A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Tejszín. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Tejszín. Összes bejegyzés megjelenítése

Felhő szelet

Leányzóm adta az ötletet. Felhő szeletet evett párja nagymamájánál, s kérte, hogy süssek én is. Igaz, kicsit odáztam a készítését, mondván, majd akkor állok neki, mikor Gergő is itthon lesz. Úgy is lett. Bár leegyszerűsítettem a dolgom- a több, átnézett recept szerinti gyúrt, mézes lap helyett én csak kevert-kavartat készítettem, Férjuram krémet kavart, Leányzó habot vert. Biztos, a sok közreműködő egyénnek tulajdoníthatóan lett olyan finom! :-)


 Hozzávalók:

A tésztához:

  • 2 nagy tojás
  • 10 dkg cukor
  • 2 evőkanál méz
  • 1 teáskanál sütőpor
  • 25 dkg liszt
  • 1 dl olaj
  • 1 dl tej
A krémhez:
  • 2 csomag vaníliás pudingpor
  • 3 evőkanál liszt
  • 3 tojássárga
  • 1 liter tej
  • 25 dkg vaj
  • 20 dkg cukor
Továbbá:
  • 5 dl tejszín (most cukrozott növényi habalap került bele)
Így készült:
A tésztához a tojásokat kevertem el a cukorral, mézzel, sütőporral, jó habosra. Majd belekerült a liszt, olaj, végül a tej. Simára kevertem, s sütőpapírral bélelt tepsibe simítottam, 24×30 cm-esbe.
180 fokon sült, addig, míg pirulni kezdett a teteje, illetve tűpróbáig.
Elég vékony lett, az volt a tervem, ha nem lehet kettévágni, a tetejére kerül a krém és hab, nem lesz 2 lap. De kihűlés után sikerült..
A krémhez a pudingporokat, lisztet kevés tejjel simára kevertem, majd a tojássárgák is belekerültek. Fokozatosan öntöttem hozzá a többi tejet és közepes lángon, állandóan kavargatva sűrűre főztem. Gyakran megkavarva hagytam kihűlni. Mikor kihűlt, kanalanként hozzákevertem a vaj és cukor keverékéhez.
A tejszínt kemény habbá vertem.
Az alsó lapra kentem a krémet, erre került a hab. A felső lap felkockázva került rá, ezek mentén szeleteltem néhány óra pihenés után.
Nagyon finom süti, nem véletlenül kérte Hédi, hogy én is készítsem el.
Interneten többféle változata kering, egyik mézes lappal, a másik égetett tésztás lappal. Ez utóbbi kipróbálásra vár. ( Szerényen hozzáteszem, hogy harmadik változatként most már itt az én kevert tésztás felhő szeletem!😊)




Fehércsokis szeletek

 Leányzóm lovagjának szülinapja volt. Megkértek, hogy süssek nekik valamit, sósat, mert annak van nagyobb keletje van körükben. De én úgy gondoltam, meglepem a kedvenc csokijával, fehérrel készült édessel is. Nem volt időm előre elkészíteni, pedig ráfért volna egy nap pihenő- akkor frissen elég nehéz volt szeletelni, de másnap az otthon maradt darab egész engedelmes volt. No meg finom- gyerkőceim megdicsérték.




Hozzávalók:

A tésztához:

  • 4 nagy tojás
  • 22 dkg cukor
  • 1 csomag sütőpor
  • 20 dkg margarin
  • 40 dkg liszt
  • 2 púpozott evőkanál kakaó
  • 1,5 dl tej
A krémhez:
  • 6 dl tej
  • 2 csomag tejszínízű pudingpor
  • 10 dkg cukor
  • 15 dkg fehér csokoládé
  • 4 dl tejszín
A tetejére:
  • 5 dkg fehér csoki
  • 5 dkg mandula
Így készült:
A tésztához a cukrot a tojásokkal és sütőporral habosra kevertem. Hozzáadtam a mikróban megolvasztott margarint (azért forró ne legyen, mikor hozzákeverjük), majd a lisztet és kakaót, végül a tejjel lazítottam, simára kevertem.
24×36 cm-es , sütőpapírral bélelt tepsibe simítottam a masszát. 180 fokos sütőben tűpróbáig sütöttem.
Hagytam kihűlni.
Közben elkészítettem a krémet: a pudingokat kevés tejben simára kevertem, majd a többi tej hozzáadásával és a cukorral állandóan kavargatva sűrűre főztem. Még azon forrón beletördeltem a csokit és kevertem, míg felolvad. Hagytam kihűlni, közben sűrűn átkevertem.
A tejszínt kemény habbá vertem, majd kanalanként a fehércsokis pudinghoz kevergettem.
Az időközben kihűlt tésztalapot vízszintesen 3-ba vágtam. 
Megtöltöttem a krémmel úgy, hogy a tetejére is jusson egy réteg.
Ekkor elég lágy volt a krém, de, mint reméltem, másnapra épp jó lett az állaga.
A tetejére szórtam az apróra vágott fehér csoki és manduladarabokat.


