Még nem állt itt a szomszédban az olajfinomító. Még őröltek a hajómalmok a Dunán, még megemelték a kalapjukat az emberek a kápolna láttán és még ihattak a forrásból, melytől meggyógyultak, amikor az ercsi születésű Gozsdu Elek (Gozsdu Manó unokaöccse) papírra vetette az alábbi sorokat. A felelevenedő emlékek alapján kirajzolódó táj már a múlté, elnézve a kifosztott kápolnát. Búcsúpillantás ez egy letűnt korra, a szemközti Újfalusi-szigetre, a vízimolnárokra és az augusztusi nagy búcsújárásokra. Talán végül azt is megértjük miért végrendelkezett úgy báró Eötvös József kultuszminiszter, hogy ezen a szent helyen szeretné megtalálni végső nyughelyét.
| Kirándulás az Eötvös kápolnához (forrás: fortepan.hu) |
Nagyságos asszony!
Tegnap, mielőtt magához mentem, a kertjébe léptem és körüljártam a nagy körutat, az emlékezés tükrében láttam a tavalyi nyarunk szép képét. A jávorfák helyéről a lombtalan diófák ágain keresztül láttam a palotájának udvari részét, és tudván, hogy maga egyedül van ott az emeleten, valami édes nyugalmat, megelégedést éreztem a lelkemben.
A kert fái, bokrai rügyezni kezdtek, és végignézve a kerítések bokor-során, a gyepen és a fák koronáin, egy gyönyörűen finom zöld színt láttam - íme, zöldellni kezd a maga szép kertje -, és eszembe jutott, hogy mi ketten pusztán, falun töltöttük a gyermekéveinket. Aztán fölmentem, és maga a szomszéd szobából mosolyogva jött elém. Boldog a pillanat, amikor látlak, és boldogok az órák, amikor veled vagyok!
Teát ittunk - te a díványon, én melletted egy zsöllyében ültem -, és te a gyermekéveink iránt érdeklődtél. A gyermekéveink majdnem egyformán folytak le. A falu, a puszta, a nagy távolságok plein airje adta meg nekünk az első maradandó, mély hatásokat. Én Ercsiben, a hatalmas Duna partján születtem, és gyermekéveim nagy részét, az ifjúságom álomvilágát ott a Duna mellett éltem meg. Nyájas vidék, őszinte, nyílt tájék - szelíd romantikával teljes poézis párázik a Duna hangjaiból, és visszhangzik a magas domb alatt gazdagon csörgedező Szent-kútban, a fölötte épült és a Szűz Mária tiszteletére emelt, de elhagyatott kicsi kápolnában és a báró Lilien család sírkápolnájában, ahová báró Eötvös József, a költö-író temetkezett.
Csodálatos legendák fűződnek a két kápolnához. - A lakosok közül egy öregaszony a mostani Szent-kút helyén egy bizantinus Mária-képet talált. Ezt a képet a találás helyén primitív módon egy kis téglafalba illesztették, és a plébános ezt a helyet megszentelte. A szentelés után nyomban a kép alatt egy üde és gazdag forrás nyílt meg, és ennek a forrásnak a vize könnyű és frissítő volt annyira, hogy az emberek nem győzték inni. A nép imádkozni járt a kútra - és a legenda szerint sok gyönge és beteg megerősödött és meggyógyult a Mária malasztjánál fogva.
A nép a forrás fölött, a domb középmagasságában egy egyszerű kis kápolnát emelt, és nagy processzióban, ájtatos zsoltárok éneklése mellett, ünnepélyes áhítattal a kápolnába, az oltár fölé helyezték el a bizantinus Mária-képet. Ámde reggelre kelve a Mária-kép leszállt az oltárról, és visszament a Szent-kút fölé. A nép csodálkozott, és azt hitte, hogy Mária nem találta elég szépnek a kápolnát, és Lilien báró ezért egy új és díszesebb kápolnát építtetett, most már a domb tetején, Mária számára. Csodák csodája - a Boldogságos Szűz azonban ott sem maradt meg, hanem onnan is visszament a forrás vize fölé, és azóta ott van, mivel az emberek megijedtek a jeltől, és többé háborgatni nem merték.
| Az Ercsi Boldogasszony |
Ez a kút és a középső, immár elhagyatott kápolna, azóta az ercsi lányok, legények vigasztalásának a forrása. Ide jönnek sírni, ide jönnek vigasztalásért, és színes selyemszalagokat, üveggyöngyöket, viaszszíveket, -lábakat, -kezeket áldoznak neki, és augusztus 15-én, a Nagyboldogasszony ünnepén sok ezer búcsújáró látogatja meg ezt a megszentelt helyet.
