A következő címkéjű bejegyzések mutatása: ebay. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: ebay. Összes bejegyzés megjelenítése

2015. augusztus 3., hétfő

Miért válaszd a kézművest a kínaival szemben?

Van pár dolog, ami elgondolkodtatott a mások és saját tevékenységemmel kapcsolatban, így gondoltam összegyűjtök nektek pár gondolatot, amit megfontolva remélem ti is leteszitek a voksotokat a magyar kézműves termékek mellett :) ! Mivel én is szoktam Kínából vásárolni, így higgyétek el, egyáltalán nem az álszentség mondatja velem a következő mondatokat, hanem a puszta tények.

Mostanában mintha reneszánszát élnék a "kézműves", "kézzel készített" dolgok, amiket egyre többen keresnek, és szerencsére találnak is itthon. Szerencsénkre a magyar kézműves társadalom elég kiterjedt, rengeteg tehetséges ember foglalkozik a különböző technikákkal, mind-mind érdekesebb és egyedi alkotást létrehozva.


És itt van az első kulcsfogalmunk - EGYEDI. Mit is jelent ez? Mikor kicsi voltam, szerettem, hogy másmilyen ruháim, játékaim vannak, mint a többieknek. Legnagyobb fájdalmam az volt, amikor egy lány az oviban ugyanolyan pólóban jelent meg, mint amilyen nekem is volt - azt a pólót onnantól fogva nem voltam hajlandó hordani. Mert már nem volt egyedi. Hétköznapivá, mások számára is elérhetővé vált, és persze a beszűkült látóköröm miatt élt bennem az a hihetetlen naiv képzet, hogy azok a ruhák, amik nekem vannak, azok csak az enyémek, olyanja nincs senki másnak a környezetemben, így a kis világomban sem létezhetett máson olyan. Butuska történet, de úgy éreztem helytálló, ha szépen körbe szeretném írni, hogy szerintem mi is az az "egyedi" - egy rövidebb közhellyel mondva egy olyan dolog, ami biztos nem jön veled szembe másik ugyanolyan az utcán. És bizony a kézműves ékszerek, termékek ilyenek. Kína tömeggyártó nagypiac, a világ minden zugában elérhetőek az eBay-en és Bangoodon árult termékek.

És itt jön be egy másik kulcsfogalom - tömeggyártás, ami miatt az árakat olyan alacsonyan tudják tartani, amilyen alacsonyat egy kézműves se tudna sosem. És hogy miért? Mert ezeket a dolgokat hatalmas gyárakban, éh-bérért, "egy tál rizsért" dolgoztatott emberek gyártják le, nem pedig egy nyugodt környezetben ülő kézműves alkotja meg, miután éjjel inspirációt hozó álmot látott :) (erről hamarosan jön egy inspirációs-poszt! *Stay Tuned!*) ... Emiatt keletkezik egy hatalmas árrés a tömeggyártott cikk, és az egyedi kézműves termék között.

Íme egy példa:


És félreértés ne essék, igenis, hogy a kézműves is vásárol Kínából kész ékszereket - és tudjátok miért? Mert elkezdi számolni, jó homo oeconomicushoz méltóan, hogy mégis, mennyibe is kerülne megalkotni ezt az ékszert, ami úgy megtetszett neki? Elkezdi számolgatni, osztani-szorozni a dolgokat - "Mi is kell ehhez? Fekete csipke, kb. 3-4 centi széles. A múltkor láttam ilyet a méteráru boltban, 450 forint volt métere. Fél méter elég ehhez, az 225 forint... Hoppá, de hát ennyibe kerül összesen a kész nyaklánc, és én még nem is vettem hozzá se kapcsot, se medált, se láncot, se kapcsolóelemet, stb, stb, stb... Hát, jó, akkor inkább megveszem így". Mert olcsóbb, még az alkotónak is, akinek valószínűleg azért az alapanyagok többségéből akad otthon valamennyi, ha nem is mind vagy ugyanolyan, mint a kész terméken. És ez az egyetlen érv a kínai dolgok mellett - az olcsóságuk.

