Kolozsvár

Kolozsvár (románul 1974-ig Cluj, ma Cluj-Napoca, németül Klausenburg, latinul Claudiopolis, város Romániában. Erdély történelmi központja és legjelentősebb városa.

„Senki soha hivatalosan tán ki nem mondotta a száján, és semmi hivatalos írás ki nem hirdette, de Kolozsvár Erdély fővárosa száz és száz évek óta a mai napig.” (Kós Károly, 1934)

Deirdrich György: Kolozsvár dicsérete (1589)

Létezik egy nagy város a jázig tájon, amerre

Mossa a kék Szamos az ősi falak köveit...

Erdély még sose látott várost, mely ilyen ékes,

Itthoni földön ilyen még sohasem született.

Nézzed bár ragyogó kövű nagy palotáit, akár a

Termékeny talaját s változatos piacát.

(Latinból fordította Tóth István)

Misztótfalusi Kis Miklós: Siralmas ének (1697)

Sok jókat büvössé És nevezetessé

Ezelőtt ö Felsége

Téged is - tött volt, Alkalmatosságot

Életnek szükségire.

Bőven szolgáltatván és felmagasztalván

Fejedet ditsőségre.

Úgy-hogy, mások között Kintses Kolosvár lött

Neved' s emlékezeted,

Avagy kis Béts, mivel Majd olly nagy bőséggel

Vólt minden kereseted.

Erdélynek, Vég-háza Vóltál jeles Tagja,

Kúltsa-is volt melletted.

Felvinczi György: Kolozsvár a kuruc ostrom alatt (1706)

Ritkán kellő híves szellő fú téged, Kolozsvár,

Csak Kisasszony s Jakab közt van tebenned egy kis nyár,

Kül ezeken, túl és innen mentéd le ne vesd bár,

Mert Kalata s Görgény háta hevet tőled elzár.

Benkő József: Transsilvania specialis (1777)

Az előző évszázadokban Kolozsvár annyira híres volt gazdagságáról, hogy Kincses Kolozsvárnak nevezték, de a sors számtalan változása nyomán sokat veszített régi tündökléséből.

Dsida Jenő: Kóborló délután kedves kutyámmal

Szép a világ, gyönyörű a világ, és nincs hiba benne.

Már legalább minekünk iszonyúan tetszik ilyenkor.

Hivogatón fut az út, ragyogón felporzik a léptünk,

körbe kívánatosan kiterítve a falvak,

testvérünk a rög, és neve van valamennyi bokornak.

Kéklik az Árpád-csúcs, ott jártunk tegnapelőtt, és

túl amaz erdőn, lent van a völgyben a csörgedező kis

sziklai forrás, Szent János kristályvizű kútja.

Reményik Sándor: Benéz a havas

Benéz a havas kéken Kolozsvárra.

Öreg fején már megmozdult a hó,

Tövében vadul árad a Szamos,

A Szamos, ez az egyetlen folyó.

A Szamos, ez a megfordított Léthe...

Mondják, ki belekóstolt a vizébe,

Az felejteni nem tud sohasem.

Bartalis János: Látod amott a várost?

Állj meg utas, ha jössz Felek felől.

Egy pillanatra állj meg és nézz le a völgybe,

mielőtt továbbmennél.

Ez itt a Város, Városod, Kolozsvár!

Gépkocsiddal húzódj az út szélére,

Vagy ha gyalog vagy, ülj le a kilométerkőre,

s tárd ki a szíved a látvány előtt

és nézzed, nézzed!

Ne keresd: mi hol van.

Hol a Szamos, az ős folyó, diákkori emlékeid

regényes tája, mely mint ezüst kígyó elfut

a Fellegvár alatt. A fényködben

útját úgysem látod, inkább csak sejted:

merre kanyarog.

Létay Lajos: Novemberi elégia

A Boldog-utcát elvitte a víz,

emléke sincs már, hiába keresnéd,

elrepült a Pillangó-telep is,

nem várta meg e novemberi estét.

...

A tavasz óta mennyi minden történt,

megért a gyümölcs s messzire is gurult.

Kapálózom, de mint eb a kölykét,

szájában tart s nem enged el a múlt;

mind újabb-újabb rejtekekre hurcol,

cibál, rángat, drótok között bújtat át,

menekülnék s nem lehet szabadulnom:

gerincemig süllyesztette fogát.

Szabó György: Kolozsvár (2002)

Gazdag volt igazán e hely, de a kincse sehol már,

Mert lám semmije sincs, nincs amire büszke lehet.

Gödrös az úttest, szennyes a járda, az úttest feketéllik,

s élőfát se sokat tűrt meg az emberi kéz.

Ámde a Sétateret s a virágokat reggel és este

mint régen, ugyanúgy bámulom örömest.

Egyed Emese: Száz sor magány

Kolozsvárt mondtál jó kimondani

ha elmentél kimondja valaki

helyetted a toronyból a Szobortól

a Hója-erdő pihenőhelyén

a sínek mentén kecskenyáj kolompol

nyúlik a perc

kihunyó vers világít

mi lesz velünk az új találkozásig