Azon ritka állatfaj egyik példánya vagyok, amelynek a történelem volt a kedvenc tantárgya az iskolában. A gimnázium utolsó két évében, fakultáción a tanárom képes volt úgy közvetíteni a hatalmas mennyiségű tananyagot, hogy az ténylegesen élvezetes volt. De a történelemben, mint tudományban ami a legjobban érdekel, azok a személyes, emberi történetek, vagy akár társadalomrajzok. Mindegy, milyen korszakról vagy kultúráról van szó, és ugyanúgy vevő vagyok a fikcióra is, mint az igaz történetekre. Ha pedig arra a kérdésre kellene válaszolnom, hogy mindezek ismeretében melyik korszakban és nép tagjaként élnék a legszívesebben, nem kellene gondolkodnom rajta. Az indiánokról szóló történetek, témák már valahogy gyerekkorom óta vonzottak (részben persze az olyan klasszikus mesefilmeknek hála, mint a Pocahontas, Yakari vagy a Szilaj), és a mai napig nem is sikerült kiábrándulnom belőlük. De mégsem tudok róluk eleget, és ezért döntöttem úgy, hogy ezt elkezdtem kompenzálni A Tűzőrző lányával.

Daunis Fontaine a kanadai határ mentén él, a michigani Sault Ste. Marie-ben. A családi háttere furcsa: anyai ágon konzervatív, rasszista nézetekkel szembesül, de apai ágon a helyi ojibwe indián közösség része. Daunis ügyesen lavíroz az identitásának két része között, de mégis rendszeresen szembesül a problémával, hogy egyik helyre sem tartozik igazán. A nehezen fenntartott egyensúlyból aztán kibillenti egy iszonyú tragédia, mely után az élete már soha többé nem térhet vissza a régi kerékvágásba. Ez az eset aztán láncreakciót indít el, és végül Daunis egy bűnügyi nyomozás kellős közepén találja magát, szembesülve az indián közösségét fenyegető komoly veszélyforrással.

Bár A Tűzőrző lánya már egy ideje elérhető a könyvesboltok polcain, csak novemberben került a kezem ügyébe – éppen abban a hónapban, melyet Amerikában az őslakos indiánok kulturális örökségének hónapjának nyilvánítottak (Native American Heritage Month). Nem tudom, a gyakorlatban mennyire kerülnek reflektorfénybe a különböző indián kultúrák az USA-ban, de én örülök, hogy ezzel a tudattal olvashattam végig az első, amerikai őslakosokról szóló regényemet.

Kezdjük azzal, hogy valamiképpen pozicionáljuk ezt a regényt műfajok és egyebek tekintetében. Szerintem ugyanis kissé félrevezetőek azok a címkék, amelyekkel a történetet illetik Molyon vagy a Goodreads-en – legalábbis részben. Elsősorban young adult regényként hivatkoznak rá, és egyébként 2021-ben, a Goodreads-en meg is kapta a legjobb young adult fiction díjat. Ám én nem feltétlenül sorolnám a klasszikus YA regények közé. Azt leszámítva, hogy a főszereplőnk 18-19 éves a cselekmény idején, nem igazán felel meg a műfaji követelményeknek. Sokkal komolyabb témákkal foglalkozik, és jóval sötétebb hangulatú, mint egy YA – inkább a new adulthoz közelít, krimis történetszállal. A thriller címke abszolút megállja a helyét, és bizonyos szempontból a családregény is.

Rendkívül olvasmányos, szépen megírt és fordított történetről van szó, amelyet nehéz hosszabb időre letenni, de a (nem fizikális értelmű) súlya miatt mégsem olyan könnyű olvasni. Mint említettem az imént, igencsak komoly témákat feszeget, ráadásul nem csak egy-néhányat. A központi cselekményt egy drogterjesztéssel, metamfetamin-túladagolással és gyilkosságokkal kapcsolatos nyomozás mozdítja előre, melyben személyes okokból Daunis is részt vesz. Emellett megjelenik egy szerelmi szál is, de nem annyira hangsúlyosan. Rengeteg szó esik az ojibwe-törzs hagyományairól, hitrendszeréről és az indiánokat ért sérelmekről, velük szembeni rasszizmusról. De fontos összetevője a regénynek még Daunis kettős identitása, illetve a bonyolult családi helyzete és a családban öröklött traumák feldolgozása is.