És most még csak a csúnya, anyagi tényezőkről beszéltünk, az emberi tényezőkről nem is. Milyen egy magyar alkotó? Általában egy jól képzett, kreatív ember, aki sok technikában jártas, és a saját örömére alkot. Saját maga járja be a "piacot" alapanyagok után, saját maga néz utána a dolgoknak, saját maga egyszerre a fényképész, a menedzser, a PR-os, a könyvelő, és minden, ami csak egy vállalkozáshoz kell. Ő az, aki - bár te nem is tudsz róla - ha elkészült egy ékszer, akkor nagy örömmel mutogatja körbe a családjának. Egyszóval, ő az aki azért csinálja ezt, mert ÖRÜL neki, mert szereti azt csinálni, amit.

Ezzel szemben a kínai munkás egy kizsákmányolt, monoton munkát végző, betanított munkás (Chaplin, Modern idők...), aki kényszerből dolgozik gyárban, 1-2 centért, semmi pénzért. Jó pár évvel ezelőtt volt egy leleplezőriport egy nagy multinacionális cég kínai gyáráról, ahol a riporterek embertelen körülményeket tártak fel (mondjuk egy időben elég sok ilyen riport, műsor, cikk készült). Az ott dolgozók napi 16-18 órát dolgoztak, munkájukért semmi pénz nem kaptak, esetleg csak pár centet. A napi kosztjuk egy tál rizs volt csupán, ami elfogyasztása után elmentek a gyár egy másik részébe, ahol összezsúfoltan álltak ágyak, hogy megpihenjenek, ledőljenek kicsit. A kínai munkás nem embernek van nézve, hanem csupán egy feladatelvégző gépnek. Körülbelül annyira vannak embernek nézve, mint a "bio-robotoknak" nevezett szerencsétlenek, akiket először küldtek a felrobbantott Csernobili atomerőműbe...

Van egy elég érdekes és különösen elborult koreai (persze dél-koreai) film, a Cyborg vagyok, amúgy minden oké, amit szinte kötelező megnézni, legalább a film kezdősoraiig, ami szinte teljesen beleégett az emlékezetembe. A főszereplő lány, "nagyszerű", monoton munkát végez egy gyárban, ahol valami elektronikai kütyüket szerelnek össze, és bár a filmben nincs így egyértelműen kimondva, de ismerve a monoton munka lélekölő mivoltát, mondhatjuk akár azt is hogy beleőrül munkájába, és végül egy elmegyógyintézetben köt ki.

"Boldog" kínai munkások a futószalag mögött...

De az olcsóságnak nem csak az emberi lét és méltóság lábbal tiprása az ára. Ennél egy sokkal nagyobb és égetőbb probléma árát kell megfizetnünk - hiszen, talán nem véletlen, de jelenleg Kína a legszennyezettebb ország. Nem véletlen, hogy Pekingben hatalmas a szmog, és a legtöbb nagyvárosban az emberek maszkot viselnek, hogy kicsit elviseljék a szmogot. Nem véletlen, hogy olyan szennyezettek a vizek, hogy többmillió hal pusztul el egyetlen szempillantás alatt. És az a jelenet megvan, amikor a turisták paraván előtt fotózkodnak, mert nem lehet pár méterrel arrébb ellátni a szmog miatt?

Ezek szomorú (és még szomorúbb, hogy igaz ...) tények, amiket bizony meg kell fizetnünk az olcsóságért. De ezeket ismerve se legyen senkinek se tévképzete - igenis, az alkotók is Kínából szerzik be az alapanyagaikat. Ennek oka az, hogy ma már elkerülhetetlen, hiszen szinte tényleg minden Kínában készült. Ha bármelyik alkotónak végignéznénk az alapanyagainak a származási helyét, szerintem 99,9%-uk kelet-ázsiai lenne. Az enyémek többsége is az. Kína, Thaiföld, Korea, stb, stb. Szinte az összes Kelet-Ázsiai országot fel lehetne sorolni. Sajnos ez bizony megkerülhetetlen.

És amikor azt gondolnátok, hogy nem lehet már más indokom a magyar kézműves termék választása mellett, akkor tévedtek, mert bizony még mindig van. És ez talán a legfontosabb - a GARANCIA. Nem mondom, a Banggood és az eBay is eléggé vásárló-barát ebben a tekintetben, hiszen pénzvisszafizetési garancia van mind a két helyen, DE mégis. Mindig mondom, hogy az eBay lutri (a Bangood talán annyira nem, de ott is bele lehet nyúlni a dolgokba, érdemes ott olyan dolgot venni, amit már többen megvettek, írtak róla véleményt, posztoltak róla képet, stb.). eBay ilyen szempontból elég buta, ott ugye csak az eladó %-os feedbackjét látjuk, de köszönhetően a Feedback Selectornak ott is rákereshetünk 1-1 itemre, kivéve ha az újra lett listázva, mert akkor a korábbi feedbackek elvesznek.


