Ugrás a tartalomhoz

Bitonto

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
A helyszín szerepel az UNESCO világörökségi javaslati listáján
Bitonto
Bitonto városközpontja
Bitonto városközpontja
Bitonto címere
Bitonto címere		 Bitonto zászlaja
Bitonto zászlaja
Közigazgatás
Ország Olaszország
RégióPuglia
MegyeBari (BA)
FrazionékMariotto, Palombaio
VédőszentSzeplőtelen Fogantatás
Irányítószám70032
Körzethívószám080
Forgalmi rendszámBA
Testvérvárosok
Lista
Banja Luka (2008–)
Népesség
Teljes népesség53 168 fő (2023. jan. 1.)[1]
Népsűrűség326,73 fő/km²
Földrajzi adatok
Tszf. magasság118 m
Terület172 km²
IdőzónaCET (UTC+01:00)
Elhelyezkedése
Térkép
é. sz. 41° 06′ 30″, k. h. 16° 41′ 30″41.108333°N 16.691667°EKoordináták: é. sz. 41° 06′ 30″, k. h. 16° 41′ 30″41.108333°N 16.691667°E
Elhelyezkedése Bari térképén
Elhelyezkedése Bari térképén
Bitonto weboldala
A Wikimédia Commons tartalmaz Bitonto témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Bitonto város (közigazgatásilag comune) Olaszország Puglia régiójában, Bari megyében.

Az ősi peucetius település a római uralom idején vált jelentőssé, amikor megépült a várost átszelő, és az apuliai városokat Rómával összekötő Via Traiana. A birodalom bukása után osztozott a többi déli település sorsában, előbb gót, majd bizánci, szaracén és longobárd fennhatóság alá került. A 11. században a normannok meghódították Dél-Itáliát, így Bitontót is. Fennhatóságuk alatt élte egyik virágkorát, ekkor épült fel a hatalmas katedrális, amelyet az apuliai romanika egyik legszebb építményének tartanak, és amely a Bari főegyházmegyével Bari-Bitontói főegyházmegye néven egyesített Bitontói egyházmegye főtemploma volt. 1734-ben a város mellett zajlott le a lengyel örökösödési háború egyik legjelentősebb csatája, amelynek eredményeként a Bourbonok – legyőzve az osztrák csapatokat – megszilárdították hatalmukat a Nápolyi Királyságban. Kikötőjét (Santo Spirito) 1928-ban a szomszédos Barihoz csatolták. A 12. századtól kezdődően jelentős olívaolaj-készítő központ lett, termékeit velencei közvetítéssel juttatta el Európa más vidékeire. Ezt a jelentőségét napjainkban is megőrizte, egyike Olaszország vezető olajtermelő városainak.

Fekvése

[szerkesztés]

Bitonto Baritól nyugatra fekszik, a Murgia-fennsíkon. Északon Giovinazzo, keleten Bari, Modugno és Palo del Colle határolja, délen Altamura, Toritto és Binetto, nyugaton pedig Terlizzi és Ruvo di Puglia. 1928-ig kijárata volt az Adriai-tengerre, ekkor a Santo Spirito nevű frazionéját Barival egyesítették. A település központja a Murgia első teraszán fekszik, 118 méter magasságban. A terület északkeleti irányban, azaz Bari és az Adriai-tenger irányába lejt. A község területének déli részén lévő dombvidék eléri a 491 méteres magasságot. A községhez tartozik az Alta Murgia Nemzeti Park egy része, valamint a Lama Balice Regionális Park (a helyiek La Majin néven említik). A történelmi városközpont déli oldalát a Balice (régebben Tiflis) patak völgye határolja.[2][3]

Geológiája

[szerkesztés]

Geológiai szempontból tekintve Bitonto területe átmenetet képez Bari tengerparti síksága és a Murgia dombos vidéke között. A pugliai tengerpartot a pleisztocénben és a holocénben lerakódott tengeri üledékrétegek alkotják, míg a Murgiát a krétában keletkezett, majd később, az Appenninek orogenezise során kiemelkedett mészkő- és dolomitrétegek. A vidék felépítése miatt karsztformák által tagolt (szurdokvölgyek, dolinák, víznyelők stb.).[4]

Éghajlata

[szerkesztés]

A városnak jellegzetes mediterrán éghajlata van, hosszú és meleg nyarakkal, valamint enyhe telekkel, kevés csapadékkal. A város mikroklímáját befolyásolják az Adriai-tenger felől érkező szelek is. A Köppen-féle éghajlatosztályozási rendszerben a C osztályba tartozik.[5]

Bitonto éghajlati jellemzői
HónapJan.Feb.Már.Ápr.Máj.Jún.Júl.Aug.Szep.Okt.Nov.Dec.Év
Átlagos max. hőmérséklet (°C)12,013,015,018,022,026,028,028,025,021,017,014,020,0
Átlagos min. hőmérséklet (°C)5,05,07,09,013,017,019,019,017,013,09,06,011,6
Átl. csapadékmennyiség (mm)515752473732273962655463586
Forrás: Bitonto meteorológiai adatai[6]


Történelme

[szerkesztés]

A város alapításától a római uralom végéig

[szerkesztés]

A hagyományok szerint Bitontót egy Botonus nevű illír vezér alapította.[7] Az első, állandó településre utaló nyomok a neolitikumból származnak. A város közelében egy vaskori nekropoliszt tártak fel a régészek, s arra a következtetésre jutottak, hogy ekkor a vidék egyik jelentős települése, a Bari környéki síkság központja volt.[8] A város környéki karsztbarlangokban talált régészeti leletek arra engednek következtetni, hogy Bitonto egy külön népcsoport központja lehetett, az ókori források által ager butuntinusnak nevezett terület lakói. Részletes kutatások hiányában ez a hipotézis még nem nyert bizonyítást.[9]

A város nevének eredetét illetően csak feltételezések léteznek, de a történészek abban egyetértenek, hogy latin vagy ógörög eredetű. Egyes történészek az illír alapításra vezetik vissza a város nevét, míg mások a Botuntum és Butuntum ókori névváltozatokat a bonum totum szószerkezetre vezetik vissza, aminek jelentése a vidék gazdagságára utal.[10] Más tanulmányok abból indulnak ki, hogy a város nevének előtagja, a bot ógörögül olyan vidéket jelöl, ahol feltör a víz (forrás). Az utótag pedig várost jelöl, akárcsak Apulia más ókori települései (Tarentum, Sipontum, Metapontum) esetében is, tehát a név jelentése város, amely alatt forrás tör fel. Egy harmadik hipotézis szerint a város görög neve (Bütontinon) azt jelentené, hogy Botonus népe, utalva ezáltal az illír alapítás hagyományára.[11]

Butuntum a peucetiusok egyik jelentős központja volt, majd Magna Graecia létrejöttével Spárta egyik gyarmatává lett, és szoros összeköttetésben állt Tarentummal. Erre i. e. 5. századból származó pénzérmék engednek következtetni, amelyeken a neves tarentumi hős, Phalantosz arcképe látható. Más pénzérméken pedig a város görög neve van feltüntetve: Bütontinon. A város ekkor már a vidék egyik jelentős gazdasági központja volt.[12][13]

I. e. 3. században került római fennhatóság alá. A köztársaság korában municípiummá vált. Pallasz Athéné kultusza már a római hódítások előtt jelentős volt; az istennő temploma az egykori akropoliszon állt, a mai San Pietro in Vincoli-templom helyén. Tisztelete a római időkben is megmaradt. A hagyományok szerint ő ajándékozta az első olajfát a városnak. Ennek a hagyománynak nagy jelentősége van, hiszen később, a 12. századtól kezdődően Dél-Itália egyik legjelentősebb olívaolaj-termelő központja lett, és ez a címerben is megmutatkozik: két oroszlán egy olajfát tart.[14]

A rómaiak idején a Via Traiana révén, amely áthaladt a városon, élénken részt vett a birodalom kereskedelmi életében. Az út itt vált ketté, északi irányban Barium irányába haladt tovább, kelet felé pedig Celiae, Rudiae és Norba irányába. Jelentőségét az is mutatja, hogy a kor legnevesebb történetírói is megemlítették (idősebb Plinius, Sextus Julius Frontinus, Martialis stb.), sőt a neves Tabula Peutingeriana térképen is feltüntették.[15][16][17][18]

A város történelme a középkorban

[szerkesztés]
Bitonto látképe egy középkori grafikán

A Nyugatrómai Birodalom bukása után, akárcsak Apulia nagy része, Bitonto is gót, majd bizánci fennhatóság alá került, és folyamatos fenyegetettségnek volt kitéve a partok mentén portyázó szaracénok miatt. Az 5–6. században épült fel első temploma, a mai katedrális helyén. A város továbbra is fontos közlekedési csomópont maradt. 730-ban a longobárdok foglalták el, majd a 9. század közepén a szomszédos Barival együtt szaracén fennhatóság alá került. 871-ben, a Bari Emírség felszámolásával, rövid ideig a longobárdok vették át ismét az uralmat a város felett, majd 875-ben ismét a bizánciak. 1009-ben Melus (Meles Barensis) vezetésével Bariban vallási és főként gazdasági okok miatt felkelés tört ki a bizánci hatalom ellen, amely átterjedt Bitontóra is. A felkelést, úgy Bariban mint Bitontóban, Baszileiosz Argürosz Meszardonitész csapatai verték le. A bizánci katapán Bitontóban halt meg 1017-ben. A folyamatos szaracén támadások miatt elrendelték a város falainak felépítését.[19][20][21][22]

A 11. század első felében a normannok megszilárdították hatalmukat Dél-Itáliában, így Apuliában is. A terület normann fennhatóság alatt élte egyik virágkorát.[23] Ekkor telepedtek le a városban a bencés szerzetesek és ekkor kezdték el építeni a katedrálist.[24] 1089-ből származik az első okirat, amely a bitontói püspökséget említi. A bencések a város falain kívül felépítették a San Leone-apátságot (Szent Leó), és a korszerű mezőgazdasági módszerek meghonosításával fellendítették a város gazdasági életét. Az évente, április 6-án megrendezett San Leone vásár eredete a 11. század közepére tehető, és a 14. századra a vidék egyik legjelentősebb állatvásárává nőtte ki magát, még Giovanni Boccaccio is említést tett róla a Dekameronban. 1098-ban Bitonto grófi székhely lett.[24]

II. Frigyes civitas specialisnak nyilvánította, és egy rövid időszakot kivéve (1412–1551 között) közvetlenül a szicíliai (majd nápolyi) korona fennhatósága alá tartozott. 1227. szeptember 29-én Bitontóban közösítette ki IX. Gergely pápa a császárt, mivel az kapcsolatokat ápolt al-Kámil szultánnal.[25]

Bitonto a 12. századtól kezdődően szoros kapcsolatokat ápolt Velencével, és a vidék egyik legjelentősebb olajtermelő központja lett. A megtermelt olajat a velencei kereskedők révén juttatta el Európa más vidékeire. A 13. század elején többször is összetűzésbe került Barival a Santo Spirito kikötő birtoklását illetően. 1265-ben ugyan meghúzták a határt Palese (Bari egyik peremkerülete) és Santo Spirito között, de a konfliktus a további évszázadok során továbbra is fennállt. Az Anjouk trónra kerülésével a Nápolyi Királyságban a városban új nemesi családok telepedtek le, és ellenőrzésük alá vonták a kereskedelmet. Ezek közül a legjelentősebb a ravellói Rogadeo család volt. Ugyancsak az Anjouk uralkodása idején erősítették meg a városfalakat, amelyek nagy része napjainkban is áll. A 14. században Bitonto a Terra di Bari második legnépesebb városa volt Barletta mögött. 1412-ben Giacomo Caldora, Bari hercege szerezte meg, majd 1441-ben I. Alfonz hadvezérének, Giovanni da Ventimigliának a birtoka lett. Később az Orsini, majd az Acquaviva család birtoka lett. A spanyol uralom kezdetével a Nápolyi Királyságban V. Károly király Bitontót Consalvo di Cordovának, a királyság konkvisztádorának ajándékozta.[26]

A város története napjainkig

[szerkesztés]
Az 1734-es bitontói csata emlékére emelt obeliszk

1551. május 27-én a város 86 000 aranydukátért visszavásárolta függetlenségét. A nápolyi spanyol alkirály 1565-ben adta vissza a város polgári jogait.[27] A Santo Spirito kikötőért folytatott vita tovább tartott, mígnem Sforza Bona, bari hercegnő 1527-ben vegyes használatú zónának nyilvánította a Modugno és a tenger közötti területet, így a kikötőt is.[28] A város jelentősége tovább nőtt, és a 17. században Lecce mögött Apulia második legnagyobb városa volt és újabb virágkorát élte. Ekkor élt és alkotott a városban Carlo Rosa festőművész, a zenész Tommaso Traetta, a matematikus Vitale Giordano és a színész-énekes Nicola Bonifacio Logroscino.[29]

A város 1731-ben szinte épen megmenekült egy földrengés pusztításaitól, amely a vidéket sújtotta. A hagyományok szerint a csodával határos menekülés a Szeplőtelen Szűz Máriának volt köszönhető, és ebből az időszakból származik tisztelete. Egy másik csodát is tulajdonítanak neki, mégpedig a lengyel örökösödési háború egyik meghatározó csatájában elért sikert, amely 1734. május 26-án zajlott le a város mellett az osztrák csapatok és III. Károly spanyol király hadserege között. Bitonto a Bari alá vonuló osztrák seregeket támogatta a háborúban. Amikor a spanyol hadsereg megérkezett, Montemar tábornok úgy döntött, hogy felégeti az ellenséggel szövetkező várost, ám a legendák szerint megjelent előtte Szűz Mária és visszavonulást parancsolt neki fiainak városa alól. A bitontói csatában végül a spanyolok győztek, és ezáltal a Bourbonok megszerezték a hatalmat a Nápolyi Királyságban. A csata emlékére a város határában egy obeliszket emeltek (Obelisco Carolino).[30]

A város az Olasz Királyság kihirdetéséig közvetlenül a koronához tartozott, és csak azt követően, 1861-ben vált önálló községgé. A risorgimento idején Giuseppe Garibaldi a bitontói Giovanni Vincenzo Rogadeót nevezte ki Puglia első kormányzójává, aki később, 1870–1875 között a város polgármestere lett. Hivatali ideje alatt erősítette meg az olívaolaj-ipart, kulturális intézményeket alapított és létrehozott egy festészeti iskolát. A város gazdasági életében jelentős előrelépést jelentett, amikor egy belgiumi cég 1883-ban megnyitotta a vasútvonalat Bari és Barletta között, érintve Bitontót is.[31]

Az egyesült olasz állam létrehozását követően a déli városok gazdasága hanyatlásnak indult, és nem tudta felvenni a versenyt a nagy északi központokkal. Ez magas munkanélküliséget, szegénységet és kivándorlást jelentett. A régió jelentős központjává Bari lépett elő, Bitonto szerepe jelentősen lecsökkent a két város közelsége miatt. 1928. október 28-án elcsatolták és Barihoz kapcsolták Bitonto kikötőjét, a Santo Spiritót, ezzel véget vetve a 13. század óta dúló vitának a két város között. Az 1950-es évek óta a város gazdasága jelentős változásokon esett át, de továbbra is mezőgazdasági jellegű település maradt, erős tercier szektorral.[18]

Népessége

[szerkesztés]

A város lakossága 2009. január 1-jén 56 323 fő volt, ebből 27 715 férfi és 28 608 nő.[32]

A lakosság kor szerinti megoszlása:[32]

  • 0–14 év között: 9391 fő (ebből 4888 férfi, 4503 nő),
  • 15–64 év között: 39 258 fő (ebből 19 486 férfi, 19 772 nő),
  • 65 év felett: 7674 fő (ebből 3341 férfi, 4333 nő).

