A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Csan Hao-csing (kínaiul: 詹皓晴 , pinjin : Zhān Hàoqíng , Wade–Giles: Chan Hao-ching ; Tajpej (Taibei ) , 1993 . szeptember 19. –) tajvani hivatásos teniszezőnő, olimpikon.
2010-ben kezdte profi pályafutását. Szinte kizárólag csak párosban versenyez. Eddig 21 páros WTA -győzelmet aratott, emellett két WTA125K és nyolc páros ITF -tornát tudott megnyerni. A Grand Slam-tornákon a legjobb eredményt vegyes párosban érte el, amikor 2014-ben Wimbledonban a fehérorosz Max Mirni párjaként döntőt játszott, valamint női párosban, amikor 2017-ben Wimbledonban a román Monica Niculescu párjaként szintén a döntőbe jutott. Legjobb páros világranglista helyezése az ötödik, amelyre 2016. június 27-én került.
Tajvan képviseletében részt vett a 2016-os riói olimpia páros versenyén. 2015 óta tagja Kína Fed-kupa -válogatottjának.
Testvére Latisha Chan szintén hivatásos teniszező, közösen vele párosban több WTA-tornát is nyert. Eredményükkel a Williams-nővérek mögött a második legeredményesebb testvérpár párosban a WTA történetében.[ 1]
*2021-től megváltozott a tornák kategóriáinak elnevezése.
Dátum
Torna
Borítás
Partner
Ellenfelek a döntőben
Eredmény a döntőben
1.
2013. január 5.
Shenzhen Open , Sencsen, Kína
Kemény
Csan Jung-zsan
Irina Burjacsok Valerija Szolovjova
6–0, 7–5
2.
2013. május 4.
Portugal Open , Estoril, Portugália
Salak
Kistina Mladenovic
Darija Jurak Marosi Katalin
7-6(3), 6-2
3.
2014. április 20.
Malaysian Open , Kuala Lumpur, Malajzia
Kemény
Babos Tímea
Csan Jung-zsan Cseng Szaj-szaj
6-3, 6-4
4.
2014. június 21.
AEGON International , Eastbourne, Egyesült Királyság
Fű
Csan Jung-zsan
Martina Hingis Flavia Pennetta
6-3, 5-7, [10-7]
5.
2015. február 15.
PTT Thailand Open , Pattaja, Thaiföld
Kemény
Csan Jung-zsan
Aojama Suko Tamarine Tanasugarn
2–6, 6–4, [10–3]
6.
2015. május 23.
Nuremberg Cup , Nürnberg, Németország
Salak
Anabel Medina Garrigues
Lara Arruabarrena Vecino Raluca Olaru
6–4, 7–6(5)
7.
2015. augusztus 23.
Western & Southern Open , Cincinnati, Egyesült Államok
Kemény
Csan Jung-zsan
Casey Dellacqua Jaroszlava Svedova
7–5, 6–4
8.
2015. szeptember 19.
Japan Women's Open , Tokió, Japán
Kemény
Csan Jung-zsan
Nara Kurumi Doi Miszaki
6–1, 6–2
9.
2016. február 14.
Taiwan Open , Kaohsziung, Tajpej
Kemény
Csan Jung-zsan
Hozumi Eri Kato Miju
6–4, 6–3
10.
2016. február 27.
Qatar Total Open , Doha, Katar
Kemény
Csan Jung-zsan
Sara Errani Carla Suárez Navarro
6-3, 6-3
11.
2016. október 16.
Hong Kong Open , Hongkong
Kemény
Csan Jung-zsan
Naomi Broady Heather Watson
6–3, 6–1
12.
2017. február 5.
Taiwan Open , Tajvan
Kemény
Csan Jung-zsan
Lucie Hradecká Kateřina Siniaková
6–4, 6–2
13.
2017. október 15.
Hong Kong Open , Hongkong
Kemény
Csan Jung-zsan
Lu Csia-csing Vang Csiang
6–1, 6–1
14.
2018. február 24.
