A következő címkéjű bejegyzések mutatása: krém. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: krém. Összes bejegyzés megjelenítése

2023. augusztus 25., péntek

Mutabal (arab padlizsánkrém)

 
















Jó néhány éve már, hogy egy kolleganőm jóvoltából megismerkedtem az erdélyi padlizsánkrémmel. Rögtön rajongásom tárgya lett az első kóstolás után. Azóta rendszeresen készítem, télen-nyáron, mert annyira szeretem, persze az évek során némi módosításon is átesett, saját ízlésemre formálva. Nyáron, ha tehetem grillen sütöm meg, - ilyenkor nagyobb mennyiséget, mert fagyasztok le belőle a téli hónapokra is - de ha éppen nem grillezünk, akkor a tűzhely platniján égetem szenesre, így lesz meg az egyedi, mély füstös íze. Kipróbáltam a közel-keleti konyha padlizsánkrémjét, mely sült padlizsánból, tahiniből, fokhagymából, joghurtból, citromléből áll. Nagyon népszerű étel a levantei régiókban, (Libanon, Szíria, Palesztina) általában előételként fogyasztják. Az otthonok konyháiban és az éttermekben is alapvető kínálat lett. Én hagytam a hűtőbe állni másfél napot, hogy az ízek jól összesimulhassanak. Nagyon finom, füstös, krémes mártogatós lett, amihez én most naan kenyeret sütöttem, de lehet kínálni hozzá pitát, chipszet, sós kekszet, zöldségeket,  kenhetjük pirítósra is. Gránátalma helyett megszórhatjuk pirított fenyőmaggal és nagyon jól illik hozzá még a sumac íze is, de az nem volt most nekem. Részemről meg van az újdonsült padlizsán-szerelem.         


Mutabal (arab padlizsánkrém)

Hozzávalók:

  • 2 nagy vagy 3 kisebb padlizsán
  • 3 g zúzott fokhagyma
  • 3 ek tahini (szezámpaszta)
  • 2,5 dl görög joghurt
  • 1-2 ek citromlé vagy ízlés szerint

díszítéshez:

  • gránátalma magok
  • mentalevél (elhagyható vagy helyettesíthető petrezselyemmel)
  • kevés olívaolaj

Elkészítése:

  1. A padlizsánokat tűzhely tetején, grillen vagy sütőben megsütjük.
  2. Letakarva kicsit hagyjuk a gőzében állni, majd eltávolítjuk a héját.
  3. A padlizsán húsát fa késsel felaprítjuk, ha krémesebben szeretjük, akkor robotgépbe tesszük és krémesítjük.
  4. Hozzáadjuk a fokhagymát, sót, tahinit, citromlevet, joghurtot, összekeverjük.
  5. Egy tálkára öntjük, néhány órára a hűtőbe tesszük.
  6. Tálalás előtt meglocsoljuk olívaolajjal, gránátalma magokkal és mentalevelekkel dísztjük.  




2022. november 22., kedd

Raffaello krém

 



















A hétvégén meg kell gyújtani az első adventi gyertyát, nekem ez jelzi, hogy közel a karácsony. Már biztosan mindenki az ünnepi kínálaton gondolkozik, hogy a megszokott családi kedvenceket főzze-e vagy kipróbáljon idén valami újdonságot is? És persze ott lesznek az asztalon minden családban a hagyományos sütemények is. Bejgli, zserbó, kozáksapka, mézeskrémes, puszedli. Gondoltam, hogy idén kipróbálom ezt a selymesen lágy és finom kókuszos krémet is, melyet lehet kekszre, piskótára kenni, de bevallom én csak magában is eszegettem belőle. Hááát, ... nagyon finom. Az alábi mennyiségből a képen látható üveget 2-szer tudtam megtölteni. Hűtőben tárolva kb 1 hétig áll el.   

Raffaello krém

Hozzávalók:

  • 20 dkg jó minőségű fehér csokoládé
  • 5 dkg vaj (nem margarin!)
  • 2 dl habtejszín
  • 6 dkg kókuszreszelék
  • 6 dkg héj nélküli mandula
  • 3 dkg porcukor

Elkészítése:

  1. Egy edénybe öntjük a tejszínt, lassan melegítve összeolvasztjuk a vajjal és a csokoládéval.
  2. Késes aprítóba tesszük a mandulát, kókuszreszeléket, porcukrot, lehető legfinomabbra daráljuk.
  3. Hozzákeverjük a kissé kihűlt tejszínes, vajas krémhez, kevergetve addig főzzük alacsony lángon, míg homogén masszát kapunk.
  4. Lezárható, kis üvegekbe töltjük, hűtőbe tesszük, hogy megszilárduljon a krém.
  5. Felhasználás előtt kb 1 órával kivesszük a hűtőből, hogy felengedjen, kenhető állagú legyen.




