Olvassatok a szakállas pasitól!

Vagyis Afonso Cruztól:

"- Háromszor tartóztattak le a szavak miatt. Hihetetlen dolgokat burkolhattam egészen banális szavakba, még a gyomrom is bele tudott sajdulni. A cipő vagy a kenyér, vagy a nap számtalan dolgot jelenthetett. Vagy csak az a szó, hogy szardínia. Egy halban rengeteg a tápanyag, nem tudnám mind felsorolni, és a szavakkal is ugyanez történik. Olajokból, vitaminokból, fehérjékből állnak, ezek sokkal inkább meghatározzák a létmódjukat, mint az, amik valójában. És persze vannak szálkáik is, ki nem találkozott már szúrós szavakkal? Mind tud úszni. Ha megnézünk egy mondatot, megértjük, hogy az önmagában egy tenger, a vadság, a hajózás, az utazás létmódja, a halak, a könnyek létezése. Én pedig hittem benne, hogy a mondatokat fegyverként tudjuk használni, hogy mindent megváltoztassunk, hogy harcoljunk, hogy ellenálljunk velük. Olyan fegyverek a mondatok, melyek képesek kirobbantani a jövőt."

"Egy barátom azt mondta, le kellene szoknom a szénhidrátokról. A kis zsírkupac ellen kezembe adott fegyverek felérnek egy emberkínzással, ráadásul tökéletes naivságról vagy teljes sületlenségről tesznek tanúbizonyságot. Borsót meg brokkolit adnak, hogy megharcoljak egy ilyen óriási, nagy hatalmú ellenséggel. Mit tegyek? Ellenállok. Nem adom fel. Megpróbálom megnevelni ezt a kis zsírdarabot, persze nem olvasok fel neki verseket vagy filozófiai értekezéseket, csak megpróbálom elérni, hogy rájöjjön végre a testem, mekkora hülyeséget csinál a bevitt táplálékkal. Egyfajta szónoklat, nevelő, ösztönző célú diskurzus, amit a testemmel folytatok."

Kép innen

"Az volna a megoldás, ha mindenkinek az éjjeliszekrényén ott állna egy koponya, mint a karthauzi szerzeteseknél, ez volna az ébresztőnk, és mindennap tudnánk, fel kell kelnünk, hogy ne a hétköznapok végzetes megszokásait éljük, hanem a szerelmesek életét, akik még tudják, hogy léteznek felhők, égbolt és csókok."

"Arra gondoltam: betegség a magány, Eugénia néni, mely az egész testünket megfertőzi, belénk ágyazódik a magva, aztán halott tölgyfa nő ki a mellkasunkból."

"Elmosolyodott, egy mosoly pedig képes egy egész keleti vallássá válni, a mosolyban a fogsor könnyed kivillantásának egyszerűségével fordítottan arányos imádat bújik meg. Egy mosoly képes egy védtelen emberből fanatikust varázsolni, aki másra már nem is tud gondolni, csak a mosolyban rejlő ígéretre."

(Afonso Cruz: Virágok, 2017, Typotex Kiadó)

Virginia Woolf az abesszin császár szolgálatában

Ha valaki nekem azt mondja, hogy Virginia Woolf és néhány barátja azzal tréfálta meg az angol haditengerészetet - minek következtében a szolgálati szabályzaton jócskán szigorítottak* -, hogy beöltöztek az abesszin császárnak és kíséretének, nem hittem volna el.
De arra gondoltam, Priya Parmar fantáziája ennyire nem szabadulhatott el. Tényleg nem; az esetről - és az azt követő botrányról - Bécsy Ágnes is beszámol a Virginia Woolf világában, mellékelve a képet (LadyOrlando linkelte meg a molyos értékelésemhez, köszönöm neki):

A bal szélen Virginia Woolf.
Forrás

A Vanessa és Virginiában Adrian Stephen így meséli el az esetet nővérüknek, Vanessának:

"– Ne aggódj, Nessa. Most nem szultánosdit játszottunk – heherészett Adrian.

– Nem? Hát akkor kik voltatok? – kérdeztem. Igyekeztem a humoros oldala felől nézni a dolgot.
– Abesszínia császára – vágta rá büszkén Adrian. – Tudor sürgönyözött a Külügyminisztériumból, bejelentette, hogy Abesszínia császára meglátogatja Őfelsége flottájának hajóját, a Dreadnoughtot. Szabályos szemlét tartottunk a hajón.
Jóságos ég! A Dreadnought nem csupán a legnagyobb és leghíresebb hajó Őfelsége hadiflottájában, de a kapitánya nem más, mint az unokatestvérünk, William Fisher.
– Nem volt semmi baj, Nessa! – csitított Adrian, amikor látta, mennyire megrémültem. – Anthony Buxton nagyszerűen alakította a császárt! Olyan… fenséges volt! Duncan és Ginia udvari elöljárók voltak, Guy Ridley-vel és Horace Cole-lal együtt. Egyébként az egész Cole ötlete volt. Én voltam a tolmács. Egyedül én nem voltam kisminkelve, viszont nagyrészt én beszéltem – dicsekedett Adrian, hátradőlve a székén.
– És miről beszéltél? – érdeklődtem. – Hiszen te nem tudsz…
– Szuahéliül, gondolom – vágott közbe Adrian. – Anthony és Guy többnyira csak azt mondogatták: »bunga, bunga«. Szabályos időközönként.
– És te mit válaszoltál a bunga-bungára? – kérdeztem elszörnyedve.
– Hát, visszabungáztam, természetesen – vágta rá Adrian. – Nessa, van még torta?
– Vergilius-idézeteket mormolt – vette át a szót Virginia. – Meg belekevert egy kis görögöt is. És teljességgel rémesen festett abban a rosszul szabott ruhában.
– Mint egy kereskedelmi utazó – bólintott Duncan. – De tényleg csodásan beszélt. Anthony Buxton, aki a császárt játszotta, vette a lapot, és Vergiliusszal válaszolt neki.
– A torta elfogyott, egyetek brióst. – Csengettem Maudért. – Latinul beszéltetek? – firtattam. Nem akartam, hogy Adrian eltérjen a tárgytól.
– Némi göröggel és némettel keverve, néha meg egyszerűen csak halandzsázott – mondta Duncan. – Azt hiszem, Lear A bagoly és a cicá-jából is szavalt, egy idő után latinra fordítva.
– A bagoly és a cica elmentek a tengerhez… bunga bunga! – harsogta Adrian.
– Irgalmas ég… – riadoztam.
– Tényleg nagyon jó volt, Nessa – nyugtatott meg Adrian. – Szerintem elég meggyőzően csináltuk."