Végül, de nem utoljára egy érdekes jelenségre hívnám fel a figyelmet, ami talán kicsit eltér a bejegyzés témájától. Sorra futok bele olyan oldalakba, ahol borzalmasan túlárazott eBay-es termékeket árulnak, néha dupla-tripla árért. Sokszor belefutni olyanba is, hogy ezeket a kínai termékeket kimondottan kézműveseknek szánt területen árusítják (lásd Meska...), ami hát eléggé furcsa, mert szerintem abszolút ellentmond egy kézműves bolt szellemiségének. Azt tudom javasolni, hogy csak saját képpel rendelkező embertől vásároljatok. Minőséggel kapcsolatban biztos nem fogtok csalódni a kínaihoz képest, sőt :) !

És azt hiszem ezzel le is zárom a soraimat, hiszen már szinte mindent leírtam, amit ehhez a témához szerettem volna elmondani, legalábbis remélem, hogy nem maradt ki semmi :) .

2015. július 20., hétfő

Beszerzett szépségek


Facebookon mutattam [Link], hogy jött ma három csomag, illetve benéztem a múlt héten a helyi hobbiboltba is, szóval gondoltam megmutatom ezeket a gyönyörű kis szerzeményeket ^^!

De nézzük is először az eBay-es csomagokat :) ...

Most rengeteg láncot, nyakláncalapot szereztem be, ugyanis az elmúlt időben borzalmasan kifogytam... Sok lánc született a kezeim között, na :) ...

Először is, ezek a jó kis kord-bőr nyakláncalap, amit egyszer már vettem, igaz akkor csak egy adagnyit, de annyira megtetszett, hogy kellett még két adag :) . Nagyon jó olyan nyakláncokhoz, amiknél úgy érzem, hogy nem illik hozzájuk a lánc (mert bizony ilyen is van!).


Bár a dupla láncok nem éppen az én terepeim, de tavaly ilyenkor készült néhány fej/hajdísz nálam, amik most eszembe jutottak, és amik miatt most megint kedvem kaptam :) . Emiatt szereztem be ezt a jó kis láncot ^^.


Ehhez a képhez kapcsolódva csak annyit mondok - 12 méter ezüst lánc ^^. A múltkor egy nap alatt elhasználtam 6 métert ,szóval muszáj volt pótolni a dolgokat :) ...


CsináljÉkszert!-ből is ideje volt már rendelni, hát most ennek is eleget tettem :) ... A "szokásos" szerelékeken (delfinkapcsok, szerelőkarikák) kívül, szereztem még be memóriadrót karkötőket, illetve egy négylevelű filigrán gyöngykupakot is...


... no meg persze egy nagy rakat marokkő ásványt is *,* ...



Mert ásványokból sosem elég :))) ...


Végül, de nem utoljára, benéztem a helyi hobbiboltba is, mert bizony már éppen ideje volt, ugyanis körülbelül egy éve (ideköltözésemkor :D ) eldöntöttem, hogy felfedezem a helyi terepet :) . Nagyon is jól tettem, ugyanis egy marha jól felszerelt bolt van itt, nem is gondoltam volna. És persze nem jöttem ki üres kézzel :) ...


6-féle pentart textilfestéket szereztem be, illetve egy jó minőségű 10-es ecsetet is, mert ecsetből és festékből persze sosem elég :) ...


A festékektől átmentem a gyöngyös-ékszerkészítős részre. Ott találtam néhány szépséget, amit nem tudtam otthagyni, például ezt a barna napkő ásványgyöngy chipset :) ...


... illetve fejes-, és szemes szerelőpálcákat, fekete színben. Ez igyanis már hiányzott, eléggé korlátozottnak éreztem a lehetőségeim a fekete lánccal, ugyanis nem volt hozzá szerelőpálcám. De így már sokkal jobb, sokkal több lehetőségem lesz :) ...


