A következő címkéjű bejegyzések mutatása: London. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: London. Összes bejegyzés megjelenítése

2010. december 2., csütörtök

Londonra kitették a ZÁRVA! táblát...



Ez itt a Gatwick reptér felülről... Londonban nem fogadnak, nem indítanak a repterek... Egyik sem!


Ahogy anno mondták, a kontinens elszigetelődött...:)

2010. február 1., hétfő

Kincsek 2.0, azaz a kendők... és a "valami"...



Akkor jönnek a kendőim... Magyarázatként, hogy miért is szeretem a kendőket, és hogy miért szeretem, ha minél több színű vesz körül...

Én főleg fekete ruhában járok. Kb az 1500-as évektől így van ez. Azaz süldő lánykorom óta...
A feketét nagyon jól kiegészíti egy kendő, sőt egy szép kendő öltöztet. És arról már nem is szólok, hogy melegíti az ember nyakát, és vállát is. Szeretem a kendőket, nyugodtan kijelenthetem, hogy tetemes mennyiség birtokosa vagyok. Nem mertem még soha összeszámolni őket, mert félek, hogy megijednék, hogy mennyi is az annyi... Vannak olcsóbb, és drágább változataim is, bár tény, hogy igyekszem akciós árakon megszerezni őket, mert pontosan tudom, hogy valójában mennyibe kerülnek, és ez bőven nem tükrözi azt az árat, amit itthon kérnek érte...

Van elegáns, és van csak "nyakbakötős" változat. Van gyöngyökkel hímzett és simán hímzett is. Ahol kendőket lenget a szél egy vásárban, ott én órákat tudok eltölteni, mert ha lehetne, mindet vinném, hiszen választani igen nehéz... Mindig tudok indokot, hogy miért kell pont az a darab...

Összeszámoltam, most 11 darabot hoztam magammal... Csak leárazott darabokat vettem meg, a legtöbbjét 2-3 Font körüli összegért, de van közöttük kicsit, sőt, sokkal drágább is... A legdrágábbak 10 Fontba kerültek, be olyan minőségűek, hogy nekem ennyit bőven megértek.

Gyönyörűek, és imádom mindet! Most is itt van velem az egyik... ez a zöld... Mert hideg van, és ez nagyon jó meleg! Puha, meleg, és gyönyörű színe van, a vörös hajamhoz annyira passzol, hogy csuda!

Ez a kettő meleg, kötött sál és kesztyű. A kesztyű mindkettőnél hosszú, majdnem a könyökömig felér. Imádom őket! A zöldet azóta szinte le sem vettem, mert olyan puha, és olyan hosszú, és annyira szép... A rózsaszín, nah igen. Szeretem a rózsaszínt, de nem minden rózsaszínt, csak ezt a halvány, púderes rózsaszínt. Ilyenem még nincs, illetve, kötöttben még nincs. Kendőben van, ami állítólag hernyóselyemből készült, és valamelyik leértékelésnél vettem két éve januárban 2.000,- Ft-ért, viszont úgy kell rá vigyázni, hogy hordani is alig merem... Mondjuk, meseszép, de a szekrény mélyén tartom, nehogy megsérüljön... Ezt a kötött változatot a Primarkban vettem, 3,50 Font, azaz kb 1200,- Ft volt az ára... A zöld valamivel drágább volt, de az sokkal puhább, sokkal minőségibb változat. Gyönyörűűűűűűűűűek!



Teljes csöndet kérek! Bemutatom a meggybordós-pirosas-vérvörös kendőmet!

A piros, főleg ez a vérvörös... ez valami gyönyörűűűűűűű. Szeretem a pirosat, de ezt már írtam egy párszor. Ennél nem gondolkodtam, hogy megveszem e. Valójában végig ilyet kerestem, aztán egy pici boltban találtam rá. Akciós volt ugyan, de így is, ha minden igaz 10,- Fontba került. Nem érdekelt az ára. Többet is adtam volna érte, ugyanis igazán szép pirosat nagyon nehéz találni. Vagy narancsba hajló pirosat találni, vagy rózsaszín felé halványodó pirosat. Ez igazán szép cseresznyepiros, ami már-már meggybordó. Egyszerűen pazar. Ebben jöttem haza. Úgy voltam vele, ha elveszik a csomagom, ez nem veszhet bele a semmibe... Ez nem. Gyönyörű darab. Olyan mélyvörös, mint a rubin.



