A következő címkéjű bejegyzések mutatása: festés. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: festés. Összes bejegyzés megjelenítése

2022-04-22

Tengernyi szín Portugáliában



Utazni általában mindenki szeret, és bár gyakran hangoztatjuk, hogy az utazás remek inspirációs forrás, kifejezetten ezzel a céllal ritkán kelünk útra. A kikapcsolódás, pihenés, szórakozás, kulturális vagy történelmi emlékek felkutatása sokkal gyakoribb, és bár közben is belénk ivódik sok minden és észrevétlenül raktározódik el bennünk későbbi ötletek forrásaként, ez csak járulékos haszna egy utazásnak. Más a helyzet, ha kifejezetten ezzel a céllal megyünk máshova, a szemünk rááll az érdekes részletekre vagy épp a színekre, ahogy ezen az októberi kiránduláson is történt. A Poli-Farbe szervezésében Portugáliában jártam bloggertársakkal, magazinos kollégákkal együtt. Hogy miket találtam, arról következzen néhány kép és a hozzátartozó szín-inspiráció, amit ti is megtaláltok a kínálatukban.
szellőrózsa, szarkaláb


A portugál partokkal határos Atlanti-óceán végtelen kékje kékebb mint bármi más, amit eddig láttam, és a szikrázó napsütés, ami tavasztó késő őszig jellemző itt csak tovább fokozza az óceán, vagy épp Lisszabon Tejo folyójának és az ég kékjének mélységét, annak különböző árnyalatait napszaktól függően. Az ország páratlan fekvésének, adottságainak köszönhetően rengeteg helyről megcsodálhattuk magát az óceánt is, Lisszabonból Sintra királyi palotái felé, a kontinens legnyugatibb pontján, Cabo de Roca világítótornyánál, és az ország észak részén, Portoban is, ahol a városból akár k is biciklizhetünk a partra.


A sárgáról mindenkinek Lisszabon híres villamosa a 28-as, egykocsis járat jut eszébe, amely zeg-zugos, kacskaringós, szűk utcákon, emelkedőn és lejtőn át végigszeli a várost, és így remek lehetőséget nyújt a főváros különböző negyedeinek felfedezésére. A hatalmas érdeklődés miatt felférni rá nem egyszerű, de nem is lehetetlen, érdemes próbálkozni! Lisszabon a mókás, kreatív graffitik városa is, mindenhol felbukkannak a figurák, feliratok, érdemes egy napot szánni akár ezeknek is. Az aranyló sárga a gyönyörű rózsaablakokon is áttűnik, a manuel stílusú történelmi épületek  elemeiként. És ha már Portugália, akkor nem szabad kihagyni Porto számos pincéjének egyikét, ahol portóit kóstolhatunk, akár fehér, akár vörös szőlőből készült. 
gólyahír, aranyeső, nárcisz




Porto és Lisszabon is bővelkedik izgalmakban, akármerre járunk, fordulunk, mindig belebotlunk valamibe. Például a szenvedélyes pirosokba, romantikus fuksziákba, mediterrán terrakottákba, vagyis olyan lendületes színekbe, amik egy cseppet sem hagyják, hogy a város beszürküljön, unalmassá váljon. A Pantone által választott 2019-es év színe, a Living Corall, azaz élő korall is ebben a tartományban mozog, hihetetlen optimizmust sugároz. A kedvenc nyári színem!
szalmarózsa, pipacs, fukszia


Az élénk ciklámen virágokkal eddig csak hasonlóan mediterrán ország
okban találkoztam, nyilván nem véletlenül. A házak falára felfutó, dús virágú bokrok láttán úgy érzed, hogy ez itt a paradicsom, és itt semmi rossz nem történhet! Bár a való életben, a hétköznapi berendezés és tárgyak között (pláne nem öltözködésben) ritkán használjuk ezt a színt, de finomabb formában - mint pl. a mályvarózsa bátran becsempészhető.
ciklámen, mályvarózsa

A homokszín, a bézs, a vajszín vagy a tojáshéj, ami a tengerpartok homokjától kezdve a mészkő világos tónusáig mindenhol ott van örök klasszikusként sosem megy ki a divatból, remek alapja, háttere bármely enteriőrnek. Bár biztonsági játékosnak számít a lakásban, mégis megéri számolni vele, mert semlegesen keretezi a lakást, miközben a kiegészítők szabadon megújíthatják, megfűszerezhetik a tereket.

árvalányhaj, fenyőspárga, bodza, gyékény



A zöldek nagyon menők most a lakberendezési palettán, a fanyar búzafűtől a borsózöldig sőt, most az általános trendeknek megfelelően a mélyebb tónusok kerültek előtérbe, mint amilyen pl. a lisszaboni bejárati ajtók. Míg a világosabb árnyalatok a természet kincsire, változatos formáira emlékeztetnek minket, addig a mélyebb zöldek - a bordóhoz, acélkékhez hasonlóan - eleganciát sugároznak. Remélem, ezek is felkerülnek a Poli-Farbe kínálatába.




Kedvenc lakberendezési, dekorációs színem, a mindenhez passzoló türkiz is jelent volt számtalan tónusában, a zöldestől a kékes árnyalatokig, de az egészen világos kékek is megjelentek a falakon, homlokzatokon, épületeken vagy csak egy-egy napernyő formájában. Előbbit a lakás bármely pontján használhatjuk, és szinte bármivel, jól passzol a bézsekhez barnákhoz, piroshoz, de még a sötétebb kékekhez is. Utóbbit fehérrel kiegészítve vidám, fiatalos stílust kapunk.

brazil menta, szellőrózsa






Ha tetszett a bejegyzés, ugorjatok át az instagram oldalaimra, ahol további inspirációt találtok, 
nem csak Portugáliából! :) 


Fotók: B. Tier Noémi/Kedvenc Otthon
A képek a Kedvenc Otthon tulajdona, felhasználásuk a szerző engedélye nélkül tilos!


2017-11-27

Régiből újat


Nagy szerencsénk a házhoz tartozó, a nappalival összeköttetésben lévő terasz, pláne, hogy fedett, így sokkal többször használható, mint azt az időjárás megengedné. Nagyméretű, akácfa kerti bútor garnitúránk egy meghosszabbítható asztalból, karfás székekből és egy padból áll, és a hosszú szezonban (tavasztól őszig) jó szolgálatot tesz. Ősszel, mielőtt téli álomra szenderülne, úgy gondoltam, nem árt neki némi tuningolás, mert az elmúlt két évben elmaradt az évi rendszeres faápolás, és ez meg is látszott a felületen.


Nagyobb kerti ház vagy garázs híján az asztal és a pad a teraszon vészelik át a telet, míg az összecsukható székek a gyerekek kisházának indult - ma már szerszámos - tárolóban pihennek. A nagyobb bútorokra eddig nem került semmi, ám az időjárás viszontagságainak kivédésére most  bútortakaró fólia fog kerülni rájuk, ami ha elég jó minőségű anyagból készül, véd a külső szennyeződésektől, nedvességtől, UV sugárzástól, és jól szellőzik, hogy ne párásodjon/penészedjen be alatta a bútor. Szóval hasznos dolog, bármikor bevethető, pl. nyáron, ha elutazunk otthonról.



Főleg az asztal felülete ment tönkre az utóbbi időben, bár a fedett terasz miatt nedvesség nem érte, de a napsütés, kisebb sérülések és olajos szennyeződések is nyomot hagytak rajta.


Mielőtt bevetettem volna a megfelelő kezelőanyagokat, még egy alapos előkészítés várt rám. Először egy ronggyal letörölgettem aprólékosan a felületet, a lécek közötti réseket és főleg az asztal alját, belső léceit, ahol a pókhálók és szöszmöszök behálózták. 
 


Ezután következett a csiszolás, egy erősebb, durvább a sérült, elhasználódott felületeknél, és egy finomabb csiszolókoronggal az éleknél.



Mire végeztem vele, a macskánk is megelégelte a dolgot, és durván szemrehányó tekintettel átmenetileg visszafoglalta az asztalt. 


Öröme nem sokáig tartott, mert a csiszolás utáni újabb portalanítást követően előkerültek a Poli-Farbe favédő termékei: egy doboz (2,5 literes kiszerelésű) Boróka Base fakonzerváló alapozó és egy  doboz Boróka Satin selyemfényű vastaglazúr. 


Az alapozót nem szabad kihagyni a sorból, mert a bútorápolásnál - különösen ha fa anyagú bútort szeretnénk felújítani - fontos a megfelelő előkészítés. A Poli-Farbe Boróka Base mélyen a fa belsejébe hatolva szívódik fel, és komolyabb károk (rovarkárosítás,  gombakártevők, szürkepenész) ellen is hatásos, akár megelőzés céljából is. Oldószeres bázisú, 24 óra a száradási ideje (időjárástól függően természetesen), és ecsettel kell felvinni a felületre. Könnyen, gyorsan lehet haladni vele, használat előtt fel kell keverni!




Ha megvártuk a minimum száradási időt, és jól beszívta magába a bútor az alapozót, másnap jöhet a lazúr a választott színben. Ezt is alaposan fel kell keverni használat előtt, illetve leszedni a felületén esetlegesen képződött "bőrréteget". Ecsettel vagy lakkhengerrel dolgozzunk, a termék oldószeres, tehát nem árt a környező felületeket védeni, a kezünkre kesztyűt húzni.


A Poli-Farbe Boróka Satin selyemfényű oldószeres vastaglazúr ellenáll az UV sugárzás káros hatásainak és hosszan tartó védelmet nyújt a bútornak a kopás-, és karcállóságot növelő és vízlepergető tulajdonságot biztosító viasz adalékokkal. A száradás itt is minimum 24 óra (hőmérséklet és a páratartalom függvényében változhat). A felvitele 2 rétegben javasolt.



Minőségi ellenőröm ismét árgus szemekkel figyelte és jóváhagyta a műveleteket. A különbség szembetűnő, minden részletében gyönyörű színe és fénye lett az asztalnak, egészen más minőségű a felület, mint eredeti korában. Az őszi hónapokban még használatban lesz, aztán megy a fólia alá, hogy tavasszal megújulva, felfrissülve használhassuk. Folyt. köv. az ülőfelületekkel!




Fotók: Kedvenc Otthon