A következő címkéjű bejegyzések mutatása: blog. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: blog. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. január 4., péntek

Viszlát, 2012!

Miután már mindenki megírta a szokásos, év eleji évértékelőjét, lassan én is észbe kapok. Visszatekintve fogalmam nincs, hová tűnt 2012, nekem kb olyan, mint ha semmi nem történt volna. Persze a valóságban a geometrikus kollekciót is tavasszal kezdtem el csinálni, ami azért elég erősen meghatározta az évemet. :)

Kezdhetném megint azzal, hogy megfogadom, hogy rendszeresen fogok blogolni - már csak azért is, mert rendszeres blogolás híján végképp nagyon nehéz részletes évértékelőt írni... :] Viszont a biztonság kedvéért inkább maradjunk annyiban, hogy idén is megpróbálok gyakrabban írni. Ugorjunk inkább. ;)

Ezt az évet (mmint az előzőt :) már teljesen Berlinben töltöttem. Valamikor március táján kezdtem dolgozni egy ottani ötvösműhelyben, mint igazi ötvös. ;) Ez azért is volt számomra nagy élmény, mert ugyan megvan az ötvös végzettségem, itthon nem sikerült a szakmámban elhelyezkednem gyakorlat híján. Kint pedig szimplán úgy, hogy elküldtem az önéletrajzom, elmentem egy interjúra, majd egész nap válogatott feladatokat csináltam egy próbamunka keretein belül, végül felvettek. Ez a munka végül nyár végéig tartott, és arra mindenképpen jó volt, hogy legyen némi gyakorlatom, és hogy hosszasan gondolkozzak arról, akarok-e főállásban ötvös lenni, avagy sem.

Az év eleje és a tavasz a háttérben komoly munkával folyt. Egy nagyon kedves (és profi) ismerősömmel elkezdtünk dolgozni a marketingtervemen, ami számomra meglepően nagy kihívást jelentett. Melyik kollekció, miért készült, hogy áll - egy rakás olyan kérdésre kellett megtalálnom a választ, amiről addig azt hittem, hogy tudom. Azt hiszem, ennek köszönhető, hogy a korábbi kollekciókat be tudtam tenni a fiókba, és csak az akkor formálódó geometrikus ékszerekre tudtam koncentrálni.
Szóval ha valakinek marketing témában segítségre lenne szüksége, keresse Erdős Szilvesztert (mailben szívesen adok elérhetőséget :).


A blogot visszanézve a geometrikus ékszereket már februárban el kezdtem tervezni, majd a különböző változatai lassan ténylegesen alakot is öltöttek. Hosszú idő óta erre a kollekcióra érzem azt, hogy megvan benne az a változatosság, ami miatt nem tudom megunni, mégis egységes az egész.


Valamikor tavasszal kezdtük el vásározni a Mauerparkban, ami egészen novemberig tartott. Berlinben eléggé megnehezíti a szabadtéri vásározást a változékony időjárás, így voltak emlékezetes, meglehetősen vizesre sikerült vásárok is... :) Nyáron minőségi fejlődésen ment keresztül a Theia Design: lett végre egy könnyen hordozható 1 méteres asztalom, ami a korábbi, 60 cm-eshez képest új távlatokat nyitott meg. ;)

Szintén tavasszal még volt némi szenvedés a Theia/Micca nevekkel is, végül megszüntettem a Micca Design-t, visszatértem a régi Theia-hoz, lett egy .net-es domain is hozzá, hurrá.


Nyáron újabb komoly fejlődést jelentett a Canon EOS 600D megvásárlása. <3 Ennek köszönhetően végre pillanatok alatt szuper fotókat tudtam készíteni az ékszerekről, így lassan visszatértem megint az Etsy-re is. Ahogy véget ért a szabadtéri vásározós időszak, a webshoppal is egyre többet kezdtem foglalkozni, majd megvilágosodtam, és elkezdtem kereső optimalizálni a boltot. ;)


A karácsony előtti időszak részben pont a webshop miatt elég rohanósra sikeredett, de azért még belefért egy kétnapos vásár a TrendMafia dizájnvásáron, illetve térdig érő hóban gázolva még megnéztünk pár másik dizájnvásárt, immáron csak látogatóként.


Év közben folytattam a kötést is, elkészült az első kötött kendőm, majd a sapka, amiatt konkrétan kötni kezdtem, és egy saját tervezésű nyakmelegítőt is csináltam az év folyamán. (Akinek van Ravelry account-ja, itt megnézheti a projekteket. :)

2012 a fentiek ellenére még is valahogy a várakozásról szólt. Így 2013-ra az elsődleges terv végre elindulni, és tényleg megvalósítani azokat a terveket, amiket már régóta ideje lenne, vagy éppen csak most körvonalazódnak.

2012. szeptember 26., szerda

Vissza

Nos, leporoltam szegény, elhanyagolt blogomat, és ennek örömére át is alakítottam az egészet. Majd lesz rendes dizájn is, meg előbb-utóbb a theia.hu is ide fog mutatni.
Lett "Ékszerek" menüpont, ahová feltettem egy rakás fotót. Lényegében mindenből csak pár kép van fent, kivéve talán az ötvösékszereket, ott szinte minden munkám fent van (már, amit le tudtam vadászni a netről - ugyanis a gépem meghalt múlt héten, vele együtt a fotók is természetesen).

