Elég közhelyesen hangzik, hogy nálunk turmixszal indul a nap, de újabban ez így van, és rém egyszerű okból kifolyólag: mert nagyon gyors megoldás mindenféle hasznos dolgok elfogyasztására rágás nélkül (arra ugye reggel nincs idő) Korábban voltak a joghurt alapú turmixok, aztán a smoothiek, most meg már gyakorlatilag végtelen számú variációban és összeállításban készül itthon valami, amit megnevezni nem mindig tudunk, de tápláló és finom. És előző este elkészíthető. Szóval ez itt most egy alap (az én alapom, a férjem spenót+ joghurt+ olívaolaj+ almát használ)(fujj), és ebbe mehet bele mindenféle kiegészítő. 2-3 evőkanálnyi finomra hengerelt zabpehely, vagy 2 evőkanálnyi búzacsíra, vagy olajos magvak, kesudió, mandula összesen egy szűk maréknyi, de dió is mehet bele, vagy 2 evőkanálnyi chia mag, lenmag. Túl sok szilárd anyag nem való bele, mert akkor nagyon sűrű lesz (tehát már rágni kell :)), de ezen is lehet segíteni egy kevés folyadék hozzáadásával, ha mégis elszámolnánk magunkat. Amúgy ez a mennyiség nagyjából 3 evőkanálnyi szilárd sűrítőanyagot bír el az állag határozott megváltoztatása nélkül. A fűszerezésen is lehet változtatni, néhány levél friss bazsalikom vagy citromfű kiválóan passzol bele.Szóval jó reggelt és jó reggelit!
Az almát meghámozzuk (opcionális), kimagozzuk, magházát kivájjuk, feldaraboljuk, turmixgép kancsójába tesszük. Hozzáadjuk a megpucolt banánt, a citrom héját, levét, a fahéjat, felöntjük a narancslével, beledobjuk a vaníliarudat és tetszőleges szilárd alkatrészt (dió, mandula, kesudió, lenmag, chia mag, zabpehely, búzacsíra, stb), 2-3 evőkanálnyit, majd addig turmixoljuk, amíg teljesen homogén lesz.
Palackba töltve hűtőben tároljuk.
Nem, nem panaszkodom, végre igazi tél van, hóval, köddel, faggyal, úgy mint gyermekkoromban, szóval jó ez így, és igazán jól tud esni esténként meleg plédbe burkolózva a kanapén a mályvacukros forró csoki, a fűszeres sütemények és egytálételek – de van az a pont, amikor sok lesz a jóból. Ezek most könnyebb, színesebb ízek, ételek, valahogy most már jobban esnek nekem még ebben a nagy hidegben is. Az első egy frissítő hatású ital, amiből úgy általában is szokott lenni a hűtőben pár palackkal, mindig más zöldséggel-gyümölccsel, mindig házilag készítve, általában joghurtos-ásványvizes alapú, fűszeres, és most épp ez a favoritunk. Nem épp az a testet-lelket melengető darab, de reggelenként nekünk ez kifejezetten jól esik és könnyebb tőle felébredni is. További nagy előnye, hogy jó minőségű bio zöldség és gyümölcs beszerezhető hozzá könnyen és egyszerűen az ALDI-LIDL tengelyen, ami munka után még nekünk is simán belefér (azaz még nyitva van, amikor megyünk haza :))
Az uborkát meghámozom, az almát szintén magházát kiszedem, mindkettőt nagyjából feldarabolom és turmixgép kancsójába teszem a többi hozzávalóval együtt. Addig mixelem, amíg krémesen sima lesz.
Ez egy Lorraine Pascale műsorban látott recept alapján készült (mert igen, évek óta először végre TV-t nézhettem, igazi felnőtteknek való műsort, és a gyermekeim nem akadályoztak meg benne! :)), ott egy karibi hangulatú ételsor része volt, szép, színes, zömmel friss hozzávalókból, de épp emiatt némi változtatást eszközöltem a téli zöldségkínálat hiányosságainak kiküszöbölése végett. Ez így nem túl karibi és nem is túlnyomóan nyers hozzávalókból áll, de nagyon finom, tartalmas saláta, ami langyosan és hidegen is finom, és lehet dúsítani avokádóval és/vagy fetával, amitől rögtön egy komplett munkahelyi étkezés válik belőle.
A babot beáztatom hideg vízbe egy éjszakára, másnap átöblítem és friss vízben puhára főzöm. Ha konzerv babot használunk, akkor 40 dkg-ra lesz szükség, ezt átöblítjük, leszűrjük, lecsöpögtetjük.
