Én nem adtam nevet neki, mert annyi minden került bele, hogy nem is tudom mi volt a domináns hozzávaló. Többfelé is láttam már, régóta izgatott, vajon milyen lehet és megeszi e válogatós családom. Kár volt ilyen sokáig várni, mert remek vacsoraétel. Egy kis friss salátával komplett és bőséges.
Tészta:
20 dkg liszt
10 dkg hideg vaj
1 tojássárgája
só, bors
2-3 kanál hideg víz
A tészta hozzávalóiból gyors mozdulatokkal tésztát gyúrunk, amit felhasználásig, de legalább fél órára hűtőbe teszünk.
Töltelék:
1 fej hagyma
1 paradicsom
1 paprika
25 dkg gomba
15 dkg füstölt sonka
só, bors
Öntet:
2 dl tejszín
2 tojás
Olajon megdinszteljük a hagymát, majd rádobjuk a paradicsomkockákat, az apróra vágott paprikát és így sütjük. Pár perc után mehet a gomba, sózzuk, borsozzuk. Készresütjük, majd a csíkokra vágott sonkát is belekeverjük.
Összeállítás:
A piteformába belenyomkodjuk a tésztát ( nekem nem volt elég a tészta bele, lehet nagy a formám). Megszurkáljuk villával és 10 percig elősütjük. Majd a maradék tojásfehérjével megkenjük még azon forrón. Ekkor kerül bele a töltelék.
A tojást elhabarjuk a tejszínnel és ezt öntjük a megtöltött piténkre. Lehet rá szórni reszelt sajtot is. 20-25 perc alatt készre sütjük. 180 fokon.