Terápiás manufaktúra

Megállás nélkül kötök, mint a gép. Február elején befejeztem a november-decemberben kezdett csíkos fiúsálat, a saját - még régebben kezdett -  Stripe Study kendőmet, mindjárt kész egy újabb pár ajándékzokni (tavaly karácsonyra, no comment...), próbát gyártottam egy kardigánhoz, amit szerintem nagyjából életem végéig nem fogok befejezni, de azért elkezdem,  tesztkötöttem egy gyereksapkát, és tűre szedtem magamnak is egy másikat.

Valamit KELL csinálnom. 

Azzal a rengeteg szabadidőmmel is, ami most hirtelen majd lesz hétvégenként. 

Vagy nem lesz. Van egy kertünk, helló. 

Nemsokára újraindul a kertészkedős szezon, és nem totyog majd ott a mama :-(

Kurvaélet. 

Hát ez van velünk

Húzom-halasztom napok óta, valamiért borzasztóan fázom megírni ezt a naplóbejegyzést, mintha csak elodázhatnék vele valamit, pedig a valami már rég megtörtént: múlt hét szerdán meghalt a mi Mamánk.
Megélt nyolcvanhat évet, belekezdett  a nyolcvanhetedikbe, megünnepelte velünk Benci második  születésnapját, aztán meg elment. Egy hétig "kezelte" otthon a tüdőgyulladását,  majd úgy döntött, hogy nincs túl jól, szépen felöltözött, fogta a botját,  a  saját lábán  kiballagott, beszállt a mentőautóba, és bement a kórházba,  ahonnan  soha többé nem jött ki, szerintem nem is nagyon akart.

Hagyott maga után lehajtott fejjel, konokul hallgató, lassan hatvanéves gyerekeket, szomorú őszhajú unokákat, ajtó előtt hömpölygő macskákat, tanácstalanul keresgélő, gazdátlan házőrző kutyát.

Valaki megmondhatná, most aztán mihez kezdjünk magunkkal.
Nagyon el vagyunk nagyanyátlanodva.

Hazamegyek, lefekszem, csináljátok helyettem*

Amúgy is egy csupasz idegvégződés vagyok, még pont az hiányzik, hogy a munkahelyemen is hülyeségekkel kelljen foglalkoznom. A villamoson voltam, amikor a legpánikolósabb kolléganőm telefonált, hogy hol vagyok, mert az egyik oktató nem jött be az órarend szerint kiírt órájára, hanem azt állítja, hogy az neki holnap lesz, és akkor én ezt mér' nem mondtam, és különben is hívjam fel az oktatási igazgatót, mert már ő is tud róla. Fasza.

Ilyenkor én már nem vagyok biztos semmiben, de beértem, mindent ellenőriztem, az óra SOHA egy pillanatig sem volt szerdára tervezve, mindig is keddről volt szó, hívtam is az oktatási igazgatót, nyilván közölte, hogy ne magyarázkodjak, hanem oldjam meg.

MIT?????
Azt, hogy a nyolcvanéves tanár úr benézte, elírta, vagy rosszul emlékszik, jobbanmondva sehogy?
És akkor ÉN magyarázkodom, mintha csak hibás lennék?
Ezért jó utolsó senkinek lenni egy munkahelyen, akitől csak számonkérni lehet, meg leszúrni.

Hívtam a tanárt is (nagyon szeretem egyébként, de az utóbbi pár évben tényleg nincs a topon, mióta meghalt a felesége), teljesen komolyan úgy emlékezett, hogy szerdára tettük, mert neki kedden egy másik főiskolán van órája, és igazából úgy gondolta, hogy a szerda jobb lenne. Kurvajó. Nekem meg leszedik a fejemet miatta.

El is panaszoltam mindezt egy kolléganőmnek,  aki szerencsétlenségére feljött egy papírért, amit ígértem neki, és kénytelen volt végignézni és -hallgatni, amint kiborulok, golyóstollat vágok szekrényhez, aztán meg káromkodva és reszketve bőgök egy sort.
Az a mázli, hogy ő olyan munkahelyen-kívül-is-találkozós kolléganő, tehát legalább nem volt ANNYIRA ciki, de azért elnézést kértem tőle.

Ellenben ami a legrosszabb, hogy úgy tűnik, az én fejemet is ugyanolyan bogár rágja, mint az öreg tanár úrét, mert ma reggel benéztem a dátumot, és elindultam egy olyan rendezvényre, ami holnap lesz.
Most egy kicsit nem kérek több kalandot, köszi.

*Egyébként Európa Kiadó. 

Önvédelmi funkció

Lenyűgöző (és/vagy ijesztő), ahogy az agyunk időnként leérzésteleníti önmagát, hogy átmenetileg megkönnyebbüljünk, elfelejtsük, ami nyomaszt, és talán pihenjünk egy szempillantásnyit. Annál röhejesebb, amikor visszakapcsolunk normál üzemmódba.

Tegnap a kórházi látogatás után jöttem hazafelé Tatabányáról vonattal, és Bicskénél megfordult a fejemben, hogy ha már úgyis erre jártam (!!!),  akkor most leszállok, és soron kívül beugrok  a nagyanyámhoz.

Az egyik  nagybátyám kísértetiesen hasonló dologról mesélt néhány évvel ezelőtt, miután az apai nagyanyám meghalt. Ő elindult szépen munka után, hogy "na, végre nem kell a kórházba rohannom, akkor most már ráérek meglátogatni az anyámat".

