Máribeszél:

apa, apa gyeje (=apa gyere), annnya=ez vagyok én (már éjszaka álmából is), pojszi (=porszívó). Na igen, az a fránya orrszívás befigyel. Fura viszonyban áll vele, idpnként odamegy hozzá, és odateszi az orrához. Vagy messziről mutogatja-mondogatja lelkesen, hogy: Ott, ott! Azt hiszem, rájött, hogy jót tesz neki, de azért fenntartással viszonyul hozzá. Amikor ugyanis a porszívó akcióba lendül, bömbi is van.

Azt hiszem, Juli kicsit "nehezményezi", hogy az ő nevét még nem mondja, csak másokat szólít, mert néha fejét csóválva mondja: Azt még nem mondja, hogy Juli. Nem tudja mondani.

Nosza, Mári, rajta!

Mári simogat, puszilgat, bújik imádnivaló módon!!! Este alig várja, hogy Juli melléfeküdjön, egymás mellett altatom el őket együtt, és ugrik fel, odahajol, simogatja, puszilgatja. Már majdnem alszik, újra. És újra és újra. Juli meg ilyenkor nagyon elégedett, hogy őt mennyire szereti Mári, és ő is simogatja.:)

Mári a lépcsőn már felmászik, és bár kezembe kapaszkodba tud már járni, ritkán teszi, valahogy jobban megy neki a csimpaszkodás.

Juli közben azt hiszem, most kicsit hadilábon áll az ovikérdéssel, egy hét beszokás után egy hétig betegen volt itthon, most nehezebben megy, sokkal nehezebben, mint első héten. Remélem, oldódni fog. Mindenesetre most majd csak rövid ideig marad majd egy darabig.

Márika tünemény, este altatáskor időnként elugrik mellőlem, odahajol Julihoz, és puszilgatja meg simogatja. Utána meg várja az elismerést. Tegnap Juli az egyik Máris szeretetdömping után azt kérdezte:

-Ugye anya, Mári nagyon szeret engem?

-Igen.

-Én is őt. Ugye ez így van jól?

-Így bizony.:)

Juli állandóan emelgeti Márit, és úgy cipeli a lakásban. Meg járni tanítja. Persze nagy borulásokkal. Ma az egyik akció után Juli szája felrepedt. Este azt mondta:

-Anyi, most hogy fog a fényképész lefényképezni így engem? (az oviban jövő héten fotózás lesz:))

Na igen, a hiúság nagy úr.

Örökölt valamikor egy lakkcipőt. Az az egyik gyengéje. Mikor mondtam neki, hogy lesz fényképezés, és felvesz majd valami szép ruhát, ő felcsillanó szemmel kiáltotta: Igen, és a lakkcipőt! Valamilyen különleges vonzalmat táplál iránta, és korábban abban egyeztünk meg, hogy ez lesz az ünneplős cipője.

Mári új kifejezéseket használ:

az ott-ot naponta több százszor, kombinálja a mutogatással

tete=tessék

tééé=tévé

váá-váá=kutya

Ma egyébként megjelent a kakijában az első oda nem illő tárgy: egy lego darab. Juli izgatottan és úgy láttam, némi irigykedéssel figyelte, hogy Mári ilyet is tud:)

Barbi ajándéka

Barbi játékán én lettem az egyik nyertes! Köszönöm!

Ajándéka közben meg is érkezett időben (már jó régen), de Juli gyorsabb volt nálam, gyakorlatilag pillanatokkal a boríték felbontása után megszerezte a tűpárnás gyűrűt, amit Barbi készített. Több mint két hétbe került, hogy visszaadja, mert úgy eldugta. Ha kértem, azt mondta:

-Anyi, ne izzgasd fel magad/nyugodj meg, vissza fogom adni.

Még szerencse, hogy nyugodt vagyok. :) (És szörnyen bánt-zavar, de sajnos az utóbbi időben nem mindig igaz ez rám. Sokszor olyan türelmetlen vagyok, igazságtalanul. :( )

Juli első ovi utáni este azt mondta nekem lefekvéskor:-Anyi, az a feladat, hogy babázzunk!

Ettől nekem őszintén szólva égnek állt a hajam. Nem a babázástól , dehogy. Attól, hogy feladata a babázás!!! Elég volt egy nap, és neki már feladatai vannak. Persze, eddig is voltak fontos dolgai, nagyon fontosak, és tudom, nagyon fontos, hogy feladataik legyenek, hiszen ők a nagy 3 évesek vagy már nagy négy és fél:). Az önállósuláshoz szükséges minden ilyesmi. De Juliék az oviban egy dalt tanultak és egy mondókát. Ezt valóban úgy kell, hogy ez feladat? Kedves óvó nénik, nem lehet, nem súlykolni a gyerekekbe a feladat szót? Persze, én ostoba felnőtt vagyok, akinek mindenféle szocializációval járó, negatív, kényszeres, muszájdolog stb. fogalamak is társulnak ehhez a fogalomhoz. Nekik még nem, nyilván csak azt tudják, valamit meg kell csinálni. Na de nem sok idő kell hozzá, és náluk is azzá válik. Kérdezem én, egy ovis, túl azon, hogy dalokat és verseket tanul, hogy meséket ismer meg, meg formákat stb. nem lehetne úgy mindezt, hogy ne feladatként élje meg??? Tényleg még mindig itt tartunk? Nem bántani akarom az óvó nénieket, én is pedagógus vagyok, igaz egy gimnáziumban tanítok, és az más, az óvó nénik nagyon aranyosak, sőt a leibnizi tételt hangoztatva az ovik lehető legjobbikába jár Juli itt a környéken (szerintem), de Juli eddig is tudott verset, énekelte a dalokat, már tavaly nyáron ismerte szinte az összes betűt, mert rá volt kattanva, sőt persze sok mást is megtanult, szórakozásból, játékként. A feladatban hol a játék? Az önkéntes örömszerzés magamanak? Hol szabadul fel endorfin? Tudom, ilyenkor gondolja mindneki, csak pedagógus gyerekével ne kezdjen az ember. Lehet, hogy kötözködő vagyok, de inkább csalódott. Na és most kimorogtam magam, és vége.

Tegnap az oviból hatalmas bömböléssel vonultunk haza, mert én gonosz, nem engedtem, készültem úgy, hogy ő ott aludhasson. Teljesen meglepett ezzel, eszembe sem jutott az ottalvásdolog. Végül lassan helyreállt a nyugalom, otthon választottunk egy ágyneműt, rávarrtam a katicákat, választottunk hálóinget, minden készen állt. Úgy beszéltük meg, ma visszamegyek ebéd körül, ha akar hazajön, ha ott szeretne aludni, marad. Maradni szeretett volna. Amikor érte mentem, kiderült, hogy volt némi pityergés, az óvó néni után (közben váltották egymást), meg utánam, merthogy alvás bizony nála nem volt. Az ágynemű ott maradt, de mi ebéd után bizony hazajövünk majd.

Van egy kislány, Juli szereti, emlegeti, mégis, mikor találkozunk velük, rendszerint cirkusz a vége. Jobb esetben csak a vége. Sokszor kellemetlenül is érzem magam, de ez van, nem tudok ellene mit tenni, vagyis még nem jöttem rá, hogy mit kéne.
Ma egy szokásos "zárás" után, este beszélgetek Julival.
-Juli, ugye véletlen volt...?
-Igen.
-Szerettél volna találkozni vele, ugye?
-Igen.
-Akkor miért bántjátok egymást?
-Tudod, ilyen az élet. Egyszer bántjuk egymást, egyszer nem.-felelte, és széttárta a kezeit.

Első nap az oviban. Izgalommal teli, de jó volt. Nem katartikus, nem babusgatós, inkább anyát kereső, anya kezét fogó egy darabig. Némi tanácstalan helykeresés, magányos álldogállás, majd az óvó néni kezét megragadó, végén hangosan köszönős: Szia!Holnap is jövök! És megy. Lehet, hogy anyának nehezebb, mint neki?

Holnap kezdjük az ovit. Minden/-ki készen áll.

Máribeszél: inta (hinta), nem, annya, hoppá, sziaaaa (és megsimogat), abda (labda) - most már folyamatosan használja. A cica szó hosszú ideig a kedvence volt, most nyávogni kezd inkább, ha meglát egy macskát valahol. Közben már cipőt is ráadtunk, bár a nagy járások ideje még hátravan. A kezemet fogva azonban egyre jobban lépeget már már. Nem kapkodja el. És eszik. Végre jóízűen eszi az ebédet! És jókedvű mosolygós. Jó ez így, ahogy van.

Rég nem jelentkeztem. Kicsit azért hímezgettem közben...

Tesóm kért meg, hogy készítsek egy fotóalbumot a nászajándék mellé egy barátjának,

akinek a tanúja lesz.

Csak valami egyszerű kis mintát szerettem volna rá. Ez lett végül.

With my Needle: Quaker Samplings (részlet)

35 ct Zweigart Edinburgh

cumi nélkül...Este keresem, végül ezt mondja:

- Nem baj anya, ha nincs meg, majd holnap megtaláljuk. Alszom cumi nélkül!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

...hát itt tartunk...

J: Hozzánk mikor jön megint gyerek?

Zs: Kire gondolsz? Elhívjunk valakit?

J: Anyaka, nem úgy, tudod, mire gondoltam? A hasadban tesógyerek.

Zs: Miért? Szeretnél?

J: Igen.

Zs: Nem zavar, hogy Mári sokat bömbizik?

J: Hát néha azért nagyon sokat.

Zs: És így is azt gondolod, hogy szeretnél?

J: Igen, jó lenne. Jön?

Zs: Hát, beszéld meg apával...:)

Juli süt.

-Tegyünk a tetrejére még fehéret is.

-Tojásfehérjére gondolsz? -kérdezem.

-Nem, lereszelem a felhőket.

A délután egy részén Mikulásost játszottunk. Nem tudom, honnan jött az ötlet. Juli kikészítette a papucsát, meg néhány fontos dolgot, amit a Miku majd beletesz (papírfecni, hegyezni való ceruza, spáros törp...), majd bebeújt az ágyába, fejére húzta a takaróját, és jöhettem én meg a krampuszok egy személyben. Hangosan mondtam, mit csinálok, kérdeztem az ördögöktől jó volt-e a k.juli, kaphat-e ajándékot, ő meg paplan alól időnként közbekotyogott. Majd kiugrott, lelkesen jött meglepit nézni, és kezdtük előlről. Egy idő után azt mondtam, Juli hagyjuk már a Mikulást, olyan messze van még. Erre Juli: Jó, akkor játszunk karácsonyost. Akkor is van ajándék.

-Írjunk majd a Jézuskának, mit szeretnél?

-Igen.

-Van olyan?

-Igen, az én karácsonyi ajándékom, olyan zenélő, amin színes vonalak vannak, és ütögetni kell. (=xilofon) Hajrá Jézuska, színesre festett xilofont keresni.:)

Tavaly még almát kért tőle ajándékba. Azt mondta, az most nincs, neki mindene van...:) (ebből gondolom hamar kinő. na igen.)