A népesség számának alakulása:

2007. december 31-én a városban 819 bevándorlót tartottak számon. A legtöbben a következő országokból érkeztek:[33]

Vallási élet

[szerkesztés]

Bitonto lakosságának túlnyomó része római katolikus keresztény. A városban található a Bari-bitontói Főegyházmegye egyik központja, amelyhez 21 község 125 plébániája tartozik. A bari érsek egyben a Bari Egyháztartomány metropolitája is. Az egyháztartománynak további négy egyházmegye van alárendelve: az Altamura-Gravina-Acquaviva delle Fonti Egyházmegye, az Andriai Egyházmegye, a Conversano-Monopoli Egyházmegye és a Molfetta-Ruvo-Giovinazzo-Terlizzi Egyházmegye. Az érsekség területére eső összlakosság 98,80%-a római katolikus. Bitonto védőszentje Szeplőtelen Szűz Mária, ünnepét május 26-án tartják.[34][35]

Nevezetességei

[szerkesztés]
A bitontói katedrális
Palazzo Sylos-Vulpano
Az Anjou-bástya

Városkép

[szerkesztés]

A középkori városmag a terep morfológiai adottságait követve szabálytalan lefutású ellipszis alakú. A normann fennhatóság alatt épített városfalak és a hozzátartozó bástyák egy része még áll. Öt kapuja volt. A város az ókori római Via Traiana mentén feküdt, amely nyugati irányból, Ruvo di Puglia felől, a Porta Robustina nevű városkapun át érkezett a városba.[36] A város utcahálózata labirintus-szerű, és a terepviszonyok miatt sok benne a lépcsősor. A városkép érdekességei az utcák felett átívelő, vallási motívumokat ábrázoló festményekkel díszített ívek. Az épületek kis udvarok körül tömörülnek. A legrégebbi építmények a kora középkorból származnak, a legújabbak a 17. századból.[37] Az egyik legrégebbi épület a katedrális, amelyik az óváros főútja, a Via Porta Robusta egyik kiszélesedő részén áll, a másik a város északi részében, a Piazza Cavouron álló Torrione Angioino (Anjou-torony). A város a 19. század elején lépte át a városfalakat és kezdett el terjeszkedni, először keleti irányban, a mai Via Tomaso Traetta mentén. Az újonnan kialakult negyedet patinás 19. századi paloták díszítik. A város északi része a Bari–Bitonto vasútvonal megépítésével fejlődött ki, ugyanis itt található a vasútállomás. Ez napjainkban is a város ipari negyedének számít. A nyugati városrészek a 19. század második felében alakultak ki, jellegtelen épületekkel. A mai város központja az óváros északkeleti részén kialakult Piazza Aldo Moro, ahol a várost érintő legfőbb útvonalak találkoznak. A város érdekessége, hogy itt épült ki Európa egyik első csatornahálózata, megelőzve Párizsét és Nápolyét. Az építkezést 1512-ben kezdték el, és a 17. század elejéig tartott.[38]

A székesegyház a román kori építészet egyik legszebb példája, az úgynevezett apuliai romanika egyik kiemelkedő alkotása, amelyre a klasszikus, Európa északi területein jellemző román kori stíluselemek elegyednek a bizánci és arab behatásokkal. Otranto, Molfetta, Troia és Bari katedrálisaival együtt szerepel azon helyszínek között, amelyeket világörökségnek javasolnak.[39]

A város fő látnivalói a középkori óvárosban találhatók:

A középkori városközponton kívüli főbb látnivalók:

  • San Leone-apátság – Az apátságot 1148-ban alapították bencés szerzetesek. 1197-től kezdődően vásárközpont lett, amely az évszázadok során a vidék egyik legjelentősebb vásárává nőtte ki magát. A kolostor 1524-ben épült fel reneszánsz stílusban. 1809-ben zárták be, amikor a nápolyi király, Joachim Murat megvonta a támogatást a szerzetesrendtől. 1810-ben egy részét elbontották, mivel területén áthaladt egy út. A 20. század első felében részlegesen restaurálták.
  • Santi Medici-bazilika – 1960-ban építették Szent Kozma és Damján tiszteletére. 1975-ben II. János Pál pápa kis bazilikai rangra emelte, és itt helyezték el a szentek ereklyéit, amelyek a 16. századtól kezdődően Bitontóval voltak.