Tűzőrző Daunis Fontaine egyébként rendkívül erős női karakter. Nem egy átlagos young adult főszereplő, ugyanis magas leányzó erősebb, fiúsabb testalkattal – a regényben “Hulknak” is hívja valaki. Természettudományos érdeklődésű (orvosnak készül), ami rendesen vissza is köszön a sorokon, és ez pozitívum volt számomra. Rendkívül okos, intelligens, egyúttal ravasz és agyafúrt csajszi, és mindeközben lojális, családcentrikus. A stílusa (a fiús voltából adódóan) kicsit durva, de hozzá lehet szokni.

Eleinte nehezen, kicsit talán kétkedve álltam neki A Tűzőrző lánya olvasásának. Azt nem mondhatom, hogy hamar megcáfolta a tartózkodó hozzáállásomat, ugyanis rendkívül lassan, talán a 100. oldal környékén indult be igazán a cselekmény… de volt bőven, ami hajtson előre, és visszatekintve indokoltnak látom ezt a felépítést. A fejezetek összetettek és izgalmasak, folyamatosan új kérdéseket vetnek fel, a válaszokat pedig csigalassan csepegtetik az olvasónak. Nem árt alaposan figyelni, mert egy-egy, lényegtelennek tűnő megjegyzés értelmére jóval később derül csak fény. Ahhoz képest, hogy debütáló regényről van szó, fantaszikus minőségű munka, amely minden kapott díjat megérdemel.

Összességében A Tűzőrző lánya, ha nem is tartozik az évem kedvenceihez, de mindenképpen egy emlékezetes élmény marad számomra. Imádtam végre betekintést kapni a kortárs amerikai őslakos kultúrába, ez a könyv ráadásul erősen át van itatva az ojibwe hagyományokkal, rítusokkal, világnézettel. Még egy-egy rövid mesével, legendával is megajándékoz minket a szerző. Bár a mondanivalója némileg megterhelő, mert amellett, hogy egy egész kontinensnyi népcsoport több száz éves sérelmeit közvetíti, még Daunis magánéleti problémáival is szembesülünk. De rettentő okosan van kivitelezve, ezért élvezetes olvasni. Azoknak ajánlom, akik (hozzám hasonlóan) szeretnek változatos témákról, népcsoportokról, kultúrákról tájékozódni.

Értékelés

Kiadás: Cartaphilus (2022)
Oldalszám: 512
Eredeti cím: Firekeeper's Daughter (2021)
Fordította: Fodor Flóra
Műfaj: young adult, családregény, thriller

Faji előítéletek, egy sokkoló gyilkosság utáni nyomozás és lenyűgöző betekintés az amerikai őslakosok kultúrájába - A Tűzőrző lánya 2021 legnagyobb young adult sikere az Egyesült Államokban, amelyből Barack Obama és Michelle Obama készít sorozatadaptációt a Netflix számára.

A kettős származású, botrányos kapcsolatból született Daunis Fontaine mind szülővárosában, mind a közeli indián rezervátumban idegennek érzi magát, és a két rokonság kereszttüzében állva úgy tűnik, lehetetlen önmagára találnia. A tizennyolc éves, frissen érettségizett lány orvosi karrierről álmodik, ám egy családi tragédia miatt nincs esélye a továbbtanulásra.