Nessa feleslegesen idegeskedik; valójában ő is részt vett a csínyben, az abesszin császár kitüntetését készítette el, az angol főparancsnok számára. Haha.

* Virginia Woolf így emlékszik vissza a második világháború során a szigorításra: "Boldoggá tesz a tudat, hogy én is hozzájárultam hazám hathatósabb védelméhez."

Az instant recenziók metamorfózisa

Virslivé. Kicsit túlzás, de Virginia Woolf találóan fogalmazta meg a futószalagon gyártott recenziókról a véleményét:

"1905-ben már a Times irodalmi melléklete is rendszeresen küldi számára a könyveket: a legkomolyabb angol sajtófórum is kritikusává avatja. Virginia sokat tanul ebből a munkából, mely foglalkozás és kereseti lehetőség is, örül a sikernek, melyet tollával elér, de alapos gyanakvással szemléli a növekvő könyvhalmokat, felfedezi a könnyű újságírás rutinveszélyét. A Times minden héten küld egy regényt, ezt vasárnap el kell olvasni, hétfőn írni róla, pénteken kinyomtatni. Amerikában tudvalevően így csinálják a virslit."

In: Bécsy Ágnes: Virginia Woolf világa (41. oldal)

Valahogy így

Gyűjtöm a profilomhoz passzoló idézeteket. Ma ez jött velem szembe:

"Ébren a jövőtől való félelem tartotta rettegésben. Álmában a múlt emlékei gyötörték. A kettő között a jelen kipergett kezéből, akár a homok, súlytalanul és színtelenül."

Dymphna Cusack: A megperzselt fa

Napi

Nagyon tetszik az Heloise által kiemelt idézet a Franny és Zooeyból:

"Belebetegedtem abba, hogy nincs annyi merszem, hogy nulla merjek lenni."

De a tegnapi sütim is jó:

"Mindennek van határa, még nekem is." (Anne Holt: 1222)

Végre befejeztem Gregory Maguire-től A boszorkányt. A hosszas elhúzódás nem a könyv hibája, hanem a súlyos idő-és figyelemhiányé. Könyvmoly énemet eléggé kétségbeejti ez az állapot - ráadásul Nokedlivel ma voltunk könyvtárban, kivettem egy ötödik könyvet az itthon sorakozó négy másik mellé. És ismét ráeszméltem, hogy mennyi mindent kellene olvasni.

Gemmell Trójájának első részét meg elsikkasztotta egy szemét tetű még 2011-ben. Az összes nyavalyás fiókkönyvtárban kölcsönözhető, és pont abból lopják el, ahová be vagyok iratkozva!

A könyvtár udvarán egyébként két fekete macska gubbasztott, de nem tudtam őket megsimogatni, mert zárva volt az ajtó. Lehet, hogy mindannyiunknak jobb volt így.:) 

Napi szentencia

Egyszer kinyomtatom, bekereteztetem és kiteszem a falra a tegnapi sütit:

SZEMELVÉNY A NAGY RECEPT-KÖNYVBŐL
A főzés egyik
titka, hogy ne gondolj a
mosogatásra.

(Fodor Ákos: Lehet)

Idézetek a Gyorslábú Achilléből

Szénné lehetne idézni ezt a vicces, bizarr kis könyvet. Annyi frappáns mondat van benne, hogy egy idő után felhagytam az oldalszámok kiirkálásával, de arra gondoltam, az eddigi aktakukackodásom ne jusson a törlés sorsára, inkább közzéteszem őket post formájában.

"Kemencekórtól, más néven pékinszomniától szenvedett, mely a pékek utódjait sújtja. A betegség éberré és tevékennyé tesz éjjel, és váratlan alvásrohamokat okoz a nappali órákban. Ha Ulisse bölcsészeti tanulmányainak köszönhetően emancipálódott is gabonatermesztői gyökereihez képest, az öröklött kromoszóma időnként fel-felbukkant." (15. oldal)

"Mindig azt mondom, hogy az írás a legjobb esetben magasztos, a legrosszabb esetben ártatlan tevékenység. Attól a kevés kivételtől eltekintve, mikor a kiadatlan arrogáns grafománok a kiadott arrogáns grafománokat utánozzák, az írás nem ront a világon." (16. oldal)

"Az írás az olvasásból születik, az olvasásnak ad hálát. Az írás azon kevés dolgok egyike, melyek egyedüliek és a sajátjaink maradtak, az aláírástól a regényig, az első fogalmazástól a végrendeletig." (17. oldal)

"A férfi a világ alkotó élősködője, de aki változtat az életen, aki veszni hagyja és visszahódítja: a nő." (27. oldal)

"Egy pontos ember élete meg nem érdemelt magányok pokla." (27. oldal)

"Széphajú Circe a korábbinál még fondorlatosabb miniszoknyában fogadta, ráadásként kirúzsozva. A nőstény jóváhagyásaként értelmezve mindezt, Ulisse násztáncot lejtett az íróasztal körül, s mivel nem rendelkezett felmereszthető tollakkal vagy színes beggyel, a dürgő hím jellegzetes verssorát bocsátotta ki." (118. oldal)

"Minden ötlet meleg kenyere az álom és a történet." (148. oldal)

"Ha ki akarsz adni három jó könyvet, három szart is ki kell adnod. Ez a könyvkiadás törvénye." (184. oldal)

"- A sikert akkor kell előkészíteni, amikor még semmi sem sikerült. - felelte Vulcanus." (289. oldal)

"Élve és győzedelmesen indulok, Odüsszeusz. Soha nem vesszük észre, hogy van egy lap a könyvben, melyet nem értünk, a legfehérebb, a legfeleslegesebb, ami miatt pedig minden mást leírtak. Miért nem láthatjuk?" (291. oldal)

Aktuális süti

Ezek a vackok néha nagyon passzolnak az aktuális állapotomhoz.