A paprikát nagyjából zöldségámozóval meghámozom, így a kemény héj nagyrésze lejön róla (akit az nem zavar, rajta is hagyhahtja a héját), majd kicsumázum, a magját-erét kiszedem és apró kockákra vágom. A lilahagymát szintén meghámozom, apróra kockázom. A fokhagymát tisztítás után apróra vágom. A hagymát, fokhagymát, paprikát az olívaolajon addig sütöm a kakukkfű ággal együtt, amíg a hagyma üvegessé válik és a paprika megpuhul.
A babot összeforgatom a sült zöldségekkel, ráreszelem a citrom héját, ráfacsarom a levét. Amikor a saláta langyosra hűlt, belekeverem a meghámozott, felkockázott mangót.
Langyosan is finom és hidegen is.
Tálalás előtt lehet még adni hozzá felkockázott avokádót, morzsolt fetát is. Lehet tölteni tortilla lapba, vagy adni mellé tortilla chipset.
Amikor kint nagyon hideg van és én nagyon hamar szeretnék enni bent egy tál meleg levest, akkor leggyakrabban a mirelit, zsenge zöldborsó a megoldás erre az égető problémára. Ez most thai jellegű lett, de a variációk száma végtelen. Ha vannak otthon friss fűszerek hozzá, azzal a legjobb, de én nem kövezek meg senkit, ha ezek hiányában a szárított megoldást választja (cserébe azt kérem, hogy engem se kövezzen meg senki hasonló esetben, hiszen nagy úr a szükség, meg a vidéki anyagbeszerzés, és thai (jellegű) ételek nélkül meg ugye élni nem lehet)
Az összes hozzávalót egy fazékba teszem, felforralom, majd fedő alatt 15-20 percig főzöm. (ha szárított koriander és petrezselyemzöld kerül bele, azt a főzés elején adjuk hozzá, ha friss, azt csak a főzés végén tegyük bele.
Botmixerrel pürésítem. Ha túl sűrű lenne, lehet vízzel higítani (de akkor újra forraljuk össze)
Dúsitani lehet kókusztejjel (én nem tettem), a tetejére pirított magvakat szórjunk bőségesen, ez ízlés szerint lehet kókuszchips, szezámmag, vagy napraforgómag, tökmag is.
… és akkor elfogyott az összes sürgősen megoldandó, túlélendő, megszervezendő dolog én meg itt találtam magam ebben az új életben, ami kissé idegennek tűnik még mindig. Az egész világ megváltozott, minden, amiben eddig hittem és bíztam, és új dolgok jöttek, amiket majd megszokok egyszer biztosan, de most még furcsa és félelmetesnek tűnik ez az egész. Ha azt írom, hogy nem vagyok nyugodt, kisimult és harmonikus mostanában, az azért igen közel áll a valósághoz. Persze vannak jobb napok és rosszabbak, és néha még én is elhiszem, hogy a legrosszabb részeken már túl vagyunk, de az az igazság, hogy elfáradtam, megtörtem, és nem nagyon találom a helyem. Aztán itt van a két gyerek, akik nem igazán dobódnak fel tőle, ha anya szája állandóan sírásra áll, meg eleve, úgy néz ki, mint egy madárijesztő, akit a rossz magaviselete miatt leszereltek állandó posztjáról, szóval össze kellene már kapnom magam sürgősen, mert hiszen a nehezén túl vagyunk, és a kisfiam jól van, és itt van velünk. Szóval próbálkozom.
Egy jól megszervezett napi rutin, egészséges táplálkozás, jóga, relaxáció szerintem jó alap. Aztán ha ezt elég sokáig csinálom, talán megszokom, hogy az élet nem is olyan fájdalmas dolog. Az egészséges táplálkozás az elmúlt két évben nem igazán jött össze, sokáig voltunk mások konyhájára bízva (és bár isteni finomak a hamburgereik, azért nem nevezném klasszikusan egészséges daraboknak), ha pedig én főztem, akkor is inkább a kicsik szája íze szerint, ők voltak az elsők, és ők azért a hús mellé csak húst ismernek köretnek. Kevés volt az idő, a konyha, meg úgy eleve semmi nem kedvezett az otthoni sertepertélésnek, körültekintő bevásárolgatásnak, és mi a férjemmel mostanra már igazán leharcoltak vagyunk, és elkeseredetten vágyunk arra, hogy zöldséget együnk zöldséggel és salátával. Mert azt szeretjük. De tényleg. Szóval itt az új év, és lesz valamiféle változás az életünkben, nem is az új év miatt, hanem az új életünk miatt, amibe megpróbálunk beleszokni.