Középkori városfalak

[szerkesztés]

Az egykori városi védművek legimpozánsabb építménye a Torrione angioiono, azaz az Anjou-bástya. A 24 méter magas, három emeletes, henger alakú bástyát a 14. században építették, egyike volt a várost körülvevő huszonnyolc bástyának. Első említése 1399-ből származik, Durazzói Margit nápolyi királyné levelezéséből. Az utóbbi évtizedekben végzett restaurálási munkálatok során helyreállították a körülötte lévő vizesárkot is. Az egykori városfalak elsősorban a történelmi városközpont délkeleti részén maradtak fenn. A normann időkből származó falakon át öt kapu biztosította a közlekedést. A nyugati oldalon a Porta Pendile, az északi oldalon a Porta Nova, az északnyugati oldalon a Porta Robustina (neve onnan származik, hogy innen indult az út Robusta, azaz Ruvo felé), a déli oldalon a Porta la Maja, az északkeleti oldalon pedig a Porta Baresana (innen indult a Bari felé vezető út). Az öt kapu közül mindössze az utóbbi kettő maradt fenn. A Porta la Maja másik neve az ívét díszítő Madonna-domborműnek köszönhetően Porta del Carmine.[40][41]

Természeti látnivalók

[szerkesztés]

Bitonto két természetvédelmi területre terjed ki. Az Alta Murgia Nemzeti Park, amelynek célja a Murgia változatos állat- és növényvilágának, valamint a jellegzetes geomorfológiai adottság megőrzése, a község déli részének 1959 hektárjára terjed ki. Itt él az Európai Unió legnagyobb egyedszámú fehérkarmú vércse populációja.[42]

Az 1980-ban létrehozott, majd 2007-ben természetvédelmi területté nyilvánított Lama Balice Regionális Park Bitonto és a szomszédos Bari területére terjed ki. Az 504 hektár kiterjedésű parkot a Balice nevű vízfolyás völgyében alakították ki. A lama a pugliai karsztfelszínekbe, a vízfolyások által bevágott enyhe lejtőjű völgyek helyi megnevezése. A parkban változatos madárpopuláció él.[43]

Kultúra

[szerkesztés]

Oktatás

[szerkesztés]

A városban öt általános iskola, három gimnázium, két műszaki középiskola és két szakiskola működik. Felsőoktatási intézmény nincs a városban. A város könyvtára az 1966-ban alapított, több mint 60 000 kötettel rendelkező Biblioteca civica Eustachio Rogadeo.[44][45]

Múzeumok

[szerkesztés]

A városban az alábbi múzeumok működnek:

  • Girolamo és Rosaria Devanna Modern Művészeti Nemzeti Galéria (Galleria nazionale di arte moderna „Girolamo e Rosaria Devanna”) – Puglia első modern művészeti nemzeti galériája. A műalkotások nagy része a bitontói műkereskedők, Girolamo és Rosaria Devanna gyűjteményéből származnak. Ezek között 16–20. századi olasz festők művei találhatók. A múzeumban, amelyet a Palazzo Sylos-Calòban rendeztek be, jelenleg 166 festmény van kiállítva.[46]
  • „Monsignor Aurelio Marena” Egyházmegyei Gyűjtemény (Museo Diocesano Monsignor „Aurelio Marena”) – Az 1969–1970-ben alapított kiállítás az egyházi műkincsek mellett 16–19. századi pugliai festők munkáit is bemutatja, de van egy ókori és középkori pénzérmékből álló gyűjteménye is. A kegytárgyak közül figyelemre méltó egy 12. századi fakereszt.[47]
  • „De Palo-Ungaro” Régészeti Múzeum (Museo archeologico „De Palo-Ungaro”) – A múzeum gyűjteménye a város területén végzett régészeti kutatások leleteit mutatja be a peucetius időktől kezdve (i. e. 4–3. század) valamint a Via Traiana mentén feltárt nekropoliszok kincseit (kerámiák, ékszerek, vaseszközök).[48]
  • „Eustachio Rogadeo” Várostörténeti Múzeum (Museo civico „Eustachio Rogadeo”) – 1962-ben nyitották meg a 16. századi Palazzo Rogadeóban. A gyűjtemény görög és római kerámiákat és egyéb régészeti leleteket vonultat fel, valamint 13–18. századi festményeket és szobrokat.[49]

Színház

[szerkesztés]

A város színháza Tommaso Traetta nevét viseli (Teatro Comunale di Bitonto vagy Teatro Traetta). A történelmi városközpont szélén épült színházat 1838-ban nyitották meg. 1950-ig színházként működött, majd mozivá alakították át. 1972-ben leromlott állapota miatt bezárták, felújítására 1998–2002 között került sor. 2005. április 16-án nyitották meg ismét.[50]

Hagyományok

[szerkesztés]

A város életének egyik legfontosabb napja minden évben Szent Kozma és Damján ünnepe. A hagyomány a 9. századra nyúlik vissza, amikor a városba kerültek a szentek ereklyéi. A többnapos ünnepségsorozat szeptember 26-án kezdődik, tetőpontja egy körmenet, amelyben a szentek szobrait körbeviszik az óváros utcácskáin. Az ünnepségek végén bemutatják a szentek ereklyéi az imádkozó híveknek, a misét követően pedig tűzijátékot és utcai vásárt rendeznek.[51]

Másik jelentős hagyomány Bitontóban a Szent Hét (virágvasárnaptól nagyszombatig), amikor a város védőszentje, a Szeplőtelen Szűz előtt tisztelegnek. Ilyenkor gyertyakoszorút vonnak a katedrálisban a szent szobra köré, majd áldozócsütörtökön a szoborral megkerülik a katedrálist és bejárják az óváros fontosabb utcáit. Ugyancsak aznap késő este a Pugatorio-templomból kihozzák a virágkoszorúval díszített ereklyetartót, amely Jézus keresztjének darabjait tartalmazza. Nagypénteken, az ünnepségek befejezéseként egy újabb körmenetet tartanak, amely során a város nyolc jelentősebb templomának szent szobrait viszik körbe a városon.[52]