Mit gondoltok :) ?

2015. június 25., csütörtök

Újabb két csomag érkezett :)

A múltkor is írtam már, hogy nem tudom mi van most Kínával, mert vagy én kezdtem el véletlen jó időpontokban rendelni, vagy ők gyorsítottak valamin (vagy a vám gyorsult be), ugyanis a 30-45 napos várakozási idő most borzalmasan leredukálódott. Volt olyan csomagom az elmúlt időben, ami 10 nap alatt ért ide, de ez a két csomag, amit most bemutatok szintén alig utazott többet két és fél hétnél.


Nézzük akkor, hogy mit is rejtett a két csomag :) ! Előljáróban annyit elárulok, hogy úgy érzem mindkét dolog eléggé hiánypótló, már nagyon vártam hogy megérkezzenek, gondolhatjátok hogy hogy örültem, amikor kibontottam a csomagokat :) . Mert ugyebár, hogy éppen mi érkezik, az eléggé lutri, ha az ember több mindent is vásárolt - ha csak két dolgot, akkor is, mert lehet a később vásárolt érkezik meg hamarabb.


A kisebb csomag ezt a 15 db-os hold medált tartalmazta, ami eléggé ismerős lehet azoknak, akik eBayeznek, ugyanis eléggé népszerű lett a holdmedálos-galaxysos nyaklánc. Egy ideig én is gondolkodtam rajta, hogy vegyek-e olyan medált, hiszen marha jó áron vannak, viszont arra jutottam, hogy valahogy - akármennyire is szép képek vannak a medálokban - olyan furcsa, hogy ehhez a gyönyörű filigrán mintás holdhoz galaxysos képet tegyek be... :-/
Szóval, inkább redeltem egy adagot a medálból, hogy majd saját kényemre-kedvemre alakíthassam őket, nem csak nyaklánc fog persze belőlük készülni :) !


A másik hihetetlen hiánypótló dolog az organzaszálas nyakláncalap, ami amolyan "semleges" nyakláncalapnak terveztem, hiszen van párszor, hogy a sima láncalap nem az igazi egy medálhoz, nos, ez az alap pont az ilyen esetekre tökéletes :) . Persze feketét rendeltem, 10 darabot egyenlőre, majd meglátjuk, hogy hogy fog fogyni ^^. Ha lett volna szép sötétlila, bordó vagy sötétzöld szín, akkor azt is kértem volna, de sajnos csak rikító színek voltak, ezért döntöttem a fekete mellett. No, meg azért is mert a fekete egy gyönyörű szín :) !


És ha már lassan a bejegyzés végére értem, szeretném elmondani, hogy hamarosan egy amolyan "Bolhapiac" mappát fogok indítani a blog Facebook oldalán! Aki már követi az oldalt, azt láthatta, hogy ma rendet rakok a szobában, és ennek része az is volt, hogy rendet tettem az ékszereim között, így egy csomó olyat kiválogattam, amit bár magamnak készítettem, vettem, mégis 1-2 alkalmon kívül nem sokat volt rajtam. Persze ezek az ékszerek kedvezőbb áron fognak felkerülni, de annyit ígérhetek, hogy egytől-egyig gyönyörű :) !!!  

2015. június 21., vasárnap

Holika Holika Pig Nose black head clear 3-step mitesszereltávolító tapasz

A múltkor írtam nektek a TheFaceShop lehúzható mitesszereltávolító maszkjáról [Link], gondoltam most írok erről a másik koreai "csodaszerről", amit elég sokan dicsérnek a neten. eBay-ről vettem ezt a szettet, 3 db 3-lépéses tapasz volt benne, összesen kb. 1800 forintért [innen]. Nem mondom, nem volt egy olcsó mulatság az itthon kapható tapaszok többsége ugyanis 500-600 forint körül mozog, de így sokkal jobban megérte, ugyanis ha csak egy szettet vettem volna, az 800 forint körül mozgott.


Ismét kaptam termékmintákat is, amiket majd később fogok bemutatni :) ... Egyik egy paradicsomos fehérítő krém, 20%-os paradicsomtartalommal, ami eléggé szimpatikus, ugyanis a paradicsom nagyon jó gyulladáscsökkentő, szóval, ha beválik, lehet rákeresünk erre a márkára :) ... A másik egy bőrradírozó gél, erre is kíváncsi vagyok, sajnos nem nagyon tudom elolvasni a jellemzőit, ugyanis (mindkét termék, sőt, a tapasztok is) jó szokás szerint csak koreai leírást tartalmaznak :) ...