A blog sorsa még talán ide tartozik: korábban voltak nagy tervek, hogy új felület, meg minden. Na ebből nem lesz semmi. Ez a kicsit kopott, döcögős oldal marad, amit én tákolgatok majd legjobb tudásom (és higgyétek el, ez igen-igen kevés :)) szerint, a kiöregedő fényképezőgéppel és megfogyatkozott felszereléssel. Időm és anyagi lehetőségeim sincsenek már fejleszteni, szóval nincs már semmi más, ami ezt az oldalt életben tartja, csak a blogolás iránti szerelmem. :) Az viszont van, és főzni is főzök, és talán beszélni, beszélgetni is szeretnék néha (ismét), a visszhangok, válaszok totális hiányától függetlenül. Én olyan igazi régivágású gasztroblogger vagyok-voltam és maradok, és ezen nem is igen tudok változtatni. Anekdotázni szeretek, és főzni, megosztani másokkal a receptjeim. Nagyjából ennyi, és semmi más. Az egyetlen, aminek mennie kell, az a facebook oldal, sosem szerettem ezt a felületet, a privát életben sem használom, üresnek és felszínesnek, haszontalan időrablónak tartom (elnézést kérek mindenkitől, aki szereti), és igazából a bloghoz nem ad hozzá semmit. A likeok száma meg nem érdekel, ha senki nem olvassa el a bejegyzést, ami mögötte van.
Az új rutin kialakítása már csak azért is szükséges, mert hamarosan visszamegyek dolgozni, így ha lehet, még ennél is kevesebb időm marad a főzésre. Próbálok addig valami jól működő rendszert kialakítani, hogy a kecske is jól lakjon, meg a káposzta is megmaradjon (nekünk), és minden ötletért, tanácsért hálás vagyok, ami megkönnyíti az életünket.
Az egyik igazán inspiráló bejegyzés kedvenc vega blogomról származik, érdemes átböngészni, egyrészt a szellemisége is nagyon pozitív, másrészt amit javasol, azok bizony működnek. Mi azóta lefekvés előtt minden este egy-egy csésze mézes, kurkumás tejet iszunk Férjjel, és bár fenntartásokkal fogadtam, de valóban működik az izomlazító, fájdalomcsillapító hatása. Azóta (hacsak eltévedt kisbolygókként nem csapódnak be mellénk hajnalban a gyerekek) mélyen és nyugodtan alusszuk át az éjszakát. Az íze is egész kellemes, a férjem szerint átmenet a madártej és krumplipüré között, ami így elsőre talán nem túl biztató, de ha mindkettőt szeretjük, akkor akár még jól is elsülhet a dolog.
Saját életvezetési tippeket egyelőre én nem osztanék meg a blogon, merthogy azok nekem most nincsenek. :) És a keserű humoromat is igyekszem majd visszafogni a közjó érdekében. :)
A tej felét felforralom a kurkumával, kevergetés közben. Hozzáadom a mézet, a maradék tejet, és lehetőleg nyugodt körülmények között elkortyolgatom lefekvés előtt.
Bár ma még egyszer szétverik a konyhám, és aztán ismét összerakják (elnézést mindazoktól, akiket fáraszt a kálváriámról való részletes beszámoló, de képzeljék el, ha még olvasni is szörnyű, milyen lehet benne élni :)), azért már látom a folyamat végét, és a napjainkat egyre inkább “normális” dolgok töltik ki. Úgy mint a halloween vacsora volt (mert múmia virslit és temető tortát sütni bizony kell, akár a mi ünnepünk ez, akár nem :)), és most az ünnepekre való készülődés.
Igaz, hogy még november van, de az én lelkes kisfiam(!) legszívesebben júniusban elkezdte volna a karácsonyi készülődést, “szervezni a karácsonyi dolgokat”, ahogy ő mondja. Szóval az ő kedvéért már karácsonyi hangulat kezd uralkodni a lakásban, amihez illő élelem is dukál. Ezek az illatos mandulás kekszek igazából évszaktól függetlenül a kedvenceink, most inkább csak a forma az, ami változott, a sütőtökös, juharszirupos turmix pedig szintén őszi-téli kedvenc, szóval karácsonyi hangulattól függetlenül elkészülhetnek, akár egy jó könyv+pokróc kombináció mellé egy hűvösebb estére.
