Fontos figyelmeztetés! Ne menjetek éhesen erre a filmre! És egy nagy popcorn sem fog kitartani a film végéig.
A Séf című filmet az előzetes gyakorlatilag teljes egészében elmeséli. De ez nem baj. A fordulatokat nem a történettől vártam ugyanis. Valójában itt a főszereplők nem a híres színészek, hanem az egésze közelről fotózott, teljes pompájukban a nagy képernyőre vetített ételek. Nagyon nagy töménységben kaptuk őket a film elejétől a legvégéig. És én ezt élveztem. Nagyon-nagyon élveztem. Sőt, nemcsak enni, főzni is kedvem támadt. Kubai szendvicset, gyönyörű húsokat, izgalmasan megkomponált fogásokat, kanállal elsimított püréket és csőrös flakonokból dekoratívan körbe-körbe öntött mártásokat.
A jó hangulat végig kitartott, sokat kuncogtunk és élvezkedtünk, nyálunkat csorgattuk a képsorokat látva. A zene is külön életet élt, vitte tovább a képsorokat, adta a lendületet. És ha másért nem egy kis kedvcsinálónak az utazáshoz az amerikai Délre - erre tökéletes ez a film.
A végén pedig már azon tanakodtunk, hogy indítsunk gyorsan egy éttermet, de legalább egy ilyen büféskocsit. Bár Magyarországon valószínűleg néhány körrel többet kell futni az engedélyezés miatt, illetve a Twitter (ami itt egy külön szereplőként lett felvonultatva) sem olyan népszerű, az biztos, hogy nagy buli lenne. És persze fárasztó, iszonyú fárasztó. Nagyon tetszett, hogy a film ezt nem hallgatta el. Kiderült, hogy főzni, főleg szakácsként fantasztikus élvezet, de e mellett felfalja az életed többi részét, a magánéleted és sokszor az egészséged is.
Éppen ezért maradok a továbbiakban is háziasszonynak, aki időnként inkább elzarándokol egy-egy jó étterembe, sőt büféskocsihoz is.
Csak csináljon már végre valaki nekem egy olyan kubai szendvicset! Vagy legalább egy négysajtos pirítóst, vaslapon sütve. :)
A Séf című filmet az előzetes gyakorlatilag teljes egészében elmeséli. De ez nem baj. A fordulatokat nem a történettől vártam ugyanis. Valójában itt a főszereplők nem a híres színészek, hanem az egésze közelről fotózott, teljes pompájukban a nagy képernyőre vetített ételek. Nagyon nagy töménységben kaptuk őket a film elejétől a legvégéig. És én ezt élveztem. Nagyon-nagyon élveztem. Sőt, nemcsak enni, főzni is kedvem támadt. Kubai szendvicset, gyönyörű húsokat, izgalmasan megkomponált fogásokat, kanállal elsimított püréket és csőrös flakonokból dekoratívan körbe-körbe öntött mártásokat.
A jó hangulat végig kitartott, sokat kuncogtunk és élvezkedtünk, nyálunkat csorgattuk a képsorokat látva. A zene is külön életet élt, vitte tovább a képsorokat, adta a lendületet. És ha másért nem egy kis kedvcsinálónak az utazáshoz az amerikai Délre - erre tökéletes ez a film.
A végén pedig már azon tanakodtunk, hogy indítsunk gyorsan egy éttermet, de legalább egy ilyen büféskocsit. Bár Magyarországon valószínűleg néhány körrel többet kell futni az engedélyezés miatt, illetve a Twitter (ami itt egy külön szereplőként lett felvonultatva) sem olyan népszerű, az biztos, hogy nagy buli lenne. És persze fárasztó, iszonyú fárasztó. Nagyon tetszett, hogy a film ezt nem hallgatta el. Kiderült, hogy főzni, főleg szakácsként fantasztikus élvezet, de e mellett felfalja az életed többi részét, a magánéleted és sokszor az egészséged is.
Éppen ezért maradok a továbbiakban is háziasszonynak, aki időnként inkább elzarándokol egy-egy jó étterembe, sőt büféskocsihoz is.
Csak csináljon már végre valaki nekem egy olyan kubai szendvicset! Vagy legalább egy négysajtos pirítóst, vaslapon sütve. :)