Tiktaalik
| Evolúciós időszak: Devon | ||||||||||||||
Tiktaalik roseae, rekonstrukció
| ||||||||||||||
| Természetvédelmi státusz | ||||||||||||||
| Fosszilis | ||||||||||||||
| Rendszertani besorolás | ||||||||||||||
| ||||||||||||||
| Tudományos név | ||||||||||||||
| Tiktaalik roseae Daeschler, Shubin & Jenkins, 2006 | ||||||||||||||
| Hivatkozások | ||||||||||||||
A Wikimédia Commons tartalmaz Tiktaalik témájú kategóriát. |
A Tiktaalik az izmosúszójú halak egy kihalt neme, mely a késő devon időszakban élt. Számos jellege rokonságot mutat a négylábú állatok jegyeivel,[1] s számos más, az izmosúszójú halak osztályába tartozó halhoz hasonlóan korának sekély, oxigénszegény vizes élőhelyéhez történő adaptációt mutat,[2] mely a kétéltűek evolúciójához vezetett. Jó állapotban lévő fosszíliái 2004-ben Kanadában, a Nunavut tartományban lévő Ellesmere-szigeten kerültek elő,[3] máig több mint 20 példány maradványait találták meg.[4] A legutóbbi, 2013 végén publikált, maradvány már nem csak az állat elülső részét tartalmazza, de jól megőrződött medence régiót is.[5]
A Tiktaalik körülbelül 375 millió éve élt. A paleontológusok szerint átmenetet képvisel a 380 millió évvel ezelőtt élt Panderichthyshez hasonló halak és a 365 millió évvel ezelőtt élt Acanthostegához és Ichthyostegához hasonló négylábúak között. Mivel felépítésében halakra és négylábúakra emlékeztető jegyek egyaránt felfedezhetők, ezért egyik felfedezője, Neil Shubin „fishapod” („hal-lábú”) névvel jellemzi.[6]
fent: a koponya és a végtagok maradványai
lent: rekonstrukció
Első leletei 2004-ben kerültek elő.[7]
Kinézet
[szerkesztés]A Tiktaalik mint átmeneti fosszília mind a halakra, mind a négylábúakra jellemző tulajdonságokkal rendelkezik. Hal jellemző a kopoltyú, a pikkelyek és halforma úszó. Négylábú tulajdonsága a mozgatható nyak, külön vállövvel, a bordacsontok és tüdő. "Hal-láb", azaz átmeneti tulajdonság, a fülrégió és a kar szerkezete. A négylábú kar alapszabást legegyszerűbb úgy leírni, hogy egy csont, két csont, sok csont, ujjak (öt vagy kevesebb). A Tiktaalik rendelkezik felkarcsonttal és combcsonttal (egy csont); singcsonttal, orsócsonttal a mellső végtagon és a szárkapocscsonttal és a sípcsonttal a hátsó végtagon (két csont); valamint a kézközépcsonttal és lábközépcsonttal (sok csont).[8] Ujjai viszont nincsenek, helyette sugaras úszót találunk karja végén. A Tiktaalik a kézközépcsontok, azaz a működőképes csuklóízület, tekintetében volt újdonság. A korábban ismert Eusthenopteron vagy Panderichthys még nem rendelkezett csuklóval, míg az Acanthostega-nak már ujjai is voltak. A Tiktaalik elülső úszói révén képes volt a földön megtámasztani magát és kiemelkedhetett a vízből.
Az állat feji csontjainak vizsgálata[9] is több átmeneti jelleget tárt fel. A koponya csontjai és az állkapocs között elhelyezkedő állkapocs-nyelvcsonti nyúlvány (os hyomandibulare), amelyből négylábúakban később a belső fül kengyelje evolválódik, redukálódott és irányultsága megváltozott. Halakban ez a csont fontos szerepet tölt be kopoltyúlégzésben, s ahogy a kopoltyúk szerepe csökken, úgy redukálódik ez a csont, míg végül a négylábúakban a hallásban vesz részt. A fejforma ellaposodik, a koponya alsó része (basicrranium) és állkapocs felső részének (palatoquadrate) ízesülése változik, mozgathatósága csökken. A koponyán belüli ízületek eltűnnek. A fej elülső része (ethmosphenoid) megnyúlik a hátsó (otic-occipital) régióhoz képest.
A Tiktaalik a test többi részétől függetlenül mozgatható nyakkal rendelkezik.[9] A halak a vízben a teljes test forgatásával irányulnak, például zsákmányuk felé, míg ez a szárazföldön a földön való támaszkodás következtében nehézkes, így a mozgatható nyak előnyös.
