Stick Figure Family at FreeFlashToys.com

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: boszzúság. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: boszzúság. Összes bejegyzés megjelenítése

2010. január 5., kedd

Új év, új rémek, új történet

Hát, boldog új évet, ami elmúlt azon már túl vagyunk.

Jó, értem én, hogy ünnep volt meg minden, és a karácsonyt is imádom, de mivel murphy törvényei szerint mindkét gyerek, majd utánuk én is hörghuruttal töltötte az időt tanulás ésa főleg pihenés helyett, így aztán nézzétek el, hogy nem rajongok ezért az évkezdésért. A dokkernél töltött időkért, ami helyett sétálhattam volna, meg az ébren töltött időért, ami helyett olyan szívesen aludtam volna.

Nos, a tavalyi szabimból maradt napokat gyerekápolással töltöm szakvizsgára készülés helyett, így aztán remek a kedvem, még szerencse, hogy rutinos gyermekeim a horgolást anyához tartozó dolognak tartják, így nem lepődnek meg az újabb állatkákon.

Szóval az év vége pozitívuma pár újabb alkotás, amit megmutatok nektek és befejezem a nyafogást és kihasználom SL alvásidejét arra, hogy jogszabályt olvassak.

Csak irigyeljetek bátran:)
Ő itt Kócos Süni, a férjem szülinapi ajándéka. Férjem maga is tipikus süni, de őt is sokat kell simogatni, már ha lehet.
Ő itt Tia a kiselefánt, akinek a történetét nemsokára megírom, addig is mindenkinek egészséges és boldogságos napokat kívánok.

2009. március 20., péntek

Az élet bonyolult

Szerencsére a botrány " kitörésekor" épp vadul dobozt pakoltam és nem voltam net közelben így szerencsésen elkerültem az apeh- cécó első hullámát. Vagy szerencsétlenül, mert ugye így csak kapkodtam a fejemet.

Azt gondolom a blogos társaság jelentős része hobbinak tekinti az alkotást és nem akar újabb gondot csinálni a családjának. Ezért a legegyszerűbb döntésnek a bolt inaktíválása tűnt a MESKA-n, amíg eldöntöm hogyan tovább.

Valaki felvetette a csereblogolás lehetőségét. Nálunk ez azt hiszem működik is már:) De reméllem fog is működni. Hiszen a szép dolgokat egymástól is megkaphatjuk, leüzletelhetjük, igaz, hogy persze a GYES/GYET mellett ezzel a kassza nem lesz tele a számlákat pedig fizetni kell.

Remélem meg fogom találni a legáális lehetőséget annak a boltnak a menyitására, ami a gyerekkori álmom( volt?). Igyekezni fogok:)

2009. január 31., szombat

Mi az eredeti

Még csak pár napos a blogom, és sajnos máris szembe kerültem az első vitával. Ötletlopás. Nem is tudom létezik-e ilyen kategória. Az biztos, hogy nem nagyon megfogható. Minden estre én rendszeresen "lopok" ötletet, például, ha sapkát horgolok, olyat, mint a szomszéd lányé, vagy azé a tegnapi fiúé az utcán, vagy amit a tévében, uram bocsá' az interneten látok.Persze nem pont az lesz, amit láttam, de HASONLÓ.És akkor ezek még csak a horgolt holmik, nem pedig a képek, rajzok, varrt, faragott holmik, vagy egy szép virág a parkban. Így vagyok a játékokkal is. Van, hogy látok valamit egy honlapon, rajzot, elkészült horgolt állatot és elhatározom, hogy elkészítem. Persze nem ugyanolyat, csak HASONLÓT. Mint ahogy nem is lehet ugyanolyat alkotni. Ha mástól kapok ihletet, akkor azt le is írom és büszkén vállalom. Ha valaki tőlem kap ihletet, akkor bátran valósítsa meg, itt a blogon még ötletet, linket, segítséget is talál hozzá.

Minden esetre ezentúl biztosan nem írom meg az ötletadónak, hogy ő volt az, aki megihletett, mert látom, hogy ebből nekem csak problémám lehet.