A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kapor. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kapor. Összes bejegyzés megjelenítése

2025. április 18., péntek

Színes túrókrém rolád

 













Sokan készítenek a húsvéti sonka mellé sárga túrót is, melynek édessége nagyon jól passzol a füstölt ízhez. Én még sosem készítettem, talán egyszer annak az ideje is eljön, de most valamilyen sós túrós "kísérőt" keresve akadtam rá a neten erre a csodaszép túrókrém roládra. Kevés összetevőből nagyon szép és látványos a végeredmény. Én kicsit másképp készítettem, nálam került bele zselatin is, nem mertem megkockáztatni, hogy szétesik és a díszítést is csak másnap applikáltam fel a már megdermedt roládra. Nekem így egyszerűbb volt. Igazán tavaszias, ünnepies fogás, jól illik a sonka mellé, de csak friss kalácsra kenve is fogyasztható.    

Színes túrókrém rolád

Hozávalók:
  • 75 dkg krémes túró
  • 15 dkg natur vajkrém
  • bors
  • 6 lapzselatin
díszítéshez:
   mindenből egy kevés
  • kígyóuborka
  • retek
  • lilahagyma
  • kápia paprika 
  • kapor
  • petrezselyem
  • ehető virágok (nálam ibolya, árvácska)

Elkészítése:

  1. A lapzselatint 10 percre hideg vízbe áztatjuk, kifacsarjuk, majd kevéske meleg vízben feloldjuk.
  2. A túrót és a vajkrémet keverőtálba tesszük, sózzuk, borsozzuk, nagyon lassú fordulatszámon géppel összekeverjük.
  3. Hozzáöntjük a feloldott zselatint, alaposan belekeverjük. (én 1/2 órára betettem kicsit dermedni a hűtőbe)
  4. Kb egy 30x40 cm-es folpack fóliát kiterítünk, hosszanti oldalával párhuzamosan kb 10-12 cm szélesen középen ráhalmozzuk a túrókrémet, majd a fólia segítségével jó szorosan feltekerjük rolád formára.
  5. A fólia két végét is megcsavarjuk jó szorosan, kicsit megsodorjuk a roládot, hogy szép hengert kapjunk.
  6. Hűtőben hagyjuk egy éjszakán át.
  7. Másnap a fóliát levéve egy tálaló tányérra helyezzük.
  8. A megmosott, leszárított zöldségeket hajszál vékonyra szeleteljük, közvetlen tálalás előtt megdíszítjük vele a rolád tetejét, oldalát, közé rakjuk a petrezselymet, kaprot, ehető virágokat.
  9. Fonott kaláccsal kínáljuk.




2021. december 22., szerda

Sült céklakrémleves tormahabbal

 











Egy üdítően friss és látványos leves, amely ünnepi alkalmakra is kiváló. Mivel én nem vagyok nagy hal rajongó, így halászlé vagy a megszokott húsleves helyett idén ez lesz az egyik fogás nálam, mivel amúgy is nagyon szeretem a krémleveseket. A cékla édeskés ízéhez, amely a sütőben sütés során méginkább koncentrálódik, nagyon jól illik a lágy, pikáns tormás tejszínes hab, a retek roppanós textúrája pedig csak fokozza a leves különlegességét. Ínyenceknek ajánlom, nekik biztosan ízleni fog.     


Sült céklakrémleves tormahabbal

Hozzávalók:

  • 1 kg kisebb méretű cékla
  • 2-3 g fokhagyma
  • 1 dl tejföl
  • 1 dl tejszín
  • kevés citromlé
  • bors

tejszínes tormahab:

  • 2 dl habtejszín
  • 2 tk (csípős) ecetes vagy friss reszelt torma (vagy ízlés szerint)  

Elkészítése:

  1. A megmosott céklákat héjastól alufóliába csomagoljuk, tepsibe tesszük, mellérakjuk a héjában hagyott fokhagymagerezdeket.
  2. 180°C-on puhulásig sütjük.
  3. A céklát meghámozzuk, feldaraboljuk, lábasba tesszük a héjából kinyomkodott sült fokhagymával együtt.
  4. Felöntjük kevés vízzel vagy alaplével, kicsit összeforraljuk.
  5. Botmixerrel pürésítjük.
  6. Belekeverjük a tejfölt, tejszínt, citromlevet, fűszerezzük, elkeverjük. (kevés mézzel finomíthatunk az ízén) 
  7. Ha túl sűrű a leves még vízzel vagy alaplével higíthatjuk a kívánt állag eléréséig.
  8. A tormahabhoz lágyabb habbá verjük a tejszínt, hozzáforgatjuk az ecetes vagy friss tormát.
  9. A levest a tejszínes tormahabbal kínáljuk, kevés kaporral díszítjük, de feltétként főtt tojást és ropogós retket is tehetünk még a tetejére.