Helyi média

[szerkesztés]
Bitontóban kiadott újságok Rádió Internetes portálok
  • Primo piano[53]
  • Da Bitonto
  • Bitonto (a Gazzetta di Bari helyi kiadása)

Gasztronómia

[szerkesztés]

Tipikus bitontói előétel a re strascenéute che re ciòime de reupe (orechiette tészta répalevelekkel helyi dialektusban), valamint a paste e faséule (cavatelli tészta babbal szintén helyi dialektusban). A főételek közül tipikus bitontói fogás a re vambasciùle, olívaolajjal és sóval elkészített apró hagymák. A desszertek közül a la colva helyi specialitás, amelyet puhított búzából, gránátalmából és szőlőből készítenek csokoládébevonattal. Karácsonyi édesség a re carteddéute, valamint a re calzengèddre sütemények, olajban sütött tésztafélék fügével és borral vagy narancslével elkészítve.[55] Húsvéti desszert a re scarcédde, amely egy csokoládés péksütemény. A bitontói konyhára nagy hatással van a szomszédos Bari konyhaművészete, ezért itt is elterjedt a burgonyás focaccia, valamint a bocconotto ricottával töltve.[56]

Sport

[szerkesztés]

A városban működő labdarúgó-egyesületek a Libertas Bitonto[57] és az Unione Sportiva Bitonto.[58] Az előző a regionális (pugliai) bajnokságban játszik, míg az utóbbi az olasz bajnokság negyedik osztályában (Serie D). Az újonnan alapított A.S.D. Omnia Bitonto[59] labdarúgócsapat szintén a regionális bajnokságban játszik.

A Volley Ball Bitonto[60] női röplabdacsapat az országos harmadosztályban játszik, míg a kosárlabdázók, a Sporting Club Bitonto,[61] az országos negyedik osztályban. A városban továbbá tenisz-egyesület működik, valamint atlétikai, kerékpáros, görkorcsolya, fallabda és úszó egyesületek is vannak. A városban rendezett versenyeknek a multifunkcionális sportpalota, valamint a Nicola Rossiello sportpálya ad otthont.[62] Bitonto 2010-ben először volt a Giro d’Italia kerékpáros verseny egyik állomása.[63]

Gazdaság

[szerkesztés]

A város gazdaságának (a 2000-es évek elején) meghatározó szektora évszázadok óta a mezőgazdaság, különösképpen az olívaolaj-készítés. Az itt készült olaj jellegzetessége az alacsony savtartalom (0,21%). A város területén közel ötszáz, egyesületbe tömörülő magánvállalkozás foglalkozik az olaj előállításával, és Bitonto egyike Olaszország legnagyobb termelőinek. Tagja az olaszországi olajtermelő városok egyesületének (Associazione Nazionale Città dell'Olio).[64][65] Emellett jelentős még a gyümölcstermesztés (mandula, körte, füge stb.), kevésbé jelentős a gabonatermesztés (különösen Mariotto frazione területén). Borászattal is foglalkoznak, a helyi borféleségek a zagarello és a San Barbato.[66] Az ipar kevésbé fejlett, elsősorban könnyűipari vállalatok telepedtek meg a városban: bútorgyártás, textilipar és élelmiszeripar.[67]

A turisztikai szektorban jelentős növekedés mutatkozik, és ebben a tekintetben Bari megye legdinamikusabban fejlődő települése. Elsősorban a kulturális örökség értékesítésére alapoznak, és ennek jegyében számos helyi épületet felújítottak. A város fő látványossága azonban továbbra is román stílusú katedrálisa.[68]

Közlekedés

[szerkesztés]

Bitontót érinti az A14-es, Bolognát Tarantóval összekötő autópálya (Autostrada Adriatica). Nápoly felől az A16-os autópályán közelíthető meg, amely a szomszédos Canosa di Pugliában ér véget. A tengerparti Giovinazzóval az SP88-as, Barival és Modugnóval az SP 231-es út köti össze. Déli irányban, a Murgia településeivel az SP119-es megyei út biztosít összeköttetést, amely aztán Palo del Colle mellett a Barit Altamurával összekötő SS96-os főútba torkollik. Nyugati irányból, Ruvo di Puglia felől az SP231-es megyei úton közelíthető meg. A városban közösségi közlekedés nincs, a szomszédos településekkel a STP Bari és a Cotrap autóbusz-társaságok révén van összeköttetés.[69]

A Bitontót érintő vasútvonalat a Ferrotramviaria–Ferrovie del Nord Barese magánvasút-társaság üzemelteti. Rendszeres járatok kötik össze Barival és Barlettával (Andrián keresztül). A városban két pályaudvar található, a központi az óvárostól északnyugatra, valamint a 2010-ben megnyílt Santi Medici állomás a város északkeleti részén.[70][71]

A városnak kikötője nincs. A legközelebbi repülőtér a Bari-Palese.[72]

Híres bitontóiak

[szerkesztés]

Testvérvárosai

[szerkesztés]

