Paolo Boselli
| Paolo Boselli | |
| Az Olasz Királyság 22. miniszterelnöke | |
| Hivatali idő 1916. június 18. – 1917. október 29. | |
| Előd | Antonio Salandra |
| Utód | Vittorio Emanuele Orlando |
| Született | 1838. június 8. Savona |
| Elhunyt | 1932. március 10. (93 évesen) Róma |
| Sírhely | Monumental Cemetery of Turin |
| Párt |
|
| Foglalkozás | politikus |
A Wikimédia Commons tartalmaz Paolo Boselli témájú médiaállományokat. | |
Paolo Boselli hallgat (Savona, 1838. június 8. – Róma, 1932. március 10.) olasz államfő, az Olasz Királyság huszonkettedik miniszterelnöke volt, az első világháború során a második. Vezetése alatt üzent hadat az olasz kormány a Német Birodalomnak.
Élete
[szerkesztés]Paolo Boselli 1838. június 8-án született Savonában, a Szárd–Piemonti Királyságban. A pénzügyi tudományok első professzora lett a Római Egyetemen és 1870-től 1921-ig parlamenti jobbközép képviselőjeként tevékenykedett, majd 1921-ben szenátorrá választották. 1888-ban Francesco Crispi kormányának művelődésügyi minisztere lett. 1889-ben Luigi Pelloux miniszterelnöksége idején pénzügyminiszterré választották és újjászervezte az olasz nemzeti bankot (Banca d'Italia). 1906-ban Sidney Sonnino kormányában pedig ismét miniszteri tárcát kapott.
1915-ben támogatta az Osztrák–Magyar Monarchia elleni olasz hadba lépést és ennek érdekében beszédet is mondott, amelyben azt a törvénytervezetet támogatta, amely teljes hatalmat adott volna Antonio Salandra miniszterelnök számára. 1916 májusában és júniusában a katonai nehézségek következtében Salandra lemondásra kényszerült. Helyére Bosellit választották, aki koalíciós kormányt alakított.[1]
1916. augusztus 28-án, az Osztrák–Magyar Monarchia által megszállt területek visszafoglalása után, kormánya hadat üzent a Német Birodalomnak. 1917. október 29-én, az olasz szempontból katasztrofális caporettói áttörés következtében Boselli is lemondásra kényszerült.
1922-ben, Benito Mussolini hatalomra kerülése után az új, fasiszta rendszert támogatta. 1929 márciusában a kormányt képviselve felszólalt a szenátusban az olasz állam és a Vatikán között megkötendő lateráni egyezmény érdekében. Emellett az Olasz Történeti Intézet elnökévé választották és részt vett a római Risorgimento Múzeum megalapításában. 1932. március 10-én hunyt el Rómában.[1][2]
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ a b Encyclopedia Britannica: Paolo Boselli (angol nyelven). (Hozzáférés: 2010. február 25.)
- ↑ Storia.camera.it: Paolo Boselli (angol nyelven). (Hozzáférés: 2010. szeptember 6.)
Források
[szerkesztés]- Encyclopedia Britannica: Paolo Boselli(angolul)
- Storia.camera.it: Paolo Boselli(olaszul)
| Elődje: Antonio Salandra |
Utódja: Vittorio Orlando |
Olasz politikusok az első világháború kezdetétől a Párizs környéki békeszerződésekig | ||
|---|---|---|
| Miniszterelnökök | Antonio Salandra (1914–16) · Paolo Boselli (1916–17) · Vittorio Orlando (1917–19) · Francesco Saverio Nitti (1919–20) · Giovanni Giolitti (1920–21) | |
| Belügyminiszterek | Antonio Salandra (1914–16) · Vittorio Orlando (1916–19) · Francesco Saverio Nitti (1919–20) · Giovanni Giolitti (1920–21) | |
| Külügyminiszterek | Antonino Paternò-Castello (1910–14) · Antonio Salandra (1914) · Sidney Sonnino (1914–19) · Tommaso Tittoni (1919) · Vittorio Scialoja (1919–20) · Carlo Sforza (1920–21) | |
| Hadügyminiszterek | Domenico Grandi (1914) · Vittorio Italico Zupelli (1914–16) · Paolo Morrone (1916–17) · Gaetano Giardino (1917) · Vittorio Alfieri (1917–18) · Vittorio Italico Zupelli (1918–19) · Enrico Caviglia (1919) · Giovanni Sechi (1919) · Alberico Albricci (1919–20) · Ivanoe Bonomi (1920) · Giulio Rodinò (1920) · Ivanoe Bonomi (1920–21) | |