Vagyok

Kész van nemsokára egy tesztkendőm, amit Villány helyett kezdtem el bánatomban.
A mellényemmel nem haladok, a rózsaszín kardigánt pedig el sem kezdtem még.
Viszont horgoltam gombát :-)

Ja, és görkoriztam, az nagyon jó, fogok még.
Plusz: Kiscsillag-koncert (túlmisztifikáltam ezt is, mondjuk jó volt, naná, milyen lett volna, de nem szakadt rám a mennyezet meg semmi a nagy jóságtól, ahhoz szerintem nemcsak én vagyok öreg, hanem a Lovasi is), meg egy Etyeki Piknik mínusz három fokban.
Azért élek is még néha :-)

Megbukni záróvizsgán?

Kolléganőm tegnap záróvizsgáztatni volt, és teljesen kiakadt, mert a csoport fele megbukott, pedig a bizottság kifejezetten jóságos volt (állítólag).
Igazából ezen én is mindig nagyon meglepődöm, mert előtte már lett volna rá több éve a hallgatónak, hogy megbukjon, - akár többször is, ha nagyon akar - vagy kiderüljön róla, hogy mégsem való neki ez a főiskola, vagy mittudomén, nem ilyen lovat akart.
Az oktatók, a vizsgáztatók ilyenkor már nem "szívóznak" csak úgy, mert itt egy bukás már nekik is ciki (mér' nem tanították meg, minek engedték el idáig, ha egyszer ennyire stb.stb.).
Na mindegy, végül is, megint megbuktak egy csomóan.

Aztán persze hozta az egyik csaj a férjét (!), hogy beszéljen a bizottsági tagokkal, és számon kérje rajtuk, a felesége miért bukott meg, és különben is engedjék át. Most.
Azon lovagoltak, hogy a főiskola kiosztja-e a kidolgozott tételeket a hallgatóknak, vagy ha nem, akkor ellenőrzik-e mindenkinek azt, amit kidolgoz. Valamint miért nem lehet írásban vizsgázni, ha egyszer szóban a szegény szerencsétlen nem tudja visszaadni, amit egyébként a papírjára mind leírt a tétel kidolgozása közben.
WTF?
Ezmiez, óvoda?
Könyörgöm, kábé holnaptól KÖZGAZDÁSZ akar lenni...

(Amúgy ez ilyen, és lehet, hogy még ilyenebb lesz. Ennek volt pénze tandíjra.)

Kellett nekem tévézni

Már megint nem tudtam aludni, rengeteget forgolódtam, kitakaróztam, betakaróztam, ittam teát, aztán inkább felkapcsoltam a lámpát, és úgy döntöttem, hogy haladok a tesztkendővel. Közben kerestem működő tévécsatornát, és a mittudoménmelyiken éppen ismételték a Tvrtkónak a legutóbbi adását.

Mindegy-csak-szóljon-alapon hallgattam, de valamiért elkezdtem figyelni egy gerincferdüléssel született tizenéves srác sztoriját, akit a pécsiek olyan ügyesen megoperáltak, hogy mindjárt le is bénult, és egy Svájci klinikán dolgozó magyar gerincsebész tette rendbe. Még az is lehet, hogy újra járni fog.

A kissrác beteg csigolyáját az első magyarországi műtét során eltávolították, a többit pedig valamiféle csavarokkal megerősítették.
Legalábbis azt mondták nekik, hogy ez történt.
Svájcban meg kiderült, hogy a beteg csigolyát igazából NEM távolították el, a rögzítő bigyók annyira kis gyengék voltak, hogy olyat csak pici gyerekeknél szoktak használni, az egyik csavar pedig pont nyomott valamit, amit nem lett volna szabad.

Elhiszem, hogy kockázatos esetek, meg bonyolult műtétek, meg hibalehetőségek mindig vannak.
Azt is elhiszem, hogy Svájcban biztos jobb orvosnak lenni, mint itthon.
A gerincműtétekhez egy hajszálnyit sem konyítok, a tévében pedig a pécsi orvosokat nem szólaltatták meg, de basszus, ha ez tényleg mind így történt, akkor hogy lehet ilyet csinálni?

És még arra is kíváncsi lennék, hogy vajon mit gondolna erről az egészről az az orvos, aki annak idején széttárta a kezét és megvonta a vállát, hogy bocs, kishaver, ennyit tudtunk, akkor mostantól életed végéig kerekesszék.

Hát akkor én kötök megint...

A vonatok nem jártak reggel, azt nem tudom, azóta már járnak-e, de mindegy.

Lemondtam minden programot, könnyes búcsút vettem az idei villányi bortúrától, aztán most itthon vagyok, és... ismét csak kötök, kezd ez nekem olyan lenni, mint a fülhallgató a szőke nőnek, aki ugye túl se élte, amikor levették róla, mert onnan kapta az instrukciókat, hogy "kilégzés-belégzés". 

Ennek a hétnek az eseményei most egy csipkemintába fognak szépen beleolvadni, és talán elengedem őket, mire a kendő végére érek. 

Ilyenkor ébren? Minek?

Nem tudok aludni. Három óra van (sokkal inkább negyed négy), és ha jól emlékszem, én már kettőkor is az órát nézegettem. Átrendeztem a párnámat, ittam, forgolódtam, telefonon fészbúkoztam, megcirógattam és aludni küldtem magamban a szomorkányt, (de nem ment) időjárást néztem, pörgettem az agyamat.
Aztán feladtam, villanyt kapcsoltam, ennyi erővel fel is kelhetek.

Persze utazás előtt alapvetően mindig valami hasonló vagyok, de ez most kicsit mintha túlzás lenne, máskor azért általában alszom legalább ötig, most is akkorra állítottam a telefont, dolgom van, nem is pakoltam össze.

Gondolkodtunk tegnap, mennyire értelmes dolog egyáltalán elindulni, egyelőre úgy van, hogy megpróbáljuk.
Egészen biztos, hogy (akár) többórás késéssel járnak a vonatok, de állítólag még járnak.
Biztos szép a hólepte Villány, csak jussunk oda is meg vissza is rendben.

(Most egyébként átmenetileg pánikba estem, mert néhány másodpercig komolyan azt hittem, hogy nem fogom tudni bedugni a telefontöltőt meg az elemtöltőt egyszerre, mert a kettes elosztónak - Az Egyszeri És Megismételhetetlen Kettes Elosztónak ugyebár - már foglalt a fele. Aha. Tényleg áthidalhatatlan probléma. Jobb lett volna még aludni egy kicsit.)

Félig üres, félig tele

Szerintem már legalább tíz éve mindig jó idő van március 15-én. Olyankor szoktunk Villányba menni. Általában már eggyel vékonyabb kabátra lehet váltani, általában már süt a nap, általában nyílnak a virágok, de mi nem általában megyünk, hanem most, és széjjel fogunk fagyni várhatóan, ha tényleg havazni fog (mondjuk már havazik), és tényleg mínusz valahány fok lesz.

Ámbár az is igaz, hogy tízből egyszer azért belefér ám az is, hogy most az egyszer kivételesen rossz idő legyen. Úgyse láttam még Villányt hóban. Biztosan szép.

Még vigasztalódni se tudok rendesen :-)

Hát most mit mondjak.
Magányos voltam, jött a lehetőség, és mivel a lehetőség az nem szokott túl gyakran errefelé járni, ezúttal már nem tudtam ellenállni az odabújásnak, a néhány órás - hamis - biztonságérzetnek, egy kis melegségnek, a törődés látszatának.
Pedig ismerhetném már magam ennyire. Vannak, akik alkalmasak az ilyen "távú" kapcsolatra, én meg nem.
Csak máskor van annyi eszem, hogy meg sem próbálom.
Majd elmúlik ez is megint.