Lassan frissülni fog az Etsy shop is, aki esetleg onnan vásárolna valamit, nézzen be előbb a Boltok & webshop menübe, mert ott találjátok a 30% kedvezmény érvényesítéséhez szükséges kuponkódot. :)

Emellett a theiadesign.net is működik, valami furcsán párhuzamos univerzumban, mert lesznek bejegyzések, amik csak ott lesznek, és lesznek, amik itt.
Aztán meglátjuk, meddig visz a lendület. ;)

2012. február 29., szerda

Ékszer- és blogajánló

Kivételesen tényleg oka van, hogy mostanában nem frissül a blog - igaz, ez az ok kb mindig ugyanaz. :P Annyi a különbség, hogy most talán tényleg lezárul végre a "Theia design"-"Micca design" hatezer egyéb aloldal, shop, blog kusza egyvelege. Én már nagyon várom.

Hétvégén elindulnak a tavaszi dizájnvásárok is, így szombaton a (berlini) TrendMafián nyitok. Helyileg nem a legjobb helyen van, így nem tudom, mekkora lesz a forgalom, de már nagyon hiányzott a dizájnvásározós hangulat. Ha jól emlékszem, itt eddig csak karácsonyi dizájnvásárokban voltam, igaz, abból jó párat megnéztem. :)

Régi vágyam teljesült azzal, hogy végre lesz szabóbabám is, így lesz min befotózni a nyakláncokat, plusz a ruháimat is be tudom majd tűzni anélkül, hogy magamon kéne bénáznom. :)

Aki nem riad vissza a fapados angolomtól, annak pedig ajánlom a - remélhetőleg a jövőben gyakrabban frissülő - theiadesign blogomat. Lesznek rendszeres sorozatok, tematikus bejegyzések, kicsit több abból, ami a hétköznapokban történik (ékszerek tervezése, anyagbeszerzések, egyéb olyan dolgok, amik itt kimaradtak, pedig mindig kiderült, hogy másoknak is izgalmasak ezek a témák, nem csak nekem. :)

Végezetül pedig a feminine puch mai blogbejegyzését ajánlom, benne a felhős fülbevalómmal! :)

2012. január 6., péntek

Hello, 2012!

Kezdhetném azzal (szokás szerint), hogy idén megfogadom, hogy gyakrabban frissítem a blogot - ehelyett inkább megpróbálom megtanulni, hogy tudnám normálisan beosztani az időmet. Ha a jövőben rendszeresebben fogok blogolni, az azt jelenti, hogy sikerült. :)

Szeptemberben kiköltöztem Németországba, így 2011. nálam komoly változásokat hozott. Mivel tavasszal 2 éve lesz, hogy befejeztem az ötvös iskolát, most már kénytelen voltam eldönteni, merre tovább. Idén már nem felvételizem a MOME-ra - talán külföldre igen, de ez egy másik történet.

Végre elkészült a gombos kollekcióm - az első kísérleti darabok évek óta hevertek a fiók mélyén, és sokáig úgy tűnt, technikailag kivitelezhetetlen ékszereket találtam ki. Most vissza is néztem a régi blogban: 2009. szeptemberében mutogattam képeket a "kis műhelyemről", ahol az asztalon már ott bújtak a kupiban az első gombok. Akkor fel is tettem a kérdést, hogy ki találja ki, milyen ékszerek készülnek a jövőben. Nos, elég sokat kellett várni rájuk... :)

Év vége fele elköltöztem a freeblogról a blogspotra. (Úgy tűnik, 2011. a költözések éve volt. :) Erről azóta sem tudom eldönteni, hogy jó ötlet volt-e: a statisztika szerint az új blogot (vagyis ezt) kb senki nem olvassa, és a kommentekből is kb ez tűnik valószínűnek. Vagy már a freeblog statisztikája sem volt valós... Mindenesetre így végképp elég lehangoló blogolni. :(

A Theia ékszer - Micca Design kettőssel is bajban vagyok: annyira megszoktam a Theia-t, hogy nehezen szokom meg az új nevet, viszont sokadszorra átgondolva is a váltást gondolom jó döntésnek.

Alapvetően 2011. a pozitív változások és nagy lépések ellenére inkább negatív nyomokat hagyott - mmint 2011. és a Theia ékszer, vagy 2011. és a Kreatív blog szemszögéből nézve.
Majd lehet, hogy lesz pozitívabb hangvételű évértékelő is... :)

2011. november 12., szombat

Költözés

Nos, mivel a Freeblog akciójának köszönhetően az összes bejegyzés, ami augusztus óta íródott, eltűnt a semmibe, úgy döntöttem, ideje Blogspotra váltanom (és sűrűn mentenem :-P). Tegnap délután vissza mazsoláztam a Google-ből a korábbi bejegyzéseket, helyre pofoztam a dizájnt, így innentől itt folytatom a blogolást. Amit nagyon sajnálok, hogy a kommentek végleg elvesztek. :-(
Igyekszem a régi bejegyzéseket is lassan átarchiválni ide, sajnos a dolgon sokat ront, hogy a freeblog bloxexportja nem kompatibilis a blogspotéval. :-/

Annyi lenne még a kérésem, hogy aki a régi oldalon követte a blogot, az most kattintson itt, jobb oldalon is a követésre, mert nem tudom azt a webhely feliratkozós formot áttenni erre az oldalra. :-(