"Már nem rágta az utóbbi napok nyugtalansága, úgy érezte, narancs alakú a szíve."
(Boris Vian: Tajtékos napok)

A mai is (2014. 10. 14.):
"Minden bajra két orvosság van: az idő és a csend."
(Alexandre Dumas: Monte Cristo grófja)
Nem szeretem a Monte Cristót és erős túlzás ez a mondat, de rám jelenleg igaz.

Idézet

Ezt muszáj volt beraknom a "Magamról"-rovatba:

„Engem csak az olyan férfiak érdekelnek, akikben van valami ördögi is.” /Charlotte Brontë: Jane Eyre/

A teljesség kedvéért íme a többi is:

Örök rejtély marad, hogy egy asszony elhatározásait milyen szeszélyes ötlet szabja meg – ami különben az egyetlen nőies vonás a maga jellemében.” /Choderlos de Laclos: Veszedelmes viszonyok/

„Mint a legtöbb műveletlen nő, én is szeretek olvasni – ömlesztve falom a könyveket.” (Nem pontos idézet, kihagytam egy szót, eredetileg így hangzik: Mint a legtöbb műveletlen angol nő…) /V. Woolf: Saját szoba/

„A mondatok kerítést építenek köréje, tízpontos Times Roman-barikádot, nehogy túl közel jöhessenek a tüskés hangok a fejében.” /L. H. Anderson: Jégviráglányok/

„A honvágy számomra megszokott lelkiállapot. Mindig hiányérzetem van, mindig vágyom valaki vagy valami után, mindig szeretnék visszatérni valami képzeletbeli helyre. Az életem egy nagy vágyakozás.” /E. Wurtzel: Prozac-ország/

"Ő az a lány, aki a szelekbe kapaszkodik. Ajkán aszfodéloszból vett virágpor. Nyakában hosszú sálat visel, szakadt szárnyakból. Ő az a lány, aki megrészegíti az éjszakát…
– Egy parányi konyhában ő az a lány, aki a fénybe néz. Sajtot reszel a metélthez.
Sárga szoknyát visel. És az arcvonásaiból szép lassan előtűnik a telihold.
Ő az a lány, aki megrészegíti az éjszakát…" /A. Papadaki: A Hold színe/

„A zuhany alatt aztán megint érezte: a szomorúság réges-régi, ismerős hullámát, amely vele volt, amióta az eszét tudta; a bizonyságot, hogy tragédia leselkedik rá a jövőben, egy tragédia, amely olyan súlyos, mint egy mészkőtömb. Mintha egy angyal még az anyaméhben megsúgta volna neki a jövőjét, és Jimmy úgy bukkant elő anyjából, hogy az angyal szavai beleivódtak az agyába, de kimondani mégsem bírta.” /D. Lehane: Titokzatos folyó/

„Intelligens embernek nincs lelki élete.” /Szerb Antal: Utas és holdvilág/

Néhány idézet - Berzsenyi dicsekvése, Örkény mackósajtja

Ha már voltam olyan aktakukac, hogy kiírtam a füzetembe őket, bepötyögöm ide is ezt a pár idézetet az Így szerettek ők 2.-ből:

Berzsenyi Hordómellű Dániel

Berzsenyi, ahogy említettem, egy büszke kakas. Nézzétek csak, hogy igazam van:
"»Én egykorúim között legelső magyar táncos voltam, lovat, embert, asztalt által ugrani nékem játék volt. Sopronyban magam tizenkét németeket megvertem, és azokat a város tavába hánytam, és az én első szeretőm az én karjaim között elalélt.«"

Elképzelni is pazar. A reformkori Rejtő.:)

Kép innen

És ha már Rejtő Jenő:
"Mivel a hajnali főpróba bevált, az író állandósította a gépírónőt. Rózsikának mindvégig komoly arccal kellett dolgoznia, amit nem mindig sikerült betartania, hiszen hamisítatlan Rejtő-jeleneteket gépelt.. Miután néhány hónap alatt az éjszakai órákban lediktált pár regényt és színdarabot, közölte a gépírónővel, hogy elégedett a munkájával s egyúttal megkérte a kezét. Rózsika sok meglepőt látott már életében, például Kassák-verseket, úgyhogy igent mondott."
Kár, hogy a neten első nekifutásra nem találtam meg a cuki fürdőruhás képét, ami a kötetben benne van, elképesztően elvetemültnek látszik rajta.
"Rejtő már egyre jobban keresett, de keresetét nem adta haza, hanem azonnal elköltötte. Volt, hogy a nála levő pénzből a Japán kávéházban megrendelte a teljes étlapot az éhes József Attilának."
Ezen egy kicsit meghatódtam.

Radnóti Zsuzsával
Kép innen

Örkény (szegény...):
"A 28 éves Örkény István, a Magyar Királyi Honvédség egészségügyi tisztje eldöntötte, hogy megöli 23 éves feleségét és annak szeretőjét. Felrohant a 32 éves Pálóczi-Horváth György lakására, ahol a férfi és Örkényné Gönczi Flóra tartózkodott. »Most meghaltok!« - kiáltotta vészjóslóan, majd mindenre elszántan előrántott egy doboz mackósajtot."

A masamód
Kép innen

Hálistennek most már Heltai is felkerült a képzeletbeli várólistámra (azért csak képzeletben létezik, mert ha fizikailag megtestesülne, én megsemmisülnék, mint valami rajzfilmbéli gonosz):
"Heltai Jenő 11 éves korában kezdett el verseket írni és onnantól folyamatosan szerelmes volt."
Persze nem emiatt az egy mondat, hanem a versrészletek miatt.

