A babaszoba – lehull a lepel
Babaszoba készülőben
Konyhás összegzés
Terasz fejezet
A levendula és a szürke fal esete
Díszíts, ültess, alkoss!
Januári kreatív
Szürkeség a köbön
KockaKarácsony
Helló Világ! Múlt heti beköszönésem óta, – túl a kórházi élményeimen – már itthon pihenem ki a fáradalmakat. Szürreális élmény például az én örökmozgó lényemet pihenésre kényszeríteni… minthogy bárszéken ülve főzni vagy vasalni is 😀 Mert igaz, hogy Férj már előtte is házias volt, és most mindent magára is vállalt, de nem hagyott nyugodni, hogy… Tovább »
Költözés után
Helló Világ! Heti, szokásos összefoglalónk még mindig munkálatokról szól, de már egy sokkal kellemesebb részéről. Beköltöztünk, az új illatok és a visszakapott “édeskettes és két kutya” kombó pedig egészen új élmény. Mivel eddig a Kislakásban, csak Sparco és mi laktunk, a Bodzával való lét is új nekünk. Jelentem ők imádnak kint lenni, napközben a kutyaházon… Tovább »
Kalandos költözés
Helló Világ! Ez az 50. bejegyzésem február óta, és átléptük a 26 ezres olvasottságot! Annyira köszönöm Nektek, hogy végigkísértétek az egész felújítást! Na de nem búcsúzkodom, még nem értünk a történet végére! Még tegnap, azaz vasárnap szerettem volna jelentkezni, de csak ma értem ide… Mindjárt kiderül az oka is. Víz-gáz-fűtés szerelő mesterünk a héten egy… Tovább »
Az első bútor a fedélzeten!
Helló Világ! A hetünk nagyon jól kezdődött, a fürdőszobában kezdenek alakulni a dolgok. A zuhanykabin alja megkapta a megfelelő lejtésben lerakott mozaikokat és a minifal is teljesen elkészült, a csempével együtt. Férj a hétvégén festeni készül itt, aztán várjuk a mesterünket a víz bekötésére.... Tovább »
Kockakonyhabútor
Helló Világ! Íme, amire sokan vártunk, az új konyha képekben! Nem tudok betelni vele, beszéljenek most a képek. Innen is köszönjük asztalos mesterünknek, hatalmasat alkotott! A kezdeti állapotokról és az építésről, a posztot itt találjátok immár javított, nagyobb képekkel! https://kockahazasok.cafeblog.hu/2016/05/19/kockakonyha/ Minden rajzolgatással kezdődött és az én határozott elképzeléseimmel 🙂 Igen, a dátum ott 08.12. tervezett költözésünk előtt… Tovább »
08.01. Fél éves KockaHázasok
Helló Világ! A múlt hét a “Nem jelentkezünk, ne keressetek! ” címet hivatalosan is elnyerhetné! A villanyszerelő elérhetetlen, a kiszállítások csúsznak az ember idegei meg morzsolódnak… Ilyen kálváriát 4 háztartási gép miatt :O Immáron a 18. határidőn túli ki nem szállított napnál tartunk az Emag részéről, amit nem is egy panaszlevélben meg is fogalmaztunk, csak… Tovább »
Változások szele, avagy színezd újra…
Helló Világ! Kicsit körülnéztem a hazai házátalakítós blogok frontján, és hát meglepődtem. A legtöbben évek alatt készültek el beköltözhető állapotra, mi meg fél év alatt a homokos alaptól kezdve el szeretnénk jutni a szigetelt mennyezetig. Jó, az igaz, hogy én a legtöbb embernél türelmetlenebb is vagyok… De azt hiszem, hogy megéri/megérte ezt a fél évet… Tovább »
Beszerző körút
Helló Világ! Jó hírek hada következik képekben, kicsit sem ömlengősen 🙂 A héten nem volt nagy haladás, megint hála a folyamatos esős napoknak és a hidegnek, de legalább a veteménynek jót tett. Aztán elérkezett a várva-várt szombat reggel, hozzáteszem jól aludtam, de azért izgultam nagyon. Szerintem ritkán költenek el az emberek ilyen nagy összeget a JOY… Tovább »
Pinterest, PiciKe!
Helló Világ! Ez a poszt az álmodozásról fog szólni, mivel jelentős haladásról nem tudok beszámolni a házzal kapcsolatban. Pontosabban fogalmazva hatalmas köszönet a fiúknak a múltheti munkájukért! Mi továbbra is szedjük fel a metlakit és a betont, ahogy időnk engedi. Mivel a Pinterest amúgy is jó barátom, összeválogattam az ízlésemnek megfelelő színeket, szobákat és elkezdtem… Tovább »