Szürke hétköznapjaiban az egyetlen izgalmat egy új fiú érkezése jelenti. A fivére jégkorongcsapatában játszó, elbűvölő Jamie megváltoztatja Daunis életét - ám nem minden változás örömteli…

Mindeközben rejtélyes halálesetek kavarják fel az indián közösség életét, és amikor Daunis szemtanúja lesz egy sokkoló gyilkosságnak, hirtelen egy veszedelmes bűnügyi nyomozás kellős-közepébe kerül. Hogy megvédje közösségét, Daunisnak el kell fogadnia örökségét, még ha ez minden korábbinál nagyobb veszélybe is sodorja őt.

Az indián származású Angeline Boulley első regénye sodró, szövevényes bűnügyi történet a törzsi ünnepek dobpergése, a színes, kavargó öltözékek, a lélekemelő, néha álomszerű, máskor extázisig fokozódó szertartások varázslatos világában. Az indián őslakosság mai napig tartó hátrányos megkülönböztetését és soha be nem hegedő régi sebeiket művészien és kérlelhetetlen őszinteséggel ábrázoló regényt méltán választották a Goodreads olvasói 2021 legjobb young adult regényének.

Linkek: Moly || Goodreads || megrendelés

Ha tetszett a bejegyzés, kövess Facebookon és Instagramon! Ha pedig szívesen olvasnál tőlem más témákban, nézz fel a Milieux-re! ♥

Alapvetően nem rajongok a klasszikusokért. Bevallom, egy könnyed young adult regény még mindig sokkal jobban fel tud tölteni, mint a nehéz nyelvezetű, értelmezést, gondolkodást igénylő szépirodalom. Az utóbbi időben viszont egyre gyakrabban próbálkozom velük. Ez nem kis mértékben köszönhető annak, hogy a Menő Kiadó egy ideje szebbnél szebb borítókkal jelenteti meg a klasszikus leányregényeket, és ezzel engem is rávett, hogy ne halogassam a megismerkedést az alapművekkel. Jane Austen könyvei és Louisa May Alcott Kisasszonyok-sorozata után a Brontë-nővérek kerültek sorra, a Jane Eyre-t követően az Üvöltő szelek.

Az 1800-as évek Angliájában járunk, vidéken, az Earnshaw-k birtokán, Wuthering Heights-ban. Az öreg Mr. Earnshaw talál egy árva gyermeket a skót felföldön, akit befogad a családba, és a sajátjaként nevel fel. Olyannyira megszereti Heathcliffet, hogy még a vér szerinti gyermekeit (Hindley-t és Catherine-t) is elhanyagolja miatta. Hindley-vel, a birtok örökösével ezért ősellenségekké is válnak, és egész hátralévő életükben gyötrik egymást. Catherine és közte azonban mindent elsöprő, szenvedélyes és örökké tartó szerelem alakul ki. A kapcsolatuk azonban korántsem olyan romantikus, mint amilyennek hangzik – ezzel ugyanis mindenkit tönkretesznek maguk körül.

Az Üvöltő szelek felépítése nem éppen hagyományos – inkább egyfajta “könyv a könyvben” technikát követ. A történet akkor kezdődik, mikor egy fiatal, hajadon férfi, Mr. Lockwood kibéreli a Wuthering Heights-szal szomszédos birtokot. Megérkezésekor megdöbbenti a tulajdonos, Mr. Heathcliff rideg, modortalan viselkedése, és szeretne többet tudni erről az emberről. Megkéri hát a házvezetőnőjét – aki szolgaként az első sorból követte végig a család több generációjának felnövését és bukását –, hogy beszélje el, mi történt Heathcliffel. A regény lényege csak mindezután az 50 oldalas felvezető után következik.

A történetet tehát egy harmadik szereplő, Nelly Dean szemszögén keresztül halljuk, és lényegében két idősíkon játszódik. Ebből a megoldásből pedig több előny is származik. Egyrészt valamelyest érdekesebbé teszi a regény szerkezetét (bár én személy szerint untam minden sort, ami Mr. Lockwoodhoz kapcsolódik). Másrészt általa egészen más szemszögből szemlélhetjük az eseményeket, hiszen térben és időben is eltávolodunk a sűrűjéből. Illetve van egy harmadik is, de az csak a legvégén érvényesül, ezt a poént pedig nem lövöm le előre.