A hozzávalókat összegyúrjuk, majd a hűtőben pihentetjük amíg a vaj visszadermed.
Lisztezett deszkán fél centi vastagra nyújtjuk a tésztát, majd kiszaggatjuk sütikiszúróval tetszőleges formára.
Sütőpapírral bélelt tepsibe tesszük, majd 180 C fokon 15 perc alatt megsütjük (akkor jó, ha a szélek kezdenek aranyszínűvé válni)
Tepsiben hűtjük ki (melegen még törékeny!), majd jól záródó dobozban tároljuk
A hozzávalókat turmixgéppel egészen simára turmixoljuk és kész.
A tej lehet hideg és meleg is hozzá, a tök szintén, hangulattól függően.
Az idei őszi Segítsüti támogatottja a debreceni Gyermekklinika Onkológiai Osztályának alapítványa, a Leukémiás Gyermekekért Alapítvány. Az alapítvány célja, hogy a súlyos betegséggel küzdő gyermekek számára megkönnyítsék, elviselhetőbbé tegyék a kórházi létet, a kezeléseket, illetve hogy az osztály eszköztárának bővítésével hatékonyabban végezhessék a kis betegek gyógyítását, és remekül végzik a dolgukat, szóval licitre fel!A licit menetéről a Segítsüti oldalán olvasható tájékoztatás, ahol 30 remek sütiből lehet választani. Én az idén egy szörp-lekvár-süti csomaggal készültem, aminek átvétele személyesen Nyíregyházán és 50 km-es körzetében megoldható, egyéb esetben pedig postai úton jut el a nyerteshez.
A szörp zöld citromos-gyömbéres, a lekvár birsből és ringlóból készült, szintén egy jó adag gyömbérrel fűszerezve, a keksz pedig szezámmagos, vaníliás, egy csipetnyi tengeri sóval. Mindent teszteltünk, és nagyon finom! :)
A szilvát kimagozzuk, nagyjából feldaraboljuk, a birsalmát meghámozzuk, kimagozzuk és apró kockákra vágjuk. A gyümölcsöket egy lekvár főzésre alkalmas fazékba öntjük, elkeverjük a cukorral és megvárjuk, amíg egy kis levet enged. A gyömbért meghámozzuk és hosszában négyfelé vágjuk, a ringlóhoz és birshez adjuk (aki szereti a pezsdítő élményt egy lekvárban, az vékony szeletekre is vághatja a gyömbért, így főzve a lekvárba, ekkor nem lehet eltávolítani a főzés után és kissé csípős lesz a végeredmény), a vaníliarudat félbevágjuk, magjait kikaparjuk, és a magokkal együtt a rudat is a gyümölcsökhöz adjuk.
A gyümölcsöket felforraljuk, majd kis lángon gyakori kevergetés mellett addig főzzük, amíg sűrűsödni kezd.
Sterilizált (kiforrázott vagy mikrohullámú sütőben kifertőtlenített) üvegekbe töltjük, celofánnal lezárjuk a tetejét. Az üvegeket egy pillanatra fejjel lefelé fordítjuk, majd dunsztba tesszük.
Felbontás után hűtőben tároljuk.
A cukrot elkeverjük a vízzel és felfőzzük. Addig forraljuk, amíg a cukor feloldódik. Lehúzzuk a tűzről.
Még forrón hozzáadjuk a finomra reszelt gyömbért, levével együtt, a zöld citrom finomra reszelt héját, a kifacsart levüket. Fél órán át állni hagyjuk, majd átszűrjük.
Azonnali fogyasztás esetén kihülés után mehet a hűtőbe a szörp, ha viszont tartósítani szeretnénk, forraljuk fel az átszűrt szörpöt és sterilizált üvegekbe palackozzuk.
A vanília magjait kaparjuk ki, majd a többi hozzávalóval együtt gyúrjuk össze a keksz tésztáját.
A masszából formázzunk egy nagyjából 5 centiméter átmérőjű hengert, tekerjük folpack fóliába, majd tegyük a hűtőbe legalább annyi időre, amíg a tészta megdermed.
A tésztarudat szeleteljük 5 mm vastag szeletekre, tegyük sütőpapírral bélelt tepsibe, majd előmelegített sütőben süssük 180 C fokon 15 percig, amíg a kekszek széle enyhén aranyszínű lesz.
A kekszeket a tepsiben hűtsük ki (melegen még omlik-törik a tészta), majd jól záródó dobozban tároljuk.