Megint egy Primarkban vásárolt. Fehér alapon ezüst szövéssel. Ettől olyan sejtelmes, lágy csillogása van, mint egy selyemcukornak. Fehér, de mégsem fehér, ezüst, de mégsem ezüst. Olyan halványan elegáns, ünnepélyes. Remekül mutat fekete mellett! Talán 3,- Font volt, már nem emlékszem, és olyan bénán fényképeztem le, hogy nem látszik. Amiken árcédula van, azok még nem lettek kimosva. Ha lesznek, kézzel, és samponnal fogom őket átöblíteni, majd két törölköző között kivasalni.
Tárolni vagy a "fogasukon", vagy összehajtogatva tárolom őket.



Látszik, hogy milyen sejtelmes, lágy csillogása van? Amikor megvettem, aznap láttam valaki nyakában, és rögtön tudtam, hogy jó döntés volt, mert nem hivalkodóan csillogó, csak olyan holdfényes, és egyben elegáns látványt ad. Mintha esne a hó, és köd lenne, de átlátszana a ködben a hó csillogása. Nagyon szép, egyre jobban tetszik!

Megint kettő jön... H & M-ből származnak... Megint minőségi, puha, meleg mindkettő.
Először a szürke-fehér-fáradtrózsaszín színűt találtam meg... Ebből hoztam ajándéknak is egy-kettőt, mert ez is gyönyörűűű!

Ez a mintás, és mindjárt jön az egyszínű barack...


Nah, itt vannak ketten, egyszerre... Itt még csak egymás mellé téve...



Itt már összecsavarva, ahogy hordom őket. Ez a fajta barackos-púderrózsaszín nagyon szépen passzol a szürkéhez, a szürke passzol a kék szememhez, a barack jól megy a vörös hajamhoz, szóval, jól nézünk ki együtt, nah...


Ez egy indiai kendő. Ajándékba kaptam. Tavaly kértem egy igazán pink színűt, és kaptam is, és azóta imádom ezt a fajta harsány piros-rózsaszín-pink színkavalkádot. Ez a kendő fekete mellett gyönyörű!



Megint csendet kérek!

A padlizsánlila és a téglavörös. A drágaságaim... Ezeket is kaptam. Tavaly szeptemberben kinéztem őket, de akkor úgy voltam, hogy nem adok ennyi pénzt értük. Vettem hasonló színben az utcai árusoktól ITT, de most megkaptam az eredetieket is... A kettő együtt csodaszép, de külön-külön is szívetmelengetőek. Tökéletes darabok. Puhák, hosszúak, és szépek...



Talán ez az igazi színük, itt látni, hogy micsoda gyönyörűség mindkettő...



És dobpergés, jöjjön a csokoládébarna és a mohazöld! Ezek a TieRack üzletből vannak... Ha valaki ismeri ezen boltot, tudja, hogy sálakkal, kendőkkel, nyakkendőkkel, és hasonlókkal foglalkoznak. Minőségi, gyönyörű árujuk van, borsos áron... Viszont a sale őket is utolérte... Ezt a két kendőt vettem náluk. Még tudtam volna mit venni, de azok a kendők nem voltak leárazva, úgyhogy maradtak... Pedig volt piros-fehér pöttyös is...
Nem tudom, hogy mással hogy van, én ha bemegyek egy boltba, valahogy mindig a legdrágább darabokat fogom meg elsőre... Aztán megnézem az árat, és rögtön el is engedem, és válogatok tovább. Hogy hogy a fenébe csinálom, hogy mindig a legdrágábbat választom ki elsőre, nem tudom, de már kezdem megszokni a dolgot, és szinte tudom, hogy ok, ez az első, megfogtad, mehetsz tovább...

Ez a bolt drága. Volt itt pashmina olyan áron, hogy majdnem elájultam... De ellenálltam, és végül két olyan darabot vettem, amik szintén gyönyörűűűűek, de nem kellett hozzá állami hitelt felvennem.


Csokoládébarna és mohazöld... Gyönyörűűűűűűűűűűűek! Puhák, fényesek, és tökéletes a színűk. A csokoládébarna megint régi vágy volt, mert barnából is nagyon kevés szép van. Vagy mogyoróbarna, vagy kávébarna, vagy bármilyen barna, de ezt a szép mélybarnát még nem tudhattam a magaménak. Egészen mostanig.
A mohazöld megint csodaszép, és megint egy nagyon extra szín. "Londoni összekötő" vett egy ilyet magának anno, és azóta szemezek vele... Ő mondjuk nem Londonban vette, de ki volt neki adva feladatként, hogy ilyet keressen nekem is... Rengeteg dologban hasonlít az ízlésünk, és mivel jó messze élünk egymástól, nem gond, ha ugyanolyan is van a szekrényben, hiszen kicsi az esélye, hogy egyszerre látnak minket... (sajnos..., vagy nem sajnos, nem is tudom eldönteni...)



Nah, és igen...
Ha valaki a tavalyi kirándulásomat is figyelemmel kísérte, az biztos, hogy emlékszik ERRE...
Hát, igen... Az én "londoni összekötőm" megjegyezte ezt, illetve, muszáj elmondanom, hogy tulajdonképpen mivel ismer, bőven tudja, hogy mániákusan vonzódom az ilyen izékhez... Van már egy, amit egy esküvőre vettem, hogy majd abban parádézom, aztán nem fértem be vele a kocsiba és muszáj voltam a táskámban tartani... De nem adtam fel, mert ezek nekem nagyon tetszenek. Semmilyen alkalom nincs, amire viselhetnék egy ilyet, mert nálunk nem szokás még szinte esküvőre se felvenni egy ilyet, illetve se ilyet, se kalapot, pedig naaaaaaaaaagyon bírnám, ha kalapban járhatnék. Jó, nem mindig, de néha. Volt idő, amikor a Váci utca közelében dolgoztam, és napi szinten bejártam egy kalapszalonba, (talán Piri kalapszalon volt a neve?), hogy felpróbálhassam a csodákat, amiket árultak. Emlékszem, hogy egyszer Psota Irénnel próbáltunk együtt, akit imádok és nagy tisztelettel szívtam vele egy levegőt a próba közben. Jah, és nem kis büszkeséggel töltött el, amikor valami olyasmit mondott, hogy: "Az nagyon jól áll kedveském!" Utána két méterrel a föld felett mentem az utcán...

Tehát, igen, kalapmániás is vagyok, illetve lennék. Londonban és itthon is mindig mindent felpróbálok, ami kicsit is tetszik, ezt a Fontosak már tudják, és bár látszik rajtuk, hogy a könyökükön jön ki, a: Nah, ez milyen? - kérdés, mégis keményen állják a sarat... "Londoni összekötő" mindig elmondja, hogy tőle nyugodtan vegyem meg, nem vele fogom hordani, majd otthon magyarázzam el, hogy mikor és hova veszem fel...

És hogy mi is ez??? Most egyenlőre ezt a képet mutatom meg róla, mert bevallom, nem tudtam rendesen lefényképezni... Még dolgozom a feladaton, hogy teljes pompájában is megmutassam. "Londoni összekötő"-től kaptam ajándékba... Amikor megkaptam, aznap egész este ebben parádéztam (otthon)! Ő állította, hogy nagyon jól áll, de azt is kérte, hogy majd csak otthon hordjam... Mondjuk, ezt azért nem értem, mert ha valahol, hát Londonban biztos nem néztek volna hülyének benne... Szerintem ezzel sem férek be a kocsiba, de ezt még nem próbáltam...
De ami késik....


És akkor Psota Irén, és a kedvenc dalom, amit a felvételire is vittem, de inkább a Micimackót énekeltem el... Nem is vettek fel, de biztos, hogy nem ezért...


2010. január 31., vasárnap

Kincsek, avagy, mit hoztam Londonból magamnak...




Nah, akkor most jön a mit hoztam magamnak ajándékba... Mielőtt bárki azt gondolná, hogy egy kisebb vagyont hagytam ott baromságokra, leírom, hogy ez itt tulajdonképpen a karácsonyi ajándékom, mert karácsonyra megkértem a fontosakat, hogy ne ajándékban, hanem "Londonország pénznemében" gondolkodjanak. Lehet, hogy valaki szerint szánalmas dolog pénzt kérni, kapni karácsonyra, illetve, születésnapra, mert nekem a kettő elég közel van egymáshoz, de jelzem, hogy én ezzel nagyon jól jártam. Hogy miért? Mert csupa olyan dolgot vettem magamnak, amikre már régen vágytam, ráadásul jóval olcsóbban jutottam hozzájuk, mintha kiadom a listát, hogy mit kérek, Ők meg feltúrva Budapest minden boltját a hülyeségeim után vagyonokat hagynak ott, például egy kiszúróformáért...
(a képekre kattintva, azok nagyban megnyílnak!)

Tehát, mit hoztam magamnak:

Csokipasztillák kis cseppekre formázva. Imádom ezt a fajtát. Olyan szép! Még megsütve is megtartja ezt a kis helyes formáját!
10 dkg 0,55 Font volt, azaz kb 150,- Ft... 50%-os csokoládétartalmával, szerintem tökéletes lesz. Ennyiért a csokoládét nem kaptam volna meg itthon...Ráadásul, ezt a csepp formájút itthon nem is kaptam... Egészen pontosan 1 kg-t hoztam belőle, azaz 10 zacskót. 2010. júniusáig "kell" elhasználnom. Szerintem, menni fog...


Egy kép a hátuljáról is, ahol látszik az összetétele.



Előröl, hátulról



Ilyet is régen szerettem volna, és tudom, hogy van szinte mindenhol, de ennyiért, amennyiért vettem... 1,- Fontot fizettem érte, azaz kb 300,- Ft-ot... Erre mondják, hogy a hülyének is, nemhogy nekem... Vajszínű, ami pont jó a konyhámhoz. Ez az a fajta, ami két kesztyű, de nem külön, hanem olyan, mint egy sál, aminek a végén két kesztyű van, hogy nehogy megégessem a kicsi kezeimet... Megérte? Meg. Hozhattam volna eleve többet, mert nagy felhasználó vagyok... Általában elégetem, vagy úgy összepepecselem, hogy nem tudom, kimosni... Nah, igen.


Ugye, hogy szép?


Ezt már mutattam, de azért megmutatom megint. Ilyen kiszúrót nagyon szerettem volna még karácsony előtt... Hát, idén karácsonykor már lesz, mert öt nagyságú van benne...
Viccesen olcsó áron vettem. Írhatnám azt is, hogy röhejesen olcsón...



5,99,- Fontért, azaz az öt darab került kb 1800,- Ft-ba. Látszik, hogy egy fém tartóban vannak??? Majd mindjárt mutatom egy másiknál, hogy hogy néz ki ez a fém fedő!



Nah, kérem. Ha valaki olyan kézügyességgel rendelkezik, mint én, viszont igen, igen szeretne szép dolgokat készíteni, esetleg kiírni marcipánból, hogy: BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT!, akkor annak elengedhetetlen egy ilyen kiszúróforma. Lehet, hogy hülyén hangzik, de én már ott tartottam, hogy itthon mágneses betűket kerestem, mert ilyen betű formájú kiszúrót sehol nem találtam. Sehol. És mivel nagyon szerettem volna, a játékosztályokon keresgéltem mágneses betűket, hogy hátha azzal ki tudom szúrni a tésztát. De olyat se kaptam... Egészen Londonig kellett mennem érte, de végre megszereztem. A Camden Market közelében találtam egy kis konyhafelszerelési boltot, ahol olyan csodákat találtam, hogy majdnem hitelt kellett felvennem, hogy mindent megvegyek. Aztán jó sok mindent ott kellett hagynom, de megyek még...

Példa: márványból készült sodrófa, aminek a "fülei" fából vannak, a kő magától gurul rajta. Nagy segítség vajastésztákhoz, és bármihez, aminek hideg felület kell. El merjem árulni, hogy mennyibe került??? Kb 4000,- Ft volt átszámítva... Itthon 10.000,- alatt nem kapni ilyet. Ez ott kellett, hogy maradjon, mert kb 5 kilót nyomott csak egymaga... De még millió nagyon fontos dolgot találtam, sajnos fényképezni egyáltalán nem mertem, de hátha elhiszitek így is...

Tehát, betűkiszúró:



12,99 Font, azaz kb 4000,- Ft. Igen, drága volt, de itthon beszerezhetetlen, és én nagyon szerettem volna egy ilyet.
Nagyon. És végre megvan! Ez is kis fémdobozba csomagolva.



Szilikonból készült mini muffin forma. 10 db 1 Font, azaz 300,- Ft! Jah. Itthon kerestem ilyet. Szilikonból általában mindegyik egy vagyon volt. Ez az 1 Fontos boltból származik, azaz a 0,99 Fontos boltból... Rögtön hármat vettem, tehát van 30 db szilikon mini muffin sütőm, nem többért, mint 3,- Font, azaz kb 900,- Ft... Röhej! Volt narancssárgában és zöldben, illetve ebben a rózsaszínben. Egyértelmű, hogy ezt hoztam el.

Megint leírom, 900,- Ft-ért 30 db!!!





Nah, most jön a szívszerelem, amikor megláttam, hangosan felsikítottam. Ezek nagyon pici kiszúróformák. Nagyon, nagyon, nagyon szerettem volna ilyet, mert tortadíszítésnél nagyon szeretnék marcipánból kis mintákat tenni a tortára, viszont készen iszonyat áron van... ráadásul nálam a szín sem mindegy, mert nagyon szeretem, amikor valamire olyan színű virágot tehetek, amilyet szeretnék, nem pedig olyat, amilyen van...

Nyáron csináltam egy tortát, amire ilyen kis csillagok kerültek. A torta ITT. Szó szerint órákig keresgéltem, hogy mivel szaggassam ki a marcipánt. Ez most megoldódott. Megvettem ezt a kis kiszúróforma készletet, tehát jöhet bármilyen torta, bármilyen díszítés!

Ára 6,99 Font, azaz kb 2100,- Ft. Igen, ez is "drága" volt. Bár, kinek mi a drága... Akinek napi egy doboz cigi a megszokott, annak ez négy nap cigi... Akkor meg már inkább egy ilyen!

Vagy, aki alkoholista, annak hány üveg vodka jön ki ebből??? Nah, nekem ez most ennyibe került, és életem végéig meglesz, sőt, még örökölhetik is utánam!:)


Mellé tettem egy gyufaszálat, hogy a mérete látható legyen.



Itt a betűk mellé tettem gyufaszálat, hogy a méretét látni lehessen:




És a kis fém doboz. Mindegyik kiszúróforma kis fémdobozban van, és úgy a papírdobozban. Ezt kibontottam, hogy megmutassam a kis dobozt, amibe ha nem használom, elcsomagolhatom. Mint egy kis ékszerdoboz. Imádom!



Szívecske, csillag, háromszög, csepp, jáááááááj, de szépek!:)


Nah, és a másik... Ilyen figurát kerestem mindenhol karácsony előtt. Szilvi barátnőm szeretett volna ilyet, de se Ő, se én nem kaptam sehol. Hát, itt van. A nagy dobozban négy kiszúróforma, két fiú, két lány forma, nagy és kicsi kivitelben. A lányból a nagy már Szilvinél van, de a kicsi még itt van nálam...

A dobozban a bal felső figurát külön vettem, darabra. 0,55 Font volt az ára, azaz kb 160,- Ft. Mondom, 160,- Ft. Nem 500, meg 700, meg 1500,- Ft!!! Kb 160,- Ft. Levezessem, hogy ez az ő fizetésüknek hanyad része??? Egy gyors példa, egy kenyér ára egy InterSpar áraival "dolgozó" boltban 1,- Font, azaz kb 300,- Ft... Ott kérem, ha sütni akar valaki, nem kell hitelt felvenni, hogy megvegyen hozzá mindent, amit szeretne. Szar ott élni, de tényleg. Ehhh....
Itt meg milyen szuper! Megvehetem mondjuk ezt a kiszúrót 700,- Ft körül, vagy annál drágábban... Leírjam, hogy az hány kiló kenyér ára? Nem teszem, mert már unom, meg minek is... Jobb lesz ettől nekem? Nem. Én tisztában vagyok vele, hogy mi sokkal nehezebben élünk, jóval többet fizetünk mindenért, de ez van, (biztos) ezt kell szeretni. Nah, persze.



Itt az ára közelről is, hogy mindenki lássa, hogy tényleg ennyi... 55 penny, azaz, kb fél font, azaz kb 160,- Ft...


Gyufa mellette, ekkora az akkora:



És a gyufa a nagyobb mellett is:


Nah, ezeket kaptam karácsonyra a Fontosaktól. Illetve, ezeket vettem a karácsonyi ajándékomként kapott pénzből...
Jó, még hoztam magamnak, meg a kendőmániámnak kb 10 sálat, kendőt, pashminát, de az gondolom nem érdekel senkit, pedig, olyan szépek, hogy jáááááááááj.

2010. január 29., péntek

Mit rontottam el?



Bár, egyáltalán nem biztos, hogy elrontottam, bármit is, lehet, hogy ennek ilyennek kell lennie??

Londonban végre átestem a "süssünk marhát" projekten... Vettünk egy helyes kis húst, illetve több szeletet. Hazavittük, megmostam, leszárítottam.

Aztán fogtam egy serpenyőt begyújtottam alatta, jó forróra melegítettem, belelocsoltam két-három evőkanálnyi olajat (olíva) majd bele tettem a húst. Sütöttem három percig, majd megfordítottam. Nem szúrtam meg a húst, egy csipesszel megfogva fordítottam meg.

Másik oldalt két percig sütöttem, közben mellé dobtam egy ág rozmaringot, egy nagyobb evőkanálnyi vajat, és egy-két gerezd fokhagymát. Amikor készen volt, tányérra tettem és hagytam pihenni kb 3-5 percet. Majd sóztam, borsoztam, és tálaltam. A fűszerválasztás egyértelmű volt, miszerint ez volt otthon friss fűszerként.



Nagyon bátor voltam, mert ahogy a képen van, így ettük meg. Még soha nem voltam hajlandó egy ilyen húst megenni, nekem ez "véres"... De most bátor voltam, mert ha már Londonban vagyok, muszáj ennem egy ilyet, nah... Mindig azt hallgattam, hogy ha teljesen átsütöm, akkor kiszárad, ha ilyesmire hagyom, akkor omlós, meg szaftos, meg húúúúúha lesz, és így az igazi.

Hát... Nem volt szaftos, nem volt omlós... Nem érződött, hogy a közepe nyers lenne, tulajdonképpen finom volt, de én nem érzékeltem, hogy omlós lett volna, sőt még így is száraz volt.

Mi volt a baj? Vastagabb húst kellett volna választanom? Túlsütöttem? Keveset sütöttem?


A képeken a köret tepsiben sült zöldségek, mint krumpli, sárgarépa, paszternák, hagyma, illetve a nem bevállalós étkezők miatt némi csirkemell, de az teljesen külön készült...

2010. január 28., csütörtök

Csokoládé, kirakat, stb, stb, stb...


Hampsteadben találtunk egy ilyen boltot... Már kívülről is csokoládészínű... Bent meg...
Minden kapható itt. Mindenféle csoki, mindenféle nyalóka, cukorka, csokilencse, színes csokilencse, ízesített csokilencse, szóval, minden...






Az üzlet kicsit messzebbről, konkrétan a buszról fényképezve.



És most jöjjön kirakat, meg mit vettem, meg ilyesmi:

Sütik...


Kész, nyers tészta. Értsd, nyers, magyarán friss, nem szárított, kimérve kapható. És az eladó milyen helyesen mosolyog, ezt nem is láttam eddig...


Egy olasz kávézóban a pult egy része...



Ezt a Harrodsban vettem! De cseppet sem felvágni akarok ezzel, hanem elmesélni, hogy később megtaláltam máshol is, a Camden Market közelében egy pici boltban. Az ára ugyanannyi volt ott is...



5.99,- Font, azaz kb 1.800,- Ft. Ezért ezt az öt csillagformájú kiszúrót kapjuk. Itthon kerestem ilyesmit, de darabját láttam 900,- Ft-ért... Ez egy kicsit jobban megérte szerintem... Kicsit jobban.
Ebből a fajtából vettem még kiszúrót, majd mutatom, hogy milyet!

Meringue. Mindenhol kapható, különböző ízesítésben, színben, méretben. Nem kóstoltam, mert nem szeretem a tojáshabot. Ez a Whole Foodsból van, és pisztáciás.




Ezt csak azért mutatom, mert nekem nagyon tetszik. Friss, nem szárított tészta, került bele pici mák is, bár, ha nem írják rá, észre sem nagyon veszem...



Közelről:


És az összetétele:


Sajnos, ezzel a poszttal bezárult London...
Már csak egy poszt van, ami Londonnal lesz kapcsolatos, illetve kettő.
Az egyikben megmutatom majd, hogy milyen "csodákat" találtam, miket vettem, amit itthon nem kaptam volna meg sehol, vagy ha igen, akkor nem ennyiért...
Ezek egyértelműen főleg főzéssel, sütéssel kapcsolatos dolgok lesznek. Nem véletlen, hogy majdnem túlléptem a bőröndömmel a súlyhatárt, nem kis mennyiségű "hihetetlen" fontos dolgot hoztam... Majd mutatom!

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...