Nézzük akkor a mitesszereltávolító tapaszt. Mint említettem 3 lépésből áll egy "kezelés", már ha ezt lehet annak nevezni. Ez nekem baromi furcsa, ugyanis az itthon kapható tapaszok ugyebár csak egy lépésesek, ez a tapasz kicsit többet nyújt nekünk.

Az első lépés - pórusok tágítása
Ha megfogdossuk a tasakokat, akkor érezhetjük, hogy az elsőben rengeteg nedvesség van. Kibontva erről meg is győződhetünk, főleg ha olyan ügyesek vagyunk, hogy magunkra is borítjuk picit, ahogy nekem sikerült :))) ... Az illata hihetetlenül kellemes, üde, citromos-citrusos, el tudnám szagolgatni napokig :) !
Ezt a tapaszt szépen felhelyezzük az orrunkra, majd 15-20 percig várunk, hogy megszáradjon. Hihetetlen, de az ember szinte érzi, ahogy a pólusai nyílnak ez idő alatt, sőt el is halványulnak szépen. Ha a tapasz megszáradt vagy letelt a 20 perc, akkor húzzuk le és jöhet a következő lépés.

Második lépés - miteszertisztítás
Ez az a lépés, amit a legtöbben ismerünk, avagy amikor is feltesszük a tapaszt, várunk vele 10 percet, majd lehúzzuk.Előtte persze egy kicsit nedvesítsük be az orrunkat, és akkor mehet rá a rózsaszín tapasz. A bevágásoknak köszönhetően nagyon szépen rásimul az orrunkra. 10 perc alatt gyorsan meg is szárad, csak szépen húzzuk le! Ne nézzünk rá, ronda látvány :D ... Nekem rengeteg miteszeremet kiszedte, meglepődtem azon, hogy mennyivel hatékonyabb, mint a többi tapasz, amit eddig használtam!

Harmadik lépés - pórusösszehúzás
Ennél a lépésnél két réteget kell felvinnünk. Alulra egy géles réteget (ami folyton elcsúszkál...) felülre pedig egy filc-szerű réteget. A gél réteg valami borzalmas, folyton elcsúszkál, elég nehéz vele bánni... Sajnos a leírás nem közli velünk, hogy mégis mennyi ideig hagyjuk fent, szóval, én egy 20-25 percet hagytam neki. Ennek a rétegnek is kellemes, "tiszta" illata van, és kellemes, hűsítő hatást nyújtott (meg a gél réteget éreztem folyamatosan, mintha csúszna lefelé, ez elég idegesítő volt...).


... mert az enyémek borzalmasak lettek :D ... 


Véleményem összességében: 4/5 csillag!!!

Nagyon bejött ez a termék, bár sokáig drágálltam az árát, de mivel ennyire hatékony, azt kell mondjam, hogy utólag egyáltalán nem bántam meg! Két problémám volt csupán ezzel a termékkel: baromi időigényes, másrészt pedig az első és az utolsó lépés picit túl folyós volt, sokáig tartott, amíg megszáradnak, ráadásul sokszor úgy éreztem, hogy elcsúsznak. Minden esetre meglepően szépen kitisztotta a pórusaim, nem mondom, hogy az összes mitesszerem eltűnt, de a végeredmény látványos (sajnálom, hogy nem csináltam előtte-utána képeket...). Olyankorra ajánlom, amikor legalább van egy-másfél óra szabadidőnk, amikor nem kell sehová se mennünk, és nem jön hozzánk se senki (kivéve, ha nem zavar, hogy egy tapasz van az orrunkon :D ). Gyönyörűen kitisztít, az illata kellemes, nem tudom, hogy mit kívánhatnék még :) ... Kicsit lehetne olcsóbb...

2015. június 14., vasárnap

Mindenféle beszerzések :) ...

 Nemrég mutattam, hogy mi mindent szereztem be a CsináljÉkszert-ből, most megmutatom azokat, akiket vagy kínából rendeltem, vagy máshonnan kaptam, vettem :) ...

