Kim Dzsongil
| Kim Dzsongil () 김정일 | |
| Hivatalos posztumusz portréja | |
| A Koreai Népi Demokratikus Köztársaság örökös elnöke | |
| Hivatalban Hivatalba lépés: 2012. április 11. | |
| A Koreai Népi Demokratikus Köztársaság vezetője | |
| Hivatali idő 1993. április 9. – 2011. december 17. | |
| Előd | Kim Ir Szen () |
| Utód | Kim Dzsongun () |
| A Koreai Népi Demokratikus Köztársaság Nemzetvédelmi Bizottságának elnöke | |
| Hivatali idő 1993. április 9. – 2011. december 17. | |
| Előd | Kim Ir Szen () |
| Utód | Kim Dzsongun () |
| A Koreai Munkapárt Központi Bizottságának főtitkára | |
| Hivatali idő 1997. október 8. – 2011. december 17. | |
| Előd | Kim Ir Szen () |
| Utód | Kim Dzsongun () |
| Született | 1942. február 16.[1] Pektuszanmirjong (), Észak-Hamgjong () tartomány, Gyarmati Korea (ma Rjanggang () tartomány, Észak-Korea) |
| Elhunyt | 2011. december 17. (70 évesen) Phenjan |
| Sírhely | Kumsusan Palace of the Sun |
| Párt | Koreai Munkapárt |
| Szülei | Kim Ir Szen, Kim Dzsongszuk |
| Házastársa | Hong Ilcshon Szong Hjerim Kim Jongszuk Ko Jonghi Kim Ok |
| Élettárs |
|
| Gyermekei | Kim Hjegjong Kim Dzsongnam Kim Szolszong Kim Dzsongcshol Kim Dzsongun Kim Jodzsong |
| Foglalkozás |
|
| Iskolái |
|
| Halál oka | szívinfarktus |
| Vallás | ateista |
| Díjak |
|
| Kim Dzsongil () 김정일 aláírása | |
A Wikimédia Commons tartalmaz Kim Dzsongil () 김정일 témájú médiaállományokat. | |
Kim Dzsongil (hangul: 김정일, handzsa: 金正日, RR: Kim Jong-il; oroszul: Юрий Ирсенович Ким; Jurij Irszenovics Kim, vagy Ким Чен Ир; Kim Csen Ir; Pektuszanmirjong (), 1942. február 16.[1] – Phenjan, 2011. december 17.), észak-koreai politikus, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság legfelsőbb vezetője volt. Legismertebb megszólítása a Kedves Vezető (친애하는 지도자) volt, azonban időskorában már „Nagy Vezető”-ként (위대한 령도자) szólították, és habár a nyugati sajtóban rendszeresen úgy említették, mint „Észak-Korea Kedves Vezetője”, posztumusz titulusa is „Nagy Vezető” lett. Kim több címet is birtokolt egyszerre: ő volt a Nemzetvédelmi Bizottság elnöke (ez volt a legmagasabb hatalommal bíró állami, de nem államfői poszt 1998-tól), a Koreai Néphadsereg főparancsnoka és a Koreai Munkapárt főtitkára. Apját, az 1994-ben elhunyt Kim Ir Szent követte az ország élén. 2011 végén elhunyt, halála nyomán előléptették a Koreai Munkapárt Örökös Párttitkárává, illetve hároméves nemzeti gyászt hirdettek, ami 2014. december 17-én járt le. Az iránta tanúsított személyi kultusz ma is él: csakúgy mint a Kim-dinasztia többi tagját, fiát és apját is, az észak-koreai sajtó mindig teljes titulusával együtt említi.
Gyermekkora
[szerkesztés]Az észak-koreai kormány titkolózó természete folytán sok, Kim Dzsongil életét érintő hivatalos állítás áll ellentmondásban külső forrásokkal.