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. ↑ https://demo.istat.it/?l=it
  2. ↑ Posizione (olasz nyelven). [2014. június 20-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. január 26.)
  3. ↑ Rotter, E., i. m. 165. o.
  4. ↑ Mastronuzzi, Giuseppe: Holocene coastal dune development and environmental changes in Apulia (southern Italy) (angolul nyelven). Sedimentary Geology. Elsevier Science B.V., 2002. (Hozzáférés: 2011. január 12.)[halott link]
  5. ↑ Le classificazioni climatiche dei vari comuni italiani (olaszul nyelven). Confederazione Italiana Proprietà Edilizia è un'Associazione. [2011. május 20-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. január 12.)
  6. ↑ Clima di Bitonto-Medie climatiche (olaszul nyelven). www.ilmeteo.it. (Hozzáférés: 2011. január 12.)
  7. ↑ Moretti, Robles, i. m. 347. o.
  8. ↑ Touring club italiano, i. m. 14. o.
  9. ↑ Riccardi, Depalo, i. m. 45. o.
  10. ↑ Moretti, Robles, i. m. 346. o.
  11. ↑ Bitonto (olasz nyelven). Il Portale del Sud. (Hozzáférés: 2011. január 26.)
  12. ↑ Gazzetta del Mezzogiorno-Civiltà Peuceta (olasz nyelven). [2013. szeptember 28-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. január 25.)
  13. ↑ Il portale del sud - Bitonto (olasz nyelven). (Hozzáférés: 2011. január 25.)
  14. ↑ Statuto comunale, art.4, comma 3 (olasz nyelven). [2008. augusztus 28-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2008. július 26.)
  15. ↑ L'incontro bitontino tra Papa Callisto II e Suger De Saint-Denis con alcune considerazioni sul romanico pugliese (olasz nyelven). [2013. július 29-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. január 25.)
  16. ↑ Custode, i. m. 209. o.
  17. ↑ Riccardi, Depalo, i. m. 43. o.
  18. ↑ a b Le origini di Bitonto (olasz nyelven). bitonto.com. (Hozzáférés: 2011. január 25.)
  19. ↑ Custode, i. m. 197. o.
  20. ↑ Castellano, Muschitiello, i. m. 260-61. o.
  21. ↑ De Blasiis, i. m. 55. o.
  22. ↑ Custode, i. m. 201. o.
  23. ↑ Mondi Medievali (olasz nyelven). [2016. április 22-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2008. szeptember 4.)
  24. ↑ a b La Badia di San Leone (olasz nyelven). [2015. június 8-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2008. január 31.)
  25. ↑ Moretti, i. m. 265, 298. o.
  26. ↑ Stefano Tatullo: La terra dell'olivo (olasz nyelven). [2008. január 3-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2008. január 31.)
  27. ↑ Gelao, i. m. 195. o.
  28. ↑ Cinquecento - Il Ducato Sforzesco a Bari e la famiglia Capitaneo (olasz nyelven). [2008. május 8-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2008. január 31.)
  29. ↑ Bitonto città d'arte (olasz nyelven). [2009. június 28-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2008. január 31.)
  30. ↑ Batalla de Bitonto (spanyol nyelven). Historia Militar de Espana. [2007. február 22-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. január 25.)
  31. ↑ Milillo, i. m. 229, 401. o.
  32. ↑ a b Statistiche demografiche ISTAT (olasz nyelven). ISTAT. [2016. április 15-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. július 21.)
  33. ↑ Cittadini stranieri secondo i dati Istat 2007 (olasz nyelven). [2013. június 23-i dátummal az Dati ISTAT 31-12-2007 eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2008. november 3.)
  34. ↑ Arcidiocesi di Bari-Bitonto (olaszul nyelven). (Hozzáférés: 2011. január 13.)
  35. ↑ Statistics by Diocese by Catholic Population (angol nyelven). www.catholic-hierarchy.org. (Hozzáférés: 2011. január 13.)
  36. ↑ Centro storico - Origini (olasz nyelven). (Hozzáférés: 2008. július 30.)
  37. ↑ Centro storico - Basso Medioevo (olasz nyelven). (Hozzáférés: 2008. november 14.)
  38. ↑ La rete fognante del '500 nel Centro Antico (olasz nyelven). (Hozzáférés: 2009. április 14.)
  39. ↑ Romanesque Cathedrals in Puglia (angolul nyelven). Tentative Lists. World Heritage Convention. (Hozzáférés: 2011. január 16.)
  40. ↑ Touring club italiano, i. m. 158. o.
  41. ↑ Castelli di Puglia - Bitonto (olasz nyelven). (Hozzáférés: 2008. július 31.)
  42. ↑ Parco Nazionale dell’Alta Murgia (olasz nyelven)
  43. ↑ Lama Balice - la biodiversità (olasz nyelven). [2010. január 22-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. január 26.)
  44. ↑ Lista Scuole a Bitonto (olasz nyelven). www.comuni-italiani.it. (Hozzáférés: 2011. január 26.)
  45. ↑ Biblioteca Eustachio Rogadeo (olasz nyelven). Comune di Bitonto. [2010. december 31-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. január 26.)
  46. ↑ Galleria Nazionale della Puglia (olasz nyelven). [2010. március 9-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. január 26.)
  47. ↑ Museo Diocesano (olasz nyelven). www.vieniabitonto.ir. [2013. július 29-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. január 26.)
  48. ↑ Museo Archeologico (olasz nyelven). Fondazione De Palo-Ungaro. (Hozzáférés: 2011. január 26.)
  49. ↑ Museo Civico "Eustachio Rogadeo" (olasz nyelven). http://www.vieniabitonto.it.+[2013. július 29-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. január 26.)
  50. ↑ Viaggiare in Puglia/Teatro Traetta (olasz nyelven). (Hozzáférés: 2008. február 7.)
  51. ↑ La festa (olasz nyelven). Il Santuario - Santi Medici Bitonto. (Hozzáférés: 2011. január 26.)
  52. ↑ La Settimana Santa e La Procesione dei Misteri a Bitonto (olasz nyelven). http://www.processionemisteritp.it/.+[2006. június 6-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. január 26.)
  53. ↑ Primo piano (olasz nyelven). (Hozzáférés: 2008. január 31.)
  54. ↑ Radio One (olasz nyelven). [2007. október 18-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2008. január 31.)
  55. ↑ Dondialetto, Le cartellate (olasz nyelven). [2015. május 3-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2008. június 29.)
  56. ↑ Viaggi in tasca - Bitonto con gusto (olasz nyelven). (Hozzáférés: 2008. június 29.)[halott link]
  57. ↑ Presentato il Libertas Bitonto tra l'entusiasmo e qualche polemica... (olasz nyelven). Puglia Calcio 24. (Hozzáférés: 2011. január 26.)[halott link]
  58. ↑ U.S. Bitonto Calcio (angol nyelven). isport.com. [2016. április 6-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. január 26.)
  59. ↑ Omnia Bitonto (olasz nyelven). [2010. október 13-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. január 26.)
  60. ↑ Volley Ball Bitonto, Angela Fornelli e Martina Labianca alla Girl League (olasz nyelven). www.forzaragazze.it. [2013. július 29-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. január 26.)
  61. ↑ Sporting Club bBitonto (olasz nyelven). [2012. március 11-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. január 26.)
  62. ↑ Il “Rossiello” vietato al pubblico (olasz nyelven). Barisera. [2012. március 11-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. január 26.)
  63. ↑ Farrar batte Sabatini a Bitonto Vinokourov in maglia rosa (olasz nyelven). La Gazzetta dello Sport. (Hozzáférés: 2011. január 26.)
  64. ↑ Olio Cima di Bitonto (olasz nyelven). [2006. május 6-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2008. január 31.)
  65. ↑ Associazione Nazionale Città dell'Olio (olasz nyelven). [2008. december 15-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2008. január 31.)
  66. ↑ Bitonto (olasz nyelven). 2015: Metropoli Terra di Bari. (Hozzáférés: 2011. január 25.)[halott link]
  67. ↑ General Information - Bari (angol nyelven). Territorial Investment Opportunities. Department for the Development of Local Economies, 2006. [2013. május 14-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. január 15.)
  68. ↑ Portale Ufficiale del Turismo della Regione Puglia (olasz nyelven). [2012. március 6-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. február 1.)
  69. ↑ Elenco autolinee (olasz nyelven). STP Bari. [2012. augusztus 15-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. január 25.)
  70. ↑ Mappa del rete (olaszul nyelven). Ferrotramviaria. (Hozzáférés: 2011. január 16.)
  71. ↑ Stazione Santi Medici a Bitonto (olasz nyelven). Luca Turi. (Hozzáférés: 2011. január 25.)[halott link]
  72. ↑ Aeroporto di Bari (olaszul nyelven). (Hozzáférés: 2011. január 16.)
  73. ↑ City of Banja Luka. [2011. szeptember 17-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. november 10.)