Dubai Duty Free Tennis Championships , Dubaj
Kemény
Jang Csao-hszüan
Hszie Su-vej Peng Suaj
4–6, 6–2, [10–6]
15.
2019. január 12.
Moorilla Hobart International , Hobart
Kemény
Latisha Chan
Kirsten Flipkens Johanna Larsson
6–3, 3–6, [10–6]
16.
2019. január 12.
Qatar Total Open , Doha
Kemény
Latisha Chan
Anna-Lena Grönefeld Demi Schuurs
6–1, 3–6, [10–6]
17.
2019. június 29.
Nature Valley Open , Eastbourne
Fű
Latisha Chan
Kirsten Flipkens Bethanie Mattek-Sands
2–6, 6–3, [10–6]
18.
2019. szeptember 21.
Toray Pan Pacific Open , Oszaka
Kemény
Latisha Chan
Hszie Su-vej Hsieh Yu-chieh
7–5, 7–5
19.
2023. február
Hua Hin Championships , Huahin, Thaiföld
Kemény
Vu Fang-hszien
Vang Hszin-jü Csu Lin
6–1, 7–6(6)
20.
2024. január 14.
Hobart International , Hobart, Ausztrália
Kemény
Giuliana Olmos
Kuo Han-jü Csiang Hszin-jü
6–3, 6–3
21.
2024. április 21.
Stuttgart Open , Stuttgart, Németország
Salak (f)
Veronyika Kugyermetova
Ulrikke Eikeri Ingrid Neel
4–6, 6–3, [10–2]
Dátum
Torna
Borítás
Partner
Ellenfelek a döntőben
Eredmény a döntőben
1.
2012 . február 12.
PTT Pattaya Open , Pattaja
Kemény
Csan Jung-zsan
Szánija Mirza Anastasia Rodionova
6–3, 1–6, [8–10]
2.
2012 . március 4.
Malaysian Open , Kuala Lumpur
Kemény (f)
Fudzsivara Rika
Csang Kaj-csen Csuang Csia-zsung
5–7, 4–6
3.
2013. augusztus 5.
Southern California Open , Carlsbad, Egyesült Államok
Kemény
Janette Husárová
Raquel Kops-Jones Abigail Spears
4–6, 1–6
4.
2013. szeptember 28.
Toray Pan Pacific Open , Tokió, Japán
Kemény
Liezel Huber
Cara Black Szánija Mirza
6–4, 0–6, [9–11]
5.
2014. április 6.
Family Circle Cup , Charleston, Egyesült Államok
Salak (zöld)
Csan Jung-zsan
Anabel Medina Garrigues Jaroszlava Svedova
6–7(4), 2–6
6.
2015. szeptember 26.
Toray Pan Pacific Open , Tokió, Japán
Kemény
Csan Jung-zsan
Garbiñe Muguruza Carla Suárez Navarro
5–7, 1–6
7.
2015. október 10.
China Open , Peking, Kína
Kemény
Csan Jung-zsan
Martina Hingis Szánija Mirza
7–6(9), 1–6, [8–10]
8.
2016. június 25.
AEGON International , Eastbourne, Egyesült Királyság
Fű
Csan Jung-zsan
Darija Jurak Anastasia Rodionova
7–5, 6–7(4), [6–10]
9.
2017. május 27.
Internationaux de Strasbourg , Strasbourg, Franciaország
Kemény
Csan Jung-zsan
Ashleigh Barty Casey Dellacqua
4–6, 2–6
10.
2017. június 25.
AEGON Classic , Birmingham, Nagy-Britannia
Fű
Csang Suaj
Ashleigh Barty Casey Dellacqua
1-6, 6–2, [8–10]
11.
2017. július 15.
Wimbledon , London
Fű
Monica Niculescu
Jekatyerina Makarova Jelena Vesznyina
0–6, 0–6
12.
2019. január 5.
Brisbane International , Brisbane, Ausztrália
Kemény
Latisha Chan
Nicole Melichar Květa Peschke
1–6, 1–6
13.
