A következő címkéjű bejegyzések mutatása: G. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: G. Összes bejegyzés megjelenítése
2010. június 21., hétfő
2010. május 20., csütörtök
2010. április 20., kedd
Az úgy volt, hogy volt két termetes, szép, szeretett leanderem. Az előző lakásban a teraszon voltak, aztán mikor költöztünk, Gábor anyukájához kerültek, megígérve, hogy öntözve lesznek, gondoskodnak róluk. Az első nyárra már csak egy maradt, tavaly már az sem élte túl a telet, mert az ígéretet tevő gondos kéz (Gáboré) elfelejtette bizony locsolgatni. Bántotta is ám, hogy elszárította őket, ezért ősszel tör(-etet)t valahol néhány kis ágat, vízbe tette, gyökerezteteni kezdte. Egy életben maradt, cserépbe került. És most mosolyogva figyelem, mikor reggelente a konyhaablakban erőre kapó kis növény új leveleit számolgatja: Már kilenc van, látod? - kérdezi elégedetten. Látom, jaj, de ügyes vagy! - felelem ilyenkor. És bár messze van még attól, hogy ez is másfél méteresre nőjön, de azt hiszem, vizet biztosan kap majd mindig.:)
Feliratkozás:
Megjegyzések (Atom)