Előbb világos lapon gondolkodtam, de a színkontraszt miatt végül kakaós lett. De a fehér csoki íze volt az uralkodó- aki ezt szereti, annak biztosan ízleni fog! Nekem is ízlett, bár közel sem ez a kedvenc ízem. 
A lapot háromba vágni nem egyszerű- szép magas lett, így most sikerül. De elég kétfelé is, így fele krém a közepére kerül, fele a tetejére. És mindenképp jót tesz neki egy nap pihenés a hűvösön! :-)

Gesztenyekrémes szelet

Idén úgy esett, hogy Férjuramnak két szülinapja is volt, azaz kétszer készültem rá: előbb  volt a születése napján egy kis családi, aztán a haverokkal egy iszogatós-dumálós-nagyokat nevetős. Én nem iszogattam, próbáltam helytállni a konyhában. A lényeg, hogy kétszer tervezhettem. kivitelezhettem, élvezkedhettem. Ez a süti a másodikra készült, a karácsonyra vásárolt gesztenyéből, amit nem használtam fel, szerencsére, mert így sikerült túlzásba vinnem, aztán szilveszterkor is elodáztam, na de most: 


 


Hozzávalók:

A kakaós laphoz:

  • 4 közepes tojás
  • 25 dkg cukor
  • 25 dkg margarin
  • 2 púpozott evőkanál kakaó
  • 40 dkg liszt
  • 1 csomag sütőpor
  • 2 dl tej
A krémhez:
  • 2 csomag tejszínízű pudingpor
  • 6 dl tej
  • 3 evőkanál cukor
  • 10 dkg vaj
  • 50 dkg gesztenyepüré
  • 4 dl tejszín
  • + a tetejére 3-4 dkg csoki
Így készült:
Előbb a kevert tésztát készítettem el: a tojásokat habzásig kevertem a cukorral, majd belekevertem a mikróban megolvasztott margarint, a lisztet, kakaót és sütőport, végül több részletben a tejet.
A masszát sütőpapírral bélelt tepsibe simítottam (28×32 cm-es), s 180 fokon tűpróbáig sütöttem. 
A krémhez a pudingokat a tejjel és cukorral sűrűre főztem. Még azon melegében belekevertem a vajat. Mikor kihűlt, elkevertem a gesztenyemasszával, végül több részletben óvatosan belekevertem a felvert tejszínt. Nem tettem több cukrot hozzá, mert elég édesnek találtam így is.
A közben kihűlt lapot vízszintesen kettévágtam. Fele krémet rákentem, majd másik felét a tetejére. Néhány kocka csokit reszeltem a tetejére.


Puha, kellően krémes, magát etető süti lett belőle, gesztenyés-kakaós ízvilággal. 
Mielőtt nekiláttam, több receptet elvetettem, így megint saját kútfőből sütögettem. Még jó, hogy akkor leírtam piszkozatba a receptet, különben már nem emlékeznék rá. S épp ideje közzétenni. De elárulom, régebbiek is állnak sorba! 😉

Gyömbéres répasüti

Húsvétra terveztem, sok más társával együtt, de szelektálnom kellett, idén csak magunknak sütöttem.
Tavaly ilyentájt sütöttem először répás sütit. Persze, hogy gyanakodva kóstolták meg, milyen dolog az, hogy a levesbe való zöldség sütibe kerül? De meglepően jó volt a fogadtatása, mindenkinek ízlett.
Ez most kicsit más, az itt talált receptet követtem többé-kevésbé. Igazából a bele való gyömbérnek köszönhetően akadt meg rajta a szemem. Érdekes, de igen kellemes ízhatás lett. Ami még jobban meglepett: tömör, ragacsos tésztára számítottam, közben egy könnyű, majdhogynem piskótaszerű lap sült ki belőle.
Tehát nem kell a répától tartani, sütiben is megállja a helyét!