... és az a legrosszabb, hogy TÉNYLEG van az a három tizedmásodperc, amikor az ember ezt teljesen komolyan gondolja.

A tüdőgyulladás

A nagymamámnak olyan élénk, világítókék szeme van, hogy minden sminktrükkömet össze kell szednem, ha csak a halvány utánzatát szeretném elérni.

Ül az ágya szélén százegykiskutyás hálóingben, lehorgasztott fejjel, borzas hajjal. Lóg a lába, nem ér le a földig, az egyik zoknija lyukas. Az egyik kezében kanál, de kurvára nem csinál vele semmit. Előtte majdnem érintetlen a leves a kórházi tálkában. (Ki ez az öregasszony, és hová tette a nagyanyámat? MAMAAAA!!!)

- Mama! - erre felnéz rám, és nem látom a szemében a nefelejcskéket, pont olyan fakó, mint az ég, amiből egyébként egész nap esik a hó, és látom, hogy nem tud most örülni, még a szemével se örül nekem. Még próbálom elviccelni, az mindig be szokott jönni. Máskor
- Na, mi van már, megetesselek? - hát, ez nem vált be... tartom a kanalat, néz, és azt mondja, hogy inkább öntsem ki. (Nem eszik ám a mami - árulkodik a szobatárs az ablak felőli ágyon.)
- Öntök egy kis ivójoghurtot, azt szereted, na, legalább kóstold meg. - iszik nagy nehezen egy fél bögrényit. A bögréből most öntöttem ki a reggeli tejet, ami érintetlenül volt benne. Megvan a tegnapi felvágott, mackósajt, banán is.
Beszél, és nem értem, hogy mit mond, leguggolok elé, odatartom a fülem, és még úgy sem. Jártányi ereje sincs, kiment a mosdóba, és a szobatársa hívott segítséget, olyan sokáig nem ért vissza. Ott szedték össze, tolószékben gurították az ágyáig.

Majdnem harminchat évem összes bűne nyomja a vállamat, amit ellene elkövettem (nem voltam, nem vagyok én mindig jó unoka), most akarok mindent egyszerre jóvá tenni, mit csináljak, nagymamám, mit szeretnél? Gyere, megfésüllek, ne legyél már ilyen torzonborz. Seggbe rúghatsz, ha húzom a hajadat. Bevizezem a törölközőt, finom meleg a víz, töröljük meg az arcodat, jól fog esni. Ne vágjam le a körmödet? Na, add a kezed. Várj, most lereszeljük, aztán kapsz kézkrémet is, van nálam. Pótcselekvés, és egyre szarabbul érzem magam tőle. Ő meg csak hagyja magát, tehetetlenül. Bencusról hadoválok neki összevissza, ő a szeme fénye, hátha kicsit megélénkül. De nem.

Csak egy órát maradok, a náthámat se akarom ráragasztani, meg mennék is, dolgom lenne itthon... nem marasztal, nem kérdezi, mikor jövök legközelebb. Én meg nem ígérek semmit, hétközben nem olyan egyszerű, bár persze kérhetek egy fél nap szabadságot... Küld, hogy ne késsem le a buszt, csak óránként megy. Nem puszilom meg, tényleg nagyon náthás vagyok, igazából valószínűleg el se lett volna szabad indulnom. Visszafordulok az ajtóból, integetek, ő meg vissza.

A buszon arra gondoltam, hogy meg kell gyógyulnia. Mert ha nem, akkor én ezt a puszit már soha nem pótolhatom.
Bőgni csak a vasútállomáson kezdtem el.

Hétvégi programlehetőségek

Nem is tudom, mit csináljak.
Mert hát:
- mehetnék ma este Mojo WorKings-koncertre,
- vagy felborulhatnék aludni este nyolckor,
- haladhatnék valamelyik meglévő kötős-horgolós munkámmal, de akár újba is kezdhetnék,
- holnap elmehetnék némbertalálkozóra a fonalboltba.
De igazából:
- takarítanom kellene otthon, mert megint halogatom egy ideje, viszont hétfőn jönnek az öcsémhez környezettanulmányra a bíróságtól (és ott van az állandó lakcíme, nem jelentkezett át Kőbányára),
- és mindenekfelett meg kéne látogatnom a mamát, akinek tüdőgyulladása van, de fellázadt és nem ment kórházba, hanem otthon van egyedül.

Még szerencse, hogy ilyen széles a választék.
Persze valójában egyetlen lehetőségem van, ez teljesen nyilvánvaló.

Amúgy meg tök náthás vagyok, és legszívesebben csak teáznék egész nap valami takaró alatt.

Best of Juditka, régesrégen

Erre én nem emlékeztem, az öcsémnek jutott eszébe hétvégén.
Picike volt még a Judit, és voltak neki ezek a rettenetes kinézetű trollbabái, az égnek álló, színes hajukkal. Csak ő valamilyen megfontolásból gyönyörűszép vinyónak hívta őket.
Biztos elég sokat "dicsérgettük" a jószágait a füle hallatára, mert egyszer csak közölte:
- Gyönyörűszép vinyó kegyetlen ronda!

Keresés

Nem most volt, csak most jutott eszembe.
Kérdeztem egyszer az informatikai guru kollégámat, hogy melyik billentyűkombináció a keresés, mert mindig elfelejtem.
- Ctrl és micsoda?
-  F. Nem igaz, hogy nem tudod megjegyezni. Hát hogy mondod angolul azt, hogy keres?
- Search.