Iapetus (hold)

Iapetus
Az Iapetus a Cassini űrszonda felvételén (2007 szeptember)
Felfedezése
Felfedező	G. D. Cassini
Felfedezés ideje	1671. október 25.
Névadó	Iapetosz
Pályaadatok
Fél nagytengely	3 561 300 km
Pálya excentricitása	0,0286125
Orbitális periódus	79,3215 nap
Keringési periódus	79,3215 nap
Inklináció	15,47° (a Szaturnusz egyenlítőjéhez)
Anyabolygó	Szaturnusz
Központi égitest	Szaturnusz
Fizikai tulajdonságok
Méret	1494,8×1424,8 km
Átlagos sugár	735,60 ± 3 km
Felszín területe	6 700 0000 km²
Tömeg	1,6×1021 kg
Átlagos sűrűség	1,0830±0,0066 g/cm³
Felszíni gravitáció az egyenlítőnél	0,223 m/s² (0,0113 g)
Szökési sebesség	0,572 (860,4 km/h)
Forgási periódus	szinkron
Forgási sebesség	79,3215 d
Tengelyferdeség	0°
Albedó	10,05-0,5
Felszíni hőmérséklet
Min.
Átl.
Max.
Látszólagos fényesség	10,2
A Wikimédia Commons tartalmaz Iapetus témájú médiaállományokat.
WL entity
Sablon • Wikidata • Segítség

A Iapetus a Szaturnusz 17. holdja: 3 561 300 km-re kering a bolygó körül. A harmadik legnagyobb szaturnuszhold: 1436 km közepes átmérőjű. Tömege 1,88·10²¹ kg, sűrűsége 1,27 g/cm³; elképzelhető, hogy a magja körül tiszta jég van. 1671. október 25-én fedezte fel Giovanni Domenico Cassini. Egyedi égitest, nemcsak összetétele, hanem más miatt is; egyik fele vakítóan fényes, másik koromfekete. Erősen kráterezett.

Felfedezésének története

Amikor Giovanni Cassini először felfedezte fel a Iapetust 1671-ben, csak a fényes oldalát tudta megfigyelni. Először a NASA Voyager-2 szondája 1981. augusztus 22-én repült el a Iapetus mellett, meglehetősen nagy távolságra, 966 000 km-re. A szonda kamerái néhány részletet felderítettek a sötét oldalról, a fényes oldalról pedig megállapították, hogy jégből áll és erősen kráterezett.

Fizikai jellemzők

Legfeltűnőbb tulajdonsága, hogy egyik fele, ami a pálya haladási irányába néz, fekete, mint az aszfalt, a másik irányban lévő oldala olyan világos, mint a hó. A sötét anyag eredetileg külső forrásból származhatott (talán Phoebe-ről), de mostanra a fő összetevője a holdat alkotó jégnek a sötét felszín által elnyelt napsugárzás miatti szublimációja után visszamaradt kőzettörmelék, amelynek révén a felszín még sötétebbé vált. Világos fele több mint ötször olyan fényes, mint a másik.

Pályája majdnem kör alakú, a Szaturnuszhoz képest hajlott. Kötött keringésű.

A Iapetus valószínűleg melegebb, mint bármely más hold felszíne a szaturnuszi rendszerben, mivel a sötét felszíne a rá eső napfény nagy részét elnyeli. Ezen kívül a Iapetus lassan kering a Szaturnusz körül (79 nap alatt tesz meg egy kört), így hosszú ideje van elnyelni a napfényt és felmelegedni.

Neve

Iapetus egy titán a görög mitológiában.

Megjelenése az irodalomban

Arthur C. Clarke 1968-ban készült, 2001. Űrodisszeia című regényében a Iapetus felemás fényessége kulcsszerepet kapott. Akkor még nem állt rendelkezésünkre róla más információ, mint gyenge minőségű távcsöves felvételek. Clarke képzelete szerint a hold fényes területe egy idegen intelligencia által mesterségesen kialakított, nagy kiterjedésű, ovális olvadékfolt, amelynek az a célja, hogy felhívja magára az emberiség figyelmét. A megközelítésekor lett látható a főszereplő űrhajós számára a folt közepén álló fekete hasáb, amely egy számunkra idekészített csillagközi átjáró, egy "csillagkapu". A regénnyel azonos című film készítésekor a költségvetés és a filmhossz túlzott növekedése miatt a találkozás a Jupiterhez lett áthelyezve.

1981-ben a Voyager–2 űrszonda 900 ezer kilométerre megközelítette a holdat, és fényképeket készített róla, amelyek nem igazolták az írói ötletet. Carl Sagan csillagász, a program egyik irányítója, elküldött egy képet Clarke-nak ezzel az üzenettel: "Rád gondoltam."

Kapcsolódó szócikkek

• A Szaturnusz holdjai

Külső hivatkozások

A Wikimédia Commons tartalmaz Iapetus (hold) témájú médiaállományokat.

• A Iapetus a NASA oldalán