De a második pontot ne engedjük el ilyen könnyedén. Szerintem ez a regény legnagyobb erőssége, és egyben legérdekesebb eleme, hogy a szerelmi történetet nem a két főszereplő, hanem egy kívülálló visszaemlékezéséből ismerjük meg. Ez azért különös, mert a romantikus regények lényege épp az, hogy tisztában vagyunk legalább az egyik fél érzéseivel, gondolataival, és tanúi vagyunk a legintimebb jeleneteknek is. Itt éppen az ellenkezője történik. Az elbeszélés alapján csak találgathatunk, mit érzett egymás iránt Heathcliff és Catherine, az pedig, ami a négy fal között történt kettejükkel, ott is maradt.

Romantikus párbeszédek, érintések, csókok és egyebek helyett tehát csak homályos részleteket kapunk a kapcsolatukról. De miért jó ez nekünk, olvasóknak? Mert nem az érzéseikre fókuszálunk, hanem látjuk a nagy egészet, hogy hogyan hat ez a kapcsolat a környezetükre, és mindez hogyan hat vissza a kapcsolatukra. Röviden összefoglalva: egymás nélkül szenvednek, de ha egymással vannak, mindenki mással konfliktusba kerülnek. A szerelmük önző, nincsenek tekintettel senki másra, sem az erkölcsre, és mindent elpusztítanak maguk körül – hol tudtukon kívül, hol pedig szándékosan.

Ám a becstelenség és erőszak kétélű fegyver: néha súlyosabban sebzi meg a hozzá folyamodót, mint az ellenséget.

Mindemiatt a regénynek – nem meglepő módon – nincs épp pozitív, felemelő atmoszférája. A két főszereplő közül Catherine szimplán a jelleme miatt kellemetlen, de Heathcliff egyenesen gonosz. Szándékosan kegyetlenkedik mindenkivel, és bosszút áll azokon, akik valaha keresztbe tettek neki. A legtöbb szereplő magának az ördögnek nevezi őt. De a szerző nem csupán ezen két szereplőnél hangsúlyozza inkább a negatív tulajdonságokat. Olvasóként az okoz nehézséget számunkra, hogy találjunk valamilyen pozitív jegyet is a karakterekben, ami mentséget jelenthet a viselkedésükre.

Összességében az Üvöltő szelek minden szempontból érdekes élmény volt. Annak ellenére, hogy a zord, nyomasztó hangulata miatt nem tudtam megkedvelni, teljesen beszippantott, és magamhoz képest nagyon hamar elolvastam. Nem bántam meg, hogy sort kerítettem rá, hiszen, klasszikus lévén rengeteget hivatkoznak rá különböző filmekben, könyvekben és cikkekben. Remélem, az atmoszférája senkit nem tart vissza attól, hogy próbát tegyen vele, mert bár nem egy könnyed kikapcsolódás, de megéri.

Értékelés

Kiadás: Menő Könyvek (2022)
Oldalszám: 448
Kiadói sorozat: Örök Kedvencek
Eredeti cím: Wuthering Heights (1847)
Fordította: Feldmár Teréz
Műfaj: családregény, lélektani, klasszikus, romantikus

A gyermek Heathcliffet a skót felföld lápos vidékén találják. Mr. Earnshaw szíve megegesik az elhagyott fiún, és hazaviszi házába, ahol lányával, Cathyvel és fiával, Hindleyvel él együtt. Heathcliff az évek múltával beleszeret Cathybe. Ám a féltékeny Hindley mindenáron tönkre akarja tenni, ezért azon a napon, amikor Mr. Earnshaw meghal, az istállóba száműzi Heathcliffet. Nem sokkal később Cathy is elhagyja a házat, feleségül megy a szomszéd birtokos fiához, Edgar Lintonhoz. Heathcliff pedig szépen, lassan kiterveli rettenetes bosszúját…

Harmincéves sem volt még Emily Brontë, amikor megírta a világirodalom talán legkülönösebb szerelmi regényét. Valóság és látomás, természet és lélekelemzés, vadság és szelídség furcsa szövedéke ez a történet, egy romantikus írói lélek vallomása a szenvedélyes szerelemről.