Hivatalos életrajza szerint egy Pektu-hegy környéki titkos katonai támaszponton született 1942. február 16-án[2] Kim Ir Szen és első felesége, a Koreában japánellenes hősnőnek tartott Kim Dzsongszuk első közös gyermekeként. Az életrajz arra is kitér, hogy születését egy fecske jövendölte meg, előre jelezte a hegy fölött megjelenő kettős szivárvány és egy új csillag az égen.[3] Gyermekkori neve Jurij Irszenovics Kim volt, apja oroszosított neve után, legtöbbször Jurijnak hívták. Szovjet feljegyzések szerint azonban 1941-ben[4] a szibériai Habarovszk melletti Vjatszkoje halászfaluban született, ott, ahol édesapja a főként kínai és koreai menekültekből álló 88. szovjet lövészdandár 1. zászlóaljának parancsnoka volt. Egyes feltételezések szerint születésének adatait utólag módosították[forrás?], hogy úgy tűnjön, születésekor apja 30 éves volt, ami kedvezőnek számít a koreai kultúrában.
Hároméves korában a második világháború véget ért és Észak-Korea újra független lett. 1945 szeptemberében édesapja visszatért Phenjanba, novemberben pedig Kim Dzsongil is követte Koreába, egy Szonbongba tartó szovjet hajón. A család egy japán tiszt kertes villájába költözött be. A ház medencéjében fulladt vízbe kétéves testvére. Egy évvel később, 1949-ben, egy halvaszületett gyermek szülése közben édesanyja is elhunyt,[5] így 4 éves korától (gyermekein kívül) húga, Kim Gjonghi volt az egyetlen vér szerinti rokona.
Tanulmányai
[szerkesztés]Hivatalos életrajza szerint iskolai tanulmányait a Mangjongde Forradalmi Iskolában kezdte. Az iskolát a Kim Ir Szen hadseregében szolgáló tisztek és a munkapárti hivatalnokok gyermekeinek tartják fenn. A koreai háború alatt apja Csilinbe, Mandzsúriába küldte. Hazatérve oktatását a Namszan középiskolában folytatták, ahol 1957 szeptemberétől a Demokratikus Ifjúsági Szövetség alelnöke volt. 1960 és 1962 között a kelet-németországi Légügyi Egyetemen tanult, majd visszatérve Észak-Koreába a Kim Ir Szen Egyetem diákja lett. Itt 1964-ben évfolyamelsőként szerezte meg diplomáját marxista közgazdaságtanból, filozófiából és hadtudományból. Egyetemi évei alatt egy phenjani textilüzemben, útépítő munkásként és a televízió műszaki alkalmazottjaként dolgozott. Egyes források szerint az 1970-es évek elején, Dom Mintoff miniszterelnök vendégeként a Máltai Egyetemen tanult angol nyelvet.[6]
Politikai pályája
[szerkesztés]Mire diplomát szerzett, apja, akit a kormány hivatalos nyilatkozataiban „a nagy vezető” jelzővel illettek, már megszilárdította hatalmát az ország vezetésében. Újraházasodott, és született még egy fia, Kim Phjongil, aki 1988-tól kezdve számos észak-koreai nagykövetségen szolgált Európában, többek között Magyarországon, jelenleg pedig ő az ország lengyelországi nagykövete. Nem tudjuk, hogy Phjongil szóba került-e lehetséges utódként – egyes feltételezések szerint Kim Ir Szen száműzte távoli pozíciókba, hogy megelőzze fiai között a hatalmi harcot.
Az egyetem befejeztével Kim Dzsongil megkezdte a ranglétrán való emelkedését a Koreai Munkapártban, amelynek már 1961 júliusától volt tagja. 1967 és 1969 között figyelmét a hadseregre fordította. Hitt abban, hogy a szervezet bürokratái elnyomták annak politikai szerepét és eltorzították az állam törvényes rendjét. A negyedik pártkongresszus negyedik ülésén az ő javaslatára a párt kizárta soraiból a felelősnek tartott személyeket. 1968-ban kinevezték a párt Központi Bizottságának tagjává. 1969-ben ő lett a propagandáért, 1970-ben a kultúráért és művészetekért felelős megbízott igazgató. Hivatali ideje alatt a koreai szépművészet forradalmasításán fáradozott. A művészeket új stílusban kötelezte alkotni, új formákkal, módszerekkel és tartalommal. Véleménye alapján, hogy a mozi ötvözi a művészetek összes ágát, ezért fejlődése elősegíti a művészet fellendülését, kezdték meg a film terjesztését Észak-Koreában. Számos, Kim Ir Szen tollából származó alkotást filmesíttetett meg. Öt jelentős operát is rendezett, mint az Éden dala és a Virágárus szűz. 1970 szeptemberében a Központi Bizottság alelnöke lett. 1973-ban a Munkapárt szerveződési és propagandaügyi titkárává lépett elő. 1974 februárjában Kim Dzsongil a Politikai Bizottság tagja lett. Még ebben az évben kijelölték Kim Ir Szen utódának.