Először is, mutatom őket ^^. Egyik kedves szaktársnőmtől kaptam, akivel elég jól kijövünk, ő is szeret kreatívoskodni, ügyeskedni, de Ő inkább a varrásban jeleskedik. Azt mondta, hogy pakolászott, és ezt a két fülbevalóalapot, és ezt a kámeás gombot találta otthon, és mivel ő - állítása szerint - nem tudja felhasználni őket, úgy gondolta, hogy nekem adná :) ... Én meg persze majd kiugrottam a bőrömből, úgy örültem neki ^^...


Úgy érzem, hogy most a kínai csomagok csoda-korát éljük, ugyanis mostanában 1-2 nap alatt ideérnek a csomagjaim kínából, magam sem tudom, hogy hogyan, de én minden esetre nagyon örülök neki :) ... 

Először is, megmutatom ezt a 36 db-os krétával írható matricát :) ... Innen vettem, és eléggé megbízhatónak tűnik, igaz, még nem használtam fel egyet sem. De ami késik, az nem múlik :) ... 


Vettem 20 darab fecskendőt is Innen (igen, a képen csak 3 van, nem akartam többet kiszedni :D ) , amiket majd a különböző ékszerkészítéseknél szeretnék felhasználni. A jó múltkor vettem műgyantát, főleg annak a használatánál szeretném ezeket a fecskendőket felhasználni, ugyanis egyszerűbb lesz így öntögetni a gyantát :) ... 


Szintén eBay-ről származik, Innen, ez a 3lépéses pórustisztító, amit már ki is próbáltam, azért található csak 2 szett már a képen :) (a teszt hamarosan fellelhető lesz a blogon!)


Madárkoponyák, ez már Bangoodról származik [Link] , tipikusan az a darab, amire már évek óta csorgatom a nyálam, hogy milyen marha jó lenne, ha nekem is ott lapulna az alapanyagok között, hiszen sok helyen láttam már, de mindig aranyárban. Végre, valahára találtam egy számomra is elfogadható áron :) ... Yeey!


És még egy Bangood-os beszerezés, egy nyaklánc-készítő szett [Link], amit igazság szerint csak azért vettem meg, mert marha jó kis alapanyagokat rejtett, illetve azért, mert akciósan 900 forintért kínálták, ami szerintem abszolút megéri (alapáron, 2000 forintért, annyira már nem szerintem). Pozitívum, hogy nem csak 6 láncra való alapanyagot adtak, hanem jóval többet, így a "maradékot" a későbbiekben is lehet hasznosítani :) ...


Még a jó múltkor jártam a Jysk-ben, és ott kinéztem magamnak a 4-színő festékszetteket (összesen 3 fajta volt), de mivel akkor ügyesen otthon hagytam a kupont, amit a hírlevélre feliratkozásért kaptam, és amivel 5000 foront feletti vásárlás esetén 1000 forintot elengednek nekem, így bevásároltam mind a 3 szettből, sőt, még 4 db vászon is került a kosaramba. A nagy gondom az, hogy picit megbántam, hogy csak egy vásznat vettem, lehet jó lett volna többet venni... Hát, hátha még legközelebb is lesz :) ...


A színeknél nagy szerencsém volt, ugyanis a kék-zöld 4-es pakkból az utolsót hoztam el.



2015. június 10., szerda

eBay & Bangood - Amiket már nagyon várok :) ...

Vettem mostanában pár dolgot a kínai nagypiacokról, gondoltam megmutatom őket most nektek, ha már tegnap egy wishlistet posztoltam [Link] :) ... Sajnos várni kell még többségükre, és már alig várom, hogy megérkezzenek :) ! Akik pedig már itt vannak, azokról lesz egy külön poszt ;) !

Először is, kezdjük a Bangood-dal! :)

1. Fekete miteszereltávolító lehúzható arcmaszk [Link] ~ kb. 1150 HUF 
Bár nem tűnik valami gusztusos dolognak, de még akciósan, kb. 850 forintért vettem ezt a maszkot, elég jó visszajelzéseket kapott, és még mindig egyik vesszőpapipám a pórusaim tisztasága :) ... Remélem nálam is működni fog!


