Luigi Cherubini
| Luigi Cherubini | |
| Jean Auguste Dominique Ingres festménye (1841) | |
| Életrajzi adatok | |
| Születési név | Maria Luigi Carlo Zenobio Salvatore Cherubini |
| Született | 1760. szeptember 14. Firenze ( |
| Származás | olasz |
| Elhunyt | 1842. március 15. (81 évesen) Párizs |
| Sírhely | Luigi Cherubini's tomb |
| Házastársa | Anne-Cécile Cherubini |
| Pályafutás | |
| Műfajok | opera, klasszikus zene |
| Aktív évek | 1773-1842 |
| Díjak | a francia Becsületrend parancsnoka |
| Tevékenység |
|
A Wikimédia Commons tartalmaz Luigi Cherubini témájú médiaállományokat. | |
| Sablon • Wikidata • Segítség | |
Luigi Cherubini (Firenze, 1760. szeptember 14. – Párizs, 1842. március 15.) itáliai születésű zeneszerző, sikereit elsősorban Franciaországban érte el.
Élete
[szerkesztés]Firenzében született Maria Luigi Carlo Zenobio Salvatore Cherubini néven. Első zenei leckéit hatéves korában csembalista apjától, Bartolomeótól kapta. Ifjúkorában komponált egyik kantátáját Firenzében mutatták be Ausztriai Péter Lipót főherceg, a II. Lipót néven leendő császár tiszteletére. Lipót értékelte az ifjú tehetségét, és Giuseppe Sartihoz, a neves operaszerzőhöz küldte zenei tanulmányainak folytatására. A Sartinál töltött időszak rendkívül hasznos volt számára, komoly zeneelméleti képzést kapott, itt sajátította el a polifonikus stílus technikáját és az ellenpontszerkesztés alapelveit. Első bemutatott operája, a Quinto Fabio ugyan nem aratott átütő sikert, de következő operáit rövid időn belül sorban mutatták be. 1785-ben Londonba költözött, és a King’s Theatre számára írt egy operát (La finta principessa – Az álhercegnő). Udvari komponistává nevezték ki. Az 1786-os Giulio Sabinót kifejezett elismeréssel fogadták. Híre elért Párizsba is, ahol a színház nyári szünetében Marie-Antoinette is fogadta.
A kedvező fogadtatás hatására 1788-ban letelepedett Párizsban, első itt bemutatott operája a Démophon volt. Egy párizsi olasz operatársulatot (Théâtre de la Foire S. Germain) vezényelt, ennek megszűnése után Normandiába vonult vissza, ahol az Élisa című operáján dolgozott. Ezzel a művével szakított az olaszos operastílussal, lényegesen nagyobb hangsúlyt adott a cselekmény és a zene drámaiságának. Ez a stílus erősen hatott Beethoven egyetlen operájára, a Fidelióra. Párizsban állást kapott a Nemzeti Zeneintézetben, majd az ebből alakult Conservatoire-ban. Ezután írt operái közül kiemelkedik a Médée (Médeia). Híre bejárta Európát, és mivel Napóleonnal is összezördült, 1806-ban Bécsbe utazott két korábbi operájának (Lodoiska, Faniska) ottani bemutatójára. A bemutatkozás sikeres volt, Beethoven és Joseph Haydn is lelkesedett értük. Otthon rövidebb hallgatás következett, Chimay herceg vendégeként kártyafestéssel töltötte az idejét. A herceg végül rábeszélte egy mise megírására (F-dúr, „Chimay” mise). Több vallási témájú művet is írt a következő években, amelyek közül az 1816-ban bemutatott c-moll requiem ismét elbűvölte Beethovent: jobbnak tartotta Mozart művénél is. 1816-ban a Conservatoire tanára, majd öt év múlva igazgatója lett. Munkája révén a szebb időket megért Conservatoire ismét nagy jelentőségű intézménnyé vált. Tanítványai között a legnevesebbek Halévy és Auber.
Cherubini hatalmas életművet hagyott maga után. Zeneszerzői nagyságát legjobban Beethoven elismerő véleménye bizonyítja. Ennek ellenére műveit sokáig szinte elfeledték, az operaházak csak a Médeiát tűzték időnként színre, ám napjainkban egy lassú újjászületés figyelhető meg. Játsszák egyetlen szimfóniáját, nyitányait, több vallásos szerzeményét, más operákat is, és lemezfelvételek sora jelenik meg műveiből.
Szerzeményeiből
[szerkesztés]Operák
[szerkesztés]Olasz korszak
- Amore artigiano, 1773
- Il giocatore, 1775
- Il Quinto Fabio, 1779
- Armida abbandonata, 1782
- Adriano in Sirio, 1782
- Mesenzio, re d’Etruria, 1782
- Il Quinto Fabio, 1783
- Lo sposo di tre e marito di nessuna, 1783
- Olimpiade, 1783
- L’Alessandro nell’Indie, 1784
- L’Idalide, 1784
Londoni korszak
- Demetrio, 1785
- La finta principessa, 1785
- Il Giulio Sabino, 1786
- Ifegenia in Aulide, 1788
Párizsi korszak
- Démophon, 1788
- Lodoiska, 1791
- Le congres de rois, 1794
- Élisa, or Le voyage aux glaciers du Mont Saint-Bernard, 1794
- Médée, 1797
- L’hôtellerie portugaise, 1798
- La punition, 1799
- La prisionniere, ?1799
- Les deux journées, 1800
- Epicure, ?1800
- Anacréon, ou L’amour fugitif, 1803
- Faniska, 1806
- Pimmalione, ?1809
- La crescendo, 1810
- Les Abencérages, ou L’étendard de Grenade, 1813
- Bayard a Mézieres, 1814
- Blanche de Provence, ou La cour de fées, 1821
- La marquise de Brinvilliers, 1831
- Ali-Baba, ou Les quarante voleurs, 1833
Vallásos zene
[szerkesztés]- Messe solennelle breve
- A-dúr mise három hangra, 1808–1809
- F-dúr mise, „Chimay” 1808
- d-moll mise, Messe solennelle, 1811
- Missa solemnis, d-moll, Esterházy hercegnek, 1811
- C-dúr mise, 1816
- c-moll rekviem, XVI. Lajos emlékére, 1816
- G-dúr mise, XVIII. Lajos koronázására, 1816–1819
- Missa solemnis, E-dúr, 1818
- A-dúr mise, X. Károly koronázására, 1825
- d-moll rekviem, saját temetésére, 1836
Motetták
[szerkesztés]- 38 motetta
Kamarazene
[szerkesztés]- 1. vonósnégyes, Esz-dúr, 1814
- 2. vonósnégyes, C-dúr, 1829
- 3. vonósnégyes, d-moll, 1834
- 4. vonósnégyes, E-dúr, 1835
- 5. vonósnégyes, F-dúr, 1835
- 6. vonósnégyes, a-moll, 1837
- Vonóskvintett, e-moll, 1837
Egyéb kompozíciók
[szerkesztés]- D-dúr szimfónia (1815), kantáta, nyitány, himnuszok, graduálék, szonáták, dalok stb.
Források
[szerkesztés]- Szabolcsi Bence – Tóth Aladár: Zenei lexikon I. (A–F). Főszerk. Bartha Dénes. Átd. kiadás. Budapest: Zeneműkiadó. 1965.
- John Stanley: Klasszikus zene. Kossuth Kiadó, Budapest, 2006
További információk
[szerkesztés]
| ||