2022. április 17., vasárnap

Vaníliás keksz narancs curddal

Békés Húsvéti Ünnepeket kívánok!

















A húsvéti asztalról nem hiányozhatnak az aprósütik sem, melyek nem csak finom ropogósak, de húsvéti mintával kiszúrva vagy színes cukorkákkal díszítve csak emelik az ünnepi hangulatot. Omlós tésztából készültek ezek a tojás alakú sütik, melyeket az általam nagyon kedvelt angol citromkrém mintájára most narancs krémmel töltöttem meg. A tészta és a krém is jó előre elkészíthető, az előbbi fém dobozban, az utóbbi a hűtőben tárolva napokig eláll.   


Vaníliás keksz narancs curddal

Hozzávalók:

tészta:

  • 25 dkg liszt
  • 12,5 dkg hideg vaj
  • 6 dkg porcukor
  • 2 tasak bourbon vaníliás cukor
  • 2 tojássárgája
  • csipet só

A citromkrém receptje ITT található, a citromot kezeletlen héjú, közepes méretű narancsra cseréltem.


Elkészítése:

  1. A lisztet átszitáljuk, hozzáadjuk a cukrokat és a sót.
  2. Elmorzsoljuk benne a kis kockákra vágott hideg vajat.
  3. Hozzáadjuk a tojások sárgáját, gyorsan kemény tésztává gyúrjuk.
  4. A tésztát fóliába csomagoljuk, fél órára a hűtőbe tesszük.
  5. Lisztezett felületen átgyúrjuk, vékonyra kinyújtjuk.
  6. Tojás alakú kiszúróval kiszaggatjuk, felét tetszőleges mintával (csibe, kakas, kacsa, nyúl, stb ...) kiszúrjuk.
  7. A sütőt előmelegítjük 180°C-ra.
  8. A tojásokat sütőpapírral bélelt tepsibe tesszük, kb 7-8 perc alatt aranybarnára sütjük.
  9. Rácsra téve hagyjuk kihűlni.
  10. A lyukas közepű tésztákat meghintjük porcukorral, a krémmel összeragasztjuk az aljával.
Recept ötlet innen.




2021. december 23., csütörtök

Lazackrémes sajtfánkocskák



 















Csipetnyi kényeztető luxus az ünnepekre. Kiváló alapozó előétel, amely után majd jól esnek a tartalmasabb fogások. A fánkocskákat előre is megsüthetjük, de a krémet közvetlen tálalás előtt tegyük csak bele, mert felpuhul a tészta. Én, aki nem rajongok annyira a halas ételekért, ilyen formájában szívesen fogyasztom. Kellemes, pikáns vendégváró, jól csúszik utána valamilyen itóka is.


Lazackrémes sajtfánkocskák

Hozzávalók:

tészta:

  • 2,5 dl víz
  • 2 mk só
  • 1 mk cukor
  • 10 dkg vaj vagy margarin
  • 15 dkg liszt
  • 3 tojás

lazackrém:

  • 20 dkg füstölt lazac
  • 12,5 dkg mascarpone
  • 2 ek tejföl
  • 1-2 ek kapribogyó (elhagyható)
  • frissen őrölt bors
  • citromlé

Elkészítése:

  1. A sajtfánkkal kezdjük, hogy legyen ideje kihűlni.
  2. Égetett tésztát készítünk: a vizet, sót, cukrot, zsiradékot, lassú tűzön összeolvasztjuk.
  3. Hozzáadjuk a lisztet, folyamatosan kevergetjük, míg a tészta össze nem áll egy gombóccá, és elválik az edény falától
  4. Egy tálba tesszük kicsit hűlni, majd amikor már csak langyos, egyenként, mindegyiket jól elkeverve, hozzáadjuk a tojásokat.
  5. A tésztát csillagcsöves habzsákba kanalazzuk.
  6. Szilikonos sütőpapírral bélelt tepsire kis halmokat nyomunk, helyet hagyva, mert sütés közben megnőnek.
  7. A fánkokat kevés hideg vízzel megspricceljük.
  8. Előmelegített 180°C-os sütőben kb 25-30 percig sütjük. (sütőfüggő!)
  9. Amíg a fánkok sülnek elkészítjük a lazackrémet.
  10. Robotgépbe tesszük a hozzávalókat, pulzálva a kívánt állag eléréséig turmixoljuk.
  11. A kihűlt fánkokat megtöltjük a krémmel, tetejüket kevés kaporral vagy snidlinggel díszíthetjük.