2. E6000 extra erős ragasztó [Link] ~ 1225 HUF 
Külföldön, főleg az angolszász területeken (hűűű, milyen szépen mondtam hogy USA meg Anglia) népszerű hobbi-ragasztóról van szó, amit 3 különböző kiszerelésben vehetünk meg. Én a 40g-ost választottam, annak az árát írtam ki. Erre kicsit többet kell majd sajnos várnom, már ha megérkezik egyszer, ugyanis egy kis technikai malőr lévén a PayPal-os regisztrált címemre küldték, ami még Szeged... :-/ De ha az égiek kegyesek hozzám, akkor tesóm meg fogja kapni :) ...


3. Madárkoponyás medálok [Link] ~ 620 HUF 
Borzalmas régóta szemeztem már ezekkel a madárkoponyákkal, annyira hihetetlenül jól néznek ki :) ... De eddig midnenhol csak drágábban láttam, így örültem, hogy ráleltem ezen az oldalon is :) !


4. Vintage Bronz nyaklánc-készítő készlet [Link] ~ 985 HUF 
Erről a készletről már írtam egy korábbi wishlistben, és úgy döntöttem, hogy nem halogatom tovább, főleg mivel 2000 forintról van leárazva. Azt nem igérem, hogy pontosan ugyanígy fogom felhasználni ezeket az alapanyagokat, igazság szerint főleg a sok szép medálalapért vettem meg :))) ...


5. Kristály medálok [Link] ~ 689 HUF 
Eleve tudjátok, hogy imádom a kristályokat, és most sikerült rátalálnom ezekre az édes kis medálokat :) , amik ráadásul le is voltak valamivel árazva, így még jobban megérte. Be is vásároltam, 7 különböző darab is került a kosaramba :) ... Alig várom, hogy megérkezzenek ^^!



És akkor most jöhetnek az eBay-es dolgok :) ...

1. 10 db-os mérőkészlet [Link] ~ 745 HUF 
Múltkor beszélgettük a Kedves anyukájával, hogy milyen jó angol receptek vannak, de gondot okoz nekünk, hogy akkor mégis mennyi egy bögre, meg egy evőkanál, stb, szóval, úgy döntöttem, hogy meglepem magunkat egy-egy ilyen 10 db-os mérőedénykészlettel :) ... Bár én eredetileg olyat szerettem volna, ahol mindegyik mérce más és más színű, azok már sajnos aranyárban voltak... A másik fontos szempont az volt, hogy legyen ráírva valami mennyiség :) ...


2. Holika Holika miteszertapasz [Link] ~ 1812 HUF 
Pár helyen írtak erről a tapaszról, és elég jók voltak róla a vélemények, szóval úgy döntöttem, hogy kipróbálom. Kicsit drágállom érte a pénzt, főleg akkor ha nem működik. Ha már egy kicsi változást is fog hozni, akkor már megérte :) ! Egyébként csak azért bízok benne, mert ez nem egy "egyszerű" tapasz, amit felteszel, majd lehúzol, hanem 3 fázisból épül fel, ezért 3 különböző tapaszt kell alkalmazni egy alkalom során... Nagyon kíváncsi leszek rá!


3. 20 db fecskendő [Link] ~ 757 HUF 
No, nem kell megijedni, nem léptem rossz útra, nem azért kell a fecskendő, hanem alkotáshoz :) ! Ugyanis a fecskendők elég sokféleképp alkalmazhatóak az alkotások során, szóval már éppen ideje volt beszerezni párat :) ...


4. Vénusz Légycsapója virágmagok [Link] ~ 424 HUF 
Véééégre eljutottam oda, hogy be tudtam szerezni a virágmagot... Nem túl szép teljesítmény, főleg hogy valamikor tavasz elején írhattam arról, hogy szeretnék egy ilyen kis virágot :) ... Jajj, már alig várom, hogy megjöjjön és elültethessem, és kikeljen ^^ ...


5. Hold alakú medál [Link] ~ 755 HUF 
Ez is egy olyan elem a kosaramban, amivel már baromi régóta szemeztem vele, és végre rászántam magam, hogy beszerezzek egy párat :) ... Az ezüstöt választottam, és ennyi pénzért 15 db járt. De már megvannak vele a terveim :3 ...