2018. június 21., csütörtök

A tökéletes Tzatziki













Legalábbis számomra ez a tökéletes. A tzatziki a görög konyha leghíresebb mártása, mert hogy a görögök előszeretettel fogyasztják mártogatósként is friss, ropogós pitával. Ahány ház, annyiféle változata van. Legfontosabb összetevője a jó minőségű, sűrű, krémes görög joghurt, - kicsit zsírosabb, mint a miénk -  mert ettől lesz igazán finom és hasonlatos a görögökéhez. Van aki tejföllel készíti, azt a görögök nem tesznek bele, más lesz az íze és jóval kalóriadúsabb is lesz tőle a saláta. Olvastam már olyan elvetemült receptet, ahol majonéz került bele. Másik fontos összetevője az uborka, amihez mindig karcsúbb, belül kevésbé magos kígyóuborkát válasszunk, de igazán finom az apró nyári fürtös uborkából lesz, én általában azzal készítem, de annak lehámozom a vastag héját. A tzatziki sarkalatos pontja a kapor, hogy kerüljön-e bele vagy sem? Én szoktam bele tenni, mert nagyon szeretem, és remekül passzol az íze az uborkához, - gondoljunk csak a kovászos uborkára -  de aki nincs jóban vele, az kihagyhatja. A bátrabbak kapor helyett mentát is adhatnak hozzá. Ami az én változatomban furcsa lehet, az a snidling. Egyszer egy sztárszakács műsorában láttam, hogy a fokhagymán kívül még vöröshagymát is tett bele, amit lesózott, lecsepegtetett és úgy adta a salátához. Én ezt apróra vágott snidlinggel helyettesítettem, mert ez a hagymafajta nem erős ízű, viszont plusz aromát visz a salátába. Fűszeres, grillezett húsok (gyros, souvlaki, kebab) mellé remek kánikulai hűsítő. Jól behűtve kínáljuk és ezalatt, míg jól lehűl összeérnek az ízei is.     

A tökéletes Tzatziki


Hozzávalók:

  • 40 dkg krémes görög joghurt  (pl: Bakoma)
  • 2 kígyóuborka vagy 4 kisebb fürtös uborka 
  • 3-5 g fokhagyma (ízlés szerint)
  • 1-2 ek snidling
  • 1-2 ek kapor
  • 2 ek olívaolaj
  • citromlé
  • bors

Elkészítése:

  1. Az uborkákat megmossuk, (héjastól) lereszeljük, - a fürtös uborkát meghámozzuk -  megsózzuk, kicsit állni hagyjuk, míg levet enged.
  2. A mártáshoz a joghurtba nyomjuk a fokhagymát, hozzáadjuk az apróra vágott snidlinget és kaprot, sózzuk, borsozzuk, citromlével meglocsoljuk, belekeverjük az olívaolajat.
  3. Az uborkát kinyomkodjuk, belekeverjük a mártásba, tetejére kevés olívaolajat csorgatunk.
  4. Jól behűtve kínáljuk.

TIPP:

Ha nincs kéznél görög joghurt, akkor a sima joghurtot gézdarabba kötözve csepegtessük le, 2-3 óra alatt sűrű, krémes állagot kapunk. 







2013. május 10., péntek

Joghurtos kapros cukkini főzelék ropogós virslivel










A cukkini a tökfélék családjába tartozó zöldség, a tök és az uborka tulajdonságait hordozza magában. A tök, mint annyi minden a gasztronómiában igencsak megosztó étel. Vagy nagyon lehet szeretni vagy nagyon nem. Aki nem szereti annak hiába is bizonygatnám, hogy mennyire finom ez a főzelék, mert lehet, hogy soha nem fogja megkóstolni, hiszen "tökből" van. Én szeretem a jó kapros tökfőzeléket is, ami főleg a nyári kánikulában hidegre behűtve nagyon jól tud esni, így ez a főzelék sem okozott csalódást nekem. Jól fog ez a recept még jönni, mikor a melegben nincs kedve az ember lányának a konyhában tölteni a fél napot  és valami könnyű, gyors, kalóriaszegény, hűsítő, de mégis laktató étekre vágyik. Aki idegenkedik a töktől, szerintem az is kóstolja meg legalább egyszer, hátha megkedveli.

