A következő címkéjű bejegyzések mutatása: mák. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: mák. Összes bejegyzés megjelenítése

2011. február 14., hétfő

Mandarinos máktorta

Hétvégén ezzel kedveskedtem férjemnek (most szív alakú valami helyett), jól sikerült.

Alapjául ez a liszt nélküli máktorta (ami önmagában is finom, lisztérzékenyek is fogyaszthatják) szolgált, felturbóztam egy kicsit. Kettévágtam, készítettem hozzá egy fincsi vaníliás krémet, és megszórtam rendesen mandarinnal.

Hozzávalók a krémhez:

3 tojás
100 g cukor
egy vanília rúd kikapart belseje
100 g vaj
250 g jól lecsepegett tejföl (én ezt egy nagytejfölből csöpögtettem, ennyi lett belőle, lehet mascarone-t vagy natúr krémsajtot is használni)
2 dl tejszín
fél evőkanál zselatin
kb. 50 ml tej

Ez egy kísérlet volt a krémre, szerintem nagyon finom lett, nem túl édes, jó vaníliás, olyat amit szerettem volna. Ha valaki a nagyon édes dolgokat kedveli az emelhet a cukron, akár 50 grammal is.
Az egész tojásokat a cukorral és a vaníliamagokkal mixerrel kihabosítjuk, majd vízfürdő (a víz már forrjon amikor rátesszük, hamarabb elkészülünk így) fölött egy habverővel kevergetve ( itt is fellehet verni, de szerintem fárasztóbb mint mixerrel megcsinálni, majd csak itt kevergetni) addig melegítjük a habot míg kellemetlenül forrónak nem érezzük ha belenyúlunk. Ezután jól lehűtjük. Szobahőmérsékletű vajat jól kikavarunk, hozzáadjuk a tojásos habot, jól kihabosítjuk, majd a lecsöpögtetett tejfölt is hozzáadjuk, jól eldolgozzuk benne.
A zselatint a tejjel elkeverjük, majd oldódásig melegítjük.
A tejszínt keményre felverjük, hozzáadjuk a tojásos krémhez, a kész krémből veszünk 1-2 kanállal, elkeverjük a feloldott zselatinba, majd folyamatos keverés közben lassan adagolva hozzákeverjük a zselatint a tojásos krémhez.

Kicsit furcsa lehet így a krém összeállítása, hogy van benne vaj, lecsöpögtetett tejföl és tejszín is, tojás, de mint írtam, kísérlet volt krémre, ami nagyon jóra sikerült. Könnyed, habos, de ugyanakkor nagyon nagyon krémes is.

A mákos tortalapot ketté vágtam, most kb. 23-as gyűrűben sütöttem, hogy magasabb legyen a kész torta, így lett kb. 10 cm magas, és a gyűrűben is állítottam össze. Megkentem a krém felével, bőségesen megszórtam félbevágott mandaringerezddel, rá a másik lap, rá a maradék krém, erre karikára vágott mandarinokat fektettem.
Ezután 2,5 dl citromos üdítőbe megfőztem fél csomag pudingot, cukor nélkül, az üdítő elég édes, és ezt öntöttem a torta tetejére. E helyett lehet tortazselét is készíteni, akkor szebben látszanak a mandarinkarikák.
Tegyük hűtőbe kb. fél napra, de ha többet áll az még jobbat tesz neki, még jobban összeérnek az ízek (tapasztaltam, ma még finomabb mint tegnap volt). Miután megkötött a krém, a tortagyűrű pereme mellett egy késsel válaszuk el a tortát a tortagyűrűtől, és vegyük le róla a formát.
A tora oldalát esetleg még tejszínnel díszíthetjük, de szerintem tejszín nélkül is szép, és elég ütős ez anélkül is.


2010. április 17., szombat

Meggyes máktorta

Mohánál láttam ezt a tortát még nagyon rég, már akkor kinéztem magamnak, de mivel kell hozzá 10 tojásfehérje, ami nem mindig van kéznél halogattam az elkészítését.
Most volt 10 fagyasztott tojásfehérjém, így ezt készítettem el hétvégére.

Hozzávalók:

a lapokhoz:
10 tojásfehérje
35 dkg cukor
35 dkg darált mák

a fehér krémhez:
3 dl tej
3 ek búzadara
10 dkg vaj
7 dkg porcukor
1 citrom reszelt héja (én kihagytam)
1 kk vaníliakivonat

meggyes krémhez:
80 dkg friss,vagy fagyasztott meggy (vagy 2 üveg meggybefőtt)
60 gr étkezési keményítő
reszelt citromhéj (ezt is kihagytam)
1/2 kk őrölt fahéj
1/4 kk őrölt szegfűszeg
1 kk vanília kivonat
3 ek cukor
ha mirelit gyümölcs, akkor 3 dl víz

Kirajzolunk 4 db 26 átmérőjű kört egy sütőpapírra, majd kivágjuk, én hagytam neki egy kicsi peremet, hogy könnyebben tudjam majd pakolgatni a tepsire.
Beállítjuk a sütőt 180 fokra.
A tojásfehérjét csipet sóval és pár csepp citromlével felverjük, hozzáadjuk a cukrot több részletben, kemény habbá verjük, majd óvatosan hozzákeverjük a darált mákot.
Elosztjuk a négy előkészített papíron, majd mindegyiket egyenletesen a rajzolt körig elkenjük. Tepsire húzzuk, majd betesszük a felmelegedett sütőbe, sütjük, míg szép színt nem kap. Én egyszerre 2-öt sütöttem.

