Ma nem volt könnyű napom, sőt tegnap sem. De amint bekukkantottam a postaládánkba, éreztem, hogy ez most mindent felülír. Ugyanis egy tömött borítékot vettem ki a postaládából. Itt köszönöm meg virtuálisan a postásunknak, hogy begyömöszölte a borítékot és nem egy fecnit dobott be helyette, hogy fáradjak el érte a postára. :)
Szóval a tömött borítékban sok-sok Rosace fonalat leltem, köztük a 906-os is ott volt. Bár nem teljesen olyan, mint amilyen kell, de nem baj, megoldom a problémát. Kaptam teát és csokikat is, ezekre már tényleg nem számítottam, sőt, erre a fonalmennyiségre sem.
Annyira örültem, elmondani nem tudom. Évi küldte nekem, akit a blogos világból nem ismerek, vagy nem tudom, hogy jártam-e már a blogján.
És tudjátok mit? Azt mondom, adjatok, hogy többszörösen visszakapjátok! Itt persze nem kizárólag anyagi dolgokra gondolok, amikor adakozásról
beszélek, hanem a szeretet, odafigyelés, pár jó szó csodákat tehet! :) Ezt most saját magamon tapasztaltam meg, bár én egy hirtelen felindulásból tettem, amit tettem múlt héten, nem vártam cserébe semmit. Mégis kaptam. Ráadásul még JuciKa is adott fel nekem fonalat, talán holnapra ideér. :)
Legyetek jók, ha tudtok!