Szép kis sétaút vezet a kápolnákhoz, és az édesanyámmal és a két nővéremmel nyáron többször kimentünk erre a szép helyre, aztán ott a gazdag gyepen uzsonnáztunk, és ittunk az üde forrás vizéből. Az édesanyánk szép és édes dalokat énekelt nekünk, és mi, három gyerekek, úgy, ahogyan tudtuk, vele énekeltünk. Misztikusan meleg és szép hatásokat kaptam ott a kápolna mellett, noha az édesanyám sokszor mondta, hogy minden csoda az emberben van - az emberben, aki jó és szelíd. Onnan a forrás vize mellől láttam a hatalmas Dunát, amely közel, alig tíz-tizenkét lépésnyire a szentképtől folyt. Ott láttam, ott szerettem meg a színes kavicsokat, ott játszottam azokkal a nedvesen fénylő, szép kövekkel, és ott láttam először szép színeket.
A Duna lassúnak látszó folyásának különös, szép, zúgó, nagyon halkan zúgó hangja van, és úgy tetszett, hogy ez a hang valahonnan nagyon messziről jön. Sokszor féltem ettől a hangtól - és hogy ne halljam, énekeltem. Aztán a vízimalmok hatalmas kerekeinek a forgása... ha a nap sütött, a keréklapátokról lehulló vízcsöppek kápráztató szépséggel csillogtak, és én szinte elképedve néztem ezt a ragyogást.
A Duna ott nagyon széles, és a partunkról alig lehet meglátni a Csepel-sziget elmosódó partjain álló fákat; közelebb, lefelé kéklik egy sziget, és én tudtam, hogy azon a szigeten hatalmas topolyafák állanak, hogy a gazdag televényföld magas és sűrű füvet, csalánt termel, és tudtam, hogy ott a fűből nagy lármával fácánok rebbennek föl, és az édesapám ezeket lelövi. De tudtam azt is, hogy a sziget közepén egy szőlőskert is van, és hogy a dinkaszőlő édes, hogy az őszibarack jó, hogy estefelé denevérek röppennek ott, hogy az apám ott hosszú csőrű szalonkákat lő, hogy ott baglyok kuvikolnak, és hogy ott a szőlőpásztornak nádkunyhója van, hogy estefelé a kunyhó előtt lobogó tűz van, s hogy jó a szürkülő homályban egy széles, kényelmes ladikedényben hazaevezni, ahol az édesanyám vár. Útközben látam a vízimalmok piros lámpáit fényleni, és hallottam a malmok monoton kelepeléseit, egy-egy molnárlegény melankolikus, svihák, szláv eredetű énekét, amint panaszkodott, sírt ott a malom nyitott ajtajában. A fehér, lisztes ruháját is láttam, és észrevettem, hogy a szellő néha elkapkodta a hangját, néha pedig úgy tetszett, mintha mellettem énekelt volna.
Te szent Duna, ti szent gyermekévek, ti édes, nedves, tarka kavicsok, ti malmok, ti nyájas zöld színek, ti úszó hajók, evezőcsapások hangjai, gőzösök lapátjának csattogó lármája, kompok és partok, ti messze távolságok, vizek ezüstös ragyogása, vadkacsák fütyülő repülése, ti a szigetnek minden félelmes faóriásai, ti zöld dombok, te tiszta föveny, amelyben mezítláb járni olyan édes, olyan jó, te háborgása a Duna vizének, te ordító szél, amint a Duna vizén végignyargalsz, te Szent-kút, ott a Duna mellett, te Boldogságos Szűzanya, aki meggyógyítod a szomorú szíveket, te áldott jó nagyanyám, te áldott jó édesanyám - mindent, amim van, nektek, csak nektek köszönhetem.
Gozsdu Elek, 1912. II. 29. Temesvár
(Gozsdu Elek: Az étlen farkas. Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest 1982.)
(Gozsdu Elek: Az étlen farkas. Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest 1982.)
Köszönet Korbuly Ádámnak szemfülességéért!
További olvasnivaló a kápolna történetéről:
Szilárdfy Zoltán: Az ercsi kegykép és látkép egy régi kisnyomtatványon
További olvasnivaló a kápolna történetéről:
Szilárdfy Zoltán: Az ercsi kegykép és látkép egy régi kisnyomtatványon