Elkészítési idő: 30 perc


Joghurtos kapros cukkinifőzelék ropogós virslivel

Hozzávalók:

  • 50-60 dkg zsenge cukkini
  • 5 dkg vaj
  • 1 vöröshagyma
  • 1 citrom
  • 3 ek joghurt
  • 2 ek tejföl
  • 2 ek liszt
  • 1 csokor kapor
  • 1-2 tk cukor

feltét:
  • sült virsli vagy tükörtojás

Elkészítése:

  1. A cukkinit megmossuk, leszárítjuk, héjastul lereszeljük a reszelő durvábbik fokán. 
  2. Picit sózzuk, néhány percet állni hagyjuk, míg levet ereszt.
  3. Összevágjuk a kaprot.
  4. A finomra vágott vöröshagymát vajon megdinszteljük, hozzá adjuk a levétől kinyomkodott cukkinit, hozzádobunk 2-3 darabka citromhéjat, beletesszük a kapor felét, csipet sót és a cukrot, felöntjük annyi vízzel, amennyi éppen ellepi.
  5. Fedő alatt puhára pároljuk.
  6. A lisztet pici vízzel csomó mentesre keverjük, hozzáadjuk a joghurtot és a tejfölt, a habarékot simára keverjük.
  7. A maradék kaprot hozzáadjuk a megfőtt cukkinihez, behabarjuk, kis ideig összeforraljuk, a végén néhány csepp citromlével pikánsra savanyítjuk, ha kell még sózzuk és cukrozzuk.
  8. Feltétnek tükörtojást vagy virslit sütünk, de adhatjuk fasírttal, pörkölttel is, úgy tartalmasabb.






2012. július 4., szerda

Litván céklaleves




Bármilyen meleg van, enni azért muszáj. Jó korán megyek a piacra, gyorsan beszerzem amit kell, s mire jön a hőség már otthon is vagyok. Imádok tobzódni a zöldségek, gyümölcsök bőséges kínálatában. Zsenge, mélybíbor színű bébicéklát is vettem, először arra gondoltam. hogy majonézes céklasalátát készítek belőle, de aztán hazaérve eszembe jutott, hogy a BBC GoodFood magazin első számában láttam én egy jó kis céklalevest Hegyi Barbarától, így adta magát az alkalom, hogy elkészítsem. A kicsit savanykás joghurtos-kefires dolgok különösen jól tudnak esni a melegben. Mivel a levest még csak főzni sem kellett, nagyon hamar elkészült. Az íze pazar volt, a színe meg egyenesen szemkápráztató.             

Elkészítési idő: 60 perc

Litván céklaleves

Hozzávalók:

  • 4 szép nagy cékla
  • 6 dl natúr joghurt
  • 6 dl kaukázusi kefir
  • 6 tojás
  • 2 csokor friss kapor
  • 2 csomag újhagyma
  • őrölt bors

Elkészítése:

  1. A céklát héjában megfőzzük, még melegen meghámozzuk, hagyjuk kihűlni.
  2. A tojásokat keményre főzzük, megpucoljuk, kettévágjuk, sárgáját külön tesszük.
  3. A kihűlt céklát juliennre (hosszú vékony csíkokra) vágjuk.
  4. Egy fazékban összekeverjük a 6 dl joghurtot a 4 dl kefírrel. 
  5. A tojások sárgáját összedolgozzuk a maradék 2 dl kefírrel, sózzuk, borsozzuk és hozzáadjuk a többi joghurtos-kefíres keverékhez. Hozzátesszük a céklát is, óvatosan összekeverjük, ha túl sűrű lenne kevés vízzel hígítjuk.
  6. Tetejét megszórjuk az apróra vágott kaporral és felkarikázott újhagymával.
  7. Jól behűtjük. 
  8. Tálaláskor a leves közepére tesszük a félbevágott tojásfehérjéket, barna kenyérrel kínáljuk.







