Kétballábnak is összejöhetnek néha a dolgai...háromszor sikerült tökéleteset alkotni...vagyis inkább ajándékba kaptam őket...három tökéletes kis manó...okosak, szépek,ügyesek...emlékeztek, mikor Forest Gump megkönnyebbült okos kisfia láttán?Hát igy vagyok én is vele...

Kétbalkezes kreativkodó....hát igen, én vagyok az, aki ha varrásnak adja fejét, átszúrja a körmét a varrógéptűvel,ha főz, lángra lobban a konyha,legbiztosabb, ha rögtön egy tűzoltóbrigád is készenlétben áll a háttérben, ha virágot nevel, beleül a kedvenc kaktuszába, vagy az orchidea, amit hónapokon keresztül becézgetett, virágzás előtti napon visszavonulót fúj és ledobja a bimbóit...úgyhogy, ezen az oldalon esetleg csak kajlafülű nyuszik, kancsal macik lesznek láthatók, ha egyáltalán életrekel a fényképezőgép, merthogy leejtettem...na és ez a blog...hát majd meglátjuk...itt vagyok!

Nem szeretnék lakni szürke házban,
mert a falon nem látszana árnyam,
és ülnék benn magam is szürke ruhában.
Aztán ha szürkén leszállna az alkonyat,
és a sötétség befedné a bokrokat,
a tükör szinte félve kifakulna
csillagfénytől darabokra hullva.
Meg ha volna redőny az ablakon,
ujjamat is becsíphetné, ó, nagyon,
s ezért mindig vigyáznom kellene,
hogy ne orroljon rám a szürkék szelleme.

Inkább szeretnék ülni bárányfellegen,
mely naranccszínben lebeg át az estelen;
és látnám, hol fejik már a tehenet,
miközben a tej habja, akár a lehelet
nő magasra, s árad tán az égre,
ahogy köd telepszik a magas jegenyékre.
S míg odalenn kigyúlik cirmos macskák szeme,
parázstól lesz vörös az égbolt pereme,
meg a tetőket is szinte lángolni látom,
és lángolva alszik ki minden a világon.
Lángol a kaszaél, fejemen a szalmakalap,
lángol az esthajnalcsillag az újhold alatt,
és rendre dőlnek kévék vörös sugárból,
ropogva vetnek lángot egy különös csodától:
hogy nyugszik a nap, és minden fordul utána,
mind napraforgók félig lehunyt virága.
(Brasnyó István)