2020. július 19., vasárnap

Ribizli curd















Mindenki ismeri az angolok selymesen bársonyos citromkrémjét, a lemon curdot, amit ők általában forró pirítósra kenve fogyasztanak reggelire. Én is nagyon szeretem, minden télen, mikor megjelenik a meyer citrom szoktam néhány kisebb üveggel készíteni. Gyönyörű nap sárga színével a meleg évszakokat juttatja eszembe és a citrusos ízvilága nagyon jól illik szinte mindenhez: édességhez, pohárkrémhez, palacsintához. A napokban találtam rá Stahl Judit receptjére, a ribizli curd-re. Mivel Judit receptjeiben még sohasem csalódtam, tudtam, hogy hamarosan el fogom készíteni. Olyan csodás színe, íze, illata van, hogy legszívesebben rögtön magában elkanalazgatná az ember. Talán még finomabb és különlegesebb is, mint a híres "testvére", a citromkrém. Én most croissanttal kínáltam, de hamarosan hozok egy süti receptet is. 

Ribizli curd

Hozzávalók:
kb 3 dl-hez


  • 25 dkg ribizli (leszárazva, tisztán mérve)
  • 10 dkg vaj
  • 10 dkg cukor
  • 1/2 vaníliarúd kikapart magjai
  • 4 tojás
  • 2 tojássárgája

Elkészítése:

  1. A ribizlit botmixerrel pürésítjük, szűrőn átpasszírozzuk, magokat kidobjuk.
  2. A vízgőzhöz egy lábasba kétujjnyi vizet teszünk, felforraljuk, majd levesszük alatta a lángot, hogy csak gyöngyözzön a víz.
  3. Ráteszünk egy fém keverőtálat, beledobjuk a vajat, ha felolvadt, hozzáadjuk a ribizlipürét, cukrot, vanília kikapart magjait, 1-2 perc keverés után beleöntjük a tojásokat és kézi habverővel állandóan kevergetjük a krémet.
  4. Kb 5-6 perc után kezd sűrűsödni, ekkor még további 2-3 percig kevergetjük, míg kicsit folyós, pudingszerű állagot kapunk.
  5. A ribizli curdot folpackkal lefedjük úgy, hogy rányomjuk a fóliát, így nem tud megbőrösödni.
  6. Ha kihűlt, zárható üvegbe rakjuk, hűtőbe tesszük, felhasználás előtt 1 éjszakát pihentetjük.




2016. augusztus 24., szerda

Sültpaprikás-aszalt paradicsomos csicseriborsókrém










A csicseriborsókrém vagy más néven hummusz, a mesés kelet egyik legfinomabb vegán finomsága. Nagyon egyszerű az elkészítési módja és szerencsére sokféle képen variálható. Én most az egzotikus ízvilágot kicsit eltoltam magyaros irányba, kár lett volna a nyár kincseit, a nap érlelte fűszeres aszalt paradicsomot és az édes kápiát kihagyni belőle, mert remekül illik hozzá, a sűrű görög joghurt pedig lágyan krémes állagot kölcsönöz neki. Kiváló, kalóriaszegény mártogatós, melyhez kínálhatunk friss zöldségeket, salátát, pirítóst, magvas kenyeret, pitát, de a falafelnek is nagyon jó kísérője. Reggelire, vacsorára, vendégvárónak is választhatjuk, mert laktató és nagyon egészséges.
A receptben megadott mennyiség 4-6 főre elegendő.


Sültpaprikás-aszalt paradicsomos csicseriborsókrém (hummusz)


Hozzávalók:

  • 1 doboz csicseriborsó konzerv
  • 2 g zúzott fokhagyma
  • 5-6 szem, fűszeres olajban eltett aszalt paradicsom 
  • 2-3 evőkanálnyi az aszalt paradicsom fűszeres olajából 
  • 4 közepes kápia vagy 2 nagy piros kaliforniai paprika
  • 15 dkg sűrű görög joghurt
  • néhány csepp citromlé
  • pirospaprika
  • 1/2 friss, magozott chili (elhagyható)

Elkészítése:

  1. A paprikákat alufóliával kibélelt tepsibe tesszük, meglocsoljuk kevés olajjal és forró sütőben addig sütjük, míg a héja felhólyagosodik, kicsit megfeketedik. 
  2. Fólia alatt pihentetjük majd a héjukat lehúzzuk, kimagozzuk, apróbb darabokra felvágjuk.
  3. A csicseriborsót leszűrjük, leöblítjük, lecsepegtetjük és a botmixer poharába tesszük.
  4. Hozzáadjuk a sült paprikát, aszalt paradicsomot és annak fűszeres olajából néhány evőkanálnyit, zúzott fokhagymát, joghurtot, citromlét, sót, pirospaprikát és chilit.
  5. Botmixerrel összedolgozzuk.
  6. Tálkába téve néhány órára hűtőbe tesszük.







2013. július 10., szerda

Tirokafteri - csípős fetakrém
















A receptet a Kifőztük magazinból kölcsönöztem. Egy csomag feta árválkodott a hűtőmben, amit már egy ideje ide-oda tologattam. Eredetileg pácolt sajtot terveztem készíteni belőle, de ahhoz  több nap kellene mire összeérik, megpácolódik és ezt most nem volt kedvem kivárni. Azonnali felhasználáshoz kerestem receptet és rá is találtam Latsia krémesen lágy és csípős fetakrémjére. Nagyon szeretem a görög ételeket, nyáron gyakran készítek görög salátát vagy gyrost, imádom a htipitit, amely szintén egy paprikás-fetás csípős krém. Most ezzel a recepttel még egy isteni görög étel került fel a palettámra. Az eredeti változatban nem szerepel, de én a mixelés után még tettem bele egy kevés nagyon apróra összevágott zsenge lila hagymát is és mivel nekem chiliből sosem elég, megszórtam a tetejét is vele. Jól behűtöttem és belakmároztam belőle.

Elkészítési idő: 10 perc
Pihentetés: 60-120 perc


Tirokafteri - csípős fetakrém

Hozzávalók:

  • 20-25 dkg feta sajt
  • 4 ek görög joghurt vagy tejföl
  • 2 ek olívaolaj
  • 1 ek frissen facsart citromlé
  • 1 magozott friss chili
  • (1/2 fej lilahagyma)

Elkészítése:

  1. Az összes hozzávalót mixerbe (késes robotgép, turmix) tesszük és krémesre keverjük. 
  2. Ha nem elég krémes tegyünk még hozzá egy kis joghurtot vagy tejfölt.
  3. A feta krémet egy mélyebb tálba tesszük, tetejét meglocsoljuk egy kevés olívaolajjal, apróra vágott chilivel, kevés lila hagymával díszítjük.
  4. Néhány órára tegyük hűtőbe, jó hidegen, pirítósra kenve fogyasszuk. 
  5. Olajbogyót is kínálhatunk mellé.


* * * 


Boldizsár  

... végre átengedte a galamboknak a madáretetőt.




A galamb egy közeli ágon várakozik és figyel,




mielőtt enni kezd, még körülnéz, hogy tényleg biztonságban van-e? 






2012. május 5., szombat

Lemon curd













Az elmúlt hetekben sorra jelentek meg a Meyer-citromos lemon curd receptek a blogokon. Én sem hagyhattam ki ezt a lenyűgőző, napsárga, bársonyos citromkrémet, az angolok méltán népszerű édesen fanyar receptjét. Ez egy szezonális csemege, mivel a meyer citrom január-februárban kapható, így érdemes ekkor elkészíteni, bár sima citromból is egész évben előállítható. Használhatjuk palacsintába, gofrira, túróba, joghurtba keverve, kekszre vagy pékárura, kalácsra, pirítósra kenve, pohárkrémekhez, citromos pite vagy macaron készítéséhez, fagyira öntetként. Aki egyszer megkóstolja szerintem azonnal a rabjává is válik. Annyira egyszerű és finom.


Hozzávalók:

Lemon curd

  • 3 Meyer citrom
  • 20-25 dkg cukor
  • 10 dkg vaj
  • 4 nagy tojás
  • csipet só

Elkészítése:

  1. A megmosott citromok közül kettőnek lereszeljük a héját, majd mind a 3 levét kifacsarjuk.
  2. Egy tálba 2 egész tojást + 2 sárgáját teszünk, kissé felverjük. 
  3. Lágyan gyöngyöző vízgőz fölé hőálló tálat állítunk.
  4. Beleöntjük a cukrot, hozzáadjuk a felkockázott vajat, citromlevet, citromhéjat, sót, kevergetjük, míg a vaj fel nem olvad, ekkor hozzáöntjük a felvert tojásokat, lassú (!) tűzön - különben kicsapódik a tojásfehérje vagy megfő a sárgája - állandóan kevergetve addig főzzük, míg puding állagú nem lesz.  
  5. Ha a fakanál hátulján végighúzzuk az ujjunkat és csík marad a helyén, akkor jó. 
  6. A krémet kihűtjük, - szűrőn át is szűrhetjük, akkor bársonyosabb lesz és a citromhéj sem kerül bele - tiszta, zárható üvegekbe töltjük. 
  7. Felhasználásig hűtőben tároljuk.
  8. A tojások miatt kb. 1-2 hétig tartható el.