. 

Azt nem mondom, hogy teljesen megkönnyebültem, csak annyi volt tuti, hogy nem vagyok halálos beteg. Ès ne tudjátok meg micsoda felemelő érzés! :)) A héten pénteken kell még felhívnom egy eredményért, de úgy érzem nem lesz gond, mivel az eredeti problémám a (már megint gyüvök a teóriámmal, de ez van :) ) a teóriámnak megfelelően a múlt hét vasárnapján el is múlt. Azóta persze még nem nyugodtam le teljesen, állandó izgalommal figyelem, ellenőrzöm magamat, kicsit azért izgulva, nehogy újra az legyen. 

Pár napja furán köhögök. :)))) Ùgy döntöttem nem nézek utána a neten! :))

Ìgértem azt is, hogy elmesélem kihez fordultam még segítségért. Meg fogom tenni. De ez már egy külön történet. Az illetőnek is (még) tartozom ennek a megírásával. ;)

A félelem folytatása ..

Ùristen, mi lesz velünk? Ez volt a bumerángként visszatérő gondolat. Nehéz ám bármiféle megoldást, kiutat elképzelni és klasszul azt vizualizálni, ha egyik sincs. Reális, elképzelhető terv híján álmodni se lehet. Aludni meg főleg nem. :) A legrosszabbak azok az éjszakák, amikor még a legvadabb álomban se érzem magam biztonságban, mert az aggodalom onnan is kirángat, felébreszt. Éppen a gyilkos elől menekülök, amikor kitör az álombeli tehetetlen pánik. Mindenki ismeri, a legnagyobb erőfeszítés dacára se tudunk tovább lépni, főleg nem elrohanni. Kiabálni szeretnénk, figyelmeztetni másokat, segítséget kérni, de bármennyire is erőlködünk, nem jön ki hang a torkunkon. Ilyenkor megváltás, ha felébredünk, vagy valaki (aki már nem bírja elviselni az nyöszörgésünket ) felébreszt. Nekem nem. Ha felébredtem, akkor egyből érkezett a gyomorrándulás, hozzá a szokásos gondolatok, a variálás ezerrel, mi lesz most, hogyan oldjuk meg ezt a helyzetet .... én inkább kértem volna vissza a gyilkosomat, vagy a boszorkányomat! :) Még velük is kellemesebb volt.

Aztán itt vannak a jól ismert mondatok:  "belebetegedett a gondjaiba", "az összes szervi probléma lelki eredetű", "ha megbomlik az összhang, a harmónia, könnyen beteggé válhat a test is a lélek után", "az idegrendszert ért sokk, bánat leképeződik a fizikai testben, ami sokszor bizonyíthatóan felelős a halálos betegségek megjelenéséért".  Na ezektől se voltam túl nyugodt, mivel hiszem, hogy igazak. Igyekeztem nem gondolni ilyenekre, sőt örültem, hogy legalább a betegségek megkímélnek, de valahol ezek is csendesen megfordultak a fejemben. Igen, a félelem szerintem ott van mindenkiben, főleg akkor, amikor az életünk egy embertelen nehéz részhez ér. Ilyenkor ezeknek a dolgoknak sokkal nagyobb jelentőséget tulajdonítunk, hiszen már mindentől rettegünk. Amíg minden okés, addig még a gondolata se merül fel egy lehetséges komoly betegségnek.

Durván 2 hete figyeltem fel valamire, ami nem teljesen illeszkedett bele a szokott "műsorba". Először csak fura volt, aztán úgy tűnt elmúlt. Aztán újra, aztán mást is észleltem, aztán újra elmúlt, aztán ahogy teltek a napok egyre jobban belelovaltam magam az izgalmakba, megállapítottam, hogy valami nagy baj lehet. Elkezdtem utánakeresni az interneten. Hiba volt? Lehet.
Az összes találat, ami a szimptómáimmal kapcsolatosan találtam, az sajnos a legrosszabbat, egy gyilkos kórral kapcsolatos betegséget írta le. Ùgy emlékszem 2 napon keresztül nem is voltam magamnál a rettegéstől. Persze, hogy olvastam azt is, hogy a tüneteket kiválthatja (sőt, elég gyakran elő is fordul) szimpla stressz, problémák, hormonális kever-kavar, de nem tudtam elszakadni a legszörnyűbb diagnózistól.