Ez lehet az új mottóm

Az Utas és holdvilágban olvastam:
"Intelligens embernek nincs lelki élete."

Szerb Antal (vagy Waldheim Rudolf) tudott valamit.

Jeanette Winterson kiskönyvtára

Fene gondolta volna (legalábbis addig, amíg katacita nem említette), hogy a Miért lennél boldog, ha lehetsz normális?-ban igen karakteres szerepet kapnak a könyvek, én meg szeretem úgy tágítani a látóköröm (és tovább növelni az irdatlan várólistám), hogy az általam kedvelt regényekben említett regényeket (ez milyen szép mondat, hát még a a három zárójeles közbevetés egy mondaton belül) gondosan feljegyzem.

Olvasmánylista (nem biztos, hogy teljes):

• Jane Austen
• Brontëk
• Samuel Taylor Coleridge (Csüggedés: óda)
• Emily Dickinson
• T.S. Eliot
• Thomas Hardy: Lidércfény (ezt már Cotta is ajánlotta)
• John Donne
• Mark Doty: Kutyaévek
• D.H. Lawrence: Lady Chatterley szeretője
• Doris Lessing
• Katherine Mansfield
• Andrew Marwell (Rideg úrnőjéhez)
• Kate Millett
• Toni Morrison
• Vladimir Nabokov: Lolita (igaz, utálta, de itt a helye)
• Mrs. Oliphant
• Susie Orbach (a szerelme)
• Wilfred Owen
• Ruth Rendell (egyik anyja)
• Adrienne Rich
• Christina Rossetti
• Anne Sexton
• Ali Smith (barátja)
• Neville Symington
• William Shakespeare
• Muriel Spark
• Virginia Woolf

Néhány idevágó idézet a könyvből:

"Azért hiszek a szépirodalomban és a történetek hatalmában, mert rajtuk keresztül a nyelveken való szólás valósul meg. Nem kell elhallgatnunk. Ha valami nagy baj ér, keresgéljük a szavakat, dadogunk, hosszú szüneteket iktatunk be. Elakadunk. Mások nyelvén keresztül azonban visszakapjuk a nyelvünket. Fordulhatunk a vershez. Kinyithatjuk a könyvet. Valaki már járt odalent a mélyben, és felhozta nekünk a szavakat.
Szükségem volt szavakra, mert minden boldogtalan család a csöndre esküszik. Sosem bocsátanak meg annak, aki megtöri a csöndet. Neki kell megbocsátania saját magának."
"Sokáig tartott, míg rájöttem, hogy kétféle irodalom létezik; az egyiket mi írjuk, a másik minket ír. Amelyik minket ír, veszélyes. Oda jutunk, ahova nem kívánkozunk. Azt nézzük, amit nem szeretnénk látni."
"Lassan ráébredtem, hogy nem vagyok egyedül. Száműzöttek, kívülállók, szökevények, hajótöröttek szép számmal akadnak az írók között. Ők a barátaim. Minden könyv palack, benne üzenettel. Csak ki kell nyitni."
"Nekem ez volt a legfontosabb. Úgy éreztem magam, mintha egy könyvtárban laknék, vagyis ott, ahol világ életemben a legboldogabb voltam."
"Nem ez volt az utolsó eset, amikor a könyvek megmentettek. Ha a vers mentőkötél, a könyv tutaj. Legingatagabb állapotomban egy-egy könyvön egyensúlyoztam, és miután bőrig áztam, összetörtem az áradatban, a könyvek átsiklottak velem az érzelmek vadvizén."

Kép innen

"Akkoriban az átmeneti megkönnyebbülés legjobb módja az volt, hogy Párizsba utazom, és elbújok a Shakespeare and Company könyvesboltban.
(...)
Úgy éreztem magam, mint annak idején az accringtoni könyvtárban. Biztonságban. Körös-körül könyvek. Mélyebben, egyenletesebben lélegeztem, és nem zaklattak a kísértetek. Átmeneti, de értékes idők voltak."
[Ki ne akarna itt szanatóriumosdit jászani?! Van macska és ágy is, mi kell még?]
"Az irodalom mindenkié."

Ui.: Jeanette honlapján van egy link, ahol beleolvashatunk az általa szeretett versekbe.

Néhány idézet a Kísértetházból,

amely azt hivatott ábrázolni, hogy tetszik nekem ez a könyv.

"Rátekintett Rosára, a legnagyobb lányára, és mint mindig, most is elámult rajta: mintha nem is hús-vér ember volna; különös, varázslatos szépsége még őt is újra meg újra felkavarta. Nívea már a lánya születése előtt tudta, hogy angyali lényt vár, mert megjelent álmában, így hát nem lepődött meg, amikor a bába az újszülött láttán felkiáltott. Rosa fehér volt, sima és ránctalan, olyan, mint egy porcelánbaba azzal a zöld hajával, sárga szemével... Dadus a kislány első fürösztésétől kezdve kamillás főzetben mosta a haját, hogy tompítsa a színét, így olyan árnyalatot kapott, mint az antik bronz... De ezek a cigány praktikák sem használtak, és hamarosan híre járt, hogy angyal született... Bőrének halványkékes árnyalata, hajszíne, mozdulatainak lassú bája, hallgatagsága, mind sellőt idéztek."

"Dadusból idővel olyan asszony lett, akinek nincs kora, ifjúságának erejét érintetlenül hagyták a múló évek; képes volt bújócskázni, ugrabugrálni, hogy elriassza Clara némaságát; egész nap fakanállal kavargatta a pokoli tűz mellett a rézüstben bugyborékolva pöfögő birsalmát a leghátsó udvarban, és amikor besűrűsödött az édes, topázszínű folyadék, különféle formákba öntötte, aztán Nívea szétosztotta a szegények között. Dadus megszokta, hogy gyermekhad veszi körül, és amikor a többiek felnőttek és kirepültek, minden gyengédségét Clarára zúdította. Bár a kislány már kinőtt abból a korból, úgy fürösztötte, mint egy apróságot, a zománc fürdőkádban jázmin-és bazsalikomfőzettel locsolgatta, szivaccsal dörzsölte, gondosan beszappanozta, fülének, lábának egyetlen kis hajlatát sem hagyta ki, kölnivízzel illatosította, hattyúprém pamaccsal hintőporozta, végtelen türelemmel kefélgette a haját, míg fénylő és hajlékony lett, mint a tengeri növények. Öltöztette, megvetette ágyát, tálcán vitte be a reggelijét, hársfateát itatott vele idegnyugtatónak, kamillát, ha fájt a gyomra, citromot, hogy a bőre áttetsző és hamvas maradjon..."

"Clara a családi ház falai között serdült fel a gyermekkorból, a bámulatos históriák és a csendes nyugalom világában, ahol nem óra és naptár mérte az időt, ahol a tárgyak saját életet éltek, ahol az eltávozottak együtt ültek az asztalnál az élőkkel, és társalogtak velük, múlt és jövő szerves egységbe olvadt, de a jelen valósága úgy hatott, mint törött tükrök kaleidoszkópja, amelyben bármi megtörténhet."

Egy igazi viktoriánus mese

A metrón kezdtem el olvasni A kínkamra és más történeteket Angela Cartertől, úgy gondoltam, elolvasom az első novellát belőle, amíg utazom, aztán eldöntöm, mibe kezdek, addig meg ez parkolópályára kerül. Hát, a többi könyv lesz mellőzve, mert az első, a címadó mű az első pár oldal után megfogott, úgy ültem a helyemen, mint akit odaragasztottak.
Még csak a novella felénél járok, de mindig így képzeltem el egy gótikus történetet, mindig erre a hangulatra vágytam, amikor ilyen történetet kerestem. Sajnálom, hogy Angela Carter nem egy egész regényt szentelt ennek az ötletének.
Ajánlom elsősorban Nimának, aki odavan az ilyen dolgokért.
Néhány hangulatos kép hozzá:

Kép innen

"Karmazsinvörös bársonnyal párnázott bőrdobozban már várt rám a gyűrű, egy galambtojás nagyságú tűzopál, sötét óarany bonyolult karikájába foglalva. Öreg dajkám, aki még mindig anyámal s velem lakott, görbe szemmel sandított a gyűrűre: az opál balszerencsét hoz, mondta. De ez az opál a férjem anyjának és nagyanyjának gyűrűje volt, azelőtt pedig annak az anyjáé, s egy ősük Medici Katalintól kapta... időtlen idők óta ezt viselte minden menyasszony, aki a várba ment."

Kép innen

Kép innen

"Így hát az operában lágyan omló, fehér muszlinruhát viseltem, melyet mell alatt selyemszalag fogott át. És mindenki engem bámult. Meg az ő jegyajándékát.
Ez a jegyajándék a nyakam köré fonódott. Két hüvelyk széles, rubintos nyakravaló, akár egy rendkívül becses torokmetszés.
(...)
Láttam, hogy az aranyozott tükrökben az olyan szakértő méregető szemével figyel, aki lovakat vesz szemügyre, sőt úgy, mint a háziasszony a piacon, aki a vágást ellenőrzi a tőkén. Addig sohasem láttam, vagy legalábbis nem vettem észre ezt a tekintetet, ennek tisztán érzéki mohóságát; és ezt a monokli a bal szemén furcsán felnagyította. Amikor láttam, hogy sóváran figyel, lesütöttem a szemem, de elkapva a tekintetemet róla, magamat pillantottam meg a tükörben. És hirtelen úgy láttam magam, ahogy ő látott, sápadt arcomat, ahogy az izmok vékony huzalként feszülnek meg nyakamon. Láttam, mennyire részemmé vált az a kegyetlen nyakék. Ártatlan és behatárolt életem során először éreztem magamban a romlottság képességét, amitől elállt a lélegzetem."

Kép innen

"És ó, a vára. A hely mesebeli magányossága; a ködöskék tornyok, a várudvar, a dárdás kapu, a vára, mely a tenger ölén fekszik, tengeri madarak vijjognak ormai körül, az ablakok az óceán zöld és bíbor, semmibe vesző kezdeteire nyílnak, s a dagály fél napra elvágja a szárazföldtől... az a vár, mely sem a földhöz, sem a vízhez nem tartozik, a titokzatos, kétlaki hely, mely szembeszáll a föld és a hullámok anyagszerűségével, s egy hableány melankóliáját idézi, aki a sziklán ülve örökké a távolban réges-rég vízbe fúlt szerelmére vár. Az a kedves, szomorú, szirénes hely!"

Kép innen

"Hozzásimultam, mintha csak az adhatna erőt a fájdalom elviseléséhez, aki okozta."

Kép innen

Kép innen

Kép innen

Kép innen

Kép innen

"Úgy látszik, megszokott bagariaszagának a könyvtár volt a forrása. Sor sor hátán borjúbőrbe kötött könyvekből, barnák és olajzöldek, aranyozott betűk a gerincükön, az oktáv méretűek ragyogó skarlátvörös szattyánban. Dúsan párnázott bőrkerevet a pihenéshez. Kitárt szárnyú sast mintázó olvasópolc, melyen Huysmans Là-bas-jának egyik kiadása feküdt nyitva, valamelyik túl kényes magánnyomdából; úgy kötötték be, akár egy misekönyvet, rézverettel, színes üveggyöngyökkel. A süppedős szőnyegek a padlón, melyek az ég kékjét és a szív legbecsesebb vérének vörösét váltogatták, Iszfahánból és Bokharából származtak; a sötét faburkolat ragyogott; a tenger megnyugtató zenéje hallatszott, és almafával raktak tüzet. A lángok végigvillództak a könyvek gerincén, melyek az üvegajtajú szekrényben ropogósak és újak maradtak."

Kép innen

Kép innen

"Egyetlen kulcs maradt a karikán, melyről még nem esett szó, és sokáig tétovázott fölötte; egy pillanatig azt hittem, elválasztja társaitól, visszacsúsztatja a zsebébe, és magával viszi.
- Az milyen kulcs? - kérdeztem, mert évődése vakmerővé tett. - A szíved kulcsa? Add ide!
Tantaluszi kínokat okozva lóbálta fejem fölött a kulcsot, nyújtózkodó ujjaim számára megközelíthetetlenül; az a csupasz, vörös ajka oldalra húzódott a mosolytól.
- Ó, nem - mondta. - Nem a szívem kulcsa. Ez a kulcs inkább az infernómé.
(...)
- Minden férfinak kell egy titok, legalább egy, a felesége előtt - mondta. - Ígérd meg, halovány arcú zongoristám; ígérd meg, hogy a karikán lévő összes kulcsot használod, ezt az utolsó kicsit kivéve, amit mutattam neked. Játssz mindennel, amit találsz, ékszerekkel, ezüsttányérokkal; hajtogass papírcsónakokat a részvényeimből, ha ez örömet szerez neked, és küldd utánam a vízen Amerikába. Minden a tiéd, minden nyitva áll előtted - azt a zárat kivéve, amelybe ez az egy kulcs illik."

Kép innen

Kép innen

Momo, a bölcs

Annyira bírom ezt a kissrácot, hihetetlen, ahogy a sajátos gyermeki látásmód és a korai élettapasztalat elegyedik a beszédében és a gondolkodásában:

"Nyaltam a fagylaltot. Nem volt lelkierőm, és a jó dolgok még jobban ízlenek, amikor az embernek nincs lelkiereje. Már sokszor megfigyeltem. Ha az ember a legszívesebben megdöglene, akkor a csokoládé a mindennaposnál is finomabb."

"Lefeküdtem a földre, becsuktam a szemem, és a meghalást gyakoroltam, de a beton hideg volt, és féltem, hogy beteg leszek. Ismerek egy csomó kiskrapekot az én esetemmel, akik mindenféle szamárságot beszerválnak maguknak, de én nem fogom az élet seggét nyalni, hogy boldog legyek."

"Olyan boldog voltam, hogy szerettem volna meghalni, mert a boldogságot akkor kell fülön csípni, amikor lehet!"

(Émile Ajar: Előttem az élet. Európa Könyvkiadó, Budapest, 1980, fordította: Bognár Róbert)

Lármásan követelem, hogy adják ki Romain Gary többi regényét is. Bátorkodtam.

Ui.: tegnap Miamonáékkal megállapítottuk, hogy a Momók jó fejek, tehát el kell olvasnom Michael Ende és Eric-Emmanuel Schmitt regényét is, azaz a Momót és az Ibrahim úr és a Korán virágait is.

Széljegyzet a Nyúlhoz

"Megvásárolta a látványos La Grenouillére-t is, amelyen Monet fürdőzőket ábrázol.
(...) Egy népszerű helyet ábrázol a Szajnánál nyáron. Fürdőruhás alakok mennek a keskeny pallón a napfénytől mintás vízhez, míg azok, akik nem fürdenek, a part felé tartanak, egyetlen cinóber folt ég az egyik ruha szegélyén. Az előtérben ötletszerűen kikötött evezős csónakok - Laforgue »káprázatosan elképzelt« csónakjai -, a jelenetre lombmennyezet borul. Fodrosan iramlik el a víz, eggyé válva a fürdőzők bókoló fejével, »a levegő színének örök mozgásával«. Épp csak annyira van meleg, hogy be lehessen menni a vízbe, gondolnánk, szinte hűvös van ahhoz, hogy kijöjjenek. Feléledünk, ha ezt a képet nézzük."

"Kellemes, lusta délelőtt a Maison Fournaise-ben, a Szajna-parti étteremben, az egyik újonnan felkapott helyen, amelyet a párizsiak vonattal is elérhetnek. Sétahajók és egy vitorlás látszanak az ezüstszürke fűzfák között. Piros-fehér csíkos ponyvatető védi a társaságot a tüzes napfénytől. Renoir új világa - festők, patrónusok, színésznők - éppen végeztek a reggelivel, és itt mindenki jó barát. Modellek dohányoznak, isznak és beszélgetnek az asztalon hagyott üres palackok és az ételmaradékok között. Itt nincsen szabály és előírás.

Ellen Andrée színésznő, fején virágos kalappal, a szájához emeli a poharát. Raoul Barbier báró, a gyarmati Saigon volt polgármestere a tarkójára tolt barna pincskalapban beszélget a tulajdonos lányával. Fivére, aki szalmakalapot visel, mint egy igazi evezős, az előtérben állva figyeli a reggelit. A sportos és lezser Caillebotte fehér triküban, szalmakalaposan lovagol megfordított székén, úgy figyeli Aline Charigot-t, a fiatal varrónőt, Renoir szeretőjét és leendő feleségét. Paul Lhote festő tulajdonosi mozdulattal karolja át Jeanne Samary színésznőt. Az egész kép a mosoly, a csevegés és kacérkodás mátrixa.

És Charles is benne van. Ő az a férfi ott leghátul, cilinderben, fekete öltönyben, kissé elfordulva, aki csak futólag látható. Épp csak felcsillan szakállának rozsdabarnája. A rokonszenvesen nyílt arcú, rosszul borotvált Laforgue-gal beszélget, aki, mint tisztességes költő, ellenzős munkássapkát és talán kordbársony kabátot visel.

Kétlem, hogy Charles valóban súlyos és sötét szerzetesi ruháját viselte volna egy evezős kiránduláson a nyári napsütésben, és cilindert tett volna szalmakalap helyett. Ez egy belterjes tréfa barátok között a mecénás egyenruhájára, Renoir arra céloz vele, hogy patrónusokra és kritikusokra szükség van a háttérben, a peremvidéken még a legderűsebb, legszabadabb napokon is.

Proust azt írja erről a képről. »az úriember... cilindert viselt az evezős kiránduláson, ahol határozottan kirítt a környezetből; ez azt bizonyította, hogy nemcsak rendszeres modellje, de barátja, talán patrónusa Elstirnek.«

Charles határozottan kirítt a környezetből, de ő a modell, barát, patrónus, és itt van. Charles Ephrussi - vagy legalábbis Charles tarkója - bevonul a művészettörténetbe."

Edmund de Waal: A borostyánszemű nyúl (Gabo, 2011, fordította: Sóvágó Katalin)

Képes post a Szalamandrához

Régen a Polyvore-on készítettem montázsokat néhány olvasott könyvhöz (kicsit sajnálom, de az agyamra ment, hogy amikor kerestem valamit, mindig ruhákat meg cipőket dobott ki találatnak - nem, az oldalon nemcsak ilyen összeállításokat lehet készíteni:), de jó ideje már csak a neten szedek össze képeket.
A Szalamandra nagyon érdekes, különleges olvasmány - tudom, egyem meg ezt a semmitmondó leírásomat, de egyelőre nem tudom mihez hasonlítani és olyan élményt ébreszt bennem, amelynek kell némi idő, míg szavakat kap.
Úgyhogy szavak helyett egyelőre képek és idézetek jönnek:

Kép innen

"Ez nem egy kastély, ez egy rendszer. A papok és az őrültek az álmokból alkotnak rendszert. Az írók, mint a mi abbénk is, a szavakból. Én ezt a rendszert, az én rendszeremet kőből és fából, fémből és üvegből alkottam."

"Könnyű vagyok - szavalta a gróf -, de elég erős, hogy elragadjak egy férfit. Kicsi vagyok, de sokaság alszik bennem ébredésre várva. Néma vagyok, ám szavaim messzeségeket járnak be, és sosem fáradnak el."

Kép innen

"Irena kinyitotta a belső könyv fedelét, és ott egy üreget és egy még kisebb könyvet talált, abban pedig egy még annál is kisebbet; azokra az egymásba rakható babákra emlékeztette, amiket a környék falvaiban készítettek. A legbenső kötet puha bőrfedele kissé felkunkorodott, s kényelmesen elfért a tenyerében, akár egy apró kagyló. Csak egy nagyító segítségével tudta kisilabizálni az egyetlen mondatot, mely a legkisebb könyv egész tartalmát kitette.

A nagyok igenis felfalják a kicsiket."

Kép innen

"A kastélyban töltött harmadik napon Flood a gépe mellett járkált fel-alá, és összeírta az általa ismert könyvkötési módokat:
- kézzel
- cérnával
- hajjal
- ruhával
- csonttal és ínnal
- fával
- ragasztóval
- más könyvvel
- foggal
- reménnyel."

Kép innen

Kép innen

Kép innen

Kép innen

Kép innen

"Készíttetett trompe l'oeil ajtót, falakra ablakokat festetett. Termeket töltött meg szokatlan órákkal és más csodás csecsebecsékkel és érdekességekkel: fénytörő kristályok és varázslámpák, miniatűr daruk és vízikerekek, ötletes csapdák egereknek és más rágcsálóknak. Annak a maroknyi vacsoravendégnek, aki az évek folyamán betévedt a kastélyba, találós kérdést kellett megoldani, hogy enni kapjon:

Légies kis lények vagyunk

Különbözik arcunk, hangunk

Egyikünk üvegbe zárták

Másikunkat gőzben látnád

Harmadikat meg épp ónban

Negyediket egy dobozban

Keresnéd az ötödiket

Belőled ő el nem szökhet

Szolgákat fogadott, akiket ember-talányoknak nevezett. Hatalmas állkapcsú  óriások, meghatározhatatlan korú vagy nemű törpék, csont nélküli gumiemberek, torz vagy fölös végtaggal született szerencsétlenek. A kastélyban a mindennapi teendők zömét mégsem ők, hanem ötletes masinériák végezték, melyeket Európa különböző szögleteiből származó feltalálók helyeztek üzembe. Osztrov gróf olyan kastélyról álmodott, amelyben egyáltalán nincs élő szolga, ám sajnos sokszori nekifutásra sem sikerült olyan szerkezetet terveztetnie, amely úgy tudta volna elkészíteni a roston sütött pacsirtát, ahogy azt ő szereti."

Kép innen

"Minden könyvben ott bújik meg a semmi egy könyve. Nem érzi, amikor egy szavakkal zsúfolt oldalt olvas? A betűk törékeny hálója alatt a semmi irdatlan áramát? Maguk a betűk szellemvoltát? Ez kölcsönöz életszerűséget dolgoknak és embereknek, akik valójában semmik. Abszolút semmik. Nem, végül megértettem, hogy csak az olvasás számít, nem pedig, hogy a lapok nyomtatottak vagy üresek. A mohamedánok szerint az olvasással töltött időt a paradicsomból lopjuk el. Ezt kiegészítve azt mondom, az írással töltött idő pedig ízelítőt ad az embernek abból a másik helyből."

Kép innen

Kép innen

"- Talán valójában minden egyszerre történik. Mi van, ha az idő olyan, mint az eső? Átmegyünk rajta, pár csepp megérint, és ezt nevezzük életnek. De ha el tudnánk siklani a cseppek között, vagy összegyűjteni mindet, mint vizet a kútban..."

Kép innen

"Visszaváltoztatom életté a halált."

Kép innen

Kép innen

A Shakespeare és Társai kölcsönkönyvtár

Sylvia Beach szívesen támogatta a tehetséges, ám pénztelen és kapcsolatokkal nem rendelkező írókat, James  Joyce Ulyssese is az ő segítségével jelenhetett meg. Az intézménynek honlapja is van.

Hemingway így ír róla a Vándorünnep c. kötetében:

"Akkortájt nem volt pénzem könyvet venni. Olvasnivalót a Shakespeare és Társai kölcsönkönyvtárból, Sylvia Beach rue de l'Odéon 12. alatti könyvtárából és könyvesboltjából kölcsönöztem. Meleg és derűs helyiség volt ez a bolt a hideg és széljárta utcában, télen nagy kályha fűtötte, s mindenütt könyvek álltak, az asztalokon, a polcokon, új kiadású könyvek a kirakatban, a falon pedig híres írók fényképei, élőké és holtaké egyaránt. Valamennyi fénykép olyan volt, mintha pillanatkép lenne, még a halottak is úgy festettek rajtuk, mintha valóban élnének még. Sylviának eleven, fino metszésű arca volt, barna szeme élénk, mint valami apró állatkáé, a pillantása kislányosan vidám, hullámos barna haját hátravetette szép homlokáról, s a füle alatt, barna bársonykabátkájának gallérjánál egyenesre vágta. A lába csinos, a természete nyájas, derűs, érdeklődő, bolondja az ugratásnak és a pletykának. Hozzám soha senki nem volt még olyan kedves, mint ő. Mikor először jártam benn a boltban, nagyon bátortalan voltam, hiszen még annyi pénzem se volt, hogy beiratkozhattam volna. Fizessem ki a letétet, mondta Sylvia, amikor majd tudom; kitöltötte a kölcsönzőjegyet, és felhatalmazott, hogy annyi könyvet vigyek, amennyit csak akarok."

Drága nő volt ez a Sylvia.

Ui.: ajánlom Heloise részletes bemutatását a könyvesboltról és könyvtárról.

Akartok szerelmesek lenni?

Az első oldaltól belezúgtam a Vándorünnepbe.

"Aztán egyszer csak beállt a rossz idő. Olyankor szokott beköszönteni, mikor elmúlt az ősz. Éjszakánként be kellett csuknunk az ablakot, mert bevert az eső, s a hideg szél leszaggatta a leveleket a place Contrescarpe fáiról. Csapzott levelek borították a teret, szélfútta eső csapkodta a nagy zöld autóbuszt a végállomáson, zsúfolt volt a Café des Amateurs, s ablakai bepárosodtak a hőségtől és a dohányfüsttől. (...)

kép innen

 Amint leesett az első hideg téli eső, a városra hirtelen szakadt rá minden szomorúság, az ember jártában-keltében észre sem vette többé a magas fehér házak tetejét, csak az utak nedves feketeségét, és a kis üzletek, a zöldséges, a papírkereskedés, az újságos, a - másodosztályú - bába, s a hotel csukott ajtaját, ahol Verlaine meghalt, s ahol a legfelső emeleten levő szobámban magam is dolgozni szoktam.
 Valami hat-nyolc fordulót kellett mászni a legfelső emeletig, nagyon hideg volt, s én tudtam, hogy mibe kerölne egy köteg vékony rőzse, három csomag, dróttal átkozott, fél ceruzányi hasított gyújtós meg egy köteg félig száraz keményfa, márpedig erre feltétlenül szükségem lett volna, ha olyan tüzet akarok gyújtani, amely át is melegíti a szobát. (...)
 Kellemes kávéház volt, meleg, tiszta és barátságos. Öreg esőköpenyemet felakasztottam a fogasra száradni, ócska, viharvert filckalapomat feltettem a polcra a pamlag fölé, és rendeltem egy café au lait-t. A pincér hozta a kávét, én pedig jegyzetfüzetet, ceruzát vettem elő a kabátom zsebéből, és hozzáfogtam az íráshoz. A Fenn Michiganben-t pedzettem, s minthogy aznap barátságtalan, hideg és szeles volt az idő, ilyen idő kerekedett a történetben is. Láttam már az ősz utóját kisfiú koromban, legénykekoromban, férfikoromban, mégis volt, ahol könnyebb volt írnom róla, mint másutt. Ez az, amit önmagunk átplántálásának hívnak, gondoltam, s erre éppen úgy szüksége van az embernek, mint bármi másnak, ami él és növekszik. Az elbeszélésben azonban a fiúk ittak, s erre én is megszomjaztam, és rendeltem egy St. James rumot. Hideg nap lévén pompásan ízlett, írtam is kitartóan, a jó Martinique rum testemet-lelkemet átmelegítette.
 Egy lány tért be a kávéházba, s ült le magányosan az ablak mellé egy asztalhoz. Nagyon csinos volt, arca friss, mint az újonnan vert pénzdarab, ha ugyan vernének esőhamvas bőrű, hibátlan húsból is pénzdarabot, haja hollófekete, s élesen, átlósan metszette az arcát."

kép innen

"...öröm volt fölkapaszkodnom a szálloda legfelső emeletére, a szobába, ahol dolgoztam, s ahonnan el lehetett látni a városnegyed magas dombjának összes tetői és kéményei fölött. A kandallónak jó volt a huzata, a szoba meleg volt, és jólesett dolgozni benne. Mikor megéheztem, narancsot és sült gesztenyét hoztam fel papírzacskóban, az apró, mandarinformájú narancsokat meghámoztam, héjukat evés közben a tűzbe hajigáltam, magjukat a tűzbe köpködtem. A járástól, a hidegtől és a munkától mindig elfogott az éhség.
 Fent a szobában volt egy üveg cseresznyepálinkám, amit még a hegyekből hoztunk magunkkal, és mindig ittam egyet, ha vége felé jártam egy-egy novellának vagy a napi munkámnak. Ha végeztem az aznapi munkámmal, elraktam a füzetet vagy a papírt az asztalfiókba, és a megmaradt mandarint zsebre vágtam. Megfagyott volna, ha otthagyom a szobában éjszakára."

(Ernest Hemingway: Vándorünnep, Fekete Sas Kiadó, Budapest, 1996, Fordította: Göncz Árpád, 7.-8., 9., 14.-15. oldal)

A képek nem teljesen hűek a szöveghez, de nekem áthozzák a hangulatot:

forrás (és nem rum, hanem whisky)

forrás

forrás

forrás

forrás

forrás

forrás

A Luxembourg-kert (kép innen)

Ez is az (kép innen)

forrás

forrás

forrás

forrás

forrás