Kék (heraldika)

Névváltozatok:
sötétkék (Nagy Iván IX.518.), égszínű (Nagy Iván VIII. 324.), égszin kék (Nagy Iván IV. 122., Barna-Sümeghy 61.), tengerszínű (NySz I. 344), saphir színű (Nagy Iván I. 3., IV. 256.), türkís (NySz I. 1124.), lazúr festék: armenium, color armenius, cearuleum, asurblau (NySz I. 835.), achamarin (NySz I. 1124.) indegó, indi; indicum; indigo (NySz I. 1124.)

fr: azur, en: azure, de: blau, r. de: Azur (Oswald 49.), Lasur, Lasurfarben (Oswald 248.), Saphir (Oswald 340.), la: coelestinus, coeruleus, cyaneus, coesius, azureus, flavus, asur
Rövidítések

A kék a színek közé tartozó heraldikai színezék. A heraldikában használt kék árnyalatok az azúrkék, középkék, kobaltkék és ultramarin, de a magyar heraldikában nagyon gyakori az égszínkék is, mely alapként jobban láthatóvá teszi a pajzson ábrázolt címerábrákat.

A szó etimológiája

A kék szín egyes nyugat-európai heraldikai rendszerekben használt neve (fr: azur, en: azure) a perzsa لاژورد lazhward származéka, mely a sötétkék kövek (lapis lazuli) lelőhelyének neve volt. A régi francia nyelvbe a 12. századba került, majd a heraldikában is megjelent 'kék' értelemben. Az 1066 utáni normann hódítás után a franciául beszélő nemesek is használták Angliában, az angolszász köznép pedig az eredeti nevet tartotta meg. Míg tehát a francia nyelvű heroldok a zászlókon a színt az azure, addig a köznép ugyanazt a blue szóval nevezte meg.

A kék szimbolikája

A holt heraldika korában különféle jelentéstartalmakat igyekeztek a kékhez kapcsolni. Prinsaultnál a szépség, nemesség, magasztosság jelképe volt. Alonso Lopez de Haro-nál (1622) az égboltot és a levegőt jelképezi.^[1] A Spener által említett Heraldus Britannus nevű középkori herold a veneto elnevezést használta a kékre.

A kék változatai

A kéknek különféle sötét és világos árnyalatai használatosak a heraldikában a standard középkékhez képest. Ezek közül az égszínkék rendelkezik a legrégibb hagyományokkal. A vízkék (de: Wasserfarbe) az újkori heraldika világoskék színárnyalata volt, melynek külön vonalkázása is van, de használata fölösleges, mert a vizet mindig kékkel színezik és erre a célra jól alkalmazhatók a már használatban levő különféle kék színárnyalatok.

A kék előállítása

A kékhez ultramarint (párizsi kéket) használtak, melyet a lazúrkő (lapis lazuli) nevű féldrágakő őrlésével állítottak elő. Ez nagyrészt alumínium- és nátrium-szilikátokat tartalmaz. A lapis lazulit már az ókortól sőt régebben is bányászták és exportálták Afganisztánból, Badahsán tartományból, az Amu-darja mellett. Ezért nevezték „ultramarinnak”, hiszen a Földközi-tengeren túlról származott. Az elkészítése rendkívül bonyolult és hosszadalmas volt, ami az árában is megnyilvánult.

Ezt a folyamatot Cennino Cennini (Il libro dell’arte, a 15. század eleje) írta le részletesen: „Először vedd a lapis lazurit. … Törd össze egy letakart bronzmozsárban, hogy a pora ne szabaduljon ki, majd öntsd ki egy porfirkőre és törjed szárazon. Majd vegyél egy fedett szitát, amilyet a materialisták használnak a gyógyszerek átszitálására. És szitáld át ezt a zúzalékot és törd össze újra szükség szerint. Emlékezz arra, hogy minél finomabbra töröd, annál finomabb lesz a kék szín.” Ezután az porrá tört követ olvasztott viasszal, gyantával és olajjal tésztaszerű anyaggá gyúrták, melyen Cennini szerint három napon és estén át kell dolgozni. A tésztához ezután hígított hamuzsír (kálium-karbonát) oldatot adtak, melyet vízben fahamu lúgozásával készítettek, és az egész anyagot újra addig dagasztották, amíg a lúg teljesen kék nem lett. Ilyen módon a kék részecskék néhány nap alatt az edény alján ülepedtek le, míg az anyag többségét alkotó színtelen kristályos anyag és a többi szennyeződés a tésztaszerű anyagban maradt, majd az üledéket porrá szárították.

A kékhez kobaltot, pontosabban kobaltsókat is használtak, mert a kobalt fémet 1735-ig nem ismerték. Továbbá a középkori és a reneszánsz festészetben azuritot is használtak, mely jóval olcsóbb volt, Európában bányászták és csak össze kellett törni és le kellett ülepíteni. Hidratáció által azonban zöld színű malachittá válik és enyhén lúgos környezetben a nedvesség hatására hosszú távon réz-oxiddá válik, ami fekete foltokban jelentkezik.

Jegyzetek

↑ "La segunda color, que en regla de armeria tenemos por mas noble despues de las colores, como se ha visto, es la azul, que representa al cielo, y al aire. Despues del fuego es el mas noble de los quatro elementos, porque en si mismo es el mas sutil y penetrativo, y habil, y ayuda a resistir a las influencias, sin las cuales ninguna criatura puede passar". (Lopez de Haro, Alonso: Nobiliario genealógico de los reyes y títulos de España. En Madrid por Luis Sanchez MDCXXII, [I-II.]; vö. Hefner 45. l.)

Kapcsolódó szócikkek

[1] "La segunda color, que en regla de armeria tenemos por mas noble despues de las colores, como se ha visto, es la azul, que representa al cielo, y al aire. Despues del fuego es el mas noble de los quatro elementos, porque en si mismo es el mas sutil y penetrativo, y habil, y ayuda a resistir a las influencias, sin las cuales ninguna criatura puede passar". (Lopez de Haro, Alonso: Nobiliario genealógico de los reyes y títulos de España. En Madrid por Luis Sanchez MDCXXII, [I-II.]; vö. Hefner 45. l.)

[1]