2021. február 7.
Gippsland Trophy , Melbourne, Ausztrália
Kemény
Latisha Chan
Barbora Krejčíková Kateřina Siniaková
3–6, 6–7(4)
14.
2022. augusztus 7.
Silicon Vlley Classic , San José, USA
Kemény
Aojama Súko
Hszü Ji-fan Jang Csao-hszüan
5–7, 0–6
15.
2023. február 12.
Abu Dhabi Open , Abu-Dzabi, Egyesült Arab Emírségek
Kemény
Aojama Súko
Luisa Stefani Csang Suaj
6–3, 2–6, [8–10]
16.
2023. február 25.
Dubai Tennis Championships , Dubaj, Egyesült Arab Emírségek
Kemény
Latisha Chan
Veronyika Kugyermetova Ljudmila Szamszonova
4–6, 7–6(4), [1–10]
17.
2023. október 8.
China Open , Peking, Kína
Kemény
Giuliana Olmos
Marie Bouzková Sara Sorribes Tormo
6–3, 0–6, [4–10]
18.
2024. június 23.
German Open , Berlin, Németország
Fű
Veronyika Kugyermetova
Vang Hszin-jü Cseng Szaj-szaj
2–6, 5–7
19.
2024. június 29.
Bad Homburg Open , Bad Homburg, Németország
Fű
Veronyika Kugyermetova
Nicole Melichar-Martinez Ellen Perez
6–4, 3–6, [8–10]
20.
2024. október 5.
China Open , Peking, Kína
Kemény
Veronyika Kugyermetova
Sara Errani Jasmine Paolini
4–6, 4–6
Díjazás
WTA 125 torna
$100,000 torna
$75,000 torna
$50,000 torna
$25,000 torna
$10,000 torna
Eredmény
No.
Dátum
Torna
Borítás
Partner
Ellenfél a döntőben
Eredmény
Győztes
1.
2007. november 3.
Taoyuan City , Tajvan
Kemény
Csan Jung-zsan
Hszie Su-jing Hszie Su-vej
6–1, 2–6, [14–12]
Döntős
1.
2010. augusztus 7.
Balikpapan , Indonézia
Kemény
Kao Sao-jüan
Ayu-Fani Damayanti Lavinia Tananta
6–4, 7–5
Döntős
2.
2010. október 9.
Jakarta , Indonézia
Kemény
He Sze-zsuj
Sandy Gumulya Moe Kawatoko
7–6(3), 7–5
Győztes
2.
2011. május 1.
Gifu , Japán
Kemény
Csan Jung-zsan
Noppawan Lertcheewakarn Erika Sema
6–2, 6–3
Győztes
3.
2011. május 28.
Changwon , Dél-Korea
Kemény
Cseng Szaj-szaj
Yurika Sema Erika Takao
6–2, 4–6, [11–9]
Győztes
4.
2011. június 4.
Gimcheon , Dél-Korea
Kemény
Remi Tezuka
Kim Ji-young Yoo Mi
7–5, 6–4
Győztes
5.
2011. augusztus 5.
Peking , Kína
Kemény
Csan Jung-zsan
Tetyjana Luzsanszka Cseng Szaj-szaj
6–2, 6–3
Döntős
3.
2011. augusztus 13.
Tajpej , Tajvan
Kemény
Csen Ji
Kao Sao-jüan Peangtarn Plipuech
6–3, 6–4
Győztes
6.
2012. január 6.
Csüancsou , Kína
Kemény
Fudzsivara Rika
Kimiko Date-Krumm Csang Suaj
4–6, 6–4, [10–7]
Győztes
7.
2012. november 4.
Tajpej , Tajvan
Szőnyeg (f)
Kristina Mladenovic
Csang Kaj-csen Volha Havarcova
5–7, 6–2, [10–8]
Győztes
8.
2014. november 3.
Tajpej , Tajvan
Szőnyeg (f)
Csan Jung-zsan
Csang Kaj-csen Csuang Csia-zsung
6–4, 6–3