 - kis kitérő: Rettenetesen féltem a kis életemet, úgy szeretnék még sokáig élni, a pénz tényleg le van tojva! :) A kisfiamat még nagyon sokáig szeretném látni, imádjuk egymást. Istenem ahogy mondja, hogy anyuciiiii! Így magyarul! :) - 

Ahogy egyre inkább tudatosult bennem a dolog, kezdtem az állati ijedtség mellett valamiféle kiutat keresni. Felállítottam magamnak egy teóriát, amit úgy nagyjából alá is tudtam támasztani. (Nem írom le ide, de ha valaki érintett, vagy csak kíváncsi, annak nagyon szívesen megírom. Persze az egész csak a 2-el kezdődő személyi számok tulajdonosait érinti.)

...mindjárt mesélem tovább a történetet. A következő állomás:  Az orvosnál

Félelem

Amikor azt hiszed, hogy kész, mindennek vége, akkor csak ne gondold azt, hogy rosszabb már nem lehet, mert lehet! Bebizonyítottam! A múlt héten kaptam még egy "adaggal", ezúttal egy, az egészséggel kapcsolatos pofont és nem túlzok, ha azt mondom: halálfélelmem volt. Eddig  meg se mertem szólalni, annyira meg voltam ijedve. Ma is még nyalogatom a sebeimet, testileg kevésbé, de lelkileg nagyon megviselt a dolog.
Fogok róla írni. Arról is, kihez fordultam kétségbeesésemben segítségért.

Ùjra egészség .... majdnem ;)

Ha azt mondom, hogy életemben nem éreztem még ilyet, akkor tényleg nem hazudok. Előfordult, hogy megfáztam, de ilyet még nem éltem át. A betegségem előtt 2 hétig a kisfiamat ápoltam bronchitissel. Szorosan őt követte E. (párom), akinek a köhögése hallatán szélesre tátottam a szememet. :) Megszólalt a belső beszélőm: menj át a másik szobába, menekülj! De már késő volt. Megkaptam mindent, kiegészítve a saját különbejáratú vírusommal. Bronchitis és arcüreggyulladás és egy kis infulenza. Láz  39°  felé szambázott és ez is nagyon nehéz volt, mivel már elfelejtettem milyen is lázasnak lenni.  Durván 20 éve nem voltam lázas. Mondjuk ez más kérdés, hogy ez jó, vagy nem?
A láztól és a gyöngeségtől nem tudtam felkelni, de nem ez volt a legrosszabb, hanem a köhögés maga. Szinte folyamatosan kínzott, de annyira, hogy éjszaka még aludni se tudtam. Az infulenza kellemes kísérő tünete a végtagfájdalmak, no ezek se kíméltek.  Summa summárum, még soha nem éltem át ilyen betegséget. Lehet, hogy eddig még soha nem is utaztam el infulenziába?! Talán tényleg csak most, 44 évesen kapott el? Lehet. Azt megállapítottam, hogy nehéz beteg vagyok. Semmi se volt jó, és percenként mást kívántam. A probléma csak annyi, hogy nem kaptam meg mindent:((  Örülhet mindenki, aki a családjától nem messze él, főleg nem külföldön, mert ilyen helyzetekben aztán nincs mit tenni. Mit nem adtam volna egy pipilevesért!!!! De ki az aki nekem elkészíti??? A családom nem tud ilyet főzni. :((((( Ilyenkor hol van az anyukám és a nagymamám??? :((((((

Biztos, hogy a betegséggel függ össze, de néha jéghideg narancs- és almaszeletek úsztak el a szemem előtt, amiket azonnal és rögtön megkívántam. (rosszabb mint a terhesség ;) ) Rácuppantam a Granninire is. Egy biztos. Nagyon rossz betegnek lenni, semmi se jó, illetve semmi se elég jó. Megkívántam példul egy lágytojást. Hát teljesen más volt az íze, nem is tudtam megenni. A sima ásványvíztől is émelyegtem, elképesztő micsoda változásokat (drága Fürtikém /Nagymamám szavaival élve: katrabontot :) ) tud egy ilyen kis fisfos vírus meg baktérium okozni. Ne legyetek betegek, hallgassatok rám!!
A köhögésem még mindig nem múlt el teljesen, de hála az állati erős gyógyszernek, amit csak este, lefekvés előtt vehetek be, legalább az éjszakák nyugalomban telnek.

Volt viszont egy nagyon nagy előnye a betegségnek!!! Megtaláltam a régi naplóimat. Szenzációsak!!! Erről muszáj lesz mesélnem! :) 

 

kép:  @ Joujou / Pixelio   www.pixelio.de