párnamánia Julival

Alszik a hársfa, a sárgarigó,

zöld köpenyében a zsenge dió,

alszik a hangya, a füz, a patak,

árny maszatolja a házfalakat.

Alszik a számtan, az öt meg a hat,

alszik a rét takarója alatt,

hunyd be szemed, de mögötte is én,

én legyek ott befalazva csibém...

Velük alszik, ami már önmagában is elég. A színeket ő választotta, bár a zöldhöz egy kicsit alkudoztunk. Fényképezni (amivel megvárhattam volna  a napsütést) csak vele együtt lehetett:D, de így van jól, neki készültek. Látszik, ahogy hadonászik, a "fotózás" közben végig mesélt nekem. És IGEN, lelkesen horgolok:)))

Fonalak: Barkafonal, Gilice: Ananász, Málna, Lencsilány,

Szilvásgombóc, Papsajt, Paszuly, Cukorborsó

Nem én találtam ki, de remek ötletnek tartom: a párnák hátuljához az újrahasznosítás és a puhaság:) jegyében régi/nem használt/kinőtt  pulcsikat vettem elő. Az útmutató pl.  itt...

Jó nézegetni, ahogy a három lelkes amatőr jógázik... Gábor fárad el leghamarabb, kimerültségét demontsrálva kijön a szobából, majd pólót cserél.

Vásárlás után Jézuskának kellett levelet írnunk... Julira rájött, biztos, ami biztos, kapja meg időben, szerezze be neki a vágyott kincseket, aztán még rakosgassa karácsonyig. Így az esélyét se adjuk meg annak, hogy közben esetleg elfogyjon a polcokról...

A levelet kitettük a virágládába, és a szél elfújta a címzettnek.

Anya, nézd ezt az éééédes hello kittys pólót! Én ebbe most nagyon beleszerettem!-mondja lelkesedve az egyik boltban. Khmm... csajszisodik...

Nézd, anya! Olyan nagy a pocakom, mint apáé!- mondja egy pohár bodzaszörp után, és domborít hozzá. Apa?! Mit szólsz?!:D

Nem mindenben vagyok elégedett az ovival, de azért sok dolog tetszik. Ma is tetsző, nagyon jóleső dolog történt. Délelőtt kaptam egy MMS-t, rajta egy julis fotóval, ahogy beöltözve maskarában játszik. Mikor felhívtam A. nénit, hogy megköszönjem, azt mondta, csak azért küldte, hogy lássam, a reggeli anyába bújások csak nekem szólnak, és bizony ő ott valóban jól szokta érezni magát, (ha nem is mindig, ami valljuk be, nem is várható el,) nem csak ők nyugtatgatnak ezzel.

És ma még kisvonatozni is elmentek Juli nagy örömére.

Az ovis kirándulás jól sikerült, vittünk karikára vágott répákat, és vettünk egy adag vadasparki tápot, amiket a kecskék és az őzek Juli legnagyobb megelégedésére jóízűen megettek; a gyerekek a sok séta és állatnézegetés során ugyan alaposan elfáradtak, uzsonna után mégis maradt még bennük annyi szusz, hogy a fiúk üldözőbe vegyék a lányokat, majd a lányok legalább olyan harciasan a vásárfiaként kapott madaras sípjaikkal a szájunkban rohanva támadást indítottak a fiúk ellen, hogy kisípolják őket a világból, aminek nagy bújócskázás lett a vége. Fél hét, és Juli már alszik. Elfáradt.

Végre süt a nap...

Az évzáró jól sikerült az oviban, és bár arra számítottam, Juli belémbújik, nem így történt: rendezkedett, intézkedett, hangosan énekelt, tette a dolgát (még annál is többet), ahogy kell (meg ahogy már talán nem is kellett volna;)). Igaz, időnként megszakította az óvó nénik által szépen kialakított színpadképet, mert vadul integetett nekünk vagy éppen kirohant puszit adni Márinak. De ettől teljes a kép.