2012. június 26., kedd

Forrázott uborka







Nem múlhat el  nyár  koviubi nélkül.  Mi nagyon szeretjük, sült húsok, pörköltek, bográcsos ételek nélkülözhetetlen kísérőjeként. De csak úgy, magában is megeszegetjük, remek nassolni való, a leve pedig frissítően üdítő. A kovászos uborka receptje itt olvasható, de most egy másik örök kedvencemet szeretném bemutatni, a forrázott uborkát. A nagymamám gyakran készítette nekünk gyerekkoromban, a recept tőle származik. Biztos mindenki volt már úgy, hogy megvette a kovászolni való uborkát, az idő pedig másnapra elromlott, a koviubi meg nem érett be. Ilyenkor szoktam elővenni a nagymama hagyatékát. Ha jó kemény, friss uborkákat vásárolunk, biztosak lehetünk benne, hogy nem fog megpuhulni, hanem ropogós marad. Kezdő háziasszonyoknak különösen a figyelmébe ajánlom, mert nem lehet elrontani.

Elkészítési idő: 30 perc

Forrázott uborka

Hozzávalók:

  • 1 kg uborka
  • 1 liter víz
  • 2 dl 10%-os ecet
  • 4-5 ek. cukor
  • 1 ek. só
  • 1 késhegynyi Na-benzoát
  • 1 késhegynyi kénpor 

fűszerek:
(ízlés szerint, de kb. mindenből 1 evőkanál ) 

  • koriander
  • mustármag
  • egész kömény
  • szemes bors
  • 3-4 babérlevél
  • 2 csomag kapor


Elkészítése:

  1. Az uborkákat alaposan megmossuk, végeit levágjuk, ahogy a kovászos uborkához szokás, bemetsszük.
  2. Egy edény aljára tesszük a kaprot, beleszórjuk a fűszereket, ráfektetjük az uborkákat.
  3. A vizet az ecettel, cukorral, sóval felforraljuk, hozzáadjuk a tartósítószereket, majd még forrón az  uborkákra öntjük, hagyjuk kihűlni, letakarva a hűtőbe tesszük.
  4. Három nap múlva átszűrjük, a levet ráöntjük, felhasználásig visszatesszük a hűtőbe, 2-3 hétig eláll.








2011. június 18., szombat

Kovászos uborka



Nem telhet el nyár kovászos uborka nélkül. Mihelyst szezonja van az uborkának folyamatosan kerül belőle a hűtőbe. A kovászos uborka eltevésénél az alaprecept adott, mégis mindenki egy kicsit másképp csinálja. Van aki az öregebb kaporra esküszik, van aki csak friss kaporral szereti. Van aki babérlevelet, borsot, tormát tesz bele, de nem szereti benne a fokhagymát. Van aki kenyérrel kovászolja, van akinek burgonyával lesz az igazi. Így ahány ház, annyi szokás, annyi bevált családi recept. Én is az Anyukám receptje szerint készítem évek óta. Mi így jó kaprosan, fokhagymásan szeretjük a nyár legfinomabb csemegéjét.

Elkészítési idő: 30 perc

Kovászos uborka

Hozzávalók:
5 literes üveghez:

  • 2,5 kg uborka
  • 3 csokor kapor
  • 5-6 gerezd fokhagyma
  • száraz kenyér

Elkészítése:

  1. Az uborkát negyed órára hideg vízbe áztatjuk, hogy kiázzon belőle a föld vagy homok.
  2. Közben 3 liter vizet felteszünk forrni, ha felforrt beleteszünk literenként egy púpozott evőkanál sót. A só mennyisége ízlés dolga, de a sótlan kovászos uborkánál nincs rosszabb. (Az evőkanál mérete is mindenkinél más és más, literenként 3 dkg só ajánlott.)
  3. Az uborkák végeit levágjuk, hosszában behasítjuk úgy, hogy a végét nem vágjuk át, majd ugyanezt merőlegesen is megismételjük
  4. Az üveg aljára teszünk 2 csomag kaprot, majd az uborkákat ügyesen elrendezgetjük az üvegben, közéjük szórjuk a fokhagymagerezdeket, a tetejére tesszük a maradék 1 csomag kaprot.
  5. A szikkadt kenyérből egy nagyobb szeletet vágunk, mindkét oldalát megpirítjuk, így nem mállik szét, mikor majd ki kell venni az üvegből.
  6. Az uborkát felöntjük a még meleg sós vízzel. (Anyukámtól tanultam, hogy az üveg alá csúsztatok egy széles pengéjű kést, így biztosan nem reped el az üveg a hőtől).
  7. A tetejére rátesszük a kenyeret, - azt is lepje el a víz - kistányérral letakarjuk, egy peremes tányért, edényt teszünk alá, ahová a felforrt lé majd ki tud folyni és kitesszük meleg helyre.
  8. Én nem szoktam tűző napra tenni, mert tapasztalatom szerint akkor megpuhul az uborka, és nem lesz olyan finom ropogós. Inkább csak félárnyékba teszem, időjárástól függően 2-4 nap alatt beérik.
  9. A megmaradt felöntőlevet eltesszük, amikor az uborkalé felforr és kifolyik az üvegből, akkor ezzel tudjuk után tölteni.
  10. Ha az uborka beérett, kiszedjük az üvegből, hideg vízzel leöblítjük, majd rászűrjük a levét és fogyasztásig a hűtőbe tesszük.








2011. április 17., vasárnap

Töltött tök kapormártással















A tavasz beköszöntével muszáj feltölteni kimerült szervezetünk vitamin raktárait, ezért most az étkezésben egy kicsit a zöldséges vonalat próbálom erősíteni. A piacra, ahová rendszeresen járok már begyűrűzött a tavaszi zöldségdömping. A standok tele vannak friss primőrökkel: spenóttal, sóskával, retekkel, újhagymával. A napokban felfedeztem két nagy kedvencemet, a friss, ropogós spárgakötegeket és a zsenge kis tököket is. Néha csak egy kis ezért-azért indulok, de a vége mindig az, hogy jókora zöldségnyalábbal térek haza. Már hazaindulás előtt, szinte az utolsó pillanatban ragadtam magamhoz két szép kerek kis tököt. Rögtön elhatároztam, hogy töltött tök lesz belőle kapormártással, így még gyorsan kaprot is vettem hozzá. Friss, könnyű ebéd lett belőle, és még csak nem is kellett vele túl sokat "tökölődni".

Elkészítési idő: 60 perc

Töltött tök kapormártással

Hozzávalók:

  • 2 zsenge tök
  • 50 dkg darált sertéscomb
  • 10 dkg rizs
  • 1 nagy fej hagyma
  • 2-3 gerezd fokhagyma
  • 5 dkg reszelt sajt


kapormártás:


  • 2 nagy csokor kapor
  • 3 dl tejföl
  • 2 ek. liszt
  • citromlé
  • bors
  • pirospaprika
  • pici cukor


Elkészítése:

  1. A tököket meghámozzuk, félbevágjuk, belsejét mélyen kivájjuk, hogy legyen hely a tölteléknek.
  2. Megsózzuk és kicsit állni hagyjuk.
  3. Elkészítjük a tölteléket: a rizst enyhén sós vízben kifőzzük, leszűrjük, félretesszük.
  4. Olajon megpirítjuk az apróra vágott vöröshagymát, hozzáadjuk a zúzott fokhagymát, kicsit tovább pirítjuk vele, majd meghintjük pirospaprikával.
  5. Hozzáadjuk a darált húst, jól átforgatjuk a hagymával, sózzuk, borsozzuk, vizet öntve alá, puhára pároljuk, zsírjára lesütjük.
  6. A darált húst ráöntjük a rizsre, hozzáadjuk a reszelt sajtot - ez fogja össze majd a tölteléket - az edény alján hagyunk egy kis pörkölt szaftot a kapormártáshoz.
  7. A pörkölt szafthoz adunk néhány evőkanál vizet, beleszórjuk a felaprított kaprot, sózzuk és ha felforrt behabarjuk a liszttel elkevert tejföllel. 
  8. Jól összeforraljuk, pici cukrot teszünk bele és kevés citromlével savanyítjuk.
  9. A tökcsónakokat sütőtálba helyezzük, jó púposan megtöltjük a darált húsos-rizses töltelékkel, tetejüket leöntjük néhány kanálnyi kapormártással, kevés vizet aláöntve fólia alatt puhára pároljuk.
  10. A fóliát levéve tovább sütjük, míg szép színt kap.
  11. Kapormártással és sült (új)krumplival tálaljuk.