Virágzik az akác, és nehéz már oly sok év után újat készíteni belőle, mivel a virágzás rövid, és annyi sok kedvenc akácos finomság készült már, amiből ismétlést követel a család. Az akácvirágos panna cotta, akácvirágos parfé, akácvirágos tejes pite az alap, az akácos cukor kötelező kör, hogy konzerválhassuk az ízeket, illatokat. A leggyorsabb akácos “recept” pedig most következik.
Az ötletgazda természetesen a nagyobbik fiú, aki ilyenkor éjjel-nappal akácvirágot szedne-enne, és már reggel azzal ébred, hogy menjünk az erdőbe virágot gyűjteni (ez azért nem egy nagy dolog nálunk, mivel a kerítés mellett kezdődik az erdő, azaz komoly 3 métert kell gyalogolnunk a virágokért.) Tehát kora reggel tőlem ennyire futotta. :) Egyébként finom, gyors és könnyű, és ne is nevezzük receptnek, annyira egyszerű.
A hozzávalókat összeturmixoljuk, majd 5 percig állni hagyjuk és átszűrjük.
Hűtőben tároljuk. (fogyasztás előtt felrázandó)
Az élet a forró csokoládén túl. Persze mi is szeretjük nagyon a hagyományos forró csokoládét, gyakran készítem is télen, a gyereknek pillecukorral vagy tejszínhabbal a tetején, magunknak kis csilivel, fahéjjal vagy reszelt narancshéjjal (esetleg ezek tetszőleges kombinációjával), de van még számos forró ital, ami érdemes a figyelemre. A forró almalé mifelénk a kézműves vásárok elmaradhatatlan kelléke, hiába, Szabolcsban hegyekben áll az alma, lé formájában is, de a téli fűszerekkel, és forrón egészen más az élmény, mint egyszerű gyümölcslé formájában. Aztán a forró csoki fehéren is lehet izgalmas, egy kis mandarin és kókusz igazán különleges ízeket ad hozzá, a mandulás forró ital pedig leginkább a madártej bögrés reinkarnációja, felnőtteknek egy kevés whiskeyvel kiegészítve. Mindhárom ital igazán lelket és testet melengető darab, épp ebbe a nagy téli zimankóba való.
kókuszos mandarinos forró fehér csokoládé
adagonként
2 dl tej
2,5 dkg fehér csokoládé
2 púpos ek kókuszreszelék
1 mandarin leve és finomra reszelt héja
0,5 dl tejszín
1-2 cm vaníliarúd
nádcukor, ízlés szerint
pillecukor ízlés szerint
A tejet a kókuszreszelékkel, a félbevágott vaníliarúddal és kikapargatott magjaival együtt felforralom. Közben hozzáadom a mandarin finomra reszelt héját és levét. Miután felforrt, lehúzom a tűzről, hozzáadom a széttördelt csokit és a nádcukrot, addig kavargatom, amíg a csoki felolvad, majd bögrébe szűröm. Ízlés szerint a bögrébe kerülhet egy-két darab pillecukor is.
forró fűszeres almalé
4-6 adag
1 liter 100 % almalé (szűrt vagy szűretlen, ízlés szerint)
1 citrom leve és finomra reszelt héja
1 csillagánizs
1 rúd fahéj
1/4 rúd vanília
6 szem szegfűszeg
2-4 ek méz
Az almalevet felforralom a fűszerekkel (a vaníliaruda előtte félbevágom és a magjait kikapargatva adom az almaléhez). Nagyjából öt percig forralom, majd hozzáfacsarom a citrom levét és ízlés szerint mézet adok hozzá.
Bögrékbe vagy kancsóba szűröm.
mandulás tej (whiskeyvel vagy anélkül)
adagonként
2 dl tej
0,5 dl tejszín
1 tojássárgája
10 szem mandula
1/2 mk keserűmandula kivonat
szerecsendió
1 ek nádcukor
2 cl Jack Daniel’s whiskey (elhagyható, vagy ízlés szerint brandyre cserélhető)
A tejet, tejszínt, tojássárgáját, mandulát, keserűmandula kivonatot botmixerrel vagy turmixgéppel egyneműsítem. Alacsony lángon, vastag aljú edényben, állandó kavargatás mellett addig melegítem, amíg besűrűsödik. Lehúzom a tűzről, ízlés szerint édesítem, reszelek hozzá szerecsendiót, illetve hozzáadom a whiskeyt, bögrékbe szűröm.
Miután ezen a nyáron már olyan sok koktélt linkeltem be a facebookon, ideje előállni nekem is egy kis összeállítással a kedvenc saját kreációkból. Ezek könnyű, csak kicsit alkoholos italok, inkább frissítők, rengeteg jéggel. Ezen a nyáron eddig két abszolút kedvenc született, most ezek következnek. Az első egy kiszőkített Bloody Mary, nekem ez a személyes kedvencem, vagy hát nem is tudom, nehéz eldönteni…
A poharat teletöltöm jéggel, ráöntöm a vodkát, a Worcestershire szószt, tekerek rá borsot és pici sót, felöntöm narancslével, átkeverem, majd a zellerszárat beleállítom.
Tipp: ha a zellerszár végét kés hátlapjával kicsit megcsapkodjuk előtte, intenzívebb lesz a zelleres íz.
A második egy, a kedvenc whiskeymmel készült ital, aminek két változata van, mivel megoszlanak a vélemények, hogy a menta túlzásnak számít, vagy még belefér. Szerintem túlzás, de hát a férfiak, ugye… Szóval ez őszibarackból, jégből, hideg teából és whiskeyből áll(+/- menta), ami lehet Jack Daniel’s, vagy valamilyen Bourbon whiskey, ízlés szerint.
Az őszibarackot meghámozom, gerezdekre vágom, majd a pohár aljában megtöröm (muddlerrel vagy villával). Teletöltöm a poharat jéggel, ráöntöm a whiskeyt, felöntöm a hideg teával, átkeverem, szívószállal és kanállal adom.
Mentás változat: ekkora mennyiséghez 4-5 levél mentát teszek a pohár aljába a barackhoz és azzal együtt töröm össze.
Tavasz van, és ezt nem onnan tudom, hogy reggelente már nem kell kapargatni a jeget a kocsi abalkáról (mert kell, sajnos), hanem onnan, hogy felajzott fácánkakasok rohangálnak rikoltozva a kertben, és időnként zaklatot fácán tojók repülnek a szélvédőmnek (nem kell izgulni, nem esett bajuk). Meg hogy megállíthatatlanul nő és terjeszkedik a zord idő elelnére a menta a kertben. Az önkényes kertfoglalása közben pedig csak egy dolgot tűr meg maga mellett: a sóskát. Tehát az alapanyagok adottak. Persze nem minden “ami találok a kertben azt leturmixolom” project jár sikeres végeredménnyel (és itt nem csak a csiga+spenótra gondolok), de ez egy kifejezetten jól sikerült darab, a sóska nyersen van benne, tehát végtelenül zöld és egészséges is, és nagyszerű lehetőség a számkivetett sóska szószon kívüli egyéb felhasználására. A sóska nekem valamiért egyébként is szívügyemmé vált, nagyon szeretem, és igyekszem minél többféle formában felhasználni, tehát az idén sem ez volt az utolsó sóskás recept.
Nem utolsó sorban pedig ez a turmix már az a reggelire való, nagyon egészséges fajta, ami energiával tölt el és nem okoz bűntudatot.
A rózsavíz opcionális, készült már anélkül is, úgyis nagyon rendben van, de aki szereti az illatát, az ne hagyja ki belőle.
A körtét meghámozom, magházát kivágom, feldarabolom. A sóskát, mentát megmosom, lecentrifugálom.
A hozzávalókat turmixgép kancsójába teszem, letrurmixolom, és készen is van.
Vannak a csupa egészség turmixok, amik reggel erővel és energiával töltik fel az embert -na ez nem ilyen. Ez inkább olyan, hogy már az elkészítése közben is bűntudatom van. De hogy mégis kínos gyakorisággal, szinte minden este odaoldalgok a turmixgép mellé, aztán pedig hihetetlen sebességgel készítem el ezt a desszertnek sem utolsó italt, hogy aztán a család néma csendben és maximális megelégedéssel elfogyassza, annak az az egy oka van, hogy bűnösen finom. Függőséget okoz. Hisz mogyoróvajas…
Akit csak a mogyoróvaj hiánya tartana vissza az elkészítésétől, annak pedig itt a könnyű és egyszerű recept a mogyoróvaj házi elkészítéséhez.
A hozzávalókat turmixgép kancsójába teszem és leturmixolom.
Ha darabos a mogyoróvaj, amit használunk hozzá, akkor szánjunk erre egy kicsit több időt, de 3-4 perc alatt abból is bársonyosan sima ital lesz a végeredmény.