Amíg sül elkészítjük a krémeket.

A darát a tejben elkavarjuk, sűrű péppé főzzük, lehűtjük. A szobahőmérsékletű vajat a cukorral, a cukorral és a vaníliával kihabosítjuk, majd hozzá adjuk a lehűlt pépet.

A meggyes krémhez én mirelitet használtam, ráadásul olyat, ami le volt cukrozva előtte, és még fagyos volt amikor hozzákezdtem a krém készítéséhez. Ezért én úgy csináltam, hogy a fagyos meggyre (nem volt 800 g, mert már ennek a leve már kicsöpögött) öntöttem 3 dl vizet, tettem hozzá 2 ek cukort, nem 3-at, mert enyhén cukros volt, hozzátettem a fűszereket, és együtt főztem fel.
Mikor felforrt a keményítőt elkavartam kb 1,5 hideg vízben, majd a meggyes keverékhez adtam, felforraltam, lehűtöttem.

Mohánál el lehet olvasni, hogy nyers meggyből ő hogyan csinálja.

Mikor minden kihűlt, akkor összerakjuk a tortát, amihez egy lapot tortatálra teszünk, rá a fele meggyes krém, rá egy lap, rá a fehér krém, rá megint lap, a maradék meggyes krém, zárásként megint lap. Frissentartó fóliát teszünk rá és betesszük a tortát lehetőleg 1 éjszakára a hűtőbe, nálunk nem érte meg ezt a kort felvágatlanul. Tálalás előtt porcukorral megszórjuk.

2009. december 5., szombat

Máktorta (gluténmentes)

Hétvégére készült ez a nagyon egyszerű torta, valójában ezzel is nevezni szerettem volna Nemisbéka által kiírt versenyre, de kb 5 perccel kifutottam a megengedett 1 órából, így nem nevezek, de sebaj, örülök, hogy kipróbáltam ezt is, mert gyors, finom, karácsony illatú, kevés dolog kell hozzá, ha előre feltankolunk a hozzávalókból, akkor akár vész esetén ünnep alatt is elkészíthető.

A recept leírását ebben a könyvben találtam a karácsonyi receptek között szerepel.

Hozzávalók:
20 0 gr darált mák
200 gr porcukor
8 tojás
1 citrom reszelt héja
kevés fahéj (én kb 1/4 kiskanállal tettem)
kevés szegfűszeg (kb két csipetet tettem)

Előkészítünk egy 24-25 cm tortaformát, aljába sütőpapírt vágunk.
A tojásokat szétválasztjuk, a fehérjéhez teszünk egy csipet sót, pár csepp citromlevet, majd felverjük. Hozzáadunk 100 gr porcukort, kemény habbá verjük.
A mákot a porcukorral és a fűszerekkel elkeverjük, majd az egészet a tojássárgákhoz adjuk, kikeverjük ezt is, egy morzsás masszát kapunk, ehhez teszünk pár kanál felvert tojásfehérjét, fellazítjuk, majd a többi tojásfehérjét is hozzá adjuk két részletben, óvatosan beleforgatjuk.
Beleöntjük a formába, elegyengetjük homorúra, majd én 175 fokos sütőbe tettem, de akinek erősen süt a sütője az kevesebbre tegye, körülbelül 40 percig sült. Túpróbát végezzünk!

Kinézetre a leginkább egy piskótatésztához hasonlít, de mivel nincs benne liszt mégis más az állaga, sokkal szaftosabb. Készítettem mellé egy meggyszószt, de annyira nem jött be a kettő együtt. Következő alkalommal inkább csokiöntetet készítek, ha készítek, mert önmagában is finom, bár számomra csak úgy csupaszon nem olyan tortás, csak sütis.

Készítettem az egész tortáról is képet, sajnos véletlenül letöröltem a gépről ( a fényképező gépről meg még azelőtt, de azért leírom, hogy hogyan díszítettem).
Vágtam egy akkora kört papírból mint a torta átmérője, majd összehajtogattam, és mint régen az iskolában a hajtások mentén dísz vágtam bele, próbáltam egy hópehely képét kialakítani. Ez egy egyszerű, gyorsan kivitelezhető díszítési mód.
Ilyen lett a sablonom:


Ezt már csak rá kell tenni a kihűlt tortára, majd porcukorral megszórni, majd óvatosan levenni a tortáról, vigyázva, hogy ne szóródjon a papírról a porcukor a tortára. Világos tortát kakaóval szórhatunk meg ugyanezzel a módszerrel.