Az először leírt maradványnak nem volt meg a hátsó része, így medencéjéről ismerettel nem rendelkeztek.[1] Más fosszilis izmosúszójú halak, mint például a Eusthenopteron,[10] medencéje fejletlen és viszonylag kicsi. A négylábúak ősét így mindig "elsőkerék-meghajtásúnak" gondolták, amely fejlett vállövvel és erős mellső úszókkal rendelkezett, de medencéje és hátsó úszója gyenge volt, s lényegesen nem járult hozzá a szárazföldön való mozgáshoz. Sokáig úgy gondolták, hogy a Tiktaalik-é is ilyen, s ezért helyeztek hangsúlyt a tényre, hogy elülső végtagjaival is képes lehetett törzsét a földtől elemelni.[8] A 2004-ben előkerült példánynak viszont később sikerült a hátsó részét is kiszabadítani a kőből, így a medenceöv jobb oldala és az úszó egy része is előkerült.[11] További ásatások során összesen 4 újabb egyed medencéje került elő. A majdnem teljes csontváz alapján megállapítható, hogy a Tiktaalik medenceöve és vállöve hasonló méretű, ami jellemző a négylábúakra, de nem jellemző a izmosúszójú halakra. A halakhoz hasonlóan ízületi gödör hátrafele helyezkedik el, de négylábúakra hajazó jellegként jobban oldalirányba mutat. A Tiktaalik hátsó végtagja olyan hosszú lehetett mint az első, s lehetővé tehetett valamilyen, járást is.
Fontos leszögezni, hogy az átmeneti formák nem szükségszerűen egy leszármazási vonal tagjai, tehát nem állítható, hogy a Tiktaalik minden négylábú őse lenne. Sőt 2010-ben Lengyelországban olyan, jó állapotban konzerválódott négylábú lábnyomokat találtak, amelyek 10 millió évvel fiatalabbak, mint a Tiktaalik.[12] Amennyiben ez igaz, úgy a Tiktaalik inkább egy továbbélő relikvia, mintsem a hal – négylábú átmenet egy állomása. Megjegyzendő, hogy a lengyel lábnyomok, amelyek alapvetően csak a szárazföldön járást bizonyítják, de az ujjak meglétét nem, származhattak szárazföldön járó halaktól is.[13]
Felfedezés
[szerkesztés]2004. júliusában találták az első Tiktaalik csontvázat az észak Kanadai Nanavut tartományban levő Ellesmere-szigeten, a késői devoni folyóüledékből keletkező kőzetben. Az expedíció során összesen három Tiktaalik csontvázat találtak. A faj létezésekor az Ellesmere-sziget Laurentia része volt és az egyenlítő környékén, a meleg égövben helyezkedett el.
A felfedezésését a Nature 2006. április 6-ai számában publikálta Edward B. Daeschler (Drexel Egyetem Természettudományos Akadémiája), Neil H. Shubin (Chicagói Egyetem) és ifjabb Farish A. Jenkins (Harvard Egyetem).[1]
A Tiktaalik név a menyhal (Lota lota) inuktitut neve. A felfedezők kikérték a Nanavut területen élő törzsi vezetők véleményét az elnevezéssel kapcsolatban, akik a Tiktaalik és a Siksagiaq neveket ajánlották.[3]
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ a b c Edward B. Daeschler, Neil H. Shubin and Farish A. Jenkins, Jr (2006. április 6.). A Devonian tetrapod-like fish and the evolution of the tetrapod body plan. Nature 440, 757–763. o. doi:10.1038/nature04639.
- ↑ Jennifer A. Clack, Scientific American, Getting a Leg Up on Land Archiválva 2007. október 18-i dátummal a Wayback Machine-ben Nov. 21, 2005.
- ↑ a b Shubin, Neil. A belső hal (magyar nyelven). Budapest: Vince Kiadó (2010)
- ↑ A University Chicago oldala a felfedezésről. [2011. november 12-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2008. február 9.)
- ↑ Neil H. Shubin, Edward B. Daeschler and Farish A. Jenkins, Jr. „Pelvic girdle and fin of Tiktaalik roseae”. PNAS Early edition, xxx–xxx. o. doi:10.1073/pnas.1322559111.
- ↑ John Noble Wilford, The New York Times, Scientists Call Fish Fossil the Missing Link, Apr. 5, 2006.
- ↑ Zina Deretsky: Fossil fish bridges evolutionary gap between animals of land and sea National Science Foundation.
- ↑ a b Neil H. Shubin, Edward B. Daeschler, and Farish A. Jenkins, Jr (2006. április 6.). „The pectoral fin of Tiktaalik roseae and the origin of the tetrapod limb”. Nature 440, 764–771. o.
- ↑ a b Downs, J. P., Daeschler, E. B., Jenkins, F. A. & Shubin, N. H. (2008. december 2.). „The cranial endoskeleton of Tiktaalik roseae”. Nature 455, 764–771. o.
- ↑ Andrews, S. M. & Westoll, T. S. (1970). „IX.—The postcranial skeleton of Eusthenopteron foordi Whiteaves.”. Nature 68, 207-329. o.
- ↑ Shubin, N. H., Daeschler, E. B. & Jenkins, F. A. (2014). „Pelvic girdle and fin of Tiktaalik roseae.”. PNAS.
- ↑ Niedzwiedzki, G., Szrek, P., Narkiewicz, K., Narkiewicz, M. & Ahlberg, P. E. (2010). „Tetrapod trackways from the early Middle Devonian period of Poland.”. Nature 453, 43-48. o.
- ↑ King, H. M., Shubin, N. H., Coates, M. I. & Hale, M. E. (2011). „Behavioral evidence for the evolution of walking and bounding before terrestriality in sarcopterygian fishes.”. PNAS.
Külső hivatkozások
[szerkesztés]- Nyakát is forgatta a gerincesek ősének tekintett hal
- Nem úgy zajlott az evolúció egyik legnagyobb lépése, ahogy eddig gondolták