A következő címkéjű bejegyzések mutatása: babapiskóta. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: babapiskóta. Összes bejegyzés megjelenítése

Málna- és borzselés piskótatallér

Névnapomra kaptam egy szép nagy habzsákot. Kifogásból kifogytam, viszont a sütéshez volt itthon minden hozzávaló, úgyhogy nekiálltam egy újabb adag babapiskótának, hogy piskótatallért készíthessek. Így sikerült:


Babapiskóta ahogy itt készítettem, csak korong alakúra sütve, és szerintem nem kell annyira kiszárítani.
  
Málnazselé: Mivel ezzel nem rendelkezem, és egyébként is csak egy kis adag, kimondottan kemény zselé kellett, 10 dkg fagyasztott málnából készítettem, 1 dl vízzel, 3 evőkanál cukorral és 1 púpozott evőkanál zselatinnal. A málnát villával összenyomtam, a vízzel és a cukorral felforraltam, majd levesszűrőn átpaszíroztam. Egy evőkanál zselatint feloldottam 2 evőkanál vízben, a málnaléhez kevertem, és még egyszer felforraltam. Leszedtem a habot a tetejéről, és félretettem hűlni.
   
Borzselé: Ebből sem kellett nagy adag, ezért csak 3 dl borból készítettem. A bort 5 szem szegfűszeggel, egy nagyobb darab fahéjjal és 3 evőkanál cukorral felforraltam, majd takarékon a felére sűrítettem. A léből kivettem a fűszereket, beletettem 2 evőkanál vízzel elkevert púpozott evőkanálnyi zselatint, majd miután még egyet rottyant, félrehúztam.
   
Csoki: Csak étcsoki jöhetett szóba, úgy rémlik, hogy a bolti piskótatallérokon is az van, úgyhogy a gyerekek sem tiltakozhattak. Gőz fölött kis darabokra tördelve olvasztottam meg. Igyekeztem a lehető legvékonyabban kenni a csokit a sütik tetejére, mégis fel kellett olvasztanom két 20 dkg-os csokit (persze így meg maradt belőle, de este fél 11-kor már nagyon nem volt kedvem ezen mérgelődni).
Teáskanállal a piskóták közepére kanalaztam a már majdnem rezegős zselét, majd miután megszilárdult, bevontam csokival. Először bénáztam, hogy rácsra tegyem őket, aztán rájöttem, hogy nincs, ami lecsöpögjön, úgyhogy jó volt egy tálca is. A málnásból 14 db lett, a borosból meg 12, de maradt néhány borzselés piskóta, amire már nem jutott csoki, illetve jutott volna, ha újra felolvasztom, de nem tettem. Mentem inkább aludni.

Hüp-hüp-hüp...



Sok receptet végignéztem, a legtöbb helyen a szalalkális változatot olvastam, és a barátnőm is erre esküszik, de ódzkodtam tőle. Aztán a Dr. Oetker honlapján (itt) találtam egy babapiskóta alapreceptet, ami annyira egyszerű volt, hogy meg kellett próbálnom. Semmi extra összetevő, csak 4 tojás, 120 g cukor, 120 g liszt. Villanysütőben 200 fokon 10-12 percig sütöttem (figyelni kell), 45 darab lett belőle. Nem volt türelmem megvárni, amíg szép lassan kiszáradnak, ezért egy tepsibe visszarakva betoltam őket a még meleg sütőbe, és az ajtót résnyire nyitva hagyva, szárítottam ki a sütiket. Szerintem ez is babapiskóta.