Ui: Készítettem vele kémmel összerakott tortát is, nagyon jól szerepelt alapnak:

2009. szeptember 26., szombat

Tejszínes-mákos mokka szelet (szülinapi tortám)

Tegnap volt szülinapom, de tegnap nem ünnepeltük, ma sem, holnap tennénk, de ne csak az enyémet, hanem férjemét, sógornőmét és az ő férjéét. Igen, így összeszülettünk, 23-26-ig 5 ünnepeljük a szűkebb családba a szülinapunkat, holnap 4 -en leszünk ebből együtt.
A torták készülnek gőzerővel, teljesen jelenleg az enyém és a sógoromé van kész, de az enyém nem éri meg a holnapot egyben, mert a férjemnek nagyon megtetszett, így megvágtuk, ezért most teszem fel, kicsit pihenek közben.

Szóval ez valóban nem is torta, hanem süti, egyik kedvenc sütink (hát hiába, magának az ember nem viszi túlzásba). Most feleztem az adagot, és tortaformába sütöttem.

Hozzávalók a mákos laphoz ( a rendes adaghoz mindennek a duplája):
75 gr margarin vagy vaj
1 tojás
1,5 dl cukor
1,5 dl darált mák
1m5 dl liszt
1/4 cs sütőpor
1 dl liszt

A vizes piskótához:
2 tojás (a rendes adaghoz 5 tojásból kell készíteni, arányosan növelni)
2 ek víz
4 ek liszt
4 ek cukor (nagyon szűken)
fél kk sütőpor

A margarint, tojást és a cukrot jól elkeverjük, kicsit habosítjuk, majd hozzá adjuk a mákot, sütőporral elkevert és átszitált lisztet, legvégül a tejet. 25 cm sütőpapírral ellátott tortaformába öntjük, én 180 fokon sütöm (de meggyőződésem, hogy az enyém gyengébben süt az átlagostól).

Közben, gyorsan összekavarjuk a vizespiskótát, ha nem vagyunk gyakorlottak, akkor mielőtt a mákos lapot készítenénk mérjük ki a piskóta hozzávalóit, mert ezt is rá kell önteni kb félidőben, hogy együtt süljenek készre.
Szóval a tojásokat szétválasztjuk, a fehérjéhez teszünk 2 ek vizet, csipet sót, pár csepp citromlevet, a tojás legyen szobahőmérsékletű (ez mind segít, hogy jó kemény habot tudjunk verni) Mikor már kemény adjuk hozzá a cukrot, verjük tovább. Mikor már teljesen jó kemény, akkor a mixert tegyük 1 -es fokozatra, keverjük bele a sárgákat. Ezután már csak kézi habverővel, vagy a mixer villáival kavarjuk. Beleszitáljuk
a sütőporos lisztet, óvatosan összekavarjuk.

Mikor a mákos lapunk már kezd színt kapni, a közepe már nem rezeg, akkor rátesszük a piskótát, majd együtt sütjük készre.

Hozzávalók a krémhez:
1,5 dl kávé
50 gr cukor
1,5 ek liszt
1 csapott ek zselatin
1 dl víz
4 dl tejszín

A lisztet, cukrot elkeverjük, majd a kávéval csomómentesre kavarjuk (lehet kávé helyett tejet tenni, és pluszba még 1,5 tasak instant 2az 1-ben, vagy 3 az 1-ben kávét, úgy talán még finomabb)
Lassú lángon folyamatos keverés mellett felfőzzük, majd pár perc után hűlni tesszük vízfürdőbe, néha bele kavarunk.
A zselatint feloldjuk a vízben, majd addig melegítjük míg teljesen feloldódik.
A hideg tejszínt felverjük, kb 1/4-ét félretesszük a díszítéshez. A többibe belekavarjuk a zselatint, majd az egészet elkeverjük több részletbe a kávés péppel.
A kihűlt lapot tortatálra tesszük, köré tesszük a tortagyűrűt, én kicsit lazitottam rajta, hogy bővebb legyen, hogy a tortagyűrű és a lap között legyen kb fél cm rés, így ide is be tud folyni a massza, főleg ha egy kicsit rásegítünk, így a torta oldalának a díszítésével nem kell foglalkozni, mert ott is van krém, szép egyenletesen. Szóval, a rést kicsit megtömjük a krémmel, majd az összes krémet ráborítjuk a lapra, elegyengetjük, hűtőbe tesszük dermedni.
Mikor megdermedt vizes késsel elvágjuk a tortagyűrű mentén, majd levesszük róla a tortakarikát, díszitjük tetszés szerint.

Ha sütinek készítem, akkor csak csokit szoktam rá reszelni, majd kockákra vágom, most a félretett tejszínnel díszítettem, a tejszín tetejére csokival bevont kávészemeket tettem.

Élőben a torta sokkal szebb, este fotóztam, csak ezt sikerütl kihozni belőle.

(Amúgy 29-et töltöttem kb 24 órája.)

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails