2025. október 18., szombat
Sólet (nem kóser)
2025. május 29., csütörtök
Finn lazacleves (Lohikeitto)
Itt a kaporszezon is, aki szereti, annak érdemes ezt a finom levest kipróbálni ezzel a csodás zöldfűszerrel.
Lohikeitto, vagyis finn lazacleves. Újkrumplival, sok kaporral - bár nem látszanak, mert lenavigáltak a kis huncutok a leves aljára... Könnyű, ugyanakkor laktató, nagyon finom, igazi mindenévszakos leves. Sőt, nekem talán inkább olyan tavasztól-őszig fogás. És még egy előnye van, ami nem kicsi: az egész leves előkészítéssel, főzéssel együtt 30 perc alatt elkészül. Quick & easy.
Az eredeti azzal a szép narancsrózsaszín lazacfilével készül, de nekem most volt még egy nagyobb szelet vadlazacfilém a fagyasztóban, úgyhogy abból főztem. Szerintem legalább olyan jó, mint a másik, árban viszont sokkal péztárcabarátabb. Valamint szerintem lájtosabb halíze van, így aki nem kedveli az erős halízt, az ezzel a vadlazaccal nyugodtan elkészítheti.
Hozzávalók 4 főre:
- 35-40 dkg lazacfilé (vagy vadlazacfilé)
- 1 nagyobb fej vöröshagyma
- 2 kisebb vagy 1 nagyobb sárgarépa
- 4-5 dkg vaj
- 1 nagyon nagy csokor kapor (úgy finom, ha jó kapros)
- 50 dkg újkrumpli
- 1 babérlevél
- 4 szem szegfűbors
- 1,5 dl tejszín
- só, bors
A kockákra vágott vöröshagymát, és a karikázott sárgarépát a vajon kevés sóval üvegesedésig dinszteltem, majd hozzáadtam a kockázott burgonyát és felöntöttem vízzel. Sóztam, borsoztam, tettem bele egy babérlevelet és a 4 szem szegfűborsot. A burgonya puhulásáig főztem, de vigyázva, hogy ne főjön túl (az újkrumpli pillanatok alatt megfő), aztán hozzáadtam a leveshez a kockákra vágott lazacot is, és az aprított kaprot is, valamint a tejszínt is. Még főztem nem több, mint 5 percig, és készen is volt. Tálaláskor kínáltam hozzá citromot, így mindenki a szájíze szerint savanyíthatja.
2025. április 22., kedd
Gombócos káposzta
Egy savanyú káposztás finomság, amit húsvétra is megfőzhettek a sonkafőzés után, vagy ha a levet elteszitek a fagyasztóba, akkor utána is bármikor sorra kerülhet, mert a sonka főzőlevével valami isteni lesz ez az étel. Akkor füstölt hús nem is kell bele, elég ha friss oldalassal vagy dagadó darabokkal főzitek.
Megdinszteltem két nagy fej vöröshagymát olajon egy kislábosban. A darált hús 65 dkg volt, ahhoz adtam a dinsztelt hagyma 1/3-át körülbelül, és egy nagy gerezd fokhagymát pépesítve, valamint sót, őrölt borsot, pirospaprikát és olyan 25 dkg jól átmosott rizst. Két kicsit tojás ment még a gombócba és 1 dl víz, hogy ne legyen túl kemény a gombóc.
Egy nagy fazék aljára csurgattam kevés olajat, rátettem a füstölt oldalascsontokat, erre a savanyú káposzta felét, amit kissé átmostam, mert jó savanyú volt. Az összes savanyú káposzta olyan 50-60 dkg volt. Erre ment a maradék dinsztelt hagyma, 3 teáskanál sűrített paradicsom. Aztán a húsgombócok, végül a savanyú káposzta másik fele. Felöntöttem annyi vízzel, ami épp ellepte, kissé sóztam (óvatosan, mert a füstölt is enged ki sót), valamint egy púpos teáskanál házi édes annát is adtam hozzá, illetve 2 teáskanál őrölt pirospaprikát is. Lehetett volna tenni bele egy babérlevelet is, de a káposzta erősen babéros volt, így azt nem tettem bele. Forrás után lefedtem és kis lángon olyan 50 percig főztem. Ez olyan 5 fős adag cirka.
2025. április 12., szombat
Vöröslencse krémleves sárgarépával
Amilyen egyszerű, olyan finom. A SóBors oldalán találtam.
Hozzávalók 4 főre:
- 25 dkg vöröslencse
- 1 közepes fej vöröshagyma
- 2 normál méretű sárgarépa
- 2 dl paradicsomlé
- 1 liter zöldségalaplé
- 1 csipet édesnemes pirospaprika
- só, frissen őrölt bors
- 2 ek olívaolaj
- és opcionálisan a végén kevés citromlé
A lencsét mossuk meg alaposan, 10 percre áztassuk be forró vízbe. Míg a lencse ázik, daraboljuk apróra a hagymát és reszeljük durvára a sárgarépát, majd egy kevés olajon dinszteljük meg őket alaposan. A lencsét öblítsük le, és adjuk a zöldségekhez. Adjuk hozzá a pirospaprikát és a paradicsomlevet. Öntsük fel zöldségalaplével. Közepesen erős lángon főzzük 15-20 percen keresztül. Mikor elkészült, pürésítsük.
2024. június 29., szombat
Dagasztás nélküli, extra gyors lángos
L55-ös lisztből:
- 40 dkg liszt
- 3 dkg friss élesztő (vagy egy csomag szárított)
- 1 teáskanál kristálycukor
- 3 - 3,2 dl langyos víz (liszttől függ, pl. a tüskeszentpéteri nekem általában több folyadékot kíván)
- 4 cl olaj
- 1 dkg só
- 1 púposabb teáskanál sikér (elhagyható)
A cukorral, egy deci vízzel kikeverjük az élesztőt, majd hozzáadjuk a többi hozzávalót is, és fakanállal "nokedlitésztává" keverjük. A vizet apránként adjuk, hogy lássuk, mennyit vesz fel a lisztünk. A tészta ne legyen se száraz, se túlzottan lágy. Nem kell nagyon kikeverni, de csomók ne maradjanak benne. Mikor duplára kelt, sziromszerűen meghajtogatjuk 4-szer-5-ször, majd ha újra megkelt, még egyszer. (A második hajtás el is hagyható, ha sietünk.) Ha újra megkelt, olajozott pulton darabokra vágjuk a tésztát, majd gombócoljuk és hagyjuk kicsit kelni, mielőtt kihúzogatnánk-nyújtanánk. Bő, gyöngyöző olajban sütjük úgy, hogy a tésztát a közepénél jól széthúzkodjuk. Én szoktam direkt kis lyukakat-szakadásokat csinálni, mert akkor a közepe nagyon fini ropogósra tud sülni.
Ez egyébként a gyökérkenyér tésztája BL55-ös lisztből, és nem éjszakai kelesztéses, hanem extra gyors. Ezt a tésztát használom a gyökérkenyérhez, a lángoshoz és a pizzához is.
2019. november 2., szombat
Omlós vaddisznógerinc aszaltszilvás pecsenyeszósszal és ribizlizselével
Hozzávalók 4 főre:
1 kg vaddisznókaraj csont nélkül
20 dkg mag nélküli aszalt szilva (az a krémes, nem túl száraz fajta)
1 közepes fej vöröshagyma
3 nagy gerezd fokhagyma
4 dkg vaj
só, frissen őrölt bors
1 púpos evőkanál mustár
1 púpos teáskanál magos mustár
3 teáskanál méz
1 dl száraz fehérbor
1 dl víz
1 mokkáskanál koriandermag
1 kis darabka fahéjrúd
2 babérlevél
5 szem szegfűbors
1 evőkanál világos szójaszósz
ribizlizselé
2019. szeptember 1., vasárnap
Blitva (mándoldos burgonya) grillezett kalamárikkal
2019. április 22., hétfő
Háromféle sütnivaló kolbász
Vendégeim voltak tegnap, úgyhogy kolbászt töltöttem és sütöttem. Három félét és mind a három nagyon finom lett, nagy sikerük volt. Nagyképűen elneveztem őket német, olasz és marokkói kolbásznak, valójában az egyik zöldfűszeres (német), a másik nagyon egyszerűen édesköményes (olasz), s a harmadik pedig egzotikus és csípős (marokkói).
Jön a grillszezon, ezek a kolbászok tökéletesek egy kertipartihoz is, grillen sütéshez.
Hozzávalók 12 főre:
2,5 kg darált hús
0,5 kg tokaszalonna bőre nélkül, darálva
és összekeverve
a zöldfűszereshez:
1 kg darált hús
1 dl zsíros tej
2 teáskanál só (körülbelül), frissen őrölt bors
1/2 közepes vöröshagyma lereszelve
8 db medvehagymalevél
1/2 csokor petrezselyemzöld
1 teáskanál szárított oregano
1 mokkáskanál reszelt szerecsendió
csipet cukor
az olaszhoz:
1 kg darált hús
1 dl zsíros tej
2 teáskanál só (körülbelül)
1 mokkáskanál édeskömény mozsárban porrá őrölve
1/2 gerezd zúzott fokhagyma
1 púpos teáskanál frissen tekert bors
csipet cukor
az egzotikus-csípőshöz:
1 kg darált hús
1 dl víz
1/2 gerezd zúzott fokhagyma
1 mokkáskanál cayenne bors
2 teáskanál só (körülbelül), kevés frissen őrölt bors
1 mokkáskanál koriandermag és 1/2 mokkáskanál római kömény valamint
1/2 mokkáskanál köménymag mozsárban porrá őrölve
1 púpos teáskanál pirospaprika
1/2 mokkáskanál őrölt fahéj
csipet cukor
+ 3 hosszú szál sertés vékonybél
2018. október 29., hétfő
Körömpörkölt
Hozzávalók 4 főre:
4 köröm (ha lehet első, kisebbek és kevésbé csontosak, de a hátsó is jó persze)
3 nagyobb fej vöröshagyma (olyan 30-40 dkg összesen)
2 normál gerezd fokhagyma
1 evőkanál zsír
2 púpos teáskanál őrölt pirospaprika
1 mokkáskanál köménymag (vagy őrölt kömény)
1 nagyon picike babérlevél fele
1 szem szegfűbors
só
1 evőkanál darált és sóban eltett kápiapaprika (közismertebb nevén: Édes Anna vagy Erős Pista)
2 teáskanál sűrített paradicsom
2018. október 22., hétfő
Almás karfiolleves
Az alma és a karfiol nagyon jó páros. Még ha elsőre szokatlannak tűnik is.
Hozzávalók 4 főre:
1 kisebb fej karfiol (tisztítva olyan 25-30 dkg)
1 nagy keményhúsú, savanykás alma
2 evőkanál hajdina (vagy köles vagy gersli)
2 dkg vaj
3 zöldségleveskocka (vagy 2 liter alaplé)
1 nagy csokor petrezselyemzöld
só
frissen őrölt bors
1 cm-es darab gyömbér tisztítva, nagyon apróra vágva (vagy 1 mokkáskanál szárított)
frissen reszelt szerecsendió
1 mokkáskanál kurkuma
1 csapott teáskanál kristálycukor
1 teáskanál alma- vagy fehérborecet
1 dl tejszín (nem kötelezően)
friss sárga vagy piros chili karikákra vágva (szintén nem kötelező)
2018. szeptember 29., szombat
Boeuf bourguignon (burgundi marharagu)
Hozzávalók 4 főre:
1,2 kg marhalábszár (én csontosat vettem, olyat, amiből az ossobuco is készül) ha csontos, ha csont nélküli, akor elég az 1 kg is
6 dkg vaj
1-2 evőkanál olívaolaj vagy hidegen sajtolt repceolaj
25 dkg sárgarépa olyan centi vastag karikákra vágva
25 dkg apró vöröshagyma vagy gyöngyhagyma
25 dkg gomba, ha lehet erdei vagy mezei (de el is hagyható, én nem főztem most bele)
15 dkg szalonna (elhagyható, az enyémben sincs)
15 dkg vöröshagyma
2 duci gerezd fokhagyma
1 nagy vagy 2 kisebb babérlevél
8-10 szem bors
1 ágacska kakukkfű
1 ágacska rozmaring (csak olyan 5 cm-nyi, de el is hagyható)
1 evőkanál sűrített paradicsom
4 dl száraz vörösbor (a burgundi az autentikus, de bármilyen jófajta száraz vörösbor használható)
4 dl marhahúsleves (ennek híján én 2 marhahúsleves kockát tettem az ételbe)
2 csipet kristálycukor
2018. augusztus 26., vasárnap
Édes-csípős ázsiai padlizsán
Hozzávalók 2 főre:
a padlizsán sütéséhez
0,5 kg padlizsán (lehetőleg kerti, nem multis)
4-5 evőkanál hidegen sajtolt repce olaj
só, frissen őrölt bors
a szószhoz
3 evőkanál világos szójaszósz
1 evőkanál nádcukor
1 kávéskanál chilipaszta vagy chiliszósz vagy chilipehely
1 dl víz
az ételhez még
1 csokor friss thai bazsalikom
1 közepes fej lilahagyma vékony félkarikákra vágva
1 nagy gerezd fokhagyma finomra aprítva
2 cm-es darab friss gyömbér finomra aprítva
1/2 evőkanál málnaecet
3 evőkanál hidegvíz
a tálaláshoz
friss bazsalikomlevelek
friss petrezselyem vagy koriander zöldje
friss piros chili apróra vágva
főtt jázmin rizs
2018. július 31., kedd
Görög burgonyasaláta
Az olívaolajat ne sajnáld, nem lesz finom a saláta, ha száraz.
2018. június 12., kedd
Rókagombás szendvicskrém
Mivel az idei tavasz és nyár is meglehetősen csapadékos volt eddig, szép számmal jelentek meg az erdei és mezei gombák. Teli a piac vargányával, galambicával, de van szegfűgomba is. No és rengeteg a rókagomba - épp ezért most az ára sem olyan őrült magas. Mivel volt készen ebédünk, csak pár darabot vettem a vacsorára készítendő krémhez.
15 dkg rókagomba
1 evőkanál barna vaj, de a sima is jó (mégis, ha tudsz, használj tisztított vajat, karamelles íze tökéletesen kiegészíti és erősíti a rókagomba ízét)
1 mascarpone (25 dkg)
20 dkg brinza (juhtúró)
1 nagyobb gerezd fokhagyma
só, pár csepp citromlé
2018. március 12., hétfő
Waldorf saláta
2018. január 25., csütörtök
Citromos csirke-piláf
Hozzávalók 2 főre:
6 db csirkeszárny
25 dkg jó minőségű rizs
4 dl víz vagy csirkealaplé
3 gerezd fokhagyma
egy kisebb citromnak a fele
egy félmarék mazsola
1 evőkanál méz
só, frissen őrölt bors
1 mokkáskanál kurkuma
1 mokkáskanál őrölt gyömbér
1 teáskanál őrölt koriandermag
1/2 mokkáskanál őrölt fahéj
és aki szereti: 1/2 mokkáskanál őrölt római kömény
Tipp: sóban eltett citrommal is készíthető, ha valakinek rejtezik a spájzában ilyesmi.
Valamint naranccsal is készíthető, és akkor a felöntőlébe nyugodtan bele is facsarhatjuk 2 narancs levét, egynek meg a reszelt héját, és kevesebb méz kell bele: elég egy teáskanálnyi.
2018. január 23., kedd
Tapolcai vagy kalocsai rétes
A palacsintatésztához: 2 egész tojás; 1 kávéskanál só; 1 kávéskanál kristálycukor; 20 dkg liszt; 2 evőkanál olaj a tésztába; étolaj a sütéshez; annyi tej, hogy kellő sűrűségű masszát kapjunk
Dió töltelék: 10 dkg darált dió; 1 dl forró tej; 1 csomag vaníliás cukor; 5 dkg kristálycukor; 5 dkg mazsola; csipetnyi őrölt fahéj; reszelt citromhéj
Mák töltelék: 15 dkg darált mák; 5 dkg kristálycukor; 1 dl forró tej; 1 vaníliás cukor; 5 dkg mazsola; csipetnyi őrölt fahéj; 2 evőkanál méz; reszelt citromhéj
Túró töltelék: 20 dkg tehéntúró; 1 vaníliás cukor; 5 dkg kristálycukor; 1 tojás sárgája; 5 dkg mazsola; reszelt citromhéj
Palacsintatésztát keverünk.
A maximum 1 dl tejet ízesítjük cukorral, vaníliás cukorral, mazsolával, őrölt fahéjjal. Apránként hozzákeverjük a darált dióhoz, és citromhéjat reszelünk bele.
Újabb 1 dl forró tejet veszünk. Beletesszük a cukrot, vaníliás cukrot, mazsolát, őrölt fahéjat, és még 2 evőkanál mézet is csurgatunk hozzá. Összekeverjük a darált mákkal, és citromhéjat reszelünk bele.
A túrót vaníliás cukorral, kristálycukorral, tojás sárgájával, mazsolával és citromhéjjal összekeverjük.
A palacsintákat különféle (dió, mák, túró) töltelékkel gazdagon megtöltünk, és mindegyiket feltekerjük.
A rétestésztát kilisztezett abroszon széthúzzuk, a tetejét olajjal meglocsoljuk. Mindkét oldalára háromféle töltésű palacsintát fektetünk sorban egymás mellé. A palacsinták tetejét tejföllel gazdagon megkenjük, és a rétestésztát feltekerjük két oldalról. A felesleges végeket levágjuk. A palacsintával töltött réteseket kiolajozott tepsibe rakjuk, és a tetejüket olajjal megkenjük. Előmelegített sütőben aranysárgára sütjük.
Vaníliamártást, borhabot is kínálhatunk hozzá.
Boldizsár Ildikó receptje
2018. január 20., szombat
Jókai(nak mondott) bableves
Pál úr tudniillik, hogy szakács is.
Hát – „görög olvasó” – felel Pál úr karakán flegmával.
– Az jó lehet – szólt a kapitány –, s mi főtt bele?
– „Angyalbakancs.”
– Hisz az pompás eledel! Terített rám, Pál úr?
Pál úr végigméri e szóra tetőtől talpig a kérdezőt.
– Hát ma megint itthon ebédelünk?
– Ha kapunk valamit, Pál úr.
(…)
Nemsokára visszatért a gőzölgő tállal.
A „görög olvasó” paszuly volt, jó vastagon rántva, s a belefőtt „angyalbakancs” nem volt más, mint disznóláb.
A vén huszár magának készítette azt, de ha kettőjük között megoszlott, akkor is elég volt mind a kettőnek.
Richárd jó kedéllyel látott hozzá a katonás eledelhez. Evett, mintha sohasem látott volna annál jobbat.
A vén huszár ott állt a széke mögött, míg ebédel; pedig nem kellett tányért váltani, mert nem következett több fogás.
Hozzávalók 6 főre:
1 kicsi vagy fél nagy füstölt csülök
35 dkg tarkabab
15 dkg füstölt parasztkolbász
5 dkg zeller
10 dkg fehérrépa gyökér
20 dkg sárgarépa
1 nagyon nagy fej vöröshagyma
4 gerezd fokhagyma
1 púpos evőkanál sertészsír (vagy 4 evőkanál hidegen sajtolt repceolaj)
2 babérlevél
10 szem bors
só
1 púpos teáskanál pirospaprika
2 csapott evőkanál liszt
a csipetkéhez:
1 nagyobb tojás
1 mokkáskanál só
kb. 10 dkg liszt (vagyis amennyit felvesz a tojás)
2017. november 22., szerda
Kimchi day
2017. november 18., szombat
Töltött paprika másképpen
Hozzávalók 4 főre:
12 vagy 16 közepes-kisebb tölthető zöldpaprika (lehet piros, narancs is, én most zöldet kaptam)
50 dkg darált sertéshús
10 dkg rizs
1 közepes fej vöröshagyma jó apróra kockázva (10-12 dkg)
1 gerezd fokhagyma reszelve
só, frissen őrölt bors
1 teáskanál koriandermag és
2 szem szegfűbors mozsárban összetörve
1 evőkanál szárított bazsalikom vagy
1 mokkáskanál szárított kakukkfű (citromos is lehet a kakukkfű)
1 kisebb tojás
2 cl víz
3 evőkanál olívaolaj
a mártáshoz:
a fent írt apróra kockázott vöröshagyma 1/3-a
1 gerezd fokhagyma reszelve
1 kicsi babérlevél
6 dl víz
2 evőkanál liszt
2 evőkanál tejföl
1 evőkanál világos szójaszósz
reszelt szerecsendió
só, egy csipet cukor.
A fóliás, ezért szinte csak vizet tartalmazó sárga TV paprikából ne is próbáljuk elkészíteni ezt az ételt. Csak kerti, masszív húsú paprikák alkalmasak a sütésre. A fóliás csak szétfolyik-szétfő, nem használható. Mint ahogy lecsónak sem igazán alkalmas.