Az ezt követő 15 évben számos más pozíciót is megszerzett, köztük a kulturális miniszterit és a Dél-Korea elleni párttevékenységek vezetését. 1973-tól jelenléte a párt életében egyre erősödött. A párt mindennapi tevékenysége feletti egyre növekvő befolyása miatt gyakran nevezték a „párt középpontjának”.
Az 1980 októberében megtartott hatodik pártkongresszus idejére már teljesen az ellenőrzése alá vonta a szervezetet. Hangsúlyos pozícióba került a Politikai Bizottságban és a Hadügyi Bizottságban. Ekkoriban vette fel a „kedves vezető” címet,[7] és ezekben az években kezdte a kormány kiépíteni személyi kultuszát apja, a „nagy vezető” mintájára. Rendszeresen dicsőítette a média, úgy hivatkoztak rá mint a „páratlan vezetőre” és a „forradalmi célok nagyszerű örökösére”. Nemsokára Kim Dzsongil Észak-Korea második legbefolyásosabb emberévé állt elő.
Dél-Korea vádjai szerint ő rendelte el a 17 déli tisztviselő életét követelő 1983-as ranguni, mianmari robbantást, és ő állt a Korean Air gépén 1987-ben elkövetett merénylet mögött is,[8] ami mind a 115 fedélzeten tartózkodó ember életét kioltotta. Ez utóbbi esettel kapcsolatban Kim Hjonhi, Észak-Korea ügynöke beismerte, hogy ő rejtette el a robbanószert a repülőgépen, Kim Dzsongil személyes utasítására.[9]
Kimet 1991. december 24-én nevezték ki az észak-koreai fegyveres erők főparancsnokává, ami egy alapvető fontosságú lépés volt, lévén a hatalom tényleges alapja a hadsereg. Úgy sejtik, hogy az egykori védelmi miniszter, Kim Ir Szen leghűségesebb követőinek egyike, O Dzsinvu fogadtatta el személyét a hadsereggel, amire nagy szüksége volt, hiszen sosem szolgált katonaként. Mégis, egyetlen lehetséges kihívója a hatalomért Kim Il egykori miniszterelnök lehetett volna, de őt 1976-ban eltávolították a posztjairól. 1992-ben Kim Ir Szen bejelentette, hogy az ország belügyeit teljes egészében a fia ellenőrzi.
A disszidens Hvang Dzsangjop elmondása szerint Kim Dzsongil vezetése alatt a rendszer még központosítottabbá vált, mint amilyen korábban volt. Bár apja is elvárta minisztereinek teljes lojalitását, a döntéshozatalban is kikérte tanácsukat. Ezzel szemben Kim Dzsongil abszolút engedelmességet várt el az embereitől, és árulásként értékelte a legapróbb különbözőséget is saját nézeteitől. Hvang beszámolói szerint az államot érintő legapróbb ügyeket is személyesen ellenőrizte, így például a szobák számát párttitkárainak házában és az alárendeltjeinek szánt ajándékok kézbesítését.[10]
Észak-Korea vezetőjeként
[szerkesztés]| A kommunizmus Koreában |
|---|
| Korszakok, események |
|
| Meghatározó politikusok |
| Pártok, szervezetek |
|
| Politikai eszmények |
Kim Ir Szen 1994. július 8-án, 82 éves korában szívroham következtében elhunyt, azonban mint örökös elnök posztumusz címet kapott, és az iránta való tisztelet jeléül ezt a hivatalt eltörölték. Kim Dzsongil 1997. október 8-án vette át hivatalosan a Koreai Munkapárt főtitkári és 1993. április 9-én a Nemzetvédelmi Bizottság elnöki székét. 1998-ban ezt nyilvánították „a legmagasabb állami hivatallá”, így ettől fogva tekinthetjük Észak-Korea államfőjének.
1997-ben bevezette a Dzsucse-naptárat, amelynek időszámítása Kim Ir Szen születésétől kezdődik. Érdekessége, hogy megegyezik a Kínai Köztársaság Minguo-naptárával.
A Szovjetunió felbomlásával és Kína nyitásával a piacgazdaság felé Észak-Korea külföldi piaca lényegesen lecsökkent.[11] Ezen negatív hatásokat tovább erősítették az 1990-es évek aszályos esztendői és a fellépő jelentős trágyahiány, aminek eredményeképp az egy főre jutó ételadag mennyisége az egészséges minimum alá csökkent. Az országot sújtó éhezés 600 000-3 500 000 ember halálával járt a ’90-es évek során.[12] A halottak számát nemzetközi segélyekkel 1999-re sikerült visszaszorítani.
A gazdaság életben tartására és a rezsim megerősítésére Kim Dzsongil bevezette a hadsereget előnyben részesítő politikáját, a szongunt. Nemzeti szinten az intézkedés 1996-óta folyamatos, de csekély gazdasági növekedést eredményezett.
Kim Dzsongil 1998-ban bejelentette országa szoftveriparának fejlesztését. 2003-ban Észak- és Dél-Korea közti megegyezéssel Kim engedélyt adott a Keszong Ipari Park létrehozására, mindössze néhány kilométerre északra a két állam határa között. 2007-re a park 21 vállalatnak adott otthont 12 000 észak-koreai munkással.
A nehéz gazdasági körülmények ellenére Észak-Korea továbbra is kitart a tervgazdálkodási modellje mellett. Kim Dzsongil folytatta Kim Ir Szen törekvéseit az önellátás kialakítására. Egyes források szerint valutahamisítással és kábítószer-kereskedelemmel próbálják növelni az állami bevételeket.[13] Az illegális tevékenység többek között olyan költséges katonai kiadások fedezését szolgálja, mint az atomprogram.
2004 novemberében az ITAR-TASS orosz hírügynökség meg nem nevezett külföldi diplomatákra hivatkozva jelentette, hogy Kim Dzsongil portréit szerte az országban eltávolították.[14] A hírt a kormány nyomatékosan tagadta. A Radiopress japán rádiófigyelő ügynökség szerint ugyanezen hónap végére az észak-koreai média már nem hivatkozott úgy az ország első emberére, mint „kedves vezető”-re. Ehelyett a Koreai Központi Televízió, a Koreai Központi Hírügynökség és más sajtóorgánumok csak a „Koreai Munkapárt főtitkára”, a „KNDK Nemzetvédelmi Bizottságának elnöke” és a „Koreai Néphadsereg főparancsnoka” titulussal illették.[7] A mai napig nem lehet tudni, hogy ez pártbéli dominanciája csökkenésének jele volt-e, vagy Kim Dzsongil kísérlete nemzetközi megítélésének javítására.
Megszólítása, címei
[szerkesztés]Teljes koreai megszólítása 조선로동당 총비서이시며 조선민주주의인민공화국 국방위원회 위원장이시며 조선인민군 최고사령관이신 위대한 령도자 김정일동지
(„A Koreai Munkapárt főtitkára, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság Nemzetvédelmi Bizottságának elnöke, a Koreai Néphadsereg Legfelsőbb Főtábornoka, a Nagy Vezető, Kim Dzsongil elvtárs”) volt.
Egészségi állapota és az utódlás kérdése
[szerkesztés]Kim Dzsongil valamikor 2009 közepén döntötte el, hogy utódja legkisebb fia, Kim Dzsongun lesz. A dél-koreai sajtó ekkor már szintén őt tartotta a legvalószínűbb új vezetőnek. Korábban legidősebb fiát, Kim Dzsongnamot tartották a lehetséges utódnak, ám letartóztatása miatt elvesztette a vezér bizalmát.
Sigemura Tosimicu japán professzor, neves Észak-Korea szakértő 2008-ban azt állította, Kim Dzsongil már évek óta halott, s egy dublőr helyettesíti. Sigemura könyvében erre a Kim családban végbement változásokat, valamint video- és hangfelvételek elemzését hozza fel bizonyítéknak.[15] Ugyanő 2009 júliusában a családhoz közel álló forrásra hivatkozva azt mondta, hogy Kim Dzsongil a cukorbetegségének szövődményei miatt hamarosan meghalhat.[16] 2009. július 11-én a dél-koreai YTN kábeltelevíziós csatorna kínai és dél-koreai hírszerzői forrásokra hivatkozva azt jelentette, hogy Kim Dzsongilnek hasnyálmirigyrákja van.[17]
2009. április 9-én Kim először jelent meg a nyilvánosság előtt azóta, hogy egy évvel azelőtt állítólag agyvérzést kapott, amikor a Legfelsőbb Népi Gyűlés, az észak-koreai parlament megerősítette őt vezetői tisztségében.[18]
2009 júniusában Kim Dzsongunt, Kim Dzsongil legkisebb fiát nevezték ki a titkosszolgálat vezetőjének.[19] Más hírek szerint Kim Dzsongunt már becézgetik hazájában. Kim Ir Szent Nagy Vezérnek, Kim Dzsongilt Kedves Vezetőnek hívták, Kim Dzsongunt pedig már Nagy Örökösként[20] és Bölcs Elvtársként emlegetik.[21]
Őt dicsőítő dal a Tangsini opszumjon, csogukto optta.
Halála
[szerkesztés]Az észak-koreai televízió 2011. december 19-én jelentette be, hogy Kim Dzsongil december 17-én reggel 8 óra 30 perckor (tehát magyar idő szerint hajnali fél 1-kor) „egy rendkívül intenzív vezetői szemle során” a „hatalmas szellemi és fizikai megerőltetés hatására”, szívelégtelenség következtében elhunyt. A temetést december 28-ra tűzték ki. A temetési előkészületeket vezető bizottság élére Kim Dzsongunt nevezték ki.[22] Halálának hírére Kubában háromnapos nemzeti gyászt rendeltek el, és félárbócra engedték az állami lobogót a középületeken.[23] Az ENSZ Közgyűlése 25 másodperces néma csenddel gyászolta halálát, amelyet több nyugati ország képviselője is bojkottált.[24]
Halála körül a hivatalos propaganda csodákról számolt be. A születésének helyén megrepedt a jég a tavon, és titokzatos fény tűnt fel a hegycsúcson.[25] Testét a phenjani Kumszuszan-mauzóleumban ravatalozták fel üvegkoporsóban, és előkészítették bebalzsamozásra, hogy megőrizzék azt az utókornak.[26] Temetésére december 28-án került sor. Gyászmenetét örököse, Kim Dzsongun vezette, és a menetben ott volt sógora, Csang Szongthek is, két másik fiát azonban nem lehetett látni. Az út két oldalán sok százezer zokogó gyászoló állt, külföldi delegációkat nem hívtak meg. A temetésre az azt megelőző napokban 120 kamion hozta a virágokat Kínából.[27]
Családja
[szerkesztés]Nincs hivatalos információ arról, hogy Kim hányszor házasodott, a legvalószínűbb viszont az, hogy egy felesége és három szeretője volt.[29] Legkevesebb hét gyermeke született: négy lány,
- Kim Hjegjong (김혜경 1968 –, )
- Kim Szolszong (김설송 1973 –, )
- Kim Cshunszong (김춘송 1975 –, )
- Kim Jodzsong (김여정 1987 –, )
és három fiúgyermek:
Kim Dzsongil felesége, Jongszuk (), egy magas rangú katonai tisztviselő lánya volt, akit Kim Ir Szen választott fia számára.[29]
Érdekességek
[szerkesztés]Felépíttetett egy falut, amelynek a Kidzsong-tong () nevet adták.[31]
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ a b Szovjet források szerint Vjatszkoje városában született, egy évvel korábban, egy magyar életrajzi lexikonban pedig 1943-at jelölték meg születési év gyanánt.
- ↑ 1. fejezet, Kim Jong Il: Brief History [archivált változat] (angol nyelven). Phenjan, Észak-Korea: Foreign Languages Publishing House, 1. o. (1998). Hozzáférés ideje: 2007. február 14. [archiválás ideje: 2007. február 14.] Archivált másolat. [2007. február 14-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2008. április 14.)
- ↑ Peter Carlson: Sins of the Son (angol nyelven). Washington Post, 2003. május 11. (Hozzáférés: 2007. február 25.)[halott link]
- ↑ Profile: Kim Jong-il (angol nyelven). BBC, 2006. október 9. (Hozzáférés: 2008. április 15.)
- ↑ The Kims' North Korea (angol nyelven). Asia Times, 2005. június 4. (Hozzáférés: 2008. szeptember 19.)[halott link]
- ↑ Peter Preston: Kim is a baby rattling the sides of a cot (angol nyelven). The Guardian, 2002. december 30. (Hozzáférés: 2008. április 15.)
- ↑ a b James Brooke: North Korea's dear leader less dear (angol nyelven). The Age, 2004. november 19. (Hozzáférés: 2008. április 15.)
- ↑ Liz Harper: Kim Jong Il (angol nyelven). PBS, 2006. október 19. (Hozzáférés: 2008. április 15.)
- ↑ Takahasi Kószuke: Fake ashes, very real North Korean sanctions (angol nyelven). Asia Times, 2004. december 16. [2008. július 18-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2008. április 15.)
- ↑ Testimonies of North Korean Defectors: True Picture of North Korea According to a Former Workers Party Secretary (angol nyelven). Korean Central Intelligence Service. (Hozzáférés: 2008. április 15.)
- ↑ Prospects for trade with an integrated Korean market (angol nyelven). Agricultural Outlook, 1992. április. [2012. július 14-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2008. április 15.)
- ↑ May Lee; The Associated Press: Famine may have killed 2 million in North Korea (angol nyelven). CNN, 1998. augusztus 9. (Hozzáférés: 2008. április 14.)[halott link]
- ↑ Poór Csaba: Narkommunizmus: Állami drogkereskedelem Észak-Koreában? (magyar nyelven). HVG, 2004. március 13. (Hozzáférés: 2008. április 15.)
- ↑ Where Have All Kim Jong-il's Portraits Gone? (angol nyelven). The Chosun Ilbo, 2004. november 17. [2007. október 18-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2008. április 15.)
- ↑ Has Kim Jong-Il been dead for five years? (angol nyelven). The Daily Telegraph, 2008. szeptember 8. (Hozzáférés: 2008. szeptember 13.)[halott link]
- ↑ Kim Dzsongil haldoklik. Index, 2009. július 10. (Hozzáférés: 2009. július 11.)
- ↑ N. Korean Leader Dying of Cancer, Report Says. NYTimes.com, 2009. július 13. (Hozzáférés: 2009. július 13.)
- ↑ Kim Dzsong Il újraválasztása a "nép egyhangú akaratát" tükrözi. Népszabadság Online, 2009. április 9. (Hozzáférés: 2007. május 20.)
- ↑ Kim Dzsongil legkisebb fia kémfőnök lett. Index, 2009. június 24.
- ↑ Észak-Korea új utódja – Mit várhatunk tőle?. Hírek.ma, 2011. december 21. [2013. december 24-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. december 23.)
- ↑ Már becézgetik az észak-koreai vezér fiát. Index, 2009. június 12. (Hozzáférés: 2009. július 11.)
- ↑ „Kim Jong Il, North Korea’s mercurial and enigmatic leader, has died”, The Washington Post, 2011. december 18.. [2019. március 6-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2011. december 19.) (angol nyelvű)
- ↑ A „Kedves Vezetőt” gyászolja Kuba. Magyar Nemzet Online. [2014. december 20-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. december 20.)
- ↑ 25 másodpercig gyászolta az ENSZ Kim Dzsong Ilt. Origo, 2011. december 23. (Hozzáférés: 2011. december 23.)
- ↑ Megrepedt a jég és égi fény gyulladt Kim Dzsong Il halálakor. [2012. január 11-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. december 22.)
- ↑ Kiállítják a tartósított Kim Dzsongilt. HVG, 2011. december 21. (Hozzáférés: 2011. december 23.)
- ↑ Megkezdődött Kim Dzsongil temetése. Index, 2011. december 28. (Hozzáférés: 2011. december 28.)
- ↑ Why did Kim Jong-un climb North Korea’s sacred mountain?
- ↑ a b The Woman In Kim's Life. TIMEasia, 2003. június 23. [2003. június 27-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. augusztus 4.)
- ↑ Kim Jong-Il's Daughter Serves as His Secretary. The Seoul Times. (Hozzáférés: 2009. augusztus 4.)
- ↑ Kim Dzsong Il funfact
További információk
[szerkesztés]- Paul Fischer: Kim Dzsongil bemutatja. Észak-Korea és a világ legvakmerőbb emberrablásának hihetetlen és igaz története; ford. Izing Róbert; HVG Könyvek, Bp., 2016
| Elődje: Kim Ir Szen |
Észak-Korea vezetője 1994–2011 |
Utódja: Kim Dzsongun |