Hozzávalók:
A répás masszához:

  • 3 tojás
  • 20 dkg cukor
  • 25 dkg répa (pucolás után mérve)
  • 1,5 dl olaj
  • 10 dkg darált dió
  • 1 csomag sütőpor
  • csipet szódabikarbóna
  • 25 dkg liszt
  • csipet só
  • hüvelykujjnyi darab gyömbér
  • 1 mokkáskanál fahéj
  • 1-1 narancs és citrom kicsavart leve
A krémhez:
  • 2 csomag vaníliás pudingpor
  • 6 dl tej
  • 4 evőkanál cukor
  • 2 dl habtejszín
  • + maréknyi darált dió a tetejére
Így készült:
A répát a reszelő kis lyukú oldalán lereszeltem a megpucolt gyömbérrel együtt.
A tojásokat összekevertem a cukorral, majd sorra belekerült az összes többi hozzávaló és alaposan összekevertem.
Sütőpapírral bélelt tepsibe (28×32 cm-es) simítottam.
180 fokon tűpróbáig sütöttem, illetve amíg a teteje szépen világosra pirult.
Mikor kihűlt, rákentem e krémet, beszórtam a tetejét maréknyi darált dióval és már kóstoltuk is.
Így készült a krém: a pudingokat a tejjel és a cukorral megfőztem. Hagytam kihűlni, időnként megkavartam. A tejszínt felvertem, a pudinggal több részletben összekevertem.

 Szerettük! 
Csak a hozzávalók listája hosszú, elkészíteni egyszerű is meg viszonylag gyors is. Csak keverni-kavarni és sütni kell. A krémmel sincs sok macera.
Nálunk amúgy is sok répa fogy, levesekbe sem sajnálom, köretnek is finom, párolva, zöldfűszerekkel. Ha tepsis krumplit sütök, abba is mindig kerül, vegyes párolt zöldségeknek is fontos összetevője. Ezután hébe-hóba sütibe is beleszemtelenkedik. 😀


Tiramisu kocka

Ma egész nap kedvetlen, ingerlékeny és céltalanul kódorgó voltam. S persze, amibe belevágtam, az sem igazán akart sikerülni, mint ahogy ilyen lelkiállapotban lenni szokott. De azt hiszem, a bizonytalanság sokakból kihozza ezt. Pedig úgy gondoltam magamról, nem zaklat fel túlságosan a kialakult helyzet, ezek szerint mégis. Nézzük a jó oldalát: együtt a család, itthon van mindenki! 😀
Leültem blogot írni, hátha feldob egy kicsit. Úgy néz ki, az elkövetkező időszak több lehetőséget ad eme tevékenységre. Vagy mégsem? Remélem, hétfőn ez is kiderül.
Ez a süti szerencsére a múlt héten készült, így sikerültnek nevezhetem. Igazából nem is lehet elrontani, annyira egyszerű. Csak egy kevert-kavart lap kettévágva, kávéval meglocsolva s mascarpone és tejszínhab keverékével töltve.


Hozzávalók:
A tésztához:

  • 4 tojás
  • 20 dkg cukor
  • 35 dkg liszt
  • 1 csomag sütőpor
  • 1,5 dl tej
  • 1,5 dl olaj
A töltelékhez:
  • 50 dkg mascarpone
  • 5 dl tejszín
  • 4 evőkanál cukor
Továbbá:
  • 2 dl meleg víz és 1 evőkanál instant kávé
  • 1 evőkanál kakaó
Így készült:
A tésztához a tojásokat a cukorral alaposan elkavartam. Hozzáadtam a lisztet, sütőport, olajat és fokozatosan a tejet. Sima tésztát kevertem belőle.
Sütőpapírral bélelt, 28×32 cm-es tepsibe simítottam a masszát, 180 fokon sütöttem. Míg a teteje világosra pirult, de a biztonság kedvéért tűpróbát is végeztem.
Mikor kihűlt, vízszintesen kettévágtam a lapot.
A meleg vízben elkevertem a kávét és meglocsoltam vele mindkét tésztalapot, mindkettőnek a vágott felét.
A tejszínt felvertem, a mascarponét elkevertem a cukorral. A kettőt összevegyítettem.
Az egyik meglocsolt lapra kentem a krém több, mint felét, ráborítottam a másik lapot a kávés résszel a krém fele fordítva. A többi krémet a tetejére kentem, kakaóval beszitáltam.
Másnap szépen lehetett szeletelni.

