Ugrás a tartalomhoz

Giovanni di Bicci de’ Medici

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Giovanni di Bicci de’ Medici
Született1360[1]
Firenze[1]
Elhunyt1429. február 20. (68-69 évesen)[1]
Firenze[1]
HázastársaPiccarda Bueri
Gyermekei
SzüleiJacopa Spini
Averardo de' Medici
Foglalkozásabankár
Sírhelye
A Wikimédia Commons tartalmaz Giovanni di Bicci de’ Medici témájú médiaállományokat.
SablonWikidataSegítség

Giovanni di Bicci de’ Medici (a Bicci az Averardo keresztnév egy talányos beceneve), (Firenze, 1360Firenze, 1429. február 20.) firenzei kereskedő–bankár, az első a „nagy Mediciek” sorában.[3]

Fiatalsága

[szerkesztés]

Még alig tette meg eső lépéseit, mikor apját, Averardo de’ Medicit elragadta a pestis (1363). Nem született gazdagnak. Az apja által hátrahagyott kis pénzt az özvegye és öt fia között kellett elosztani. Rendkívül tartózkodó fiatalember volt – aki pontosan tudta – milyen veszélyes felkelteni a firenzeiek közismert bizalmatlanságát a nyíltan becsvágyó polgárokkal szemben. Amennyire csak lehetett, igyekezett kikerülni a nyilványosság látóköréből, s csak a pénzcsinálással törődött.[4] Távoli unokatestvére – (Vieri di Cambio de’ Medici) – fivérével, Francescoval alkalmazta a bankjában. 1385–ben Giovanni házassága révén 500 forintos hozományhoz jutott, melynek egy részét befektette. Hamarosan a Vieri–bank római fiókjának végrehajtója és Vieri üzlettársa lett. Tizenkét évig tartó római banki inasévei alatt mindent ellesett ahhoz, hogy egy önálló bankot hozzon létre.

A Medici-bankáz feje

[szerkesztés]

Vieri 1393–ban visszavonult az üzlettől, Giovanni pedig megvásárolta a bank római fiókját, s négy évre rá visszaköltözik Firenzébe, döntésében az is közre játszott, hogy feleségét (Piccarda Bueri) és gyermekeit – Cosimót (13891464) és Lorenzót (13941440) – a városban hagyta. 1397–ben 5 500 forint alaptőkével saját bankot alapít a városban két üzlettárssal, ami a firenzei Pénzváltók céhének, azaz az Arte di Cambio jegyzékébe lett bejegyeztetve. Giovanni egyik társa, Benedetto di Lippaccio (a Bardi-család tagja, akivel már Rómában is együtt dolgozott) 2 000 forintot, míg másik társa (Gentile di Baldassarre Boni) 2 500 forinttal gazdagította a tőkét. Az üzlet már az indulás elején nehézségbe ütközött, mivel néhány hónap elteltével Gentile Boni tőkéjével együtt kivonult a vállalkozásból. Ő járt rosszul. Korábbi üzlettársai meggazdagodtak, ő pedig az adósok börtönében fejezte be életét. Giovanni 6 000 forintra emelte alaptőkéjét, így ketten 8 000 forinttal nyitottak. Miután kifizették a bérletet és az alkalmazottak fizetését – továbbá elkülönítettek egy kis tartalékot a kifizetetlen hitelekre –, a bank első tizennyolc hónapja alatt 1 200 forintnyi szerény nyereséget termelt. Giovanni visszavonulásáig (1420-ig) a bank 152 820 aranyforint nyereséget termelt, övé lett a nyereség háromnegyede.

Kapcsolatok

[szerkesztés]

Giovanni de Bicci körültekintését mi sem jelzi jobban, mint hogy szoros kapcsolatokat épített ki az egyházzal, amely a tőke végső forrása volt: lelki, politikai és anyagi értelemben egyaránt. Még Rómában ismerkedett meg a feltűnést keltő és az azt kereső nápolyi pappal, Baldassare Cossával, aki 1402-ben bíborosi kalaphoz jutott, majd 1410-ben XXIII. János néven pápává választották. A Medici-bank római fiókjának vezetője a pápai Kúria pénzeinek megőrzője lett. Ebbe a Medici–pénztárba folytak be a pápai bevételek, itt tartották a Kúria készpénzét és ők fizették ki a kiadásokat. Ők kölcsönöztek a pápának a Nápoly elleni háborúhoz, és még több pénzt adtak neki, amikor a vesztes háború után megváltást kellett fizetnie. Giovanni di Bicci életében a banki bevételek több mint felét a Rómából érkező bevételek tették ki. A bevételek továbbforgatásához a bank két újabb fiókot nyitott meg Itália kereskedelmi központjaiban, Nápolyban (1400) és Velencében (1402).

Utolsó évei

[szerkesztés]

1420–ban – a hatvanadik életévét betöltő Giovanni – visszavonul a bankéletből és a következő nemzedék legidősebb tagjának, Cosimo de’ Medicinek adja át azt.[5] Giovanni, sok más kisebb kereskedőhöz hasonlóan, szívesen elkerülte volna a közéletet, azonban többször is kénytelen elfogadni a Signoria priorjává történő kinevezést (1402–ben, 1408–ban és 1411–ben). 1421–ben az alkotmányos kéthónapi időtartamra gonfaloniere volt. A többi időszakban megelégedett azzal, hogy visszavonultan dolgozzék a bankjában. Bőkezű adományokat juttatott köz– és magánkézben lévő jótékony célú alapítványoknak, pénzt a környező földekbe ruházta. Politikával nem foglalkozott, pusztán mérsékelt ellenzéki álláspontot foglalt el a jogfosztott nemesek (grandék) politikai törekvéseivel szemben.[6]

A Medici-család címere

Halála

[szerkesztés]

1429–ben halt meg. Koporsóját – utolsó útján – a család harminc férfi tagja követte közvetlenül, távolabbról pedig a városi hivatalnokok, követek, ügyfelek és számlatulajdonosok. A San Lorenzóban temették el, nem messze a dómtól északra; a nyughelyének szánt sekrestyét Bruneleschitől rendelte meg. Később Cosimo a fenséges terem falaira Donatellótól rendelt freskókat. A kápolna négy sarkába aranymezőben nyolc vörös gömböt ábrázoló címerpajzsot helyezett el – a Medici-család jelképei, eljövendő dolgok előjelei. Ettől kezdve a San Lorenzo a Mediciek temploma lett.[7]

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. a b c d http://www.palazzo-medici.it/mediateca/it/Scheda_Giovanni_di_Bicci
  2. a b heurisztikus algoritmus, Giovanni di Bicci's and Piccarda Bueri's tomb, 2024. május 4.
  3. Fodor Ágnes, A.: Uralkodó éd dinasztiák. Magyar Világ Kiadó, 2001. 462. p.
  4. Hibbert, Christopher: A Medici–ház tündöklése és bukása. Holnap Kiadó, Budapest, 1993. 22. p.
  5. Parks, Tim: A Mediciek aranykora. Pénz, lélek és művészet a 15. századi Firenzében. Partvonal, Budapest, 2006. 32–33, 36, 36–40, 53, 62–63, 77. p.
  6. Hibbert, C.: i. m. 22-23. p.
  7. Parks, T.: i. m. 101. p.