Valahogy az összes vékony harisnyáját eltűntette. Merthogy állandóan pakol, csomagol, dobozol. Már rumlis fiókunk is van, én meg menekítem a dolgait, hogy minél kevesebb kerülhessen oda. De a harisnyák eltűntek szőrén-szárán, ő nem mondja meg hova tette, én meg hiába keresem... már mindenhol megnéztem (persze szerintem mindenhol, különben meglennének), ráadásul egyre morcosabbá válva...

Sétálunk a temetőben. Juli szedett egy csokor százszorszépet, azt szorongatja a kezében. Az egyik sírnál egy bácsi megszólítja:

-Milyen szép a virágod, kislány. Olyan szép, mint amilyen te vagy.
- Tudod, meghalt a nagymamám, a sírjához viszem- feleli.

Sokat beszél és kérdez róla, és elég zaklatott. Rosszul alszik, és sokszor sír álmában...

Annak, hogy lankadatlanul ömlik az eső, csak a lányaim örülnek nálunk. Éppen hangyaházakat építenek legóból és fakockákból a lakásban megjelenő, menedéket kereső hangyáknak. Mondtam nekik, mi csak átmeneti szállást adunk, de állatnak legalább ez is állat a lakásban...

Juli ma tanítgatta Márikát buborékot fújni. Régóta nem volt ilyen csendes fürdés itthon. Csak ültek a kádban, és nagy egyetértésben, koncentrálva fújták a buborékokat a karikán keresztül...
Jó volt. És békességes, különös nagy csend volt...

Márival ma kicsit ügyintézős-bóklászós volt a délelőttünk. Egyre több boltban van már kitéve kisszék, asztallal, filctollal, játékokkal (egyik sem eladó, a berendezéshez tartozik), hogy az anyukák nézelődhessenek, és persze vásároljanak:). Na, az egyik ilyenbe is bementünk. Mári rögtön lecsapott egy kis kötött majomra. Végig a kezében szorongatta, míg én körülnéztem az üzletben, majd mikor menni szerettem volna sem akart megválni tőle. Az eladó látva a ragaszkodását, mondta, neki adja, vigyük nyugodtan. Szóval jól lelejmoltuk.:(

Egész nap fogta a majmócáját, nem eresztette akkor sem, amikor Juliért mentünk az oviba. Persze Juli rögtön kiszúrta az új állatot, és hiányolta, hogy ő nem kapott. Mondtam neki, most valóban nem, de van ami neki van, van ami Márinak... soroltam a példákat, majd elmeséltem, milyen különös úton jutottunk hozzá az új kedvenchez. Erre mit mondott?

- Anyi, menjünk akkor most el abba a boltba, én is kinézek magamnak valamit, a néni meg nekem adja.

Esténként énekelek imádkozás és elalvás előtt a lányoknak. Egy mindig ugyanazt, meg egy választhatót is.

-Nem ezt akarom! Nem ezt akarom! -mondja nyafogva Mári, miközben tenyerével betapasztja a szám. Ő még így választ. :)

-Hát mit szeretnél?

-A nagykarácsont.

-Mári, biztos a Kiskarácsony, nagykarácsonyt énekeljük májusban, ráadásul elalvás előtt?

-Igen. -feleli vigyorogva és bólogat.

Később aztán kiegyezik az Erdő szélén házikóval is. Szerencsére.

Egyébként nagyon bírom ezeket az esti rituálékat. Juli mostanában rendszeresen így játszadozik velem minden este:

-Anya, énekeld, tudooood, amit nagyon szeretek.

-A beültettem kiskertemet?

-Igen, én meg becsukom a szemem, és alszom.

(...elkezdem énekelni, ők hangosan, lelkesen rázendítenek mellettem, majd Juli méltatlankodva megszólal:

- Jaj, anya, tudoood, ha ezt énekled, rögtön kipattan a szemem, és nem bírok magammal, énekelj inkább mást.

Persze, előre tudja, hogy ez így lesz.