Persze én azonnal megpróbáltam, de a töltelék eléggé kikívánkozott belőle. Így jobbnak láttam békén hagyni egy darabig.
Finom, puha és tiramisura emlékeztető ízű volt. 

Zúzmara kocka

Két hete körül volt, hogy nézegettem lentről a faluból a Börzsönyt, amint egy bizonyos szint felett a szürkeség átvált fehérbe. Hétvégén meg is néztük közelebbről. Ahogy haladtunk a tető fele, csak nem akart fehérbe váltani a táj. Aztán amint átbukkantunk az északi oldalra, fokozatosan egyre vastagabb zúzmara lepett be mindent. Gyönyörű volt! Ilyen szépnek sosem láttam a Pribék-tisztást.
Ekkoriban készült ez a süti, s mivel az ünnepekre vett "tejszín" felhasználásához én alkottam a receptet, el is neveztem a látvány hatása alatt lévén zúzmara sütinek.

Hozzávalók:

Tészta:

  • 4 nagy tojás
  • 15 dkg cukor
  • 1 evőkanál vaníliás cukor
  • 40 dkg liszt
  • 1 csomag sütőpor
  • 1 citrom (bio) héja és leve
  • 1,5 dl olaj
  • 2 dl joghurt
Krém:
  • 2 csomag tejszínízű pudingpor
  • 6 dl tej
  • 18 dkg cukor
  • 20 dkg vaj
  • 25 dkg túró
A tetejére:
  • 5 dl Hulala
Így készült:
A tésztához elkevertem a tojásokat a cukorral, vaníliás cukorral, majd a többi belevalóval együtt simára kevertem. 
Tepsibe simítottam, 180 fokon tűpróbáig sütöttem. Tepsi mérete: 28×32 cm.
A krémhez a pudingporokat kevés tejben simára kevertem, majd hozzáadtam a többi tejet és állandóan kevergetve sűrűre főztem. Hagytam kihűlni, közben sűrűn megkevertem. Közben a vajat elkevertem a cukorral. A kihűlt pudingot kanalanként hozzáadtam, végül a szűrőn áttört túróval összekevertem.
A lapot vízszintesen kettévágtam. A krém nagyobb részét - úgy kétharmadát- közé kentem, a többit a tetejére.
A Hulalát kemény habbá vertem s a süti tetején elosztottam.

Akár azonnal is szeletelhető, de másnap-harmadnap finomabb volt.

Finom, könnyű, nem túl édes süti lett.
S ha már említettem a csodás zúzmarás tájat, néhány fotót arról is mellékelek, bár ezek csak részleteket adnak vissza, úgy egyben volt igazán ámulatba ejtő.





Mákos krémes

Ezzel a sütivel szeretnék nagyon boldog új évet kívánni mindenkinek!

Ez az egy édes süti készült szilveszterre, sós rágcsálnivalóból több is. Még karácsonyra terveztem egy mákos krémes sütit is, szerencsére nem sütöttem meg azt is.
Nem szoktam újévi fogadalmakat tenni, már csak azért sem, mert ismerem magam. Az elmúlt év meg olyan volt, hogy majdnem mondhatnám, az új is legalább olyan legyen. Egy esemény volt, amit soha többet nem kívánok átélni. Igaz, csak anyagi vonzata volt, s látván-hallván, mások miken mennek keresztül, azt mondtam, ennél nagyobb bajunk soha ne legyen. Nagyon nagyot csalódtam az igazságszolgáltatásban. Igaz, nem először, de most már azt vallom, az igazság odaát van. Ha van egyáltalán. (Azt hiszem, ez a történet is megér egy misét, egyszer csakazértis elmesélem).
Nem nyavalygok, előretekintünk, nem kell hogy többet adjon ez az év, de ne is vegyen el semmit.
Akkor sütizzünk, s legyünk vidámak! 😀

Hozzávalók:
Tészta:

  • 3 tojás
  • 20 dkg cukor
  • 1 vanília
  • 20 dkg liszt
  • 20 dkg darált mák
  • 1 dl olaj
  • 1 dl tej
  • 1-1 citrom és narancs kicsavart leve
  • 1 csomag sütőpor
Krém:
  • 2 csomag tejszínízű pudingpor
  • 4 evőkanál cukor
  • 6 dl tej
  • 5 dkg vaj
  • 2 dl tejszín
Így készült:
A tésztához alaposan elkevertem a cukrot, vaníliás cukrot a tojásokkal. Hozzáadtam a lisztet, mákot, sütőport, olajat, narancs és citrom levét, simára kevertem. Végül a tejet kevertem hozzá, 2-3 részletben.
180 fokos sütőben tűpróbáig sütöttem. (Használt tepsi mérete 28×32 cm.)
Mikor kihűlt, a lapot vízszintesen éles, hosszú pengéjű késsel kettévágtam s megtöltöttem a krémmel.
Így készült a krém: a pudingokat kevés tejjel simára kevertem. Hozzáadtam a többi tejet és cukrot, kis lángon állandóan kavargatva sűrűre főztem. Azon forrón hozzákevertem a vajat és időnként megkeverve hagytam kihűlni. A tejszínt kemény habbá vertem. Előbb egy kanállal kevertem el belőle a pudingban, majd még két részletben hozzáadtam s óvatosan összekevertem.

Nagyon finom, puha süti lett belőle. Nem túl édes, ahogy én szeretem. 
Egy olvasóm, Annamari adta az ötletet a krémhez, írván, hogy Ő tejszínhabbal lazítja a vajkrémeket. Nem tudom, nála hogyan készül, de így is finom lett a krém, s valóban könnyedebb, mint a vajkrém. 


Kapros tokány

Volt idő, amikor ha megkérdeztem a gyerekeket, mit főzzek, rendszeresen kapros tokány volt a válasz. Azóta már kérnek mást is, de mondhatom, hogy még mindig az élvonalbeli kedvencek közé tartozik ez az étel.
Először egyik húgom főzött nekünk ilyet, sok-sok éve, azóta is töretlen a sikere. Amilyen egyszerű és gyors, olyan finom. Biztos vagyok benne, hogy akik szeretik a kaprot, nem csalódhatnak benne!

Hozzávalók:

  • 1 nagyobb csirkemell
  • 2 evőkanál olaj
  • 3 dl tejszín (főző is jó)
  • teáskanálnyi aprított kapor
  • csipetnyi bors
  • köretnek tetszés szerinti tészta vagy rizs
Így készült:
A megtisztított csirkemellet ujjnyi csíkokra vágtam. Az olajon párolódni tettem, közben sót is szórtam rá.
Mikor már puha, s elfőtt a leve, hozzáöntöm a tejszínt, kaprot teszek rá, pici borsot, s felfőzöm. 
Ha kevésnek bizonyul a tejszín, vagy csak 2 dl van, mint nekem néhányszor, tejjel pótolható. A lényeg, hogy jó szaftos legyen.
Nekem mindig van a fagyasztóban kapor, de ennek vagy frissnek a híján jó a szárított is. 

Hamis tiramisu

Gombhoz a kabátot: volt két kis doboz tejszín a hűtőben, még az ünnepekre vettem egy meg nem valósult sütihez. Attól tartottam, hogy hamarosan lejár a szavatossága, de még csak a közelében sem járt. De azért kerestem hozzá receptet. Több ötletem volt, végül egy sütés nélküli mellett döntöttem, annak is a hamiskás változata készült el, mascarpone ugyanis nem lapult a felhasználásra váró alapanyagok között. Valamikor régen már készült hasonló, arra nem emlékszem, pontosan hogyan. Az biztos, hogy puding és tejszínhab keveréke volt, de ezúttal tojást is csempésztem bele.


Hozzávalók:
  • 2 tojás
  • 4+ 2 evőkanál cukor
  • 1 csomag tejszínízű pudingpor
  • 5 dl tej
  • 4 dl tejszín
  • 20 dkg babapiskóta
  • 1,5 dl főzött kávé
  • 1 evőkanál kakaó
Így készült:
A tojásokat 4 evőkanál cukorral elkevertem, nem habosra, de jó alaposan. Hozzákevertem a puding- port, majd apránként belekevertem a tejet.
Közepes lángon állandóan kavargatva felfőztem. Előbb csomós lesz, de rövid főzés után kisimul.
Hagytam kihűlni, közben néha megkevertem. Kezdetben elég lágy, de hűlés közben szépen megdermed.
A tejszínt 2 evőkanál cukorral felvertem, majd több részletben hozzáadtam a közben kihűlt pudingot, miközben tovább vertem.
Egy edény alját kiraktam a babapiskóta felével, amit előbb kávéba forgattam. Nem áztattam, csak belemártottam mindkét felét. Rákentem fele krémet, megint egy réteg kávés babapiskóta következett, majd a maradék krém.
A tetejét kakaóval szitáltam be.
Másnap szeleteltem.



Fekete-erdő torta...