Források

[szerkesztés]
  • Blanchard, Paul. Southern Italy (angol nyelven). London: Somerset Books Company (2007). ISBN 9781905131181 
  • De Blasiis, Giuseppe. La insurrezione pugliese e la conquista normanna nel secolo XI. Oxford: Detken (1864) 
  • Antonio Castellano, Michele Muschitiello. Storia di Bitonto narrata e illustrata vol.I. Bitonto: Editore Raffaello (1994) 
  • Custode, Silvio Fioriello. Bitonto e la Puglia tra tardoantico e regno normanno. Bitonto: Storia e arte bitontina (1999). ISBN 88-7228-251-9 
  • Gelao, Clara. Scultura del Rinascimento in Puglia: atti del convegno internazionale. Bitonto: Edipuglia (2004). ISBN 88-7228-381-7 
  • Ada Riccardi, Maria Rosaria Depalo. Gli antichi Peucezi a Bitonto. Bari: Edipuglia (2003). ISBN 88-7228-370-1 
  • Milillo, Stefano. Cultura e società in Puglia e a Bitonto nel XVIII secolo. Bitonto: Storia e arte bitontina (1997) 
  • Nyerges László: Puglia tartomány. Budapest: Dekameron Könyvkiadó. 2004. = Dekameron Útikönyvek, ISBN 963933156-2  
  • Felice Moretti, Vincenzo Robles. Cultura e società a Bitonto nell'Ottocento. Bari: Edipuglia (2003). ISBN 88-7228-373-6 
  • Rotter, Ekkehart. Apulien. Dumont Reiseverlag, Ostfildern (2007). ISBN 978-3-7701-4314-6 
  • Touring club italiano. Puglia. Bari: Touring Editore (1978). ISBN 88-365-0020-X 

További információk

[szerkesztés]

A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Bitonto&oldid=27457317”