Juli is (mint gondolom minden kislány) nagy virággyűjtő korszakában van, folyton csokrozik. Tudjátok, vannak olyan nénik mindenfelé, akik lesben állnak, hogy szerintük mit nem lehet, és ha valaki megzavarja a környezetüket, rögtön a teraszra/ablakba pattannak, és fennhangon kiabálnak bárkivel, nos, miután virágszedés közben találkoztunk egy ilyen nénivel (nem, nem szedtük le a virágját, mert figyelünk a gondosan megmunkált kis kertekre, csak én rábólintottam, hogy azt a virágot, ami ugyan a művelt kis kertben is van, de aminek a magját valószínűleg évekkel ezelőtt szanaszét messzire is elfújta a szél, a virágot, ami láthatóan fűcsomó közepén van csak úgy, amit fűnyírás közben is lenyírnának, szóval azt leszedheti), és Julit láthatóan megijesztette, úgy láttam eljött az ideje az idei otthoni ültetésnek is.

Kert, erkély és terasz híján az ablakba szoktunk virágokat ültetni. Elmentünk virágért, majd miután kiválasztottuk a nekünk tetszőket, Juli vérszemet kapott, így most a gyerekszoba ablakában lévő ládában néhány kis eperbokor virít, ott nézzük majd napról napra, hogy lesz a virágokból eper, és hogy növekednek, színesednek az majd eperszemek. Remélem, valóban lesznek rajta, és nem hiába vizslatják apró óvó eprészszemek...

-Anya, szedjünk egy orgonát, jó?

-Jó.

-Tegyük vízbe, holnap meg beviszem az oviba, hogy ott felköszöntselek. Tudooood, anyák napján.

-Mondták az óvó nénik, hogy vigyetek virágot?

-Nem, de én adok ott neked.

És kicsit később:

-Anya, tudod melyik ruhát veszem fel holnap?

-??

-A fehér harisnyát meg azt a szép fehéret, tudoooood, amit a Julcsitól kaptam.

-A blúzt?

(bólogat)

-Azt mondták az oviban fehér blúzos ünneplőben kell menni?

-Nem, de én úgy szeretnék.

Az anyák napját egyébként számomra nagyon szépen ünneplik az oviban, úgy, hogy megmaradhat a meghittség, már amennyire az egy "idegen" közösségben megmaradhat. Juli megérkezéskor kézen fogva bevezetett engem a csoport egyik sarkába (egyszerre csak egy családé a sarok, a többiek kint várnak), ahol két szék és egy szépen megterített, virággal díszített asztal állt. Leültetetett, és átadta az ajándékot, amit ott készítettek, hozzámbújt, valamint verset is mondott volna (azt csak hazafelé a lépcsőházban tette meg:)). Kerek volt, szép, volt, a mienk volt, és nekem nagyon szimpatikus volt, hogy nem állítják ki a gyerekeket sorba az összegyűlt nagy csomó szülő előtt, nincs izgalom, csak a szeretgetés.

Csak ő adott virágot, és csak ő öltözött ünneplőbe.:)

Majd miután hazaértünk, Márival bújócskázni kezdtek, és azért folyt a harc, hogy ki bújhat el a mosogató alatti szekrényben, ahonnan előtte gondosan (majdnem) mindent kipakoltak.

Ma mikor oviba indult, feltünően szótlan volt. - Izgulsz? -kérdeztem, mert ma ünneplik bent a szülinapját tortával. - Igen.- felelte csendesen mosolyogva.

(A szülinapozás jól sikerült, még a neki levágott csokitortát is megette, ami nagy eseménynek számít nálunk.)

4.

Egy zajos:), kezdetben jókedvű, sütőgetős-játszós, majd később kissé viharos délután után hamar elaludtak (szerencsére a "vihar" is hamar elvonult), így volt időm becsomagolni az ajándékot, és elkészült mostanra a kért epertorta, amit kivételesen csak anya csinált segítő kezecskék nélkül, mert ő bármennyire is szeret a konyhában tüsténkedni, most azt felelte a kérdésemre, hogy együtt csináljuk vagy külön: Anya, a szülinapi tortát neked kell csinálnod! Az meglepetéses!

És holnap reggel már négy évesen ébred.