Erin A. Craig-től a Só és bánat háza néhány évvel ezelőtt emlékezetes élményt okozott számomra. Nem volt kiemelkedő olvasmány, de erőteljesen emlékeztetett egy gyerekkori kedvencemre, a 12 táncoló hercegnő című Barbie-mesére, és nem kizárólag azért, mert a Só és bánat háza ennek a történetnek a retellingje. Akkoriban nem tudtam, hogy készül folytatása (könnyen lehet, hogy eredetileg nem is volt tervezett, hiszen a regénynek teljes értékű zárása van). Őszintén, nem hittem benne, hogy van még akár egy kötetnyi potenciál is ebben a sztoriban, ennek ellenére, a korábbi jó élmény hatására úgy döntöttem, adok egy esélyt neki.
A Gyökerek és romlás háza nem közvetlen folytatása a Só és bánat házának, hiszen sok-sok évvel az akkori eseményeket követően játszódik. Abban a kötetben Verity még csupán hatéves, ám mára szinte felnőtt nővé cseperedett. Kevéssel a 18. születésnapja előtt találkozunk vele újra, Camille házában, ahol nővére vigyázó tekintete alatt cseperedett fel. Hamar megtudjuk, mire kell vélnünk a szigorát: Verity nem csak a Só és bánat házában történt őrült események alatt látta a szellemeket, hanem attól függetlenül, és egész életében. Nővére félt attól, hogy a képessége kitudódik, és a nagyvilág őrültnek bélyegzi a fiatal lányt, ezért mindent megtesz azért, hogy Salten szigetén tartsa. Verity azonban nem adja könnyen magát, miután megtudja az igazságot. Megszökik, miután kap egy felkérést a bloemi udvarból, hogy fesse meg az örökös, Alexander Laurent portréját. Verity azonban hamar rájön, hogy más oka is van annak, amiért a Laurentek meginvitálták magukhoz – és ez akár az életére is veszélyt jelenthet.
Hiszem, hogy a szerzőnek eredetileg nem állt szándékában folytatást írni a Só és bánat házához, hiszen minden konfliktusforrást, minden kérdést és problémát lezárt az első kötetben. A Gyökerek és romlás házának problémafelvetését kicsit erőltetettnek is érzem, hiszen arra is megkaptuk a választ az előző kötetben, Verity miért lát szellemeket. Mindezen azonban könnyedén túllép az ember, hiszen a felépített világ igenis alkalmas volt arra, hogy tovább szőjük benne a bonyodalmakat, és végülis nem bánom, hogy eltölthettem benne még egy kis időt.
Sajnos viszont épp amiatt, hogy az előző kötetből nem maradt lezáratlan történetszál, a Gyökerek és romlás házában Craignek nem kevés időt kellett eltöltenie azzal, hogy felvessen egy értelmezhető problémát, amit megéri fejtegetni egy 500 oldalas regényben. A helyzetet ráadásul tovább nehezítette, hogy ezúttal nem Annaleigh a főszereplőnk, hanem a legfiatalabb Thaumas-leányzó, Verity. Mindemiatt a Gyökerek és romlás házának első, körülbelül 200 oldala rendkívül vontatottnak és unalmasnak érződött, ami nem győzött meg arról, hogy van létjogosultsága ennek a folytatásnak.
Azonban minél tovább haladunk a történetben, annál egyértelműbbé válik számunkra, hogy súlyos titkok húzódnak meg a bloemi udvar bájos, elegáns felszíne alatt. És minél több idő telik el anélkül, hogy ebből bármi kiderülne, annál nagyobb durranást várunk a végén. Őszintén, a végkifejlet ebből a szempontból megelégedéssel töltött el, hiszen valóban megérte várni a regény csúcspontjára, csak az addig elvezető út nem volt zökkenőmentes.
Kifejezetten tetszett az a dilemma, amelyen Verity a történet során, párkapcsolati szempontból keresztülmegy. Nem találkoztam még olyan regénnyel, különösen nem ifjúságival, ami akárcsak felvetette volna, hogy egy csók lehet nem élvezetes is. És hogy vajon ezt az okozza, hogy nem a megfelelő embert csókoltuk-e meg, vagy szimplán az, hogy a szerelmes regények, versek és dalok hazudnak nekünk arról, milyen élmény is ez.
Összességében továbbra is úgy érzem, a Gyökerek és romlás háza sokkal inkább a Só és bánat háza sikerének nyomán született meg, nem pedig azért, mert a szerző el szerette volna mesélni Verity történetét – de végső soron nem is számít, hiszen egészen élvezhető olvasmány lett belőle. Az első 200 oldal vontatottságát nem tudom megbocsátani, de a második felének dinamikussága és fordulatossága valamelyest kárpótolt érte.
Mivel a történet sok évvel a Só és bánat házát követően játszódik, nem feltétlenül kell újraolvasni a regényt ahhoz, hogy érthető legyen számunkra a Gyökerek és romlás háza. Én azonban rettenetesen kevésre emlékeztem a részletekből, ezért nem bántam meg, hogy felfrissítettem magamban. Ám úgy tűnik, ezt még egyszer meg kell majd tennem a jövőben, hiszen a Gyökerek és romlás háza nem kapott teljes lezárást, mind az utolsó fejezetben, mind az epilógusban felmerült némi probléma, ami remélhetőleg nem marad megoldatlanul. Én pedig szándékozom ezt figyelemmel követni.
Oldalszám: 528
Sorozat: Só és bánat háza 2. (Vörös pöttyös könyvek)
Eredeti cím: House of Roots and Ruin (2023)
Fordította: Benkő Ferenc
Műfaj: ifjúsági, (dark) fantasy, thriller, romantikus