6. 36 db krétamatrica [Link] ~ 278 HUF 
Őszintén megmondom, hogy fogalmam nincs, hogy miért pont ebben a pillanatban gondoltam arra, hogy ezt a szintén régóta a wishlistemen lévő dolgot megvegyem, de végül csak letettem mellette a voksom :) ... Jópofa szerintem, sok lehetőség és kreativitás rejlik benne :) !


7. Ásvány medálok [Link] ~ 450 HUF
3 különböző medál került itt be a kosaramba - 2 db ametiszt (mi más?) , 2 db kék homok és 1 db aventurin. Gyönyörű mind a 3 kő, legszívesebben itt is többféléből vettem volna, de hát sajnos pénzemnek is van határa :( ...


Mostmár gondolom értitek, hogy miért várom ennyire a postást :) ... Ráadásul hamarosan érkezik egy CSÉ-s rendelés is, szóval ez a hónap most "Karácsony" :))) ...

2015. május 7., csütörtök

Kínai és Csinálj Ékszert-es csomagok egy nap :)

Ahogy a Facebookon már írtam, bizony Karácsony volt ma nálam, hiszen 4 csomagom is érkezett ^^! Nagyon megőrültem, mert persze már régóta vártam őket :) ...

A képek minőségéért elnézést kérek, sajnos eléggé borús volt az idő, amikor a képek készültek, bár próbáltam rajtuk segíteni.

Kezdjük a kínából érkezettekkel.


1. Barna üvegcsék [Banggood - Link]
Ez az első Banggood-os rendelésem, nagyon izgultam, hogy megérkezzen :) ... És persze épen! Eddig még sehol nem találtam barna üvegcséket, de itt most szerencsére igen, nem is volt vészes, 10 db-ot kb. 400 forintért. Igaz, az egyiknek sajnos nincs kupakja (ő nincs a képen, csak a fentin). Jópofa kis "medicina" ékszereket lehet belőlük csinálni :3 ...


2. Akril festékek [eBay - Link
A kőfestéshez :3 ... Egy csomaggal már rendeltem, de úgy döntöttem, hogy kell még egy :))) ...


3. 3 különböző méretű kétoldalú medál [eBay] 
25 mm - Link 
18 mm - Link
16 mm - Link
Egy lány kért egy nagyon jópofa kis statement galaxys medált, ahhoz lett eredetileg véve. Meg hát eleve jópofa, hogy ilyen két oldalú ez a medál :) ...


Amint említettem a Csinálj ékszert-es csomagom is ma érkezett meg itt is jó sok mindent rendeltem :))) ... Bevásároltam! :)


1. Extra erős ragasztó [Link
Jó pár évvel ezelőtt vettem egyet, nagyon szeretem, elég sok mindenhez használom (pl. a már fentebb említett statement medálnál is). Elég drasztikusan kezd fogyni az előző adag, szóval, gondoltam veszek egyet, mert sose árt, ha van :) ...


2. 2 dv Ovális fűzhető foglalat [Link]
Ezt ajándékba kaptam. Mivel még sosem volt ilyen medálalapom (lassan már mindegyikből volt pedig), úgy döntöttem, hogy kipróbálom őt ^^...


3. Totyakos üvegcsék [Link]
Mert belőlük sosem elég :) ...


4. 25 mm-es medálok + üveglencse [Link - Link - Link]
Egyik medál egy szép nagy, ezüst, amiket imádok galaxysos medálokhoz használni, a másiknak pedig a hátulja a lényeg, az életfás minta :)


5. Gyűrű alapok [Link - Link - Link]
Ezekből se sose elég :) ...


6. Fogaskerekek
Már régóta szerettem volna fogaskerekeket, most volt, naná hogy kellett is :) ...


7. Hurkos karika alap [Link]
Régebben volt hasonló alapom, hipp-hopp elkelt, igaz az antik bronz volt, de szerintem ezzel az ezüsttel sem lesz gond :) ...


8. Ásvány jellegű chips gyöngyök [Link - Link - Link - Link
Kell, kell, kell :))) !!! Még mindig nem tudom megunni :3 ...


9. Mintás papír [Link
Ez majdnem kimarad, mert kicsit simulnia kell, picit megpördült szállítás közben :) ... Majd fotózásnál kell egy jó háttér, Ő pont tökéletes !



Mit szóltok? Ha tudnátok milyen eufóriát éreztem, amikor elpakoltam őket :) ... Egyik kedvenc érzésem :)))) ....


Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...