Linkek: Moly || Goodreads || megrendelés

Állomáslista

Ha tetszett a bejegyzés, kövess Facebookon és Instagramon! Ha pedig szívesen olvasnál tőlem más témákban, nézz fel a Milieux-re! ♥

A Variációk egy párra nem vadiúj megjelenés. Eredetileg 2016-ban érkezett először magyar fordításban, és a kiadó tavaly úgy döntött, nyomtat némi utánpótlást belőle. Sokan – köztük én is – csak ekkor szereztek tudomást róla, melyhez valószínűleg nem kis mértékben hozzájárult az, hogy Szabados Ági is imádja a történetet. Nekem elsősorban a címe keltette fel az érdeklődésemet, de csak a fülszöveget olvasva döntöttem el, hogy meg is szeretném ismerni a történetet. Az egész könyv ugyanis rendkívül egyedi koncepcióra épül, amit kár lett volna kihagyni. Igaz, a "Mi lett volna, ha..." kérdést számtalan regény boncolgatja, de még hírből sem hallottam olyan irományról, amely ki is fejt különböző variációkat. A cím tehát szó szerint értendő: egy párkapcsolat három lehetséges kimenetelét tárja elénk.

A két főszereplőnk, Eva és Jim másodéves egyetemisták Cambridge-ben. Egy parkban találkoznak 1958-ban, ahol Eva majdnem elüt egy kutyát a biciklijével, majd elesik, erre Jim, a hős lovag felajánlja, hogy megjavítja a balesetben kilyukadt kereket. Már ebben a pillanatban szikrázik közöttük a levegő, amit a két fiatal nem tud figyelmen kívül hagyni. Jim elhívja hát Evát egy italra – és itt kezdődik minden. Innentől kezdve a történet három különböző szálon folyik tovább, melyben a három lehetséges variációt követjük nyomon. Ebből kettőben Eva úgy dönt, hogy Jimmel tart a bárba, a harmadikban viszont nem.

A három variációt nem három szakaszban, hanem fejezetenként váltakozva olvashatjuk. Eleinte sorban haladunk mindhárommal, de ha szerzőnek épp nincs hozzáfűznivalója a soron következő szálhoz, egyszerűen kihagyja. A könyv három nagyobb szakaszra bomlik, melyek a szereplők főbb életszakaszait határolják el egymástól, de ennek a szerkezet szempontjából nincs különösebb jelentősége. Az egyes fejezetek rövidek, átlagosan 5-6 oldalasak, ami jelentősen megkönnyíti a haladást. Ám a történet meglehetősen nagy időszakot ölel át: lényegében csak a főszereplőink gyerekkorát hagyja ki, és a húszas éveiktől a halálig kíséri végig az életük alakulását. Persze csak nagyvonalakban – előfordul, hogy 10 évet is egyszerűen átugrunk.

Izgalmas a könyv szerkezeti felépítése, az egyszer biztos – de jelentősen meg is nehezíti az életünket. Lényegében ez volt a legfőbb oka, amiért nem tudtam maradéktalanul élvezni az olvasását. Nem tartom magam rossz képességűnek azon a téren, hogy bonyolult cselekményszálakat kövessek, de ez az iromány igencsak próbára tett. A lényegre, a legfőbb történésekre emlékeztem még akár hosszabb szünet után is, de arra már képtelen voltam, hogy egyéb tényezőket (mellékszereplők, kapcsolatrendszerek) is maradéktalanul fejben tartsak. A legnehezebb kétségkívül az volt, hogy Eva és Jim gyerekeit beazonosítsam. Mindhárom variációban más a nevük, más az anyjuk vagy az apjuk, és a személyiségük is teljesen eltérő. Összesen kilenc-tíz csemete és még mindenféle egyéb mellékszereplő (kollégák, családtagok, szeretők...) ügyesbajos dolgaival kell képben lenni. Egyszerűen képtelenség. Elboldogultam úgy is, hogy utóbbiba már beletört a bicskám, de inkább csak muszájból.

A másik (bár kevésbé jelentős) negatívuma a regénynek az, hogy a főszereplőink meglepően távol maradnak tőlünk. Ahhoz vagyunk hozzászokva, hogy – a kidolgozottság korlátai között, persze, de – alaposan megismerjük a főhőseink jellemét és előéletét. Ez a Variációk egy párráról egyáltalán nem mondható el. Eváról alig tudnék elmondani két mondatot, még úgy is, hogy mindhárom variációban ugyanolyan személyisége volt. De Jimet sem lehetne sokkal hosszabban jellemezni, habár ő mindhárom verzióban egészen más színben tűnik fel számunkra. Hiába ölel át a regény nagyobb szakaszt az életükből, ez megakadályozza, hogy mélysége legyen a karakterüknek.

Mindezen nehézségeket nem csekély mértékben segített elviselni Laura Barnett (és persze a fordító, Komáromy Rudolf) elképesztő írásstílusa. Lehengerlő módon öntötte szavakba a történetet, és közben rengeteg gondolatébresztő részletet ültetett el benne. Különösen tetszettek azok a kis kitekintések, amikor Eva vagy Jim azon filozofál, mi történt volna velük egy másik életben. Egyszerűen gyönyörű volt a szöveg – különösen a végén, mikor az elmúlást írta körül (háromszor is) anélkül, hogy a szó bármelyik szinonimáját használta volna.

Mint az el is várható egy hasonló regénytől, a Variációk egy párra rettenetesen elgondolkodtató. Túllépve a Pillangó-hatáson ("Mi lett volna, ha az életem egy pontján másként döntök...") a történet rengeteg pontján meg lehet állni és elmélkedni az olvasottakon. A különböző családmodellek, amelyeket megjelenít a három variáció, az egyes életszakaszok jellemző problémái, majd a legvégén az életre való visszatekintés, mind rendkívül fontos állomások. Különösen jól látszódik, hogy a szereplők az életük mely pontján állnak a saját boldogságuk útjába. De egyik variáció sem emelkedik felül a másikon, mert egyikben sem tudnak a karakterek felhőtlenül boldogak lenni egymással.

Összességében a Variációk egy párra nem könnyű olvasmány. Nem ajánlom azoknak, akik hamar túl akarnak jutni egy regényen, sem pedig azoknak, akiknek nincs türelmük belemerülni bonyolultabb cselekményekbe. Ez a könyv időt kíván, mert bár gyorsan lehet haladni a fejezetek között, a mélysége mégis lassúságot követel. Az életről szól, tehát nem éri meg sietni vele.

Értékelés

Kiadás: Park (2021)
Oldalszám: 444
Eredeti cím: The Versions of Us (2015)
Fordította: Komáromy Rudolf
Műfaj: családregény, romantikus

Eva és Jim 19 évesek, a cambridge-i egyetemre járnak, amikor 1958-ban útjaik keresztezik egymást. Jim sétál. Eva biciklizik. És kis híján összeütköznek. Ami ezután történik, meghatározza a jövőjüket. Életútjuk három különböző variációját kísérhetjük végig egészen napjainkig, együtt és külön, ahogyan szerelmük története más-más fordulatot vesz. A Variációk egy párra nagyszerű regény arról, hogy döntéseink függvényében hányféle irányt vehet az életünk.