...rusztikusan, kívánságra, 20. szülinapra, díszítésében testre szabva.
Akárhogyan is számolom, 1998 óta 20 év telt el. S tegnap volt 20 éve annak, hogy világra jött Fiúnk. De rég volt, s mégis, mintha csak most lett volna... Második nekifutásra, s az első kudarc okozta aggodalmak után épen, egészségesen, a kiírt időpont előtt két héttel, a reggeli fura érzést követően délután 6 előtt 20 perccel megérkezett Elsőszülöttünk. Unokaként is elsőnek érkezett. Nagymamák, Nagynénik halmozták el dédelgetésükkel. Korán utazóvá vált, fél éves volt, mikor nekivágtunk a "nagyvilágnak". Akkoriban gyakran mentünk haza, Ő közben cseperedett, jött a Hugi, majd ovis lett- Ő volt a sírós-, s ahogy bárki más, kisiskolás -még elsőben is beszédhibás, de már olvasni tudó- kudarcok, sikerek, csalódások, de kihevertük, azt is, hogy 8 éven át nem volt egy igazi jó barátja. De  kiszabadulván a kis faluból a középiskolába, máig tartó barátságokat kötött. Jelenleg másodéves egyetemista. A nagyvárosban is hamar megtalálta a helyét. Talpraesettségét, nyíltságát, bőbeszédűségét, irigylésre méltó memóriáját nem tőlem örökölte. A szemét viszont igen! 😃 Amilyen röviden leírtam, olyan hamar telt el ez a 20 év, mindamellett, hogy bizony sok minden történt közben. De még ennyi idő után is az én Kisfiam, akinél jobb gyereket nem is kívánhatok. 💓
Azt mondta, ha lehet, Fekete-erdő tortát kér. Persze, hogy lehet, kívánságuk parancs! :-)
Azt hittem, már van a blogon, mert nem először sütök- már recept nélkül is megy-, de tévedtem. Hát akkor most lesz. Kinézete kicsit rendhagyó, egyrészt mert kevésnek bizonyult a fél l tejszín, másrészt a tervezett meglepi-díszítés miatt. Előző félévi biokémia - egyik kedvence- leckéjéből kilesett egyik aminosav, a valin képlete került a tetejére. Ez volt a meglepetés! 😉

Hozzávalók:

  • 6 tojásos kakaós piskóta
  • 2 üveg magozott meggybefőtt
  • 2 csomag vaníliaízű pudingpor
  • 1-3 evőkanál cukor
  • 5 dl habtejszín + cukor ízlés szerint
  • 10 dkg étcsokoládé a díszítéshez
Így készült:
A piskótát a szokásos módon elkészítettem és 24 cm-es kerek kapcsos tortaformában megsütöttem.
Mikor kihűlt, vízszintesen 3 lapra vágtam.
A töltelékhez a meggyet leszűrtem. A levét kipótoltam vízzel úgy, hogy 7 dl legyen összesen. A pudingport kevés meggylével simára kevertem, majd hozzáöntöttem a többi lét is. Kevergetve sűrűre főztem. A meggy savanyúságától függően édesítjük. Én csak 1 evőkanállal tettem hozzá. Mikor felfőtt, hozzákevertem a meggyszemeket, addig hagytam a lángon, még felfőtt ezzel is.
Hűlni hagytam, közben felvertem a tejszínt (azaz Leányzó segítségét vettem igénybe), 2 evőkanál cukor került bele.
A már nem forró meggyes puding felét az alsó lapra kentem (a tortaformát köré pattintottam), erre került a tejszín harmada, majd a középső lap, puding másik fele, tejszínhab második harmada. Befedtem az utolsó lappal, bevontam a maradék habbal.
Másnapig hideg helyen hagytam dermedni.
Levettem róla a tortaformát.
A gőz fölött felolvasztott csokival díszítettem.


Szombaton egész nap a konyhában voltam, annyit főztem, hogy 3 napig aztán ne kelljen. Úgy néz ki, sikerült a tervem! :-) A torta persze utoljára maradt, hát ilyen lett. Azért finom, nem egy túl édes, olyan, amilyennek szeretjük. 
Tegnap Tatán csavarogtunk, este pedig ünnepeltünk.
Isten éltessen sokáig, Kisfiam! 😍








Rozmaringos sajtos keksz

 Az előző keksszel egy napon készült sütemény. Hasonló módszer, telefonnal fotóztam, amik feltöltve nem túl előnyösek. Ezért megismételtem f...