2011. április 2., szombat

Kapros húsgombócleves





Kapros húsgombócleves

Hozzávalók:

leves:

  • húsleves ( vagy víz + leveskocka)
  • 2 sárgarépa
  • 2 fehérrépa
  • kapor
  • őrölt bors
  • citrom


húsgombóc:

  • 50 dkg darált sertéscomb
  • 1 zsemle
  • tej
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 1/2 csomag petrezselyem
  • 1 tojás
  • őrölt bors
  • pirospaprika


Elkészítése:


  1. Először elkészítjük a húsgombócokat: a darált húshoz adjuk a tejben megáztatott, jól kifacsart zsemlét, a zúzott fokhagymát, apróra vágott petrezselymet és a fűszereket. Jól összedolgozzuk.
  2. Amíg a levest elkészítjük, a masszát a hűtőben pihentetjük. A répákat megpucoljuk, karikára vágjuk, kevés olaj és víz hozzáadásával megpároljuk.
  3. Felöntjük a húslevessel és ha felforrt belefőzzük a húsgombócokat. Közben sózzuk, borsozzuk és hozzáadjuk az apróra vágott kaprot.
  4. Tűzről levéve kevés citromlével pikánssá savanyítjuk.






2010. szeptember 25., szombat

Palócleves



Az ősz beköszöntével itt vannak az esős napok is. Kint ilyenkor nem lehet tevékenykedni, így inkább a konyhába vonulok "alkotni". Ma egy mennyei étek jutott eszembe, ami belülről jól átmelegíti az embert, de mégsem terheli a gyomrot. Könnyű, tartalmas, mutatós és aki megkóstolja könnyen a rabjává válik. Az első palóclevest 1892-ben a "legnagyobb palóc"-nak, Mikszáth Kálmánnak szolgálták fel a pesti István Főherceg Szállodában. Gundel János Mikszáth tiszteletére és kérésére alkotta meg ezt a ma már klasszikusnak számító magyar levest. Nem csak Mikszáthnak ízlett annyira, hogy kétszer is szedett belőle, mi is repetáztunk. Eredetileg bárányhúsból készült, de mivel nehéz beszerezni, így én marhahúsból készítettem.

Elkészítési idő: 120 perc

Palóc leves

Hozzávalók:

  • 5 dkg kolozsvári szalonna
  • 5 dkg sertészsír
  • 60 dkg marhalábszár
  • 2 nagy fej vöröshagyma
  • 3 gerezd fokhagyma
  • 2 közepes burgonya
  • 25 dkg zöldbab (mirelit)
  • 2 dl tejföl
  • 2 babérlevél
  • 1 paradicsom
  • darabka csípős zöldpaprika
  • őrölt bors
  • pirospaprika
  • őrölt kömény
  • 1 púpozott ek. liszt
  • 1 citrom
  • friss kapor

Elkészítése:

  1. Először minden hozzávalót előkészítünk: a szalonnát, a húst és a krumplit felkockázzuk, a hagymát apróra vágjuk, a fokhagymát összezúzzuk. A paradicsomot meghámozzuk.
  2. Egy edényben zsírjára olvasztjuk a szalonnát, hozzáadjuk a zsírt, megfonnyasztjuk rajta a finomra vágott vöröshagymát és a zúzott fokhagymát. Lehúzzuk a tűzről, belekeverjük a fűszerpaprikát, hozzáadjuk a húst, fehéredésig sütjük. Hozzáadjuk a fűszereket: sót, borsot, őrölt köményt és a babérlevelet. Belerakjuk a paradicsomot és a zöldpaprikát is. (csak keveset, mert a levesnek nem szabad nagyon csípősnek lennie, de aki nem szereti az enyhén csípőset sem, az rakjon bele sárga paprikát.) Saját levében a húst majdnem puhára főzzük.
  3. Felengedjük kb 1,5 liter vízzel, hozzáadjuk a krumplit és a zöldbabot.
  4. A lisztet simára keverjük a tejföllel és ha a zöldségek megpuhultak, behabarjuk vele a levest.
  5. Készre főzzük, tálalás előtt néhány csepp citromlével még pikánsabbá tesszük az ízét.
  6. Aki szereti apróra vágott friss kaporral megszórhatja még.










2010. július 23., péntek

Kapros cukkinileves



Ebben a rekkenő hőségben, hogy ne kelljen sok időt a tűzhely mellett tölteni valami egyszerű, hideg levesre vágytam. Gyümölcslevest sokat készítettem az utóbbi napokban, ezért most valami pikáns, krémesen lágy, könnyű levest gondoltam. Néhány napja kaptam két szép házi termesztésű harsogóan zöld cukkinit, amit minden formájában nagyon szeretek. Gyakran készül rántva, grillezve, palacsinta tésztába keverve vagy lecsóba téve és általában krémlevesnek is. Tegnap az uborkakovászolásból kimaradt egy szép nagy csokor friss kapor, hogy ne vesszen kárba az sem, jött az ötlet, hogy beletegyem a levesbe. Tényleg nagyon üdítő lett tőle, a család oda volt érte.

Elkészítési idő: 30 perc

Kapros cukkinileves

Hozzávalók:

  • 1 nagy vöröshagyma
  • 3 gerezd fokhagyma
  • 2 zsenge cukkini
  • 20 dkg tejszínes krémsajt
  • 1 citrom
  • 1 zöldségleves kocka
  • 1 cs friss kapor
  • olaj
  • 3-4 ek liszt
  • frissen őrölt bors
  • csipet cukor

Elkészítése:

  1. A cukkiniket a reszelő nagyobbik fokán lereszeljük.
  2. Az apróra vágott hagymát megpároljuk, majd a zúzott fokhagymát is hozzáadjuk. Beletesszük a cukkinit és kis ideig tartó párolás után kevés liszttel megszórjuk, majd a lisztet kicsit lepirítjuk.
  3. Felengedjük vízzel, sózzuk, borsozzuk, beledobjuk a leveskockát, majd amikor felforrt beletesszük a krémsajtot, csak annyi ideig főzzük, hogy a sajt elolvadjon, de a cukkini ne főljön szét.
  4. A tűzről levéve beleszórjuk az apróra vágott kaprot, hozzáadjuk a csipet cukrot és néhány csepp citromlével pikánsra savanyítjuk.
  5. Jól behűtve tálaljuk.





2010. június 20., vasárnap

Zöldfűszeres sajtkrémes falatok
















Nyár van, nyár... , de sajnos ebből mostanában nem sokat érzünk. Az eső csak szakadatlanul zuhog, így egyenlőre lőttek a kerti party-nak, grillezésnek. Az elmúlt években, ha vendégeket vártam egy jó kis sütögetésre vagy bográcsozásra, gyakran elkészítettem ezeket a kis falatkákat étvágycsináló gyanánt. Jó kezdet a folytatáshoz és jól csúszik rá valamilyen nemes itóka vagy egy nagy pohár fröccs. Amíg nem jön a jó idő addig a Tévé elé csempészhetjük életünk párjának a foci VB alatt. Garantálom, hogy a reklám kezdetekor megjelenik a konyhában repetáért...


Elkészítési idő: 10 perc
Pihentetés: 60-120 perc


Zöldfűszeres sajtkrémes falatok

Hozzávalók:

  • 15 dkg juhtúró
  • 10 dkg natur krémsajt
  • 10 dkg puha vaj vagy margarin
  • 3 gerezd fokhagyma
  • 1-1 csokor friss kapor, snidling, petrezselyem
  • olajbogyó
  • 2 csomag sós keksz
  • 1 kígyóuborka
  • néhány szem koktél paradicsom

Elkészítése:

  1. A juhtúrót egy tálba tesszük, hozzáadjuk a krémsajtot, puha margarint vagy vajat, zúzott fokhagymát, robotgéppel jó habosra kikeverjük.
  2. A zöldfűszereket apróra összevagdaljuk, túrós krémmel összekeverjük.
  3. Néhány órára a hűtőbe tesszük, hogy összeszokjanak az ízei.
  4. Tálaláskor csillagcsöves habzsák segítségével sós kekszekre nyomjuk a krémet. 
  5. Tetejükre olajbogyót, paradicsomot, friss kaprot, uborkát tehetünk díszítésnek.

TIPP: a krémet csak közvetlen tálalás előtt tegyük a kekszre, mert ha sokat áll, eláztatja azt.