Linkek: Moly || Goodreads || megrendelés

Ha tetszett a bejegyzés, kövess Facebookon és Instagramon! Ha pedig szívesen olvasnál tőlem más témákban, nézz fel a Milieux-re! ♥

Két évvel ezelőtt, ősszel került a kezembe Finy Petrától a Marlenka című regény. Nem ez volt a legjobb, amit valaha magyar szerzőtől olvastam, de a hangulata és a témája olyan jól passzolt az évszakhoz, hogy utólag végül összekapcsolódott számomra a kettő. Tavaly is szerettem volna hasonló élményben részesülni, így mikor szembejött velem a Régmúlt napok fénye hirdetése, tudtam, hogy ez megadja majd nekem, amit keresek. A bizalmat csak fokozta ez az elképesztő borító (Féder Márta munkája), illetve a tény, hogy a könyv eredetileg külföldön, német nyelven jelent meg. Azt viszont ekkor még nem is sejtettem, hogy a 2020-as évem egyik legmeghatározóbb olvasmánya lesz.

A történet két idősíkon játszódik, két különböző főszereplővel, két különböző országban.

• Az elsőben 1949 és 1956 között vagyunk, Budapesten és egy vidéki faluban. Bárdossy Rebeka színésznőnek készül, de édesapja révén nemesi származású. Egy vendéglőben ismerkedik meg Szabó Istvánnal, a festőművésszel, aki menten és végérvényesen beleszeret az elbűvölő fiatal nőbe. Rákosi diktatúrája a szemük láttára épül fel és bontakozik ki, és hamar rájönnek, hogy ebben az új világban csak egymásra számíthatnak.
• A második idősíkban 2017-ben vagyunk, először Berlinben, majd Budapesten. Anna Rebeka unokája, de semmit sem tud arról, mi történt a nagymamájával az ‘50-es évek elején. Jelenleg egy galériában dolgozik, és csupán azért kezd nyomozásba a gyökereit illetően, mert hozzá kerül Szabó István egyik festménye.

Már az alaphelyzetet is nehéz érthetően, átláthatóan leírni, hiszen annyi szálon fut a történet. Anna szakaszai kevésbé hangsúlyosak, de ugyanúgy fontosak, mivel ő az, aki végül fényt derít a múltban történtekre (és egyébként közben megvan a saját magánéleti dilemmája is). A főbb idősíkon Rebeka és István lassan fejlődő, formálódó kapcsolata a lényeg, de közben rengeteg izgalmat tartogatnak a körülmények. A kommunizmus eleve mindenki életére hatással volt, de Rebekát a nemesi származása miatt különösen rosszul érintette. A vidéki faluban játszódó jelenetek voltak a kedvenceim – kegyetlen helyzetbe kerülnek ők ketten, de lenyűgöző volt követni, milyen hatással van ez a viszonyukra.

A kapcsolatuk egyébként példaként szerepelhetne a szótárban a “se veled, se nélküled”-típusnál. Mikor már úgy tűnik, hogy egy következő szintre lépnek, visszatáncolnak kettőt, és a mínuszról kezdődik minden elölről… Más esetben ez lehet, bosszantó lett volna, de itt inkább csak izgalmas, mint idegesítő. Ez a szenvedélyes viszony az egész regény mozgatórugója, rengeteg fordulatot tartogat.

A főszereplők (István és Rebeka) rendkívül élő karakterek. Sokat hibáznak és sok negatív tulajdonságuk van, de épp ezek teszik őket annyira hitelessé. Rebekát a végére sem sikerült megkedvelnem, hiszen szeszélyes, túl büszke, önző és éretlen jellem, de nagyon jó karakter. Istvánt sokkal jobban szerettem, de sajnáltam, hiszen tipikusan az a férfi, aki bármit képes feláldozni azért, akit szeret; még akkor is, ha a negyedét sem kapja vissza tőle. De még csak nem is vár semmiféle viszonzást.

Az alapanyag (a szereplők, a cselekmény és az alaphelyzet) terén tehát semmi sem sántít, de mindez nem érne sokat, ha a kivitelezés nem lenne olyan, amilyen. Kiss Nikoletta fantasztikusan ír, szépen lassan, de nem bosszantó tempóban bontakoztatja ki a történetet, ugyanakkor a regény mégis mozgalmas, dinamikus. A hangsúlyok éppen ott vannak, ahol lenniük kell, a végkifejlet pedig hatalmasat üt. A fordítás is gyönyörű lett – a szöveg rendkívül olvasmányos, valódi esztétikai élmény.

A múltban játszódó szakasz vége nagyon kegyetlen, de el sem tudom képzelni, hogy máshogy történhetett volna. Ekkorra derül ki ugyanis a könyv két fő kérdése: ki Anna nagyapja (István, vagy valaki más?), illetve hogyan és mikor került Rebeka külföldre. Kicsit befejezetlen és lezáratlan hatást kelt, de éppen ezért életszerű – hiszen csak egy kiragadott időszakot mutat be a szereplők múltjából. Hiába fiktív karakterekről van szó, ezzel a lezáratlansággal azt érezteti velünk, hogy az életük az utolsó legépelt szó után is ugyanígy folytatódik tovább.

A Régmúlt napok fénye azon kívül, hogy szórakoztat István és Rebeka szerelmével, illetve a magyar történelem egyik különleges korszakába kalauzol bennünket, aktuális üzenetet is hordoz. Akadnak benne például elég konkrét és kritikus hangvételű aktuálpolitikai utalások. Ezeknek nem csak a tartalmát imádom, de azt is, hogy végre könyvekben is helyet kap ez a látásmód. Ezen kívül István egyik gondolata (az ‘56-os események kapcsán) nagyon megragadt bennem: azért vett részt a harcokban, mert nem azt akarta később mesélni a gyermekeinek, hogy megfutamodott.

Összességében a Régmúlt napok fénye szerintem méltatlanul kevés figyelmet kapott eddig, és remélem, valamilyen szinten hozzá tudok járulni ahhoz, hogy ez megváltozzon. Rendkívül érdekes, izgalmas és élvezetes regény, ami ezzel a borítóval a könyvespolc egyik éke lesz. Azoknak is bátran ajánlom, akik kicsit tartanak a magyar szerzők könyveitől – bevallom, én is sokszor nehezen veszem fel a stílusukat, de ez a regény messze nem az a kategória.

Értékelés

Kiadás: Libri (2020)
Oldalszám: 460
Eredeti cím: Das Licht Vergangener Tage (2019)
Fordította: Blaschtik Éva
Műfaj: családregény

Budapest, ​1949
A fiatal és ambiciózus Bárdossy Rebekának döntenie kell, hogy a tehetséges, ám nincstelen festő szerelmét viszonozza, vagy a tehetős és jó kapcsolatokkal bíró Breitner professzor udvarlását fogadja el. Gondtalan életére azonban nemcsak ez az érzelmi dilemma vet árnyat, hanem az egyre fokozódó Rákosi-diktatúra is… Vajon képes lemondani az álmairól, és helytállni a történelem viharai közepette?

Berlin, 2017
A fiatal és sikeres galériatulajdonos Anna megtudja, hogy gyermeket vár. Nehéz döntés előtt áll, s ráadásul egy titokzatos férfi is felkeresi berlini galériájában. Az ügyvéd a nagyanyja, Bárdossy Rebeka negyvenes évek végén készült portréját nyújtja át neki. A festmény eredetét kutatva Anna régmúlt idők családi titkainak ered nyomába, hogy utazásának végén nem várt kérdésekre is választ kapjon.

Nikoletta Kiss regényében Budapest, Berlin és Bécs, illetve a 20. századi európai történelem kulisszái között elevenedik meg egy család három generációjának élete és egy különleges szerelem története.

Linkek: Moly || Goodreads || megrendelés

Ha tetszett a bejegyzés, kövess Facebookon és Instagramon! Ha pedig szívesen olvasnál tőlem más témákban, nézz fel a Metaforaszennyezésre! ♥