Valaki Budapestről erre keresett rá a google-ban:
Annyit mondhatok, hiszen tavaly nyáron szinte folyamatosan harcban álltam a rohadékokkal, hogy rusnya egy jószág. Erről már írtam ITT, és ITT.
Étellel kerül be általában a lakásba, de mostanában megint invázió lehet, mert repkedő példányokat találok, ami csak a nyitott ablakon kerülhet be a lakásba, és mivel már felkészült, és edzett vagyok, nem érik meg a másnapot, esélyük sincs "családot alapítani" a rohadékoknak...
Tavaly a fél konyhát ki kellett dobnom. Hemzsegtek mindenhol...
Fejlődésük folyamatát is le tudtam követni sajnos, bár lefényképezni nem fényképeztem le...
Találtam bábokat, amik a plafonról lógtak, vagy a szalvéták között voltak, esetleg lezárt üvegekben a rizsben, a sóban !!!!, és egyéb helyeken.
A báb után kukac lesz belőlük, majd az a rusnya lepke.
A lepke kicsi és köröket leírva repül. Ez különbözteti meg a ruhamolytól, ami meg cikk-cakkban repül, és rusnya nagy lepke.
Az ételmoly repülés közben is lecsapható, de a legjobb egy újsággal leütni, majd jól széttrancsírozni, mert nagy túlélő... lecsapás után láttam már olyat, ami egy-két másodperc után magához tért és elrepült...
Szerintem az egyetlen ellenszere, a háromszögbe hajtogatható csapda, amit talán a Bábolna forgalmaz.
Nekem folyamatosan van kitéve ilyen csapdám a lakás több pontján. Nem egy szép látvány, de a moly meg még rondább, akkor meg inkább a csapdák a szekrények tetején...
Tehát, ne akard tudni, hogy milyen fejlődés közben, nyírd ki a rohadékokat mielőtt